Romániai magyar irodalmi lexikon

Csáky Zoltán (Sümeg, 1945. márc. 8.) — televízió-szerkesztő, forgatókönyvíró. Középiskolai tanulmányait a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban, egyetemi tanulmányait a Babeş–Bolyai Egyetem bölcsészeti karán végezte, 1969-től a marosvásárhelyi Vörös Zászló szerkesztőségében dolgozott, 1971 óta a Román Televízió Magyar Szerkesztőségének munkatársa. Írói pályáját az Ifjúmunkásban kezdte (1959). A Korunk két filmriportját közölte (Rólad van szó! Ankét a szexuális nevelésről, 1973/10 és Vizsgálat filmkultúránk ügyében, 1976/4); Ady Endrét keresik? c. filmankétja az Igaz Szó Ady-számában (1977/10) jelent meg. A televízió képernyőjén erkölcsi dokumentumfilmekkel és portréfilmekkel szerepel (*televízió és irodalom), kezdeményezője és szervezője a *Kaláka népi hagyományt ápoló ifjúsági mozgalomnak. Népszerű Kollégium c. adássorozata a hazai magyar iskolákról és oktatásügyünk időszerű problémáiról szól.

Beke György: Cs. Z. műfaja. A Hét 1979/38.

csángó irodalom — a Kárpátok gerincvonalától keletre vagy nyugatra élő, csángóknak nevezett magyar csoportokról szóló vagy tőlük származó irodalom. Magának a csángó szónak eredete máig is vitás, valószínűleg az 'elcsatangol' értelmű elcsángál tájszólásbeli ige származéka, de ennek ellenére a tudományos irodalomban elfogadott elnevezés. Lakhelyük, történelmi múltjuk és tájnyelvi sajátosságaik szerint külön foglalkozunk 1. a moldvai, 2. a bukovinai, 3. a gyimesi és 4. a barcasági csángó irodalommal.

1. A moldvai csángóság eredetének, nyelvének, néprajzának, népesedésének, településtörténetének szinte két évszázad óta csaknem végeláthatatlan irodalma van. A történeti, nyelvi és néprajzi kérdések legtöbbször összefonódnak benne.⁴³

Ez az irodalom új művekkel, tanulmányokkal gyarapodik az 1918-at követő évtizedekben is. Így az 1920-as években sokat foglalkozott vele Bitay Árpád. Az Erdélyi Irodalmi Szemlében megjelent jelentősebb cikkei és tanulmányai: Viola József, a moldvai fejedelem orvosa, mint a moldvai magyar népköltés gyűjtője (1924); Moldvai csángók legrégibb írott nyelvemléke (1924); Zöld Péter a csöbörcsöki magyaroknál (1924); A moldvai magyarság (1926). 1910 és 1936 között Csűry Bálint volt a csángó nyelvjárás leghivatottabb búvára. Elsősorban a csángó alaktant dolgozta ki a Magyar Nyelvben megjelent írásaiban: A székely és csángó mondat hanglejtése (1930); A moldvai csángó igealakok (1932); A moldvai csángó kicsinyítő képzőről (1932). Sort kerít (Szathmáry Balázs álnéven) útibeszámolóra is: A moldvai magyarok közt (Napkelet, Bp. 1930).

A csángó kérdés egyik legkitartóbb munkatársa Domokos Pál Péter. Moldvai útjain szerzett tapasztalatait írja meg és népdalgyűjtését közli A moldvai magyarság c. könyvében (Csíksomlyó 1931, 3. kiadás Kv. 1941. Függelékében a Codex Bandinus magyar fordításával). Későbbi kiadványában (Mert akkor az idő napkeletre fordul, Kv. 1940) újabb balladákat, népdalokat közöl, s 1979-ben Budapesten kiadja “…édes Hazámnak akartam szolgálni…” c. alatt több más dokumentum közt Petrás Ince János Tudósítások c. munkáját.

