Romániai magyar irodalmi lexikon

Árvay Árpád (Szatmár, 1902. ápr. 21.) — szerkesztő, író. ~ Zsolt apja. A nagyváradi jogakadémia hallgatója, majd újságíró, a nagyváradi Magyar Szó (1930), ennek betiltása után a lap folytatásaként megjelenő Magyar Kurír, Erdélyi Magyar Szó, Magyar Hírlap, Új Magyar Szó szerkesztője (1930–37), ugyanott a Néplap főszerkesztője. Írásai jelentek meg a Magyar Kisebbségben és a Tíz tűz c. antológiában. Az OMP helyi elnöke. 1941 és 1944 között a nagyváradi Estilap főszerkesztője és publicistája. Lapját ugyan a német megszállók beszüntették, de a II. világháború alatt tanúsított magatartásáért felelnie kellett, s hosszabb szünet után csak 1967 óta jelennek meg újra írásai. Napilapokban és folyóiratokban közös román–magyar művészeti hagyományokat elevenít fel. Főbb munkái: Regösök útján (versek, Nv. 1931); Jumbó nem felejt (ifjúsági regény, 1970); Elődök példája. Múlt századi művészek a magyar–román kapcsolatok elmélyítéséért (1973. Románul Gelu Păteanu fordításában, Ion Bănuţa előszavával, 1975); Szélsodorta falevél (életrajzi regény Szathmári Pap Károlyról, 1973. Románul Pictorul peregrin címmel, Constantin Olariu fordításában, 1977).

Árvay József (Brassó, 1916. jún. 28. — 1975. jan. 16., Sepsiszentgyörgy) — nyelvész, helytörténész. A kolozsvári egyetemen tanult, pályáját ugyanott a Magyar Nyelvtudományi Intézetben kezdte: a térszíni formák barcasági és kalotaszegi elnevezéseiről írt tanulmányai a Magyar Népnyelv c. évkönyv 1942-es és 1943-as kötetében, kisebb közleményei az Erdélyi Múzeumban jelentek meg. 1945-től Sepsiszentgyörgyön múzeumi igazgatóőr, 1947-től középiskolai tanár, 1953-tól az Állami Levéltár fiókjának igazgatója; itt talált rá Kemény Zsigmondnak az Apor család levéltárában rejtőző, elveszettnek hitt naplójára. Háromszék múltjával a Népi Egység, Előre, Korunk, Megyei Tükör és az Aluta hasábjain foglalkozott. Munkája: A barcasági Hétfalu helynevei (Kv. 1943). Hátrahagyott kéziratai közt Réty, a Nyikó-mente s a Gyergyói-medence történeti személy- és helységnévanyaga s Bajkó Elek A vándor huszár c. múlt századi önéletírásának kiadásra készített szövege szerepel, erről számolt be Egy székely paraszt emlékirata c. alatt a Korunk 1957/8-as számában.

Kemény Zsigmond Naplója. Közzéteszi Benkő Samu. 1966. 209. — Imreh István: Emléksorok a levéltárosról, a helytörténészről. Utunk 1975/20.

Árvay Zsolt — *kémiai szakirodalom

Aszódy János (Arad, 1908. okt. 16. — 1976. nov. 24., Bukarest) — újságíró, szerkesztő. 1926-tól Temesvárt tisztviselő, a Korunk, Független Újság, Brassói Lapok munkatársa. Nemzetközi politikai cikkei, tanulmányai az imperialista agressziót, a fasiszta üzelmeket leplezik le. 1945-től az Igazság, 1947-től a Viaţa Sindicală főszerkesztője, 1948-tól 1950-ig az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó nemzetiségi osztályán a magyar alosztály vezetője. 1952-től a Flacăra főszerkesztője, 1957-től 1969-ig a Korunk bukaresti szerkesztője. Politikatörténeti tárcái magyar és román napilapokban s A Hét hasábjain jelentek meg. Munkái: Így kezdődött… (az I. világháború kitörésének története, Tv. 1934); Petőfi, poetul domniei poporului (1949); Szaud-Arábia és az arab petróleum (1957, románul és németül is); Égő víz (A kőolaj története, 1959, románul is); Láthatatlan ellenség (ifjúsági regény, 1962 és 1969); Pagini din istoria vitezei (1967); Akcióban az Interpol (1969, románul is); A pokol zsoldosai. Az idegenlégió. Lapok a gyarmatosítás történetéből (románul 1974, magyarul 1975).

