Romániai magyar irodalmi lexikon

Aradi Színpad — irodalmi, művészeti és társadalmi hetilap. Az 1911-ben megindult s 1919/36-os számáig Délvidék c. alatt megjelent aradi hetilap folytatása. Szerkesztette Papp Andor. Az 1926/16-os számtól 1932-ig Erdélyi Magyar Színpad c. alatt jelent meg, majd 1933-ban beolvadt az ugyancsak Aradon megjelenő Kis Újságba. Hűen beszámolt Arad, Temesvár és Nagyvárad színházi életéről, a hangversenyekről és kiállításokról, foglalkozott a magyar színészet válságjelenségeivel. Irodalmi részében a szerkesztő és Farkas Ferenc versei említésre érdemesek.

Aradi Újságírók Almanachja — *almanach

Aradi Viktor (Pankota, 1883. febr. 22. — 1937 táján, Szovjetunió) — szociológus, történész, publicista. Egyes munkáit Erdélyi Viktor néven közli. A budapesti egyetemen geológiai tanul­mányokat folytatott. 1906-ban a Prahova-völgy olajmezőinek feltárásában vett részt, majd Budapesten telepedett le, s magyar, osztrák, román szaklapokban földtani és bányagazdasági tárgyú tanulmányokat közölt. Az Erdélyi Érchegység bányászatát tanulmányozva felfigyelt a mócok nyomorára s évszázados társadalmi küzdelmeik vizsgálatába kezdett. Jászi Oszkár polgári radikális csoportjához tartozott, részt vett a Társadalomtudományi Társaság munká­jában, s a Huszadik Század hasábjain a román nemzetiségi mozgalmak történetét, a nemze­tiségi kérdés fejleményeit ismertette. A torockóiak négyszáz éves jogi harcáról, Varga Katalinról, a rutén skizmaperről írt feltűnő újságcikkeket, ill. könyvet. Tizenkétszer állították bíróság elé. Az első világháború utolsó éveiben mint hadifogoly az orosz forradalom mellé állt, majd azzal szembekerült s hazajött. 1919-ben Budapesten a román katonai hatóságok alkalmazottjaként baloldali újságírókat véd meg az ellenforradalmi terrortól. 1920-ban Kolozsvárra költözött, részt vett a szakszervezetek szabadiskolájának szervezésében, megindította a Proletárok Könyvtára kiadványsorozatot. A kolozsvári Napkelet munkatársa, 1926-ban A Jövő Társadalma címen szocialista folyóiratot alapít; 1927-ben a Román Munkássegély főtitkára. Az 1928-as kolozsvári kommunista-perben a mócok védelmére írt régebbi cikkeinek tekintélye mentette meg az elítéltetéstől; Bukarestben fejtett ki szovjetbarát tevékenységet; 1930-ban három évre börtönbe került. 1933-ban családjával a Szovjetunióba emigrált, ahol a személyi kultusz törvénysértésének esett áldozatul. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. Kongresszusa után rehabilitálták.

Romániában megjelent művei: Hazaárulásom története. Vádemelés, védőbeszéd és levél barátaimhoz (Mv. 1920); A nemzeti kisebbségek kérdése Nagyromániában (Szociológiai tanulmányok 1. Torda 1922); A csillagvilágtól a szocializmusig (Kv. 1924); Az emberi társa­dalom (Kv. 1925); Catarina, doamna noastră (a hasonló c. 1913-as magyar eredeti román fordítása, Kv. 1928); A nagy pör (Kv. 1928). Válogatott írásainak kiadása: Mócok földjén (cikkgyűjtemény Fuchs Simon válogatásában és bevezetésével, Gaal György jegyzeteivel és könyvészeti összeállításával, 1974).

Fuchs Simon: Meg akartam ismerni azt a népet… Korunk 1969/1; uő: A. V. és A Jövő Társadalma. Korunk 1971/3. — Becski Andor: Emlékezés A. V.-ra. Korunk 1969/1. — Gaal György: A. V. lapja — A Jövő Társadalma. Könyvtári Szemle 1973/2. — Salamon László: Arcképvázlat A. V.-ról. Igaz Szó 1973/7. — Szilágyi András: Egyetlen találkozásom A. V.-ral. A Hét 1975/5.

Aradits László (Lugos, 1940. szept. 3.) — újságíró, televíziószerkesztő. Szülővárosában vé­gezte a magyar nyelvű líceumot, a kolozsvári Pedagógiai Intézetben szerzett képesítést. Fal­vakon tanított, 1965-től a kolozsvári, 1971-től a bukaresti rádió magyar szerkesztője, 1973-tól a Román Televízió Magyar Szerkesztőségének munkatársa. Riportjai, interjúi az Utunk, Ifjúmunkás, Falvak Dolgozó Népe, Munkásélet hasábjain jelennek meg. Romániai magyar művészekről, írókról, tudósokról készített portréfilmjei és tévériportjai közül nevezetesebb beszélgetése az Afrikából hazalátogató Sáska Lászlóval és Papp István mezőgazdasági akadémiai tanárral.⁶