A század közepén a csángó irodalomban szaporodik azoknak a tanulmányoknak, önálló kiadványoknak a száma, amelyek megkísérlik mind történelmi, mind néprajzi, népköltészeti vonatkozásban, magas tudományos szinten tiszta képet adni a csángóságról. Történeti vonatkozásban jelentős Mikecs László munkássága, ma is a legjobb tájékoztató a csángó kutatók számára összefoglaló jellegű munkája: Csángók (Bp. 1942). Ugyanő új szempontok szerint foglalta össze a csángók eredetét és történetét A Kárpátokon túli magyarság c. tanulmányában (1944), s feldolgozta a Bandinus-kódex névanyagát: A moldvai katolikusok 1646–47. évi összeírása (ETF 171). A néprajz terén kiváló eredményeket mutatott fel Lükő Gábor. A budapesti Néprajzi Múzeum Értesítőjében megjelent tanulmányai a moldvai csángók kendermunkáját és régimódi méhészetét (1934), hajviseletét és fejrevalóit (1935) dolgozza fel, majd A moldvai csángók c. kötetben (Bp. 1936) új utat nyit a néprajz és a népnyelv együttes településtörténeti alkalmazásával. Az addigi kutatásokat mélyíti el népzenei, népköltészeti, nyelvészeti vonatkozásban Hegedűs Lajos Moldvai csángó népmesék és beszélgetések (Bp. 1952) és Domokos Pál Péter–Rajeczky Benjamin Csángó népzene c. kötete (I. Bp. 1956).

Jelentősen gazdagította a csángókról szóló irodalmat a 40-es évek végétől a kolozsvári folkloristák és nyelvészek helyszíni munkája. A folkloristák gyűjtéséből állította össze Faragó József és Jagamas János a Moldvai csángó népdalok és népballadák c. kötetet (1954), majd ennek alapján kialakult képünket Kallós Zoltán gazdagította Balladák könyve c. gyűjteményében (1970) közölt ismeretlen csángó balladákkal. A csángó nyelvatlasz gyűjtőmunkálatait régebbi moldvai gyűjtőmunkája után 1949-ben Szabó T. Attila indítja meg munkatársaival (A moldvai csángó nyelvjáráskutatás története, a budapesti A magyar nyelvjárások c. sorozat V. kötetében, 1959. 3–14.; Szabó T. Attila–Gálffy Mózes–Márton Gyula: Tájékoztató a moldvai csángó tájnyelvi térképről, NyIrK 1963/2); az anyaggyűjtésből több részlettanulmány született s egy kitűnő összefoglalás a néprészek meghatározásáról és földrajzi elhelyezkedéséről (Kik és hol élnek a csángók? A Nyelv és múlt c. kötetben, Bp. 1972). A nyelvjáráskutatás folytatója és teljessé tevője Márton Gyula: a gyűjtőmunkálatok számos konkrét eredménye fűződik nevéhez (A moldvai csángó nyelvjárás román kölcsönszavai, 1972 és Igetövek, igei jelek és igei személyragok a moldvai csángó nyelvjárásban, 1974).

Az egész moldvai csángó magyar folklórgyűjtésről Faragó József nyújt összefoglaló képet (Igaz Szó 1972/1 és Művelődés 1979/11). Tárgyi vonatkozású néprajzi összefoglalást és helyzetképet 1949-i moldvai gyűjtőmunkája alapján dr. Kós Károly nyújt Csángó néprajzi vázlat címmel a Tájak, falvak, hagyományok c. kötetben (1976. 103–217.).

A csángó népéletet és alakjait Ignácz Rózsa regénye (Született Moldovában, Bp. 1940) emelte a szépirodalomba, amíg azonban itt a csángók elhagyatottsága színeződik tragikus összképbe, az 1944-es felszabadulást követően Balázs Péter helyszíni riportjai az Igazságban (1948), az Utunkban (1949) és a Korunkban (1957), Kovács György A szabadság útján. Moldvai csángók között c. könyve (1951), majd Beke György A Hétben (1971) s a Magunk keresése c. kötetében (1972) megjelent csángó tárgyú riportjai a mai író szemével láttatják a moldvai magyarság mai életét. A moldvai csángók sorából íróként jelentkezett a szabófalvi Lakatos Demeter románul és magyarul írt költeményeivel, és Szeszka Erdős Péter, aki a csángó múltnak a népi tudatban élő elemeit gyűjti s Imreh Istvánnal közösen állította össze A szabófalvi jogszokásokról c. adatközlést (Népismereti dolgozatok 1978). Újabban “egy kérdés újabb megközelítése” címen Ferenczi Géza foglalkozott a csángókkal (A Hét 1979/18), a felvetett kérdéshez Szilágyi N. Sándor nyelvész Amit még nem mondtak el a csángó névről c. írásában (A Hét 1979/24) szólt hozzá, kabar-kazár eredetet keresve, majd Szőcs István tett kísérletet a “csángó” szó szokatlan hangjeladással való magyarázatára (Nép vagy — név? A Hét 1979/27). Az irodalomban a csángók iránt megnőtt érdeklődést jelzi Csáky Zoltán “képzelt riport”-ja egy moldvai csángóasszonyról (“Engem anyám úgy szeretett”. Magnófelvételek nyomán, A Hét 1979/38) és Salamon Anikó magnetofon-lejegyzése (Móduvának szép tájaind, Igazság 1979. szept. 23.). Ennek az érdeklődésnek felelt meg csángó táncosok és énekesek megjelenése a Román Televízió magyar adásain (1979).

