Romániai magyar irodalmi lexikon

B. Nagy Margit, Benkőné (Gyoma, 1928. máj. 4.) — művészettörténész. Benkő Samu felesége. Középiskolát Kecskeméten és Marosvásárhelyt végzett, a Bolyai Tudományegyetem bölcsészhallgatója (1946–50), majd tanársegédje (1950–52), akadémiai kutató 1953-tól, ma főkutató.

Első cikkét Vajdahunyad váráról az Utunk (1956/33) közölte, a Kelemen-emlékkönyvben (1957) a bethlenszentmiklósi kastély építéstörténetéről írt tanulmányával szerepelt. Mű­történeti elemzéseiben a levéltári források feldolgozását köti össze helyszíni tanulmá­nyozással. Így eleveníti fel a kolozsvári Bánffy-palota és a hadadi Wesselényi-kastély barokk építkezéseit (Studii şi Cercetări de Istoria Artei 1966/1 és 1967/2), mutatja be Kolozsvár XIX. század eleji városrendezését (Korunk 1967/1), ismerteti a klasszicizmus és a romantika kolozsvári építészmestereit (Korunk Évkönyv 1973). A székelykapu eredetéről és múltjáról írt összefoglaló tanulmányt (Hargita Kalendárium 1972). Részt vesz Erdély műemlék­topográfiájának elkészítésében. Célratörő rendszerességét méltatva, Jakó Zsigmond így jellemzi művészettörténeti munkásságának jelentőségét: “…új témákat szólaltatott meg kutatásunkban. A műalkotások és mestereik történetének hagyományosan művelt témái mellett nála jelentkezik először szakirodalmunkban kutatási tárgyként, egyebektől eltekintve, a munkaszervezet, a művészet és az alkotó ember kapcsolata a társadalommal, a megrendelő, a tervező és a kivitelező bonyolult viszonya, a városrendezés vagy a helyi művészeti központok kérdéscsoportja.”

Művei: Reneszánsz és barokk Erdélyben (Művészettörténeti tanulmányok, 1970); Várak, kastélyok, udvarházak, ahogy a régiek látták (XVII–XVIII. századi erdélyi összeírások és leltárak, 1973); Stílusok, művek, mesterek (1977); sajtó alá rendezi Kelemen Lajos tudományos hagyatékát (I. kötete: Művészettörténeti tanulmányok. Szabó T. Attila bevezető tanulmányával, 1978).

Szőcs István: Pallérozódás és pallériasság Erdélyben. Igaz Szó 1970/10. — Debreczeni László: Reneszánsz és barokk Erdélyben. Utunk 1970/43; uő: Régi erdélyi épületekről — egykori leltárírók szemével. Utunk 1974/3. — Entz Géza: B. N. M.: Reneszánsz és barokk Erdélyben. Művészettörténeti Értesítő, Bp. 1971/3. — Balogh Edgár: Száraz leltárak színes káprázata. A Hét 1973/41. — Komlovszki Tibor: B. N. M.: Várak, kastélyok, udvarházak, ahogy a régiek látták. Irodalomtörténeti Közlemények, Bp. 1977/5. — Balogh Ferenc: Forrás a műelemzéshez. A Hét 1978/22. — Imreh István: Jegyzetek művészekről és mesterekről. Utunk 1978/42. — Jakó Zsigmond: Nyersmérleg félúton. B. N. M. köszöntése. Korunk 1978/10.

Bocskói Viktor, családi nevén Röszler (Máramarossziget, 1902. szept. 4.) — újságíró, szerkesztő, műfordító. A gimnáziumot szülővárosában végezte 1920-ban, államtudományi doktorátust a kolozsvári egyetemen szerzett 1932-ben. Kolozsvári napilapok közgazdasági rovatvezetője (1925–40), a Mişcare Minoritară (1934–36), Szövetkezeti Értesítő (1935–42), Jogi Kalauz (1940–42) szerkesztője, az Igazság főmunkatársa (1946–51), egy időben a Romániai Magyar Szó szerkesztője, majd a Tudományos Kiadó (1951–53) s a Mezőgazdasági Könyvkiadó (1954–58) magyar osztályain dolgozik.