Aranka György emlékezete — A felvilágosodás korának neves erdélyi tudósa, Zágoni Aranka György (Szék, 1737. szept. 15. — 1817. márc. 11., Marosvásárhely) 1791-ben röp­iratot adott ki Kolozsvárt az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság felállítása érdekében, majd ezen 1793-tól 1806-ig működött első magyar tudós társaság titkára volt. A Társaságnak ma az RSZK Akadémiája kolozsvári könyvtárában őrzött iratai és az Aranka-levelek egyre inkább a hazai magyar nyelv- és irodalomtörténet érdeklődésének előterébe kerültek. A KZST már 1934-ben mozgalmat indított emlékmű állítására Aranka György jeltelen sírján, s 1937-ben Kováts Benedek Erdély Kazinczyja c. előadásával emlékezett még a tudós nyelvművelő születésének 200. évfordulójáról.

Aranka életművének felmutatása Jancsó Elemér érdeme. Aranka György c. tanulmánya a Kristóf-emlékkönyvben (Kv. 1939; újraközölve Irodalomtörténet és időszerűség, 1972. 138–68.) felelevenítette a gazdag hagyományt, majd az 1947-ben kiadott Aranka-levelezés és az Akadémiai Könyvkiadónál Az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság iratai (1955) c. alatt megjelent forrásmű az ő filológiailag alapos gondozásában tette hozzáférhetővé a felvilá­gosodás korának nagy erdélyi örökségét. A Bukarestben székelő Filológiai Tudományok Társasága magyar osztályának felállítása és működésének megkezdése alkalmából Jancsó Elemér A fény századának üzenete (Korunk 1971/10) c. alatt idézi újra Aranka emlékét, hivatkozva 180 évvel azelőtt megjelent felhívásának tanulságaira s arra a párhuzamos fejlő­désre, mely az erdélyi magyar nyelvművelést kezdettől fogva a román Ion Piuariu-Molnar és a szász Hochmeister Márton hasonló törekvéseiben gyökerező művelődési mozgalmakkal tette rokonná.

(B. E.)

Az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság iratai címmel Szigeti József, Utunk 1956/15; Kocziány László, Igaz Szó 1956/4; Kelemen Béla, Cercetări de Lingvistică 1956/1–4. — Nagy Pál: Egy elfelejtett évforduló. Igaz Szó 1969/1. — Marosi Ildikó szerk.: A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládája. 1973. 344. és 392.

Aranka György Irodalmi Kör — a Marosvásárhelyen tevékenykedett tudós nyelvművelőre emlékeztetve, a Marosvásárhelyi Írók Társasága mellett 1969-ben fiatal írók támogatására alakult irodalmi kör. A Nagy Pál irodalomkritikus elnökletével működő ~ pályázatán tűnt fel novelláival Györffi Kálmán, verseivel Nászta Katalin, Prodán Géza és Vargha Sándor. 1971-ben az Igaz Szó Irodalmi Körévé alakult át.

Arany János emlékezete — A klasszikus irodalmi örökségnek járó irodalomtörténeti idézésén kívül Arany János költészetének közvetlen hatása a romániai magyar költészetre elenyésző. Líránk ugyanis túlnyomórészt az Arany-hagyomány tekintélye ellen fellázadó Nyugat-mozgalom, illetve a hagyományokkal nála is gyökeresebben szakító avantgarde esztétikai eszménye szerint fejlődött, s legfeljebb a népnemzeti iskola továbbélő képvise­lőinek, például Szabolcska Mihálynak a műveiben találunk Arany-hatást. A felszabadulás után a stíldemokratizmus követelménye Petőfi mellett Aranyt is a követendő példaképek közé emeli; ez a verses epika feltámasztásának kísérleteiben mutatható ki. Az 50-es években s utánuk induló költőnemzedék tagjai közül Kányádi Sándor verseiben érezhető e példa von­zása, úgyszintén a gyermekirodalom egyes műfajaiban (verses mese). A költő irodalmi örök­ségének idézése műveinek újrakiadásában s a hazai Arany-kutatásban, a nagy évfordulók (1932, 1957, 1967) megünneplésében és sajtóvisszhangjában, továbbá intézményekben (*Arany János Emlékmúzeum, *Arany János Irodalmi Kör, *Arany János Társaság) ölt formát.

Az I. világháború előtt Erdélyben nem volt Arany-kiadás, erre csak a szerzői jog elévülése és a kiadói jog átruházása után kerülhetett sor. Antalffy Endre, ill. Osvát Kálmán érdeme a Toldi és a Toldi estéje első romániai, népszerűsítő bevezetőikkel ellátott kiadása a Klasszikus Olvasmányok c. sorozatban (1923–24); Kiss Ernő jegyzeteivel 1924-ben megjelenik a Toldi iskolai használatra is (újabb kiadásai 1927, 1934). 1929-ben Kolozsvárt népszerű Arany-méltatás lát napvilágot (Brósz Ilona: Arany János élete és munkássága), ezt követi az Arany János Társaság pályázatán díjnyertes életrajz (Radó Pál: Arany János élete és munkássága. Nagyszalonta 1930). 1933-ban jelenik meg az ESZC bibliofil kiadványa, az Arany János balladái, Buday György fametszeteivel. Kolozsvárt 1936-ban Arany válogatott verseit, 1938-ban elbeszélő költeményeit jelenteti meg a Minerva Könyvkiadó Görög Ferenc bevezetésével, 1942-ben a Lepage-kiadású Tillaárom haj! vidám verseit tartalmazza Gaál Gábor szer­kesztésében, R. Berde Mária előszavával és Andrásy Zoltán illusztrációival.