2. A bukovinai székely-csángó telepekre vonatkozóan nyelvjárási alapon foglalja össze a bukovinai magyarok eredetét Horger Antal A bukovinai Józseffalva nyelvjárásáról c. tanulmányában (Szily-emlékkönyv, Bp. 1918); népköltészeti közlemény Balla Péter Népzenei gyűjtés a bukovinai magyar falvakban c. tanulmánya (Ethnographia, Bp. 1935). Minden kérdésre felvilágosítást nyújt Oberding József György két tanulmánya: A vándorló bukovinai magyarok (Hitel 1939/3) és A bukovinai magyar népcsalád helyzetképe (Hitel 1939/4). Említést érdemelnek Jancsó Elemér A bukovinai magyarok mai helyzete (Magyar Szemle, Bp. 1934) és A bukovinai magyarok (Korunk 1938/1) c. cikkei is.

3. A gyimesi csángók eredetével elsőnek Erdélyi Lajos tanulmánya, A gyimesi, moldvai és bukovinai csángók eredete (Magyar Nyelv, Bp. 1908) foglalkozott. Néprajzi, nyelvjárási vonatkozású közlemények találhatók továbbá az Erdélyi Múzeum 1932-es évfolyamában Balogh Ödön tollából (Néprajzi jegyzetek a gyimesfelsőloki és gyimesközéploki csángókról). Vámszer Géza A gyimesi csángók c. tanulmánysorozata a Keleti Újság 1939-es novemberi számaiból újraközlésben is hozzáférhető (Életforma és anyagi műveltség, 1977. 194–200.). A két világháború közötti gyimesi parasztmozgalommal foglalkozik Titu Georgescu–Fodor László: A gyimesvölgyi parasztok felkelése (1960).

4. A barcasági csángókra vonatkozó irodalomból Kolumbán Lajos A hétfalusi csángók a múltban és jelenben (1903) és Horger Antal Hétfalusi csángó népmesék (Bp. 1908) c. munkái mellett megemlítendő Árvay József A barcasági Hétfalu helynevei (Kv. 1943) c. műve; ez nemcsak a helyneveket, hanem a bevezetésben a hétfalusi csángók népiségtörténetét is taglalja részletes könyvészet alapján. Hétfalusi csángó meséket Sipos Bella gyűjtött s adott ki (Nagyerejű János, 1949; A búzaszem, a kendermag és a vaskalán, 1968).

A hétfalusi csángók korszerű önismeretének kialakulásához a “Háromszék és Hétfalu politikai, gazdasági, szépirodalmi hetilapja” belső címmel Sepsiszentgyörgyön megjelent Délkelet c. lap (1929–32) járult hozzá jelentősen; a táj költője, Tóthpál Dániel borúlátóan írja Dalok és jajok (Brassó 1932) c. verskötetének Türkösön kelt ajánlásában: “A csángó népé ez a kötet. Azé a népé, amelytől eddigelé mindenki, még a saját fiai is csak vettek, de viszontszolgálatul soha semmit, de semmit, még szeretetet sem adtak.” A helyismeretet szolgálták a tatrangi Pál András, a bácsfalusi Bálint András és Kiss Béla csernátfalusi lelkész helytörténeti közlései is. Utóbbi a székelység és a csángók kapcsolataira derített fényt a hétfalusiak eredetéről szóló tanulmányában (Erdélyi Helikon 1938/3). A helyi hagyományokat korszerűen idézi fel Halász Gyula a hétfalusi forradalmár-költőnek, Zajzoni Rab Istvánnak válogatott verseit megjelentetve és magyarázva (1957); a mai helyi kérdéseket tárgyalja a brassói Új Idő hasábjain Beke György (Csángó krónika, 1968; kötetben Orbán Balázs nyomdokain, 1969). Vita Zsigmond A hétfalusi csángók kutatói c. cikkében (Brassói Lapok 1980/8) a Csángó Múzeum régi terveit újítja fel.