A II. világháború küszöbén feltűnést keltettek cikksorozatai román és magyar államférfiak tárgyalásairól a 48-as forradalom és a 67-es kiegyezés között (Küzdelem a kétfejű sasok ellen, Keleti Újság 1938), a régi Bukarest magyar életéről (Ellenzék 1938) s az egykori Săcuieni megyéről (Keleti Újság 1939). Újgazdák c. egyfelvonásosát (1947) kiadta a JBA, Katalin nagyasszony c. egyfelvonásosát (1947) díjazta az MNSZ, Szabadság, szerelem c. alkalmi színművét 1948. márc. 15-én mutatta be a kolozsvári Magyar Színház (megjelent nyomtatásban is). Oroszból lefordította Vszevolod Ivanov Páncélvonat c. drámáját (1949). Népszerűsítő brosúrái közül a Nagy orosz demokrata gondolkodók (1949) Herzen, Belinszkij, Dobroljubov és Csernisevszkij tanításáról szól. Megkísérelte a magyar és román gyorsírási rendszerek egységesítését (A gyorsírás hazai fejlesztéséért, Korunk 1965/3).

Bocz Irma (Vámosgálfalva, 1931. márc. 16.) — tankönyvíró. 1951-ben a szászrégeni Pedagógiai Iskolában tanítónői oklevelet szerzett. 1952 óta Dicsőszentmártonban tanít. A kisiskolások oktatásának-nevelésének elméleti és gyakorlati kérdései foglalkoztatják. Ilyen tárgyú cikkei jelentek meg a Tanügyi Újságban és a Vörös Zászlóban. A dicsőszentmártoni magyar és román tanítók munkaközössége közreműködésével szerkesztett segédkönyve: Oktató játékok és játékos gyakorlatok az I. osztályban (magyarul és románul, 1972); Culegeri de materiale pentru desvoltarea vorbirii în cl. I. (1972). Az ábécé oktatásával kapcsolatos kísérleteinek eredményeit összegezi Így érünk a betűk országába… c. könyvében (Kopacz Mária rajzaival, 1977). Erre épül a most forgalomba került új ábécéskönyv: Betűvilág — Mesevilág (Albert Ibolyával, Pusztai Péter rajzaival, 1979), valamint A tanító kézikönyve (Albert Ibolyával, 1979).

Boda Oszkár, családi nevén Breuer (Nagyvárad, 1905. nov. 10. — 1976. jún. 17., Nagyvárad) — zeneíró. Szaktanulmányait szülővárosában és Bécsben végezte; 1932-től Nagyváradon volt hegedűtanár. 1937 óta közölt zenepublicisztikát, zenekritikát és népszerűsítő cikkeket, főleg a Nagyváradi Napló, Nagyvárad, majd 1950 óta a Fáklya hasábjain.

László Ferenc: Egy halálhírre. Utunk 1976/28.

Bódi Ferenc — *tankönyvirodalom

Bódi Sándor (Szatmár, 1925. dec. 25.) — fizikai szakíró. Elemi és középiskolai tanulmányait Szatmáron végezte, 1952-ben tanári diplomát szerzett a Bolyai Tudományegyetem matematika–fizika karán. Az egyetem keretében kezdte pályáját, 1972-től egyetemi tanár a Babeş–Bolyai Egyetem elektronika tanszékén. A fizikai tudományok doktora. A kísérleti fizika terén az elektroncsövek jelleggörbéivel, az elektronspinrezonanciával, dielektrumok és félvezetők fizikájával foglalkozik, hazai és külföldi szakfolyóiratokban közölt tudományos dolgozataival nemzetközi elismerést váltott ki. Népszerűsítő cikkeit a Matematikai és Fizikai Lapok s A Hét közli. Több egyetemi jegyzet szerzője és társszerzője. 1974-től 1978-ig Kinshasában a Zairi Nemzeti Egyetem politechnikai fakultásán adott elő. A Fizikai kislexikon (Kriterion Kézikönyvek 1976) társszerzője.

Bódis Gáspár (Mezőtelegd, 1910. jan. 1. — 1944. jún., Zaszlav, Szovjetunió) — orvosi szakíró. Egyetemi tanulmányait Bukarestben és Kolozsvárt végezte; doktori értekezése a könnymirigy tuberkulózisáról 1934-ben románul jelent meg. Az Erdélyi Fiatalok munkatársa, népegészségügyi írásait itt tette közzé. A belényesi maláriaellenes osztag vezető orvosaként szerzett tapasztalatait foglalta össze A váltóláz vagy hidegrázás (malária) c. kötetben (Hasznos Könyvtár 17. Brassó 1937).