Dáné Tibor: Egy történelmi riport margójára. Korunk 1976/4.

Asztalos Ágnes — *műfordítás

Asztalos István (Mikeszásza, 1909. aug. 28. — 1960. márc. 5., Kolozsvár) — író. A romániai magyar elbeszélő irodalom jeles képviselője. Proletár sorba jutott vasúti tisztviselő családból származik. Az alsó gimnázium osztályait a kolozsvári ref. kollégiumban és a gyergyóalfalusi kat. polgári iskolában végzi, tizenhat éves sincs, amikor már a Brassó–Bodzaforduló-i vasútépítésnél munkás. Katonai szolgálata után visszatér Kolozsvárra, s a munkanélküliség nehéz hónapjai után 1934-ben a Belga–Román Szövőgyárban dolgozik. 1937-ben házasságot köt Román Máriával, egy állásából elbocsátott tanító leányával. Korán kapcsolatba kerül a Munkás Athenaeum körül csoportosuló írókkal.

Első írása (Történt az utcán) az Ellenzék 1938. ápr. 1-i számában jelenik meg, s Kacsó Sándor kortársi vallomása szerint “a váratlan rábukkanás meglepődését, a felfedezés örömét váltotta ki a hazai írástudókból. Úgy éreztük: új író »született«. Író, aki az akkori fojtogató körülmények között is rá tud tapintani a lényegre, meg tudja érzékeltetni azt, amit egyenes szóval kimondani nem volt veszélytelen…” E siker után az ESZC egy kisregény megírására szerződteti. Ez lehetővé teszi, hogy kilépjen a gyárból és csak az írásnak éljen. 1941-ben beválasztják a KZST tagjai közé. A II. világháború éveiben a Termés egyik szerkesztője. Behívják katonának, a felszabadulást Budapesten éri meg, ahol mint katonaszökevény bujkál, majd fogságba kerül. 1945 májusában érkezik haza Kolozsvárra, ahol a Képes Újság, a Falvak Népe, majd az Utunk szerkesztőségében dolgozik. 1956-tól a Napsugár c. gyermeklap főszerkesztője. Több ízben néptanácsi képviselő. A Romániai Írók Szövetsége vezetőségi tagja. Irodalmi munkásságáért 1943-ban Baumgarten-díjjal, 1949-ben és 1953-ban Állami-díjjal tüntették ki.

A szegénység határtalan tájairól hozza elő novelláinak és kisregényeinek témáját. A népi mesemondók ösztönösségével adja elő történeteit, a keserű ízeket humorral enyhíti, Móriczra s főképpen Tamásira emlékeztető fordulatokkal; a nyomor mélységeiben sem veszti el életkedvét, ott is felfedezi a szépséget. Gorkij és a hazaiak közül Nagy István hatása érzik néhány naturalisztikusan proletár-szocialista hangulatú elbeszélésén (Szaporodnak Lázárék, Megindul a föld, Balog színház). Az Elmondja János c. kisregény idillbe oldott lázongását az Újesztendő már a falusi osztályharc rajzával toldja meg. Első színpadi alkotása, A fekete macska (1943-ban bemutatta a budapesti Nemzeti Színház Lehotay Árpád rendezésében), a nagygazdák vagyonéhségének, a babonás hiedelmeknek és a népi furfangnak játékból tragédiába komorításával érzékelteti a falu forradalmi erőinek eltékozlását. (A darabot Harag György rendezése újította fel Kolozsvárt 1975-ben.) A háború okozta szenvedés, a népi eszmények és szabadságjogok eltiprása a személyes, lírai telítettségű novelláktól részben a példázat értelmű írói beszéd (A szamár), részben az adomázáson túlmutató realizmus felé vonja (A szakáll). Háborús “kalandjairól” szóló, a Világosságban folytatásokban megjelent, majd könyvalakban is kiadott beszámolója (Író a hadak útján) betetőzője ennek a magatartássá érő átváltásnak. A vallomás őszintesége, a rátörő történelemmel folytatott párbeszéd nyíltsága avatja ezt a munkát izgalmas tudósítássá. A falujáró riporter tapasztalatait szélesíti elvi jelentőségű kisregénnyé (Szél fúvatlan nem indul). Egy egész történelmi korszak tanulságait összegezi, amikor a nacionalista izgatással szemben a román és magyar dolgozók összefogását, egységét példázza. A riportszerű ábrázolás nem mentes sematikus megoldásoktól, a konfliktus kirobbanásának izgalma ezúttal is elfojtja az íróban a nyugodtabb epikai szemlélődést és a konfliktusok belső vetületeinek elmélyültebb megragadását. Ebben az időben írja nagy vihart kavaró karcolatait az Írisz-telepi iskolásokról (Az a javíthatatlan Balog Árpi). A keresztvári vasútépítő-telep élményei 1952-ben formálódnak szocialista eszmeiségű fejlődés-regénnyé (Fiatal szívvel). A könyv stílusának szépségei csak részben feledtetik a regény sematikus tételességét, szerkezeti gyengeségeit (a végnélküli, szerzői célzatot eláruló monológokat és párbeszédeket).