Az Arany-művek újrakiadása 1955-ben a Toldi-trilógiával folytatódik a Magyar Klasszikusok sorozatban; 1957-ben a költő születésének 140. és halálának 75. évfordulójára megjelent kiadványok közt van az első román nyelvű Arany-kötet Haralambie Grămescu fordításában és bevezető tanulmányával (Versuri alese), melyet 1960-ban Lőrinczi László szerkesztésében kétnyelvű antológia követ (Poeme, Költemények). Ebben az évben jelenik meg Antal Árpád előszavával ismét a teljes Toldi, ezt követi egy kötetben a Toldi és a Toldi estéje Dánielisz Endre előszavával és jegyzeteivel (1964, újabb kiadás 1966, 1976), majd 1972-ben a Magyar Klasszikusok sorozatban újra a teljes trilógia Sütő András bevezető tanulmányával (2. kiadás 1975). A Kincses Könyvtár és Tanulók Könyvtára sorozataiban egymást érik az Arany János költészetét bemutató kötetek. Téka-kötetben jelentette meg a Kriterion Könyvkiadó a kor-, tanuló- és lakótárs Rozvány György visszaemlékezéseit Aranyra és Rozvány Erzsébet levelezését Aranyékkal (Arany János és Rozvány Erzsébet, bemutatja Sáfrán Györgyi, 1973), valamint Antal Árpád Arany és Petőfi levelezése (1973) c. gyűjteményét. Arany Legszebb versei 1977-ben jelentek meg, Irodalmi tanulmányok (Magyar Klasszikusok 1978) c. válogatást írásaiból Rohonyi Zoltán állított össze.

A költő halálának 50. évfordulóján, 1932-ben a Kolozsvári Magyar Színház rendezett ünnepi előadást; ez alkalommal a Pásztortűzben Császár Károly és Kovács Dezső, az Erdélyi Heli­konban Reményik Sándor, Szerb Antal (Arany János és Európa), Kovács László, Molter Károly méltatta a költőt. A KZST Arany-ünnepélyét Antalffy Endre Arany-ódájával nyitották meg Marosvásárhelyen. Az Arany-ünnepségek műsorigényeit szolgálták az évfordulón kinyomtatott hazai kórusművek (Delly-Szabó Géza: Mátyás anyja; Nemes Elemér: Tetemrehívás; Tárcza Bertalan: Zách Klára). A Toldi megjelenésének 100. évfordulóján, 1947-ben az Utunk hasábjain vita robbant ki Toldi Miklós irodalmi alakjáról: a művet és hősét egy osztályharcos irodalommodellhez mérő Gaál Gáborral szemben Benedek Marcell bizonyítja Toldi népi hős voltát. 1951–52-ben Gaál Gábor utolsó egyetemi kollégiumát Arany Jánosnak szenteli, s ugyanakkor Aranyról több, a maga irodalomfelfogását tükröző tanul­mányt is ír (Irodalmi Almanach 1951/4–5; Utunk 1952/10). A költő születésének 140. és halálának 75. évfordulójára megújul a nagyszalontai Arany-múzeum; Kolozsvárt az egyetemi hallgatóság rendez ünnepségeket, Nagyszalontán, a költő szülővárosában Kacsó Sándor az Írószövetség előadója. Emlékezetes Dr. Petru Groza miniszterelnök ez alkalomból “Arany János ünneplőihez” címzett levele (Előre 1957. márc. 3.). Országszerte megemlékeztek Arany születésének másfél százados évfordulójáról is 1967-ben. Az Igaz Szó, Utunk és Korunk különszámmal adózott a költőnek; az Arany János Emlékmúzeum “Arany és hősei a képzőművészetben” címmel rendezett kiállításán Puskás Sándor Arany és Petőfi találkozását megörökítő szobra, Nagy Pál linómetszete, Kozma István fémdomborítása és Hunyadi László vörösréz Arany-plakettja aratott sikert. Az Arany-tisztelet skálájának szélességét jellemzi, hogy Patkós György és Kovács Ferenc már 1955-ben bemutatta kolozsvári színészek közreműködésével a Toldi dramatizált rádióváltozatát, s Szilágyi Domokos 1968-ban Kortársunk Arany János címmel önálló kötetként megjelent esszéjében mai költő vall a múlt század klasszikusának élő emberségéről.