Bodnár János — *pedagógiai irodalom; *Szigligeti Társaság

Bodnár Mária, C. Bodnár (Nagyvárad, 1900. febr. 16. — 1959. márc. 24., Nagyvárad) — író. 1918-ban tanítónői oklevelet szerzett. Elbeszéléseit, esszéit és glosszáit a Nagyvárad, majd a Szabadság közölte. Az Arany János Emlékegyesület, a Szigligeti Társaság és az EIT tagja. 1932-ben a Tíz tűz c. nagyváradi antológiában szerepelt. Ugyanebben az évben a Nagyvárad folytatásokban közli Tévedt utakon c. regényét, melyben az amerikai kivándorlók sorsáról írt nosztalgikus történetet. Kötetben megjelent Aranybatár c. regénye (Nv. 1934) romantikus-fantasztikus jellegű; az Örökélet (Nv. 1936) már több realizmussal megírt, falusi környezetben játszódó tragikus szerelmi történet.

Bodó Barna (Sepsiszentgyörgy, 1948. júl. 29.) — újságíró, ismeretterjesztő szakíró. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, a Temesvári Egyetem fizika karán szerzett felsőfokú képesítést. 1972-ben a Szabad Szó szerkesztőségében dolgozott, 1973 óta az Ifjúmunkás bánsági tudósítója. A Korunk, A Hét, Előre, Megyei Tükör, Vörös Lobogó hasábjain is közölt írásaiban a gazdasági és társadalmi valóság összetett jelenségeit tárja fel, ill. a fizika haladó hagyományait és eredményeit népszerűsíti. Írással szerepel A Demeter gyerekek pályaválasztása és más igaz történetek (1977) c. kötetben. Hegedűs Imrével közösen írt könyve De la desene simple la holografie (Tv. 1978) címmel az optika problémarendszerét és fejlődését tekinti át. Gondozója az Eötvös Loránd tudományos és tudománypolitikai írásait tartalmazó Téka-kötetnek (1980).

Bodó Pál (Pécs, 1897. márc. 7.) — újságíró, író, műfordító. Tanulmányait szülővárosában és a budapesti Keleti Akadémián végezte. A Tanácsköztársaság idején a Vörös Újság szerkesztőségében dolgozott, a proletárforradalom bukása után Ausztriába emigrált. A Bécsi Magyar Újság Pozsonyba küldte csehszlovákiai tudósítónak, majd Romániában telepedett le. Segédszerkesztője volt a rövid ideig megjelenő Bukaresti Hírlapnak (1921), s Bukaresti Kurír címmel hetilapot adott ki (1922–23). Munkatársa volt az erdélyi szász képviselők sajtóirodájának, fővárosi tudósításokat küldött az erdélyi magyar lapoknak, főként a Keleti Újságnak. 1924-ben Temesvárra költözött, ahol a Temesvári Hírlap közölte írásait. Fordításában jelent meg magyarul Flaubert November, Upton Sinclair Szén őfelsége, Kant Az örök béke, Maupassant Holdsugár c. műve. Holnap címen az ő fordításában adott ki gyűjteményt Aron Cotruş verseiből 1929-ben a temesvári Genius-kiadó. 1930 óta Montevideóban él. Rendszeresen fordít spanyolra magyar népmeséket.

Bodoni Miklós, családi nevén Staibl (Marosvásárhely, 1905. máj. 11. — 1931. jún. 3., Riva, Olaszország) — költő. Szülővárosában végezte középiskoláit, rövid ideig banktisztviselő volt Kolozsváron. Tüdőbaját kezeltette az olaszországi Rivában, ahol 1927-től végleg megtelepedett. Az induló erdélyi magyar irodalom egyik komoly költői ígérete volt, líráját zeneiség, artisztikum jellemzi; bár Kassákot vallja mesterének (“A bibliám: Kassák-kötet… Barátom egy bolond kubista”), költeményeire mégis inkább Áprily hatása jellemző. Első verskötete, a Húszéves arcom 1925-ben jelent meg Marosvásárhelyen Révész Ernő kiadásában. A kötet Heine, Morgenstern és Kokoschka több versének igényes fordítását is tartalmazza. Rendszeresen közli verseit az Ellenzék, Pásztortűz és a marosvásárhelyi Tüzek. A nekrológok Haláltánc c. kötetéről is említést tesznek. A fiatalon elhalt költő munkáinak egy része kiadatlan.

