Ajtay-horváth magda a szecesszió stílusjegyei a századforduló magyar és angol irodalmában

11.3. A látszat mint lényeg

Az álomhoz, emlékezéshez hasonló szerepet tölt be az illúzió is, azaz a látszatok lényegkénti felfogása, a részigazságok egészkénti kezelése, a szépbe való elmerülési hajlam, az én irreális felnagyítása. Nyelvi-stilisztikai szempontból az illúziókeltés eszközeként szolgáló szavak díszítőmotívumok lehetnek. “...A szecessziós illúziót megfoghatatlanság és tünékenység is jellemzi. Az érzéki benyomást úgy jelenítik meg, mint ami megfoghatatlan, vagy mint ami már elmúlt” (Szabó 1986: 259).

Az illúzió gyakran kárpótlás a beteljesületlen vágyakért:

Az asszonyoknak, úgy látszik, sok minden bajért való kárpótlásul, örök illúzió jutott. Biztos azonban ebben sem vagyok (Bródy: Közszerelem 39).

Hiába, ez a kor iránya: hiúság. Amiért egy kapdos, az után a másik is nyúl. Nem tudunk szeretni mélyen és igazán, hát mindenféle illúziókkal pótoljuk a hiányzó érzést (Bródy: Színészvér 90).

Az illúzióval rokon értelmű a komédia, a játék, a mesterkéltség, amit valóságként érzékelnek a hősök. S nem a hamísított álom, hamisított boldogság (Cholnoky: Bertalan éjszakája) okozza a tragédiákat, hanem paradox módon az, ha az illúzió valamilyen oknál fogva megszűnik:

Az nem baj, ha valaki elpuskázta az életét, de az baj, akad valaki, aki fölvilágosítja róla (Lovik: A medve 307).

Az erőtlenséget, a határozatlanságot,a kontúrok elmosását szimbolizálja a limonádé és illúzió kapcsolata a következő Malonyai idézetben:

Langyos itt ebben a szobában minden, a levegő, a világosság is, meg amit érzünk az is. Ez a leány itt mellettem merő hazugság, de néha szükségét érzi annak, hogy érezzen. Egy kis limonádét éppen úgy megkíván sok táncolás után. És ért a komédiához, tud illúziókat kelteni. Mi kell ennél több?

Számtalan őszinte vallomás hidegen hagyná, - most olyan hangulatban van, hogy elhisz mindent (Malonyai: Limonádé 27).

A színlelés a tettetés Oscar Wilde-nál is kulcsfontosságú magatartásforma. Az őszinteség az élet és a művészet halálát jelentené:

I love acting. It is so much more real than life (94).

Knowledge would be fatal. It is the unceratinty that charms one. A mist makes things wonderful (236).

The things one feels absolutely certain about are never true. That is the fatality of Faith, and the lesson of Romance (The Picture of Dorian Gray 246).

Az illúziókeltés jellegzetes mondattípusa a hasonlító állítmányi mellékmondat, s főmon­datokban leggyakrabban az úgy tűnik, nem tudom, azt gondolta, olyan volt szerkezetek szerepelnek.

A következő idézet nem tudom főmondata, az olyanok mintha viszonyító szerkezete, a mint kötőszó, az -es képzős színnév (zöldes) együttesen a látvány bizonytalanságát sugallják. A hajlongó mozgásban formát öltő vágyakozás szintén jellegzetes szecessziós mozgásforma:

Nem tudom, a víz vagy a part zöldes csillogása okozta-e, de szőke fürtjei olyanok voltak, mintha hínár keveredett volna közéjük, és az egész alkatában, hajlásában olyan volt, mint egy vízi nimfa, aki elemébe került, és aki a földi ruhától szabadulni akar, vágyakozik. (Szini: Messzi vizeken 114) .

A világban helyét kereső hősökben néha tudatosul a fény, a szín és a virágok alkotta illúzióvilág. Az egyetemes felől indul a következő idézet, majd a partikularitások hálóján akad fenn a hős, s végül - burkoltan bár - de levonja a következtetést az illúzió hamis voltáról:

Mary, nagyon messziről jöttem ma haza: egy világot hagytam a hátam mögött, és most egy másikat kell keresnem.

Nagyon szép idő volt tegnap, és én természetesen unatkoztam. Felhők, virágok és egyéb fények, színek csak eszébe juttatják az embernek, hogy milyen szép volna az élet, ha mindez igaz volna... (Szini: Kaland 285).

11.4. A köd

Az elmosás technikája nemcsak a hasonlító mellékmondatokban valósul meg, de a leírásokban gyakran előforduló természeti jelenségnek a ködnek a gyakori emlegetése révén is.

A mesterséges világban a köd megfelelője a fátyol, a tüll, a csipke, a selyem, illetve a különböző színes lámpaernyőjű fényforrásból származó tompított, pislákoló fény.

Gyakran fordul elő a ködfátyol jelzős szóösszetétel, s épül be megszemélyesítésbe, metaforába, szinesztéziába, illetve jelenik meg díszítő jelzők társaságában. A következő leírás ködhöz hasonló finomságú szín- és hangképzetek sokaságában tobzódik:

A hajnal elterült a tavon, gyöngyházfényű ködfátyolait szétteregette a víz színezüst, csiszolt tükrén, amelyen születő világosságok vakító sávjai csillogtak elő, és tünedeztek el. Fehér hattyúk mozdulatlanul kitárt pompával siklottak a ködön át; nem úsztak, hanem lebegtek, és az egész hajnali tünemény a föld fölé volt emelve. A nádast hajnali szél súrolta, és fuvolázott rajta a világ legfinomabb hangjain, és az ébredező madarak pityegése valami közeli, nyugtalan örömmámort jelzett... (Szini: A hajnal 272).