Arany románra fordított verseiről Réthy Andor ad tájékoztatást (Arany János — románul. Könyvészeti adalék, NyIrK 1970/1). Arany-verseket nálunk Kozma Géza zenésített meg.

(S. Zs.)

Kovács Dezső: Arany Jánosról. Pásztortűz 1932/21. — Kovács László: Epizód Arany János életéből. Erdélyi Helikon 1932/9. — Szilády Zoltán: Arany János állatképei. Pásztortűz 1932/18. — Kacsó Sándor: Arany harmincnégy éve Nagyszalontán. Ünnepi előadás 1957-ben. Írók, írások. 1964. 47–62. — Szemlér Ferenc: Mi a mai Arany Jánosban?; Balogh Edgár: Acéltükör-mélybe ható szemmel; Dávid Gyula: Arany János a román irodalomban. Korunk 1967/2. — Csehi Gyula: Vojtina Ars poétikája és a műfaj halála; Jancsó Elemér: Arany János és a felvilágosodás. Igaz Szó 1967/3. — Wagner István: Százhúsz esztendő Arany-arca. Korunk 1967/6. — Ion Oarcăsu: Két nemzeti költő: Coşbuc és Arany. Utunk 1976/39. –' Dávid Gyula: Arany János és a huszadik század. Utunk 1977/10. — Kovách Géza: Egy irodalomtörténeti vita — történész szemmel nézve. Utunk 1979/16.

ASZT: Kovács Ferenc felvétele az 1957-es nagyszalontai Arany-ünnepségekről. LM 302.

Arany János Emlékmúzeum — Románia legrégibb magyar irodalmi múzeuma, az Arany Jánosra vonatkozó emlékek legjelentősebb gyűjtő- és megőrző helye. Arany János veje, Széll Kálmán kezdeményezi 1882-ben, néhány nappal a költő halála után, s az e célra alakult Arany Emlékbizottság széles társadalmi erőket mozgósít. Megalapítását Arany László teszi lehetővé, amikor 1885-ben a szülővárosnak ajándékozza apja bútorait, ruháinak és könyvtárának jelentős részét. 1899-ben a gyűjteményt áthelyezik a múzeummá alakított Csonkatoronyba, amelynek bejáratát 1907-től Kolozsvári Szeszák Ferenc Arany-szobra díszíti. Az Emlék­bizottságból a múzeum gondozására alakult Arany Emlékegyesület nemcsak az Arany-ereklyéket gyűjti össze, hanem a helyi értelmiség segítségével élénk irodalomtörténeti, nép­költészeti, néprajzi és helytörténeti munkába is kezd; gondozásában jelenik meg Nagyváradon 1919-ben Visky Károly Arany népe c. tanulmánya, majd 1930-ban Radó Pál Arany-monográfiája. 1944 őszén háborús károk érik a múzeumot. 1957-ben a költő születésének 140. évfordulója alkalmából kerül sor újjárendezésére és kibővítésére.

A múzeum dokumentációs anyagában található 661 eredeti Arany-kézirat, 133 a költőhöz írott levél, az Arany család levelezésének 101 darabja, a költővel és családjával kapcsolatos 36 egyéb irat, 45 fénykép Aranyról, családtagjairól, barátairól és 595 kéziratmásolat (fotókópia, mikrofilm). Ezekhez járul a költő könyvtárának 1754, leánya, Arany Juliska könyvtárának 122 darabja, a költő munkáinak számos hazai és külföldi kiadása, idegen nyelvű fordítása, a róla szóló monográfiák és az 1945 óta megjelent tanulmányok, közlemények gyűjteménye. Népművelő szerepe mellett az ~ a tudományos Arany-kutatások műhelye is. A költő szalontai vonatkozásainak feltárásával s a múzeum értékeinek ismertetésével Debrecze­ni István szolgálta fél évszázadon át az Arany-kultuszt; az irodalomtörténeti és ereklyeanyag gyűjtésében és a kutatómunkában szerepet játszanak az ~ igazgatói: Dánielisz Endre (1955–66), Wagner István (1966–69), Fábián Imre (1969–71), Rednik Klára (1972–75), ma Zuh Imre.

(D. E.)

Az Arany Múzeum története és katalógusa. Szerk. Debreczeni István. Az Arany Emlékegyesület könyvei IV. Szatmár é. n. — Abafáy Gusztáv: Arany János széljegyzetei a szalontai Arany-könyvtárban. NyIrK 1965/2. — Dánielisz Endre: Az A. J. E. kézirattárának kincsei. Könyvtár 1978/3.

Arany János Irodalmi Kör – 1. 1955. szept. 24-e óta működik Nagyszalontán. Titkára Dánielisz Endre magyar szakos tanár. 30 tagjának számos írása jelent meg a hazai sajtóban; közülük Bagdi Sándor, Bonczos István, Gábor Ferenc, Nagy Ilona önálló kötetekkel, Dá­nielisz Endre, Fábián Imre tanulmányokkal jelentkezett, s a sajtóban állandóan közöl Bonczos Julianna, Bonczos Margit, Fábián Ferenc, Kovács Sándor, Millye Ibolya, Sebesi Teréz, Zima Ibolya. A kör szoros kapcsolatot tart fenn az Arany János Emlékmúzeummal.