Bodor Ádám (Kolozsvár, 1936. febr. 22.) — író. A kolozsvári középiskolai éveit megszakító válságos helyzetek meditációra, összehasonlításokra alkalmas élményeivel jutott el az irodalomhoz. Fordulatokban gazdag életrajza — többek között gépgyári munkás, ref. teológus, fordítóirodai alkalmazott, levéltáros — nem közvetlen tényszerűségében, inkább a gondolati általánosítás síkján határozza meg elbeszéléseinek hangját, világlátását. Első novelláját az Utunk közölte 1965-ben, bemutatkozására a Forrás-sorozatban 1969-ben került sor A tanú c. kötettel (novellák, K. Jakab Antal előszavával). Ezt követte a Plusz-mínusz egy nap (1974) és a Megérkezés északra (1978).

Elbeszéléseinek tárgyát mindig úgy választja meg, hogy nem a konkrét helyhez és időhöz köthető anekdotikum, hanem az emberi vagy emberalatti magatartás kerüljön előtérbe. Nem a fasizmus sokszor megírt rémségeit idézi fel, hanem a kiszolgáltatottságot, az erőszak természetét elemzi (Utasemberek); nem egy-egy különc figura érdekli, hanem maga az elmagányosodás (Egy idegen városban), az álhumánum megnyilvánulásai (A réten). A mítosz sem önmagáért vonzza — mítoszrombolása jellegzetesen II. világháború utáni, de ugyanakkor egyetemes igényű (Triptichon). Az emberi kapcsolatok XX. századi természetrajzát írja (ezért foglalkoztatja oly sokat az elidegenedés), a hitelüket vesztett bizonyosságok helyét a nyugtalanító kérdés foglalja el, a történelmi időt, novelláinak, karcolatainak cselekmény-, ill. történésidejét a filozófiai idővel igyekszik összehangolni. (Jellemző e szempontból a Milyen is egy hágó?) Mindez elbeszéléseinek legfőbb formai sajátosságában, a befejezetlenségben nyilvánul meg. Írásait a stiláris-szerkezeti kimunkáltság emeli ki, a látszólag jelentéktelen témák esetében is. Egy novellája német fordításban is megjelent (Die Hinrichtung, Karpaten Rundschau 1969/13), egy-egy novelláját (Plusz-mínusz egy nap, Utasemberek) Budapesten Fábri Zoltán, ill. Bacsó Péter filmesítette meg. Román fordításban megjelent kötete: Plus-minus o zi (1979).

(K. L.)

Szőcs István: A személyiség háttere. Igaz Szó 1968/2. — K. Jakab Antal: Gyilkosok, kísértetek, istenek. Utunk 1968/48. — Bretter György: A tisztaság útvesztőin. Utunk 1969/35; uő: Csodálkoznak? Miért? Miért? Utunk 1974/17; újraközölve Itt és mást. 1979. 379–84. — Kántor Lajos: Rendhagyó indulás. Napjaink, Miskolc 1970/6. — Markó Béla: A megtisztított látvány. Igaz Szó 1979/8.