A hazai magyar gyermekirodalom megújítója (Miért kerek az alma?, Jóska), s az 1957-től szerkesztésében megjelenő Napsugár gyermeklapban a szocialista nevelés eszményeit szolgáló írásaival mutat példát. Életének utolsó éveit a falu átalakulásának megörökítése foglalkoztatja. Ahol nem a földek házasodnak címen tervezett kisregényéhez füzérnyi novellát ír Guszti Gyuri és Szomesán Mari szerelméről, a kisregény azonban töredékben maradt. Realizmusa kezdeti, naturalisztikus kísérletétől a kritikai ábrázoláson át jut el a szocialista realizmusig, mellyel a szocialista humánumot hirdeti. Legjelentősebb alkotásaiban és karco­lataiban Nagy István külvárosa mellé sorakoztatja az erdélyi falvak elproletarizálódó szegény embereinek életét, az új falu születésének nem kevésbé jelentős eseményeit. Az anekdotán épülő, de eszmeiségében az anekdotizáláson túlmutató novella klasszikusaként vonul be a romániai magyar irodalomtörténetbe olyan remekeivel, mint A tejesember, A kabát, Ember­ség, Aki nem akárki.

Kötetei: Elmondja János (regény, Kv. 1939; újabb kiadás 1956); Újesztendő (regény, Kv. 1940, 1955, a Tanulók Könyvtárában 1974); Üröm (elbeszélések, Kv. 1941); A fekete macska (színmű, Bp. 1943); A fekete macska (elbeszélések, Bp. 1944); A szakáll (elbeszélés, Kv. 1945); Feleselj, kisfiam! — A tejes (két egyfelvonásos játék, Horváth István bevezetőjével, László Gyula rajzaival, Kv. 1946); Író a hadak útján (krónika, Kv. 1946); A szamár (novellák, Bp. 1948); Balog olvasni kezd (elbeszélés, 1949); Szél fúvatlan nem indul (regény, 1949; 5. kiadás 1959); Tizennégyökrös gazdák (riportok, 1951); Tizennégyökrös gazdák (elbeszélések, Bp. 1951); Fiatal szívvel (regény, 1952, 1953, 1955); Vád és panasz (Abodi Nagy Béla címlapjával és illusztrációival, 1953); Miért kerek az alma? (ifjúsági írások, 1954; újabb kiadás 1974); Jóska (elbeszélések, 1954); Házunk tája (riportok, Feszt László címlapjával, 1956); A vidámság embere (elbeszélések, Kincses Könyvtár 1956); Emberség (elbeszélések, 1957); Megszépült öregség (novellák, Kincses Könyvtár 1958); Bátor fiúk (ifjúsági elbeszélések, 1959); Vidámság embere (egyfelvonásos, a Méhes Györggyel, Méliusz Józseffel, Sütő Andrással közös Négy vidám játék c. kötetben, Mv. 1959); Mátyás, a jégtörő (ifjúsági történetek, 1960); A kis piros tehén (ifjúsági elbeszélések, Deák Ferenc címlapjával és rajzaival, 1963); Történt az utcán (elbeszélések, 1969); Tarisznyás királyok (elbeszélések, Kv. 1972).