Fábián Imre: Szalontai fiatalok. Igaz Szó 1971/10. — Dánielisz Endre: Az A.J.I.K. egy éve. A Hét 1974/5; uő: Két évtized az irodalom szolgálatában. Bihari Napló 1974. nov.

2. A brassói Unirea Líceum magyar tagozatán a 60-as években alakult. Első szervezője Szikszay Jenő, utóda Fóris Gyula tanár, a színjátszó csoportot Reiff Piroska, a tánccsoportot Reiff István tanárok vezetik.

Szikszay Jenő: Iskolai irodalmi kör Brassóban. Korunk 1972/10. — Lendvay Éva: A brassói A. J. I. K. Művelődés 1976/5.

Arany János Társaság — 1903-ban Temesvárt alapított irodalmi egyesülés. Alapszabályai Arany emlékének ápolását írták elő irodalom- és nyelvművelés, könyvkiadás, pályatételek, művészi kiállítások útján. Első elnöke Szentkláray Jenő történelemtudós, majd 1908-tól az I. világháború végéig Szabolcska Mihály költő. Utóda 1925-ig Sztura Szilárd, majd Járosy Dezső zeneesztéta (1925–30). Az ~ 1918 után elsők közt kezdi irodalmi, közművelődési tevékenységét, felveti egy temesvári Arany-múzeum és egy népkönyvtár létrehozásának gondolatát, tagjai, így Gallas Nándor, Hajdu Frigyes, Kalotai Gábor, Pogány Mihály, részt vesznek Arany helyi kultuszának kialakításában. A társaság a 20-as években népszerűvé teszi magát irodalmi, zenei és képzőművészeti rendezvényeivel, újabb hatékony szakasza van Jörgné Draskóczy Ilma elnöklete alatt a 30-as évek elején, később azonban fokozatosan elvidékiesedik, nem tud kapcsolatot teremteni az erdélyi irodalmi mozgalmakkal. 1946-ban ifj. Kubán Endre kezdeményezésére az MNSZ támogatásával újrakezdi működését Rech Károly Géza elnök, Debreczeni István ügyvezető elnök és Endre Károly főtitkár vezetésével, s felolvasásokat, irodalmi emlékünnepélyeket szervez, könyveket ad ki, köztük Endre Károly verseskönyvét 1947-ben. 1948-ban megszűnik.

Aranyosszék — radikális szemléletű politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap Tordán. Első száma 1932. júl. 30-án jelent meg. Felelős szerkesztője Heltmann Ervin, főszerkesztő Várfalvi Mór (1934–36), társszerkesztő Dávid György (1937–38). A lap felkarolta a Balázs Ferenc-féle falukutató és vidékfejlesztő mozgalmat, beszámolt az illegális kommunista párt vezette helyi megmozdulásokról. 1935-től önálló Irodalmi Mellékletet indított Aranyosszék falusi dolgozói számára; a megjelent három füzetben Pálfy Miklós Édes anyaföld c. novellája folytatódik. A lap 1940 decemberében szűnt meg.

Aranyosvidék — Tordán 1891-ben indult szabadelvű politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap. Első szerkesztője Kövendi Weress Sándor történész. A két világháború között Baróthy István (1919–28), Magyarósy Zoltán (1928–29), Boross Elek (1929–36) és Gál Miklós (1936–40) szerkesztette; tulajdonosa id., majd ifj. Füssy József. Támogatta az OMP akcióit; rendesen beszámolt a szocialista munkásmozgalomról. Értékesek helytörténeti forrásközleményei. Irodalmi rovatában Nagy Albert, Nagyné Gombos Mária, Pallos István, Páll Zoltán, Sándor Judit versei, Balázs Ferenc, Baróthy Istvánné, Gyallay Papp Domokos, Pálfy Miklós, Sebők Samu, Vernes Vilma elbeszélései illusztrálták Torda és vidéke szellemi életét. Munkatársai közt szerepelt Rass Károly, Jancsó Béla és S. Nagy László; szociológiai jellegű írásokkal Kemény Gábor, a volt 1918-as “vörös főispán” és Korunk-munkatárs is feltűnik. A lap mellékleteként adta ki az EMGE megyei közleményeit Török Bálint szer­kesztésében. Utolsó száma 1940. dec. 14-én jelent meg.

Sebestyén Kálmán: Tájproblémák az Aranyosvidékben. Korunk 1979/3.

aranyszalagtár — a bukaresti, kolozsvári és marosvásárhelyi magyar nyelvű *rádióadások számára felvett irodalmi szövegek hangszalaggyűjteménye (rövidítve ASZT). Leggazdagabb a kolozsvári FA (Fonoteca de Aur) jelzésű gyűjtemény LM (Literatura Maghiară), TM (Teatru în limba Maghiară) és MV (MusicalVorbit) c. dobozokban tárolt anyaga. Az RMIL szerkesztősége ezt az anyagot vette figyelembe ~i közléseinél.