A korszerű néprajztudomány igényességével tárja fel a Brassó megyei csángók hajdani életkörülményeinek egy fontos részletét dr. Kós Károly Hétfalusi szekeresség c. tanulmányában (Tájak, falvak, hagyományok, 1976. 80–102.).

A barcasági csángó folklórt és népművészetet, melyben sajátosan elegyülnek magyar, román és szász motívumok, napjainkban sikerült hagyományhűen feltámasztani. A tíz Brassó megyei magyarlakta falu népszokásainak, viseletének, faragászatának, eredeti bútorainak és népdalkincseinek Seres András a szorgalmas kutatója (anyagából a Művelődés 1973/3–4-es számában közölt részleteket, kötete előkészületben); Szentimrei Judit a csángó szőttesekkel foglalkozik, Binder Pál pedig a barcasági magyarok régi művelődéstörténetét dolgozza fel. Bibliográfiát a barcasági csángók néprajzáról, népművészetéről és népköltészetéről Bretter Emánuel állított össze (Könyvtár 1977/2).

(M. L.)

V. A. Urechia: Codex Bandinus. Memoriu asupra scrierii lui Bandinus de la 1646… însoţit de acte şi documente. 1895. — Gegő Elek: A' moldvai magyar telepekről (Buda 1838). — Döbrentei Gábor' kérdései 's Petrás Incze feleletei a' moldovai magyarok felől (Buda 1842). — Jerney János keleti utazása a' magyarok őshelyeinek kinyomozása végett 1844 és 1845 (I–II. Pest 1851). — Veszely, Imets és Kovács: Utazás Moldva Oláhhonban (Mv. 1870. Függelékében Zöld Péter 1781-ben kelt jelentése: Notitia de rebus Hungarorum, qui in Moldavia et ultra degant). — Szarvas Gábor: A moldvai csángó nyelvről. Magyar Nyelvőr 1874/1–2. — Munkácsi Bernát: A moldvai csángók nyelvjárása. Magyar Nyelvőr 1881–82. — Szádeczky Lajos: Moldván át. Pesti Napló 1881. — Ballagi Aladár: A magyarság Moldvában. Földrajzi Közlemények 1888/1–27. — Koós Ferenc: Életem és emlékeim 1828–1890. I–II. Brassó 1890.

Csángó Naptár — 1923-tól 1932-ig a magyar lutheránus egyház kiadásában megjelent kalendárium. Szerkesztői: Argay György, Bálint András, Bodiczky Pál, Deák Sándor, Nikodémusz Károly, Papp Endre, Sípos András. Céljuk lévén a hétfalusi csángó lakosság önismeretének elmélyítése, a naptári és közhasznú tudnivalók mellett évről évre eredeti történelmi és szépirodalmi olvasmányt is közöltek. Bálint András bácsfalusi helytörténész a barcasági községek múltját ismertette, Sípos András művelődéstörténeti adatokat publikált. A szépirodalmi részben magyar klasszikusok s ismert hazai írók, mint Bartalis János, Benedek Elek, Gyallay Domokos, Horváth Imre, Krüzselyi Erzsébet, Makkai Sándor, Reményik Sándor, Tompa László, Walter Gyula mellett helyet kaptak kevésbé ismert helyi szerzők is, köztük Fóris István, a munkásmozgalom képviselője, Pál András tatrangi helytörténész és Tóthpál Dániel költő. A szerkesztők sok hirdetéssel növelték a vállalkozás jövedelmét, s a haszonból egy magyar középiskola és egy gyámintézet fenntartásához járultak hozzá.