Színre átdolgozta Móricz Zsigmond Hét krajcár (Kv. 1947) és A stipendium (Kv. 1948) c. elbeszéléseit. Műfordításai: Tolsztoj Leó: Gyermekmesék (é. n.); Prisvin: A rókák kenyere (1947).

Az Irodalmi Könyvkiadó 1961–62-ben megjelentette Asztalos István művei I–V. kötetét, Kacsó Sándor bevezetőjével, Bonyháti Jolán szerkesztésében, könyvészeti útmutatóval.

Jelentősebb más nyelvű kiadások: Szél fúvatlan nem indul (román 1949, cseh 1950, német 1951, lengyel 1951, angol 1951, kínai 1952, francia 1953, szlovák 1955, ukrán 1962); Fiatal szívvel (román 1952); Hurcolkodás (román 1955); Miért kerek az alma? (román 1956); Jóska (román 1957); Újesztendő (román 1958); Emberség (román 1960); A bajba jutott Török András (német 1962); A szamár (német 1963); A vidámság embere (orosz 1963). Elbeszéléseiből 1958-ban orosz, 1962-ben román és ukrán, meséiből 1961-ben román válogatás is megjelent.

Gaál Gábor: A. I. Korunk 1939/12. Újraközölve Válogatott Írások I. 1964. 671–74. — Kacsó Sándor: Kortársi jegyzetek A. I.-ról. A Három portré c. kötetben, Kv. 1963. 7–63. — Sőni Pál: A szerkezeti felépítés kérdése A. 1. kisregényeiben. NyIrK 1965/1. — Izsák József: A. 1. Monográfia, Abafáy Gusztáv és Bonyháti Jolán bibliográfiájával, 1967. — Balogh László: A. I. Monográfia, Irodalomtörténeti Füzetek 65. Bp. 1969. — Farkas János: A. szerkesztői öröksége. Utunk 1970/10. — Sütő András: Anyajegyes irodalom. Utunk 1973/9. — A. I. leveleiből. Igaz Szó 1973/6. — Sőni Pál: Egymás mellé illesztett novellák? Utunk 1974/10. — Balogh Edgár: Csörögére Asztalosékhoz. A Hét 1974/35; uő: A. I. A Mesterek és kortársak c. kötetben, 1974. 372–78. — Fodor Sándor: Tizenöt év után. Utunk 1975/10. — Marosi Péter: Mitől fekete az a macska? Az Asztalos-bemutatóról, Utunk 1975/26. — Szász János: Aki még köztünk lehetne. A. I. Utunk 1979/35.

ASZT: Az 50 éves író visszatekint életére és pályájára. LM 93. — Elbeszélések az író felolvasásában. LM 80–92, 94–97, 99–102, 104, 106, 137–38, 205, 209, 217, 231, 238, 273–74, 315. — Budai Nagy Antal utódai. LM 136. — A vidámság embere kolozsvári színészek előadásában. TM 188.

Asztalos Miklós (Budapest, 1899. júl. 28.) — történész, író. Székelyudvarhelyi középiskolái, kolozsvári egyetemi tanulmányai után 1920-ban családjával Magyarországra költözött, Pécsett doktorált. A budapesti Bartha Miklós Társaság elnöke olyan szakaszban, amikor ez haladó s szláv–magyar–román kapcsolatokat ápolt; történelmi munkák, színdarabok és filmforgatókönyvek szerzője. A két világháború között végig megőrizte kapcsolatait a romániai magyar szellemi élettel, s több tudományos intézmény, folyóirat rendszeres munka­társa volt. 1929-ben a Magyar Kisebbségben a romániai magyar történetírás feladatairól és módszereiről, 1931-ben az Erdélyi Múzeumban a wittenbergi egyetem erdélyi hallgatóiról értekezett. Az erdélyi állam iskolapolitikája 1556–1690 c. munkája 1929-ben Lugoson a Magyar Kisebbség kiadásában, A székelyek őstörténete letelepedésükig c. tanulmánya 1932-ben Kolozsvárt az ETF sorozatban jelent meg (45. szám). Budapesti és lipcsei bemutatói után 1940-ben Alterego c. erdélyi tárgyú történelmi vígjátékát Kolozsvárt és Nagyváradon is színre vitték (németül Die Nacht in Siebenbürgen c. alatt játszották); a darabból Cziffra Géza filmforgatókönyvet írt az UFA német filmvállalat számára Tanz mit dem Kaiser c. alatt (1941), ennek magyar változata lett az Egy éjszaka Erdélyben c. film (1941). Erdélyi tárgyú Asszonylázadás c. történelmi vígjátéka is (1942). Adatok a Bartha Miklós Társaság történetéhez c. munkája kéziratban.