Arató Andor (Körösbökény, 1887. dec. 9. — 1964. márc. 31., Lugos) — lapszerkesztő, népművelő. Nagyváradon 1907-ben tanítói oklevelet, a budapesti Zeneakadémián 1917-ben énektanári diplomát szerzett. Zimándközön tanító, majd Zsombolyán a szerb gimnázium ének- és zenetanára. 1926-tól Lugoson kat. egyházi karnagy, az 1852 óta ott működő Magyar Dal- és Zeneegylet vezetője. Írásai jelentek meg a Magyar Kisebbség és a Temesvári Hírlap hasábjain; a Krassó-Szörényi Lapok felelős szerkesztője 1928-tól a lap 1939-ben bekö­vetkezett megszűnéséig. A lap az OMP Jakabffy Elemér vezette haladó szárnyának volt szócsöve, a kulturális hagyományok megőrzésére ösztönzött, s élesen bírálta a politikai vezető körök gazdaság- és nemzetiségpolitikai felfogását. ~ sokoldalú közművelődési tevékenységet fejtett ki, kórusokat, színielőadásokat, irodalmi esteket, hangversenyeket szervezett. Már a 20-as évek végén a Korunk irodalmi estjének rendezője, a 40-es években az MNSZ kulturális mozgalmában tevékenykedett.

Arató András, családi nevén Ackersmann (Kommandó, 1913. júl. 18. — 1945. máj. 14., Nagyvárad) — költő, újságíró. Nagyváradi napilapoknál dolgozott, a Független Újság, Brassói Lapok, Korunk munkatársa. Verseiben pusztulástól félti a világot, a faji gyűlölködéssel szemben erkölcsi vallomást tesz zsidó “ősei” és magyar “hősei” mellett, a transzilvanizmus híve, és cselekvően részt vesz a Vásárhelyi Találkozón. Hegedűs Nándor titkáraként kapcsolódik be a közéletbe, 1940 után mint a budapesti Magyar Nemzet belső munkatársa támogatja az antifasiszta ellenállást. Budapest ostroma alatt szerzett betegségében halt meg. Munkái: Vállvetve (családi nevén, Antal Hjalmárral, novellák, Nv. 1932); Töredelmes vallomás (versek, Szigligeti Társaság kiadása, Nv. 1938).

Horváth Imre: Szitálatlan homok között megcsillanó aranyszemek. Igaz Szó 1971/10.

Árkossy István (Kolozsvár, 1943. márc. 13.) — képzőművész. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, itt szerzett képesítést a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán. Az Utunk művészeti szerkesztője. A világirodalom jelesei (Boccaccio, Jules Verne, Jack London, Heinrich Böll) mellett magyar klasszikusok (Petőfi, Arany) és főleg romániai magyar írók és költők (Áprily Lajos, Benedek Elek, Beke György, Palocsay Zsigmond, Páskándi Géza) írásaihoz és könyveihez készített illusztrációkat, modern borítólap- és kötésterveket. Ady-portréját az Utunk (1977/45), Ady-versillusztrációját az Igaz Szó (1977/10) közölte; Móricz-portréja az Utunkban (1979/26) és önálló nyomtatványként jelent meg.

Banner Zoltán: A grafikusművész. Utunk 1974/17.

Áros Károly (Nagymoha, 1940. szept. 27.) — sportújságíró. Középiskolát Székelykeresztúron és Brassóban végzett, román–magyar szakos hallgató volt a Babeş–Bolyai Egyetemen. 1966-tól Kézdiszentléleken tanár, 1968-tól a Megyei Tükör újságírója Sepsiszentgyörgyön. Első cikkét (Emil Isacról) a brassói Új Idő közölte 1966-ban. Az Előre, Ifjúmunkás, Hargita, Sportul munkatársa. A müncheni olimpiáról helyszíni tudósítást adott (1972), Gyógyítás tornával c. cikkét a TETT közölte (1978). Munkái: Labdarúgó tavasz (Sepsiszentgyörgy 1980); A sportjátékok könyve (KKK 1980).

Ars Medica⁷ — *kódexirodalom

ars poetica — eredetileg horatiusi tanköltemény; szabadabb értelmezésben művészi hitvallás, vallomás az író és az irodalom szerepéről. A romániai magyar irodalom fejlődését is számos olyan költői mű jelzi, amelyben az író rá jellemző műfajban és stílussal közvetlenül fejezi ki emberi magatartását, művészi és társadalmi álláspontját. Bár határozott műfaji kategóriákat nem állíthatunk fel, az áttekinthetőség kedvéért megkülönböztethetünk lírai és prózai, agitatív és polemikus-kritikai ~ típusokat.