Bodor András (Magyarszovát, 1915. aug. 5.) — történész, műfordító. Középiskoláit a kolozsvári unitárius kollégiumban végezte, egyetemi tanulmányait Kolozsvárt és Oxfordban. 1943-ban klasszika-filológiából doktorált Kolozsvárt. 1941-től középiskolai tanár, 1947-től a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen mint előadó, majd rendes tanár ókori egyetemes történelmet, latint és görögöt ad elő. 1951 és 1958 között a történelem, ill. történelem–filológia kar dékánja volt, az egyetemek egyesítésével a Babeş–Bolyai Egyetem professzora lett. 1970-től a Társadalmi és Politikai Tudományok Akadémiájának tagja, 1978-tól az Ókortudományi Társaság kolozsvári tagozatának elnöke. Első írása 1937-ben a Keleti Újságban angliai élményeiről számolt be. Tanulmányai és fordításai a Studia Universitatis Babeş–Bolyai, Korunk, Dacia, Dacoromania, Studii şi Cercetări de Istorie Veche, Studii Clasice, Acta Musei Napocensis, Sargetia, a budapesti Századok és német, angol folyóiratok hasábjain jelennek meg. Egyetemes ókori problémákkal és főleg a római Dacia gazdasági és társadalmi történetével és művészetével kapcsolatos témákkal foglalkozik, s mint a klasszikus nyelvek, valamint az angol nyelv jó ismerője, az ő fordításában került olvasóink kezébe több görög és római klasszikus író, nemkülönben angol szerző több munkája.

Több tanulmánya eredeti forrásközlésével tűnt fel. Így a Kolozsvárt őrzött Thorockai-kódexből magyarra fordította s történelmi összefüggéseiben mutatta be Paleologus Jakab 1574-ben Kolozsvárt írt tanítását a türelmességről (Korunk 1968/7); egy angliai tanulmányútjáról hazatérve új adatot hozott Decebal dák király haláláról, s közölte a megfelelő értelmezést (Korunk 1971/1); a Dávid Ferenc-évforduló alkalmából lefordította és interpretálta Bod Péter egy 1781-ben Leydenben kiadott munkája Tragoedia Francisci Davidis címet viselő fejezetének egyes részeit (Korunk 1979/10). A Kelemen Lajos-emlékkönyv (Kv. 1957) egyik szerkesztője, itt közölte Napoca a feliratok tükrében c. tanulmányát; a C. Daicoviciu emlékének szentelt kötetben (Kv. 1974) Împăratul Caracalla în Dacia c. munkája szerepel. A román nyelvű iskolák számára készült több ókortörténeti, latin és angol líceumi könyvet ültetett át magyarra.

Munkái: Egyetemes ókori történet (sokszorosított egyetemi jegyzet, Kv. 1959); Prelegeri din istoria universală veche (társszerző N. Lascu, E. Condurachi, N. Gostar mellett, 1967); Istoria universală antică şi medie (tankönyv, 1973); Történeti kronológia I–II. (Csetri Elekkel, Kriterion Kézikönyvek 1976).

Fordításai: Heracleitos (Szabó Györggyel, 1951); Korai görög materialisták (Szabó Györggyel és Gálffy Zsigmonddal, 1952); Aristoteles (Szabó Györggyel, 1952); Leukippos–Demokritos (Szabó Györggyel, 1952); Epikuros–Lucretius (Szabó Györggyel, 1953); Morus, Bacon, Hobbes, Locke — az angol materialisták (1953); Rotterdami Erasmus: A balgaság dicsérete (1960); Aiszóposz meséi (1970); Richard de Bury: Philobiblon. A könyvek szeretete (Jakó Zsigmond bevezetőjével, Téka 1971); Erasmus világa (Dankanits Ádámmal és Trencsényi-Waldapfel Imrével, Téka 1972); Kőrösi Csoma Sándor: Buddha élete és tanításai (Téka 1972); Francis Bacon: Új Atlantisz (Téka 1976).

Írói álneve: Szováti Endre.

Bodor János (Felsőcsernáton, 1861. márc. 10. — 1949. okt. 23., Szászváros) — elbeszélő, emlékíró. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó és a nagyenyedi Bethlen Kollégium elvégzése után ref. lelkész Zágonban és Szászvároson, ahol 1932-ben nyugalomba vonul. Elbeszélései Életképek c. alatt jelentek meg (Mv. 1928), önéletírását a Székely Mikó és Bethlen Kollégium elöljárósága adta ki Utam a csernátoni parókiától a zágoni papi parókiáig címmel (I–II. Kv. 1936). Az emlékirat egy sokgyermekes székely tanítócsalád küzdelmes életének s a kollégiumi diákéveknek társadalmi és művelődéstörténeti szempontból hiteles megörökítése.