Asztalos Sándor (Nagyvárad, 1890. aug. 31. — 1959. aug. 14., Budapest) — újságíró, író, 1918-ban a Nagyváradi Munkás Újság szerkesztője. Az I. világháború után rövid ideig Kolozsvárt újságíró, 1924-től a Temesvári Hírlap belső munkatársa. 1929-ben Temesvárt jelenik meg Nincs kegyelem c. dokumentumregénye Ágoston Péter jogtudósról, a Magyar Tanácsköztársaság zsombolyai származású külügyi népbiztoshelyetteséről. 1930–31-ben a temesvári A Nap c. napilap, ugyanott 1933-ban A Világ c. politikai és közgazdasági hetilap szerkesztője. Avantgardista verseit és novelláit az aradi Genius és napilapok közlik, irodalompolitikai és kritikai írásaiban élesen támadja a transzilvanizmust. 1945 után a nagyváradi Új Élet belső munkatársa volt, 1948-ban Magyarországra költözött, ahol könyvet írt Bíró Lajos — egy nagy magyar utazó címmel (Bp. 1953) a neves tasnádi születésű természettudósról.

Asztalos Sándor (Nagyenyed, 1908. jún. 15.) — jogi szakíró. Kolozsvárt volt ügyvéd; az EMGE jogtanácsosaként vezette az Erdélyi Gazda jogi mellékletét, cikkei jelentek meg a Brassói Lapokban, Mikó Imrével szerkesztette a Magyar Kisebbség jogi mellékletét. 1937-ben részt vett a Vásárhelyi Találkozó előkészítésében, a vitaülések alelnöke és egyik előadója, bekapcsolódott a MADOSZ Petőfi-akciójába. A Bolyai Tudományegyetem jogi karán tanár (1946–52), tanulmányait a pénzügytan, munkajog és polgári jog köréből egyetemi kiadványok közölték. A Jogi Kis Könyvtár c. sorozatban megjelent értekezései: Az állami döntőbíráskodás (1956); Alkalmazás, áthelyezés, a munkaszerződés felbontása (1957); Lakóházak építése állami hitellel (Fekete Györggyel, 1957, német nyelven is); A szállítási szerződések (1958); Az alkalmazottak felelőssége (Mikes Jánossal, 1959). Fordított Şerban Beligrădeanu és Aneta Grigorovici jogtudományi munkáiból (1978). Az utolsó évtizedekben mint a fotóművészet művelője jelentkezett; számos hazai és nemzetközi kiállításon aratott sikert. Írói arcképfotói rendszeresen megjelennek az Utunkban és irodalmi kiadványokban.

Kovács András: A. S. arcképcsarnoka. A Hét 1974/31.

ateista irodalom — a vallást mint ideológiát bíráló, gyakran polemikus jellegű írások gyűjtő­neve. A két világháború között a szocialista és baloldali sajtóban, munkásnaptárakban jelenik meg. Aradi Viktor A csillagvilágtól a szocializmusig (Kv. 1924) és Erdélyi Kálmán Új utakon. Tanulmányok a szocializmus köréből (Kv. 1924) c. értekezése, valamint A világ és az emberi társadalom kialakulása és fejlődése (Kv. 1932) c. kiadvány a materialista világképet állítja szembe a teológiai világképpel. Az utóbbi negyedszázadban számos ateista mű jelent meg magyar fordításban. Blénesi Ernő és Vécsey Károly történeti elemzése Vallásos ünnepek, szokások, szertartások címen (1959) és Kovács Dániel, Sorbán Antal, Vécsey Károly közös tanulmánya A valláserkölcs antihumánus jellege címen (1962) a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat ismeretterjesztő kiadványa. Tudományos szinten Farkas Zoltán műveli az ~t vitaírásaival (Áramlatok a mai katolicizmusban, Korunk 1965/1; A predestináció “misztikus és félelmetes” dogmája, Korunk 1965/2) és önálló munkájával (Gondolatok a vallás­erkölcsről, 1977).