Az impresszionisták kedvenc napszaka a hajnal és a szürkület, amikor a fény és árnyék játéka, a városi gázlámpák fényében a legkülönbözőbb színárnyalatokat hozza létre. A színhatásokat a köd tompítja, s az így elért összhatás rendkívül dekoratív. A köd főnévi alaptag jelzői között leggyakrabban az áttetsző, finom, nehéz, szürke, szürkés minőségjelző fordul elő determináns ként. Gyakoriak a ködfátyol, ködszövethez hasonló jelzői összetételek is:

Itt most azt az óriás, áttetsző ködöt amely keresztülhúzódik Paris felett, rózsaszínre festi az esti derengés és a lámpák világa, amelynek csillogó-villogó rózsaszíne, mintha a tejút csillagait igyekeznék fénybe felülmúlni. Libegő-lobogó lángjai ragyognak s hevet ígérnek (92).

Lábaim előtt Páris. Finom szürkés köd lebeg a házak felett. Itt-ott felvillan egy-egy épület kupolájának aranyozása. Halványkékes fény dereng a látóhatár szélén, ott, hol a nagy város összefolyik a köddel (91).

Langyos, majdnem tavaszias téli napsugár. A finom áttetsző köd elmossa a házak körvonalait és ellágyítja a színeket (Justh: Páris elemei 26).

Lent mint valami álomban morajlott, lüktetett a nagy emberi élet: a por-ködfátyol palástja mögött pedig úgy festett a nagy lihegő város, mint valami misztikus babyloni legenda (Pekár: Májusi éjszakán 104).

És meglepik a pillanatok, midőn elborítja szemeit valami nehéz köd, feszíti a halántékát valami égető láz... (Malonyai: Vergődés 32).

A csillogás még rejtelmesebb, ha a nedves járda veri vissza a gázlámpák fényét:

Párizs tán így a legszebb, midőn minden fényt és minden árnyat kétszeresen vernek vissza a nedves járdák, falak (Justh: Párisi napló 193).

Fény és árnyék hajnali játéka és kontraszthatása Oscar Wilde-nál is gyakran előfordul.

At two o'clock he got up, and strolled towards Blackfairs: How unreal everything looked! How like a strange dream! The houses on the other side of the river seemed built out of darkness. One would have said that silver and shadow had fashioned the world anew. The huge dome of St, Paul's loomed like a bubble through the dusky air (Wilde: Lord Arthur Savile's Crime 184).

A félhomályban buborékként a város felé emelkedő Szent Pál katedrális kupolája gyakran előforduló kép Oscar Wilde-nál. Az Impession du Matin című költeményében ugyanez a látvány szinte szószerint megegyezik az előbbi idézettel:

The yellow fog came creeping down
     The birdges, till the houses' walls
     Seemed change to shadows and St. Paul's
Loomed like a bubble o'er the town.

Hasonló a kép a következő leírásban is:

Outside he could see the huge dome of the cathedral, looming like a bubble over the shadowy houses, and the weary sentinels pacing up and down on the misty terrace by the river. Far away, in an orchard a nightingale was singing. A faint perfume of jasmine came through the open window (Wilde: The Young King 220).

Az angolban a ködnek számos szinonimája ismeretes sűrűségétől, minőségétől függően. Wilde valamennyit felhasználja, gyakran bravúros alliterációba építi be őket:

Why wear that veil of drifting mist? (Wilde: Endymion 729).

Más példák :

violet hills are last in gloom (Wilde: Endyminon), mist-stained glass (Wilde: The Picture of Dorian Gray).

A dim haze of heat was hanging over the city, and the roofs of the houses were like dull silver. In the flickering green of the square below some children were flitting about like white butteflies, and the pavement was crowded with people on their way to the Park [...] (171).

The light stole softly from above, through thin slabs of trandparent onyx, and the water in the marble tank glimmmered like a moonstone (Wilde: Lord Arthur Saville's Crime 171).

A ködhöz hasonló funkciót tölt be a homály,, a pókháló és a fényt és napsugarakat szűrő tűlevél: Ez utóbbi két motívum főleg Czóbel Minka költészetében jelentős, de Ambrusnál is előfordul például a Pókhálókisasszony, vagy az Ispilánti-lányok című novellájában:

Utoljára már messziről is látszott, hogy csak pókhálóból vannak a falai. A hold keresztülsütött rajta. Este egy roppant köd szállt a rétre. Ez a köd beöltötte a kunyhók pici kertjeit, nehézzé tette az alvók lélegzetét, s teljesen eltakarta a Fellegvárt.

Reggel, mikor a nap ismét letűzött a rétre, a pókhálóvár is a grófkisasszonyok eltűntek. Szétfoszlottak, mit a köd és az álom (Amburs: Ispilánti-lányok 64).

Oximoronos jelzős szerkezetbe épül be a homály névszó Czóbel Minka következő soraiban:

A bölcsesség titokjeles homályát:
A vágytalan, a teljes boldogságot!

(Czóbel: Kertünkből)

Czóbel Minka költészetében a köd motívum újabb jelentéssel gazdagodik: a végső megsemmisülést, a halált is jelenti. A köd vándorai című versének refrénje: Be be a ködbe, / Fehér téli ködbe - erre a végső eltűnésre utal. A köd színjelzője leggyakrabban a fehér, de találkozunk sárga, kék, szürke, sőt rózsaszínű köddel is.

The blue mist creeps among the shivering trees (Wilde: Itys 722).
Városom ezüst vizen épült, s palotái fehér ködben úsznak

(Ambrus: Pókhálókisasszony 5).