Csányi Mátyás (Szeged, 1884. dec. 6. — 1962. márc. 6., Arad) — zeneszerző, ~ Piroska apja. Tanulmányait Szegeden, Budapesten és Bécsben végezte. Hosszabb időn át Aradon karmesterként tevékenykedett különböző színtársulatoknál. Cikkeit az Aradi Közlöny publikálta. Operát, operettet, revü-operettet, oratóriumot szerzett. Munkái: Péter abbé (kétfelvonásos opera, saját szövegre, Zola Róma c. regénye nyomán; 1910-ben mutatták be Aradon); Énekek éneke (oratórium, 1919); Masa (operett, Aradon mutatták be 1923-ban, társszerzője Galetta Ferenc); Szerelem rózsája (revü-operett, 1923); Az aranyember (opera, 1934).

Csányi Piroska, Berey Gézáné (Kassa, 1909. febr. 23.) — újságíró, író. ~ Mátyás leánya. Aradon végezte a felsőbb leányiskolát. 1930-ban Manillai szerenád c. novellájával díjat nyert a Brassói Lapok novellapályázatán. Újságírói pályáját az Aradi Közlönynél kezdte, majd 1933-tól Szatmáron lett a Szatmári Újság, Szamos, Reggeli Lapok munkatársa. A sivatag hangja c. romantikus kalandregénye 1936-ban a Brassói Lapok (Ajándék regénytár 21.), A gyöngysoros asszony c. regénve 1937-ben a szatmári Reggeli Lapok kiadásában jelent meg. 1938-tól férjével a szegedi Délmagyarországhoz került.

Csapó I. József (Kézdivásárhely, 1938. máj. 8.) — mezőgazdasági szakíró. ~ M. József fia. Közép- és főiskolai tanulmányait Kolozsvárt végezte, 1961-ben szerzett mérnöki diplomát, 1970-ben a mezőgazdasági tudományok doktora lett. Előbb Bihar megyében dolgozott mint agrármérnök, majd a Dr. Petru Groza Mezőgazdasági Intézetben mint ösztöndíjas. 1970-től a nagyváradi Fáklya rovatvezetője, s ugyanott a Talajtani és Agrokémiai Hivatal osztályvezetője volt, 1977-től az Előre főmunkatársa. Szakdolgozatai román nyelven a növényi biokémia, táplálkozás és a talajtan kérdéskörét érintik, magyar nyelvű ismeretterjesztő írásai a Fáklya, A Hét, Bihari Napló, Előre hasábjain jelennek meg. Társszerzője a Talaj és termelés c. kötetnek (Csapó M. Józseffel, 1980).

Csapó József, Csapó M., Csapó-Miklóssy (Temesvár, 1911. márc. 16. — 1979. máj. 1., Kolozsvár) — mezőgazdasági szakíró. ~ I. József apja. Középiskoláit Temesvárt, főiskolai tanulmányait Kolozsvárt végezte, 1948-ban itt szerzett biológiából doktorátust. 1935-től 1948-ig a kézdivásárhelyi gimnáziumban és a Gazdasági Iskolában tanított, 1948 óta a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola tanára. Eleinte a botanika, majd a talajtan érdekli. Főleg pedológiai kérdésekkel — a talajtérképezés elméleti és gyakorlati problémáival, a talaj vízháztartásával, a vízháztartás gyakorlati vonatkozásaival, valamint a kutatási módszerek fejlesztésével — foglalkozott. Magyar és német nyelvű szaktanulmányait a Scripta Botanica Musei Transilvanici (1942), az Acta Bolyaiana (1948), a magyarországi Agrokémia és Talajtan (1954, 1956, 1960) közölte, önállóan és társszerzőként írott szaktanulmányainak nagy részét román nyelven a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola folyóiratában jelentette meg. Ismeretterjesztő írásait az Erdélyi Gazda (1937), Igazság, Művelődés és a nagyváradi Fáklya közölte. Számos egyetemi jegyzet szerzője, román szakmunkák fordítója. Jelentősebb kötetei: Talajtan (1958); Egyszerű talajvizsgáló módszerek (1962); Talaj és termelés (Csapó I. Józseffel, 1980). László Béla: Laboratóriumtól a dús termésig. Beszélgetés Cs. M. J. professzorral és munkatársaival. Korunk 1966/12. — Rostás Zoltán: Látogatás kilenc tudósnál: Az erdélyi talajok tudós szakembere. A Hét Évkönyve 1978. — Jakab Sámuel: Életét a talajtannak szentelte. A Hét 1979/28.