athenaeum — az ókori görögöknél Athéné istennőnek szentelt templom, később kedvelt elnevezése művészi és tudományos intézményeknek. Erdélyben szocialista és kommunista munkások és értelmiségiek kezdeményezésére alakult több könyvkiadó, irodalmi és tudományos propagandaszervezet neve. Első ilyen alakulat 1938-ban a kolozsvári *Munkás Athenaeum, melynek keretében a munkásegységfront szellemében létrejött a Forradalmi Írók Munkaközössége; tagjai közt volt Asztalos István, Balla Károly, Brassai Viktor, Csehi Gyula, Gáll Ernő, Heves Renée, Jordáky Lajos, Józsa Béla, Korvin Sándor, Kovács Katona Jenő, Méliusz József, Nagy István, Salamon Ernő, Salamon László. Az 1940-ben betiltott szervezet 1944 végén újraalakult. 1945 és 1947 között Kolozsvárt a *Józsa Béla Athenaeum, Maros­vásárhelyen a *Salamon Ernő Athenaeum és Nagyváradon a *Munkás Athenaeum működött, mindhárom könyvkiadással, a művelődés megszervezésével, irodalmi és művészestélyek rendezésével, munkáskórusok, munkásszínjátszó csoportok létesítésével és irányításával foglalkozott.

Jordáky Lajos: A Munkás Athenaeum írói egységfrontja. Korunk 1971/4.

Athenaeum — a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola 1968-ban indult kétnyelvű (román–magyar) havi folyóirata. Főszerkesztő Ion Milăşan, a szerkesztőbizottság tagja Kicsi Antal. A főiskola életével összefüggő kérdéseken kívül induló költők, esszéisták számára is fórumot biztosított. Megszűnt 1972-ben.

Auer Ferenc — *ábécéskönyv

Aurora — kétnyelvű (román és magyar) irodalmi, művészeti, színházi és társadalmi folyóirat Nagyváradon, alapítója George Bacaloglu ezredes, a Societatea Cele Trei Crişuri (Hármas Körös Társaság) elnöke. Mint hetilap 1922. dec. 24-én indult George A. Petre költő, Keresztury Sándor (Alexandru Olteanu) és Salamon László szerkesztésében, a 8. számtól kezdve hetenként jelent meg, szerkesztésébe bekapcsolódott Tiron Albani szocialista közíró és Korda Béla. Utolsó, 14. száma 1923. jún. 15-én hagyta el a nyomdát. Bălcescu, Petőfi, Kossuth, Coşbuc és Ady szellemi örökségére hivatkozva a lap úgy kívánta figyelemmel kísérni “mindkét oldal művészeti és irodalmi mozgalmait”, hogy a román alkotásokat magyarul, a magyar alkotásokat pedig románul mutatta be. A román részben nemcsak a magyar klasszikus szerzőket közölték fordításban, hanem Áprily Lajos, Bárd Oszkár, Bartalis János, Reményik Sándor, Szombati-Szabó István egykorú verseit is, míg a magyar részben a román klasszikusok mellett Lucian Blaga, Victor Eftimiu, Ion Pillat versei, Ion Agîrbiceanu, Liviu Rebreanu, Mihail Sadoveanu, Eugeniu Speranţia prózai írásai jelentek meg. Újraközölték Octavian Goga tolmácsolásában Petőfi Egy gondolat bánt engemet… c. versét, s magyarul a román költő Petőfihez c. költeményét. Számos tanulmány szól a két irodalomról s a román–magyar viszonyról. A munkatársak közé tartozott publicisztikai írásaival Ligeti Ernő, műfordításaival állandóan szerepelt Iustin Ilieşiu és Ion Lupu. A kezdeti sikerek ellenére, melyek a lap polgári liberalizmusából fakadtak, a kellő esztétikai felkészültség hiánya hamarosan elriasztotta a munkatársakat és korai kudarcra kárhoztatta a jószándékú kezdeményezést.