Bodor Kálmán (Kolozsvár, 1886. máj. 17. — 1960. jan. 30., Sülelmed) — mezőgazdasági szakíró. A kolozsvári Gazdasági Akadémián szerzett agrármérnöki képesítést. Alkalmi munkatársa volt a Magyar Nép hetilapnak, főmunkatársa az Erdélyi Gazdának. Cikkei főleg a gyógynövények gyűjtését, termesztését és értékesítését népszerűsítették. Munkái: A három holdas gazdának is meg kell élnie (az ÁGISZ kiadása, Hasznos Könyvtár 1. Brassó 1935); Gyógynövények gyűjtése és értékesítése (az EMGE kiadása, Kv. 1940); Vadontermő gyógynövények (1957. Másodszor Rózsa Imre közreműködésével, 1963).

Bodor Klára (Budapest, 1904, aug. 15. — 1973. júl. 28., Kolozsvár) — elbeszélő, gyermekíró. ~ Pál anyja. Első írását 1930-ban közölték. A 40-es évek végétől a kolozsvári Igazság bánsági tudósítója, az írószövetség temesvári magyar irodalmi körének vezetője. Verseit, riportjait, elbeszéléseit a napisajtó s a Bánsági Írás, az Irodalmi Almanach, a Dolgozó Nő közölte, antológiákban is szerepelt. Kötete: Panni (elbeszélés gyermekeknek, 1970).

Bodor Pál (Budapest, 1930. júl. 28.) — szerkesztő, költő, közíró, műfordító. ~ Klára fia. Temesváron a piarista líceumban érettségizett 1948-ban. Egyetemi tanulmányait a filozófia–lélektan karon kezdte meg Bukarestben, majd a Bolyai Tudományegyetemen folytatta.

Első írása 1946-ban a temesvári Szabad Szóban jelent meg. 1946 és 1948 között a temesvári Gaudeamus c. diáklap szerkesztője. Előbb a Romániai Magyar Szó, majd a kolozsvári Igazság szerkesztőségében dolgozott (1948–51), 1951 novemberétől az Utunk rovatvezetője, majd 1967 februárjáig szerkesztőségi főtitkára. Közben a Gaál Gábor Irodalmi Kör irányítójaként a második Forrás-nemzedék új törekvéseit támogatta. 1967-től 1970-ig az Irodalmi Könyvkiadó nemzetiségi részlegét, majd a Kriterion Könyvkiadó magyar szerkesztőségét vezette; nevéhez fűződik ebben az időszakban a Magyar Klasszikusok, a Téka és a Fehér Könyvek sorozat, számos folklórkötet megjelentetése, nyelvészeti és művelődéstörténeti sorozatok megindítása s hazai műfordítók bevonása a Horizont c. világirodalmi sorozatba. 1970től 1979-ig a Román Rádió és Televízió nemzetiségi műsorainak főszerkesztője. Ebben a munkakörben új területre talál sokoldalú és fáradhatatlan szervezőképessége (*televízió és irodalom); az ő nevéhez fűződik a TV magyar adása sajátos műfajainak és mai munkatársi gárdájának kialakítása. Ma az Előre főmunkatársa.

Az 50-es években állandó publicisztikai rovata volt az Igazságban (Ablak), majd az Utunkban (Lírai röplapok, később Fanyar röplapok), a Brassói Lapokban, a Dolgozó Nőben és a kolozsvári rádióstúdió adásaiban. Egyéni műfajt teremtett “lírai röplapok”-nak nevezett glosszáival, pamfletjeivel, amelyekben társadalmi elkötelezettséggel jórészt az éppen időszerű politikai kérdésekhez szólt hozzá. Nagy kritikai visszhangot kiváltó első kötetébe (Két arasszal az ég alatt. 1961) két ciklusba osztva hetvenet vett föl irodalmi miniatűrjeiből, melyekben váltakozva keverednek finom és eredeti képzettársításai pátosszal, iróniája lendületes tirádákkal. Közírói munkásságából ad ízelítőt Tengerpart az udvaron (1964) c. riportgyűjteménye. Itt közölt írásai az irodalmi riport igényével készültek, sajátos agitátori szenvedélyességtől fűtött lírai hangvétel teszi őket vonzóvá. A közéletet erkölcsileg mérlegelve emberi kapcsolatok ferdeségeit jellemzi a hétköznapok realizmusával Monológ zárójelben c. “röplap”-gyűjteménye (1971). Sajátos “intarzia-kötet”-e a maga és mások verseiből, azaz műfordításokból, parafrázisokból, lírai és prózai kommentárokból áll (Add magad hozzá a világhoz, Kv. 1975). “Túlvilági röplapok versben és prózában” alcímmel megjelentetett, Apám könyve c. művében (1980) a halálfélelem problémája foglalkoztatja.