A szabad vers “folyammedrében” Szentimrei Jenő a “hömpölygő szépmesterség” dinamikus megnyilatkozása (A Vers vagyok, 1924): “Már én vagyok a Vers, itt torlódom előtted, / én a gyönyörű líra, a küzdelmes valóság. / Belém torkolt a lét, szóm száguld a holt mezőkön, / felvervén robajával az elalélt Világot.” A minden programszerűtől és harsány újítástól tartózkodó Áprily Lajos pontos szimmetriával egymást kiegészítő két elégikus témából bontakoztatja ki Vallomását (1926): “A seb, mit rajtam vad kor ökle zúzott, / sötét heggé simult minden dalon. / De mint a monda tóba hullt harangja, / a mélyben él az ember-fájdalom. / [… ] / Ha nem leszek, nem fogja tudni senki, / sorsomnak mennyi furcsa titka volt. / A hűlt sorok: megannyi érc-koporsó, / s a könyv, a könyvem gránit-kriptabolt. / / De túl romon, ha perce jön csodáknak, / a mély megkondul, mintha vallana, / s a bolt alól harang­tisztán kicsendül / s magasra száll az ember dallama!”

Közel négy évtized múltán Lászlóffy Aladár versszerkezetének pillérei gondolati tömbök, amelyek hűvös tárgyilagossággal fogadják magukba az anyagi világ értelmezését; a Szertartás egy nemzedék nevében (1962) emberközpontú invokációja szerepet fogalmaz költői nyelven: “Állandóan kísértenek a dolgok, / A felismert hasznú formák / S az anyag igénybevehető szolgálatai. / / Örök-nyughatatlan ember a nevem. / / Tanúnak hívom a múltam, / A páfrány-ernyős, kénkőzáporos kort: / A házakat, eszközöket nem kaptuk úgy, / Készen, mint a hegyeket, a fákat, / Hát kétkézre fogtuk az elemeket, / És sorra próbáltuk őket kalapácsnak.” Egészen közel a mához, Szilágyi Domokos szabad versében (Ez a nyár, 1969) az érzékletes dinamizmus a visszafordítható időben logikai ellenmozgások torlaszaiba ütközik: “Jó éjt, hajnal, aludj, míg éjeden virít a Nap. Tárgy és Jel szerelmének szülöttei, szavak, milliós nép! gyerünk kikalapálni a nyersanyagot, az időt — tartalékaink mérhetetlenek, akárcsak mulasztásaink. Mert / ha évszázadokat érő évtizedekkel dicsekszünk, / csak a vád száll vissza fejünkre! –: hogy / elpocsékoljuk az előző évszázadokat.”

1932-ben, költői kifejezőképességének csúcsán, Dsida Jenő a gondolatmenetet nem korlátozó lírai riport (Kóborló délután kedves kutyámmal) egyik fejezetében, egymást űző hexameterek pergő nyelvén beszéli el, hogy “…sunyi macska a Szépség, / tisztafehér, pamacsos cica, hirtelen ugrik, elillan, / olykor szembe lapul, köpködve, sziszegve nyivákol / s újra futásnak ered. — Nincs, kiskutya, más hivatásunk, / mint macskára vadászni, vidáman inalni utána, / meg-megfogni, ereszteni, játszani véle, magasra / tartani felnevetőn, komor emberek arca elébe / villogtatni: kacagjon a lelkük, látva, milyen szép, / mily kecses állat a Szépség, hó-cica, furcsa bohó Vers.” Majd hozzáfűzi: “Senki fiának nincs joga kérdeni minket egyébről, / számotadáskor is egy kérdésre felel csak a költő / s egy kérdésre kutyája: Hogyan sikerült a vadászat?” A “tiszta osztályvonal” költőjének, Salamon Ernőnek művében a vers a Hála hűséges éneke (1941): “Adj a szegényeknek, dal, mit a szegénység / és a szegénynép énnekem adott: / éhségre tűrést, bánatokra bírást / és erőt, erőt…”; őt, aki majdan “bukva borul / homlokával a sárba”, a lázadók “új érzelmi tónusa” hangolja már a Gyönyörű sors nyílt beszédében (1934): “most mások nélkül is tudom / mi az igazság. Hol kell ütnöm, / s nem ütnöm, milyen kapukon, / — szomorú szívű, vékony ajkú, — / tudom azt is: gyönyörű ősz / s tél lesz s tudom: lemosolygott, / megalázott hit az erős.”

A tömegmozgósító, agitatív ~ forradalmi hagyományokra tekinthet vissza nálunk is (Petőfi dési barátját, Medgyes Lajost 1944-ben ezért idézte a baloldali sajtó); egyik jelentős művelője, Méliusz József, Légy európai c. versében (1937) “népfronti üzenet”-ként fogalmazza meg a harcos humánumot: “Fuss fel a kilátóhoz és tekints a füstökön túl, / a négy égtáj felé s amerre vadként űzött embert látsz, / acélos szíveddel segíteni siess, / ott hol bitót ácsolnak éppen s szabad embert nem találsz, / oda vidd fegyveredül kénköves tüzét haragodnak.” 1958-ban ez a forradalmi magatartás a szocialista építést hirdeti: “Propaganda a versünk, agitálunk” (A kommunista költészetről). A szocializmus teljesedésével Méliusz lírájában a szenvedély elégikus emlékezéssé izzik át, jajongássá és vádbeszéddé az imperialista népirtást elfelejtőkkel szemben: “…nem rebbenő szemetekbe kiáltom a nagy Jitgadallal: / a bűn néma / és láthatatlan letagadói vagytok mindahányan / akik hallgattatok Európában” (A Jitgadal elégia). S mindhárom szakaszában ez az ~ a szabad képzettársítások korszerű művészetével fogalmazza meg magát, pozitív társadalmi töltést adva az eredendő avantgardizmusból elindult s mára költészetünk jellegzetes főirányává vált neoavantgardizmusnak.