Beke György interjúja Salamon Lászlóval: Tolmács nélkül. 1972. 42–50.

avantgarde (franciául avantgarde 'élcsapat') — az I. világháború előtt szórványosan jelentkező, a háborús években, majd a nyomukba lépő világválság idején és annak hatására programatikus mozgalom jelleget öltő mindama művészeti, irodalmi irányzatok (aktivizmus, dadaizmus, expresszionizmus, futurizmus, konstruktivizmus, kubizmus, szürrealizmus) gyűjtőneve, melyek élesen szembefordultak a hagyományos kifejezési módokkal. Szélsőséges művészeti elveket valló vagy az alkotás folyamatának tudatosságát elvető hívei egyben a polgári rend társadalmi-erkölcsi intézményeit is tagadták. Eleinte anarchikus színezetű lázadásuk e mozgalmak későbbi szakaszában világnézetileg polarizálódott. Jelentős alkotó egyéniségei közül sokan a munkásmozgalomhoz csatlakoztak (Aragon, Becher, Brecht, Derkovits, Déry, Eluard, Kassák, Majakovszkij, Uitz), egyesek megrekedtek a pusztán esztétikai lázadás szintjén (Breton, Tzara), vagy éppenséggel a fasizmust dicsőítették (Marinetti).

A romániai magyar irodalomban elsőnek 1920-tól a Napkeletben jelennek meg ~ hangvételű írások Balázs Béla, Barta Lajos, Becski Andor, Dienes László tollából. A Franyó Zoltán szerkesztette Genius és Új Genius (1924–25) jelentkezése a Kassák köréből kinőtt és akkoriban emigrációban élő magyar avantgardistákkal való kapcsolatot jelez. Szántó György képes folyóirata, a Periszkop (1925–26) már kifejezetten ~-programmal lép fel, s külön érdeme a képzőművészeti ~ szemléletének és gyakorlatának népszerűsítése. Ezek a folyóiratok tisztázatlan eszmeiséggel ugyan, de haladó törekvéseket hirdettek: háború­ellenességet, társadalmi aktivitást, egy új művészet szükségességét.

Az új művészet ideológiai elemzését elsőnek Dienes László kísérli meg Művészet és világnézet (Kv. 1925) c. könyvében, beágyazva annak formai vívmányait a kor dinamikájába. Úttörő próbálkozását megelőzve s azzal párhuzamosan jelennek meg a hazai magyar ~-költészet első — többnyire közösen fellépő szerzők verseit tartalmazó — gyűjteményei. Ilyenek Antal János és Becski Andor Verseskönyv (Kv. 1923), Sükösd Ferenc, Dobolyi Lajos és Gyárfás Endre A mi országunk (Bp. 1925), Heves Ferenc és Erg Ágoston Groteszk plakát (Máramarossziget 1926), Gaál Gábor és Benamy Sándor Erről van szó (Kv. 1927) c. kiadványai. Az ~hoz kapcsolódik Becski Andor és Szentimrei Jenő kezdeményezése, a kolozsvári Studio *munkásszínpad (1927). A Korunk első folyama első szakaszában, a 20-as évek végéig következetesen közlési teret biztosított mind a hazai ~-irodalomnak, mind pedig a nemzetközi ~ számottevő alkotásainak, műfordítások, ill. a különböző művészeti ágakról (képzőművészet, építészet, zene, film) szóló beszámolók képében; a folyóirat egyre félreérthetetlenebb világnézeti elkötelezettségének mértékében azonban az ~-költő és teoretikus Gaál Gábor és munkatársai, köztük Méliusz József koncepciójának megfelelően ez az irányulás a tartalmában, formájában egyaránt forradalmi művészetként felfogott ~ vívmányait a valóságirodalom irányában teljesítette ki.