Lírai termését az Égetett agyag (1963) és az Írószövetség országos díját elnyert A meztelen lány (1969) c. kötetben adta közre. Sokoldalú költő, tudatos formaművész; bár költeményei többségben szabad versek, kedveli a kötött formákat is. Legjobban sikerült verseinek sallangtalan egyszerűség az erénye. A lírától, sőt a szabadvers-formáktól az utóbbi években közölt publicisztikával és esszével ötvözött kisregényeiben sem szakad el (A lány, aki nincs, 1975), jellemkutató visszajátszásukban a történelmi kiforrás sok fájdalmas emléke zúdul fel. Legújabb regénye (Kék folt, 1979) gyermekkori sebeket idéz fel egy tragikus nősors kapcsán. Szerepelt a Hazánk magyar költői (1953), a Pellengér (1955), Egy nap történelem (1962) c. antológiákban.

Prózafordításai között Cezar Petrescu, Teodor Mazilu, Alexandru Mirodan, Remus Luca, Pop Simion, Laurenţiu Fulga, D. Săraru és Isac Peltz művei szerepelnek, magyarul tolmácsolta Geo Dumitrescu verseit.

Több versét Birtalan József és Csíky Boldizsár zenésítette meg. Írói álnevei: Tóth Balázs, Zaláni János, Bóra Gábor.

(K. Á.)

Majtényi Erik: Hibás úton. Utunk 1956/8. — Bálint Tibor: A röplapok líraiságáról. Utunk 1962/8. — Szilágyi Júlia: Még egyszer a lírai röplapokról. Korunk 1963/3. — Lászlóffy Aladár: Szemlélet és hatás. Utunk 1964/25; uő: A meztelen lányról és meztelen problémákról. Igaz Szó 1970/11. — Baróti Pál: B. P.: Égetett agyag. Igaz Szó 1964/9. — Láng Gusztáv: A tények költészete. Utunk 1964/49. — Csiki László: Az ember, aki megtalálta magát. Utunk 1970/18; uő: A barátság (fordítása, parafrázisa és kommentárja). A Hét 1976/35. — Soltész József: Líra — ökölbe szorítva. Utunk 1972/7. — Szekernyés János: B. P. színes írásai. Korunk 1972/12. — Beke György: Gyötrelmes emberszeretet. A Hét 1973/15; uő: Rendhagyó tévékrónika. Igazság 1979. szept. 5. — Markó Béla: Két kisregény. Igaz Szó 1976/4. — Mózes Attila: Játék az ötletekkel — különböző szinten. Korunk 1976/6. — Ágoston Vilmos: Egy fél élet és a többi. A Hét 1976/47. — Beszélgetés B. P.-lal. Kérdez: Forró László. Utunk 1977/40. — B. P. műhelyében. Igaz Szó 1980/7.

ASZT: Versek, riportok, tabletták. LM 12, 751, 885, 1090.

Bodrogi János (Székelyudvarhely, 1869. jún. 29. — 1954. aug. 24., Kolozsvár) — történész, publicista. Tanulmányait a kolozsvári egyetemen végezte, 1893-tól 1934-ig történelem–földrajz szakos tanár a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban, az utolsó évben rektor-professzor. Főként a kollégium történetével és Kossuth Lajos hírlapírói munkásságával foglalkozott, Károlyi Zsuzsanna fejedelemasszony c. tanulmánya önálló kötetben jelent meg Nagyenyeden (1899). Cikkeit, történelmi tanulmányait az Alsófehér és a Közérdek c. nagyenyedi lapok, a Bethlen Kollégium értesítői, a Hunyad megyei Történelmi és Régészeti Társulat évkönyvei, az EME emlékkönyvei s a Brassói Lapok (1922) közölték. Nagyenyed művelődési életében tevékeny szerepet játszott. Az Andreanumról c. értekezését a Magyar Kisebbség adta közre (1924).