A költők művészi hitvallása mellett a romániai magyar irodalom minden történeti korszakában megjelenik az az ~ is, amely sajátosan összefügg a folyóiratok irodalompolitikájával, a kritikai normák ütközésével és változásaival. A polemikus ~ 1922-ben nemcsak Reményik Sándor és Szentimrei Jenő költői párviadala, hanem két irodalmi lap, a konzervatív Pásztortűz és a szabadelvű-radikális Napkelet “háborúskodása”. A Gát, Reményik verse a Pásztortűzben, a rendíthetetlen helybenállás jelképes értelmezése, a féktelen folyótól a partok nyugalmát félti: “…a kalászok / Elhullanának aratás előtt, / S posványba fulladnának a virágok”; “Ha szertehullok majd egy áradáskor, / S visz engem is a víz, letörve, holtan: / A partok akkor tudják meg, mi voltam.” Szentimrei ellenverse a Napkeletben, Az ár felel a gátnak, a holnap “csodaúj”, “csodaszép” életét megtermékenyítő áradás apoteózisa: az, mi “sejtelem-távolokból” jő, mint a “Végzet”, zúdul és rombol, de “ha rombol is, épít”; “Rajta hát, / játszd végig, gát, a magad szerepét. / De él az ár és tovazúdul fölötted, / miként futóhomok felett orkán viharja.”

A kritikai ~ a költők jelkép-dialektikájának feszültségéből kilépve, az irodalmi esszé, a műelemző bírálat vagy az álláspontot kifejező jegyzet állító-tagadó kategóriáiban fejlődik. Áprily Lajos megfogalmazásában a helikoni program olyan erdélyiség, amely “világfigyelő tető, nem szemhatár-szűkítő provincializmus”. Az Erdélyi Helikon pályanyitó első számában Kuncz Aladár arra is figyelmeztet, hogy “a kisebbség csak politikában kisebbség, irodalmában és műveltségében maga az egyetemesség” (Tíz év). Ugyanakkor Gaál Gábort, a Korunk új szerkesztőjét az nyugtalanítja, hogy az írók legtöbbjének “környező valóságához semmi köze” (Gyávák-e az erdélyi írók?). Ez a kritikai ~ lehet alkalomszerű nyilatkozat, mint a Kós Károlyé az Erdélyi Helikonban az író társadalmi elkötelezettségéről (Az építész és az író, 1932), lehet elvi problémát felvető megjegyzés, mint Gaál Gábor recenziója ugyanekkor a Korunkban Tamási Áron Helytelen világáról, annak megállapításával, hogy a “valóság” még mindig csak az író “képzete”, lehet perlekedő irodalompolitikai esszé, mint Szemlér Ferencé a transzilvanizmus visszautasításáról az új realizmus nevében (Táj és sors, Korunk 1938/4), s Balogh Edgár válasza a Brassói Lapokban, mely a transzilván romantika merev tagadása helyébe a történelmi együttélésben rejlő lehetőségek vállalását állítja (Vágykép és valóság, 1938); s lehet programadó tanulmány is, mint Bözödi Györgyé a tárgyilagos népiség alapvető feladatairól (Népiség az erdélyi irodalomban, Termés 1943).

Az ~ prózai alakjában is nemegyszer visszafordul a költői vallomás intim körébe, mint Tamási Áronnál a Szülőföldem lapjain (1939) vagy Nagy Istvánnál, saját küzdelmes életének típusábrázolásra késztető emlékképeihez kapcsolódva. A kritikai állásfoglalás jellegzetesen ironikus változata felbukkan Szabédi László nyugtalan költészetében, 1940, Külön kerék: “…Ép, egész, tökéletes / a pokol is, a föld is, és az ég is. / Hadd járjon a világ! Fölösleges / külön kerékként elkeringek én is”; 1946, Költők s bírálók: “Nincs szükség az irodalomra, / ha csak lesi s nem kelti a napot”; 1949–1953, A pacsirta: “Hol késik resten, / felejtve, mit tennie kell, / miért nem szárnyal, énekel / teli torokkal, ahogy bírja / az énekes pacsirta?” A szatíra és a paródia műfaji lehetőségeivel elsősorban Molter Károly és Bajor Andor kritikai ~ja él. A Hogyan írjunk verset groteszk expozícióiban (1969) Szilágyi Domokos eljut annak kimondásáig, hogy “ha nem is akkora, mint a valóság, de egész az én mindenségem / s mint minden egész, lehetőségeiben határtalan”.

(V. J.)