Az ~-líra hazai művelői közül különben a két világháború között Bartalis János és Méliusz József gazdagítja teljessé vált életművel a romániai magyar irodalmat, a prózában pedig Nagy Dániel expresszionista hangvételű regényét, a Cirkuszt (Kv. 1926), Molter Károly Metánia RT c. szatirikus-fantasztikus regényét (Kv. 1929), Szilágyi András Új pásztorát (Párizs 1930), Kiss Ida, Papp József írásait, főként pedig Szántó Györgynek a 20-as években írt Sebastianus és Az ötszínű ember c. regényét s A kék lovas c. novelláskötetét lehet ide sorolnunk. Az ~ hatására jellemző, hogy nyomai olyan alkotók életművében is fellelhetők, akik vallott alkotói elveik szerint korántsem tekinthetők az ~ elkötelezett híveinek; világnézeti indítékaik tekintetében aligha rokonítható költők, mint Dsida Jenő, Salamon Ernő, Szemlér Ferenc ugyancsak beépítettek költészetükbe bizonyos ~-elemeket, a népi írók vonulata pedig egyfelől a Szabó Dezső-i expresszionizmus közvetítésével, másfelől a népi művészetet és hiedelemvilágot átható gazdag képzeletbeliség, ősi, természetfeletti motívumok, sűrítő expresszivitás forrásából merítve az ~-dal nem szemléletben, de struktúrában rokonítható jellegzetességekhez jutott. Nyírő József korai novellái, de még inkább Tamási Áron prózai és színpadi művei számos ilyen elem ötvöződését mutatják.

Az 50-es évek irodalmi dogmatizmusának felszámolása során új szerephez jutott az ~. Méliusz József életművének a pályakezdés indítékaihoz visszanyúló, új lendülete, főképpen pedig Lászlóffy Aladár, Páskándi Géza, Szilágyi Domokos, Hervay Gizella *neoavantgarde lírája új szakaszt jelöl. A hazai magyar ~ reneszánszában részt kér a költő Király László, Palocsay Zsigmond újító merészsége, a prózában Bodor Ádámnak és Panek Zoltánnak az “új regény”-re emlékeztető hűvös feszültsége, Páskándi Géza abszurdba hajló szintézise, Sigmond Istvánnak a fantasztikumot az expresszionizmussal elegyítő modora, a drámában Páskándi Géza és Kocsis István ígéretes, az izmusok szabadító vívmányait sajátos eszmei koncepciónak alárendelő eredetisége, a versben, kritikában “szöveget” író Szőcs Géza, Egyed Péter, Cselényi Béla új formabontása. Korszakok, irányzatok, nemzedékek járulnak hozzá a mozzanatosból szervessé alakuló folytonossághoz.

(Szi. J.)

Szabó György: A kolozsvári “Napkelet” külföldi irodalmi anyaga. NyIrK 1965/1. — Szász János: Irodalomtörténetünk egy fejezete: a Korunk költészete (1932–1940). Tanulmány A Korunk költészete c. kötetben, 1967. — Az avantgardról. Kérdez Huszár Sándor, válaszol Méliusz József, Az illúziók kávéháza, 1971. 393–403. — Kántor Lajos: Népiség –mítosz–novella (Tamási, Nyírő, Kacsó). Az Alapozás c. kötetben, 1970. 225–37.; uő: Avantgarde és szolgálat. A Hét 1972/27. — Tóth Sándor: Avantgarde és realizmus. A G. G. kötet Gaál-tanulmányának III. fejezete, 1971. 85–145. — Sőni Pál: Avantgarde-sugárzás. Modern törekvések a romániai magyar irodalomban, 1973. — Szőcs Géza: Mi a vers? Korunk Évkönyv 1976. 301–6. — Mózes Attila: Forrás-jelenségek. Korunk 1977/6. — Fiatalok irodalma — az irodalom fiatalsága. Kerekasztal-értekezlet. Igaz Szó 1977/8. — Aradi József: Kögíthető-e a költészet? Egy lehetséges disputa modellje, Igazság, 1979. ápr. 14. és 21. — Borcsa János: Szólni — “vershullás” idején. Korunk 1979/4.