Császár Károly (Kolozsvár, 1887. jan. 28. — 1968. aug. 4., Budapest) — irodalomtörténész, esztéta, szerkesztő. Középiskolai és egyetemi tanulmányait Kolozsvárt végezte, ahol tanári oklevelet és bölcsészeti doktorátust szerzett. Hosszabb ideig tanulmányúton volt Németországban, a lipcsei és a jénai egyetem előadásait hallgatta.

1912-től szülővárosában középiskolai tanár, majd a ref. leánygimnázium igazgatója. 1930-tól 1934-ig főszerkesztője, majd 1938-ig szerkesztője a Pásztortűz c. folyóiratnak. Az 50-es években az Állami Könyvkiadó kolozsvári szerkesztőségében korrektor. Cikkei, tanulmányai az Erdélyi Irodalmi Szemle, Erdélyi Helikon hasábjain s az EME 1938. évi vándorgyűlési emlékkönyvében jelentek meg. Az EIT, az EME és a KZST tagja, a konzervatív irodalmi irányzat egyik szervezője és irányítója. Munkái: Medgyesi Pál élete és működése (Bp. 1911); A jelenkori nyelvújítás (Kv. 1928); Irodalmi értékelés és erdélyiség (Kv. 1937). Lefordította Julius E. Lips A dolgok eredete c. művét (1958).

Kovács László: Cs. K. Pásztortűz 1937/23–24.

Csávossy György (Temesvár, 1925. jún. 20.) — költő, színműíró, mezőgazdasági szakíró. A középiskolát szülővárosában a piarista gimnáziumban, a mezőgazdasági főiskolát Kolozsvárt végezte. 1953-ig a bihardiószegi szőlészeti szakiskolában tanított, azóta a csombordi mezőgazdasági líceum tanára. (A csombordi irodalmi találkozások anekdotikus történetét az 1970-es Utunk-évkönyvben írta meg.) 1955 óta közöl verseket, Fütyörészve c. kötete (1962) Hajdu Zoltán bevezetőjével a Forrás-sorozatban jelent meg. Impresszionista fogantatású, képgazdag lírája az utóbbi években kezd gondolatilag elmélyülni. Gyermekverskötetei: Vizes mese (1959); Biztató (1966). Könnyed vígjátékokat is írt; Komzsik Istvánnal közös komédiája, A fül 1967-ben Marosvásárhelyen és Szatmáron került bemutatásra, Édes méreg c. keleti tárgyú verses-zenés vígjátékát 1970-ben Sepsiszentgyörgyön adták elő. Megmó­dolásában igényesebb drámája a XIII. századi környezetben játszódó Patkánysíp (Igaz Szó 1970/10), amely meseszerű példázat a költői sorsról, az értelmiségi ember dilemmájáról; ezt Temesvárt mutatták be 1973-ban. Kemény Zsigmond regénye nyomán szerzett Özvegy és leánya c. darabját 1977-ben a kolozsvári Állami Magyar Színház vitte színre. A Román Rádió kolozsvári magyar adásában A bohóc és a halál c. rádiójátékkal szerepelt.

A szőlészet és borászat tárgyköréből vett ismeretterjesztő, tudománynépszerűsítő írásokkal, cikksorozatokkal főként 1969 óta jelentkezik a Falvak Dolgozó Népében. Kötetben megjelent szakmunkái: Szőlőtermesztés (1957, társszerző Horváth Ödön, Mezei Sándor és Szász József); Borászat (1963, társszerző László Gyula és Mezei Sándor); Szőlészeti és borászati kézikönyv (társszerző Kovács Adorján és Mezei Sándor, 1974); Kertészeti növények védelme (társszerző Székely József, 1975).

Kiss Jenő: A költő bizonyítványa. Utunk 1962/51. — Székely János: Erdők-mezők csábítása. Igaz Szó 1962/10. — Lászlóffy Aladár: A véleményt jelentő asztaltól a világot jelentő deszkáig. Utunk 1969/11. — Szekernyés János: Cs. megnyerte — a közönséget. A Hét 1973/28. — Marosi Péter: Varietas delectat? Utunk 1977/29.

ASZT: A fül. Szatmári színészek előadásában. TM 61. — Vallomások borról, szőlőről. MV 402–430. — Vallomás a színházról. LM 916. — A bohóc és a halál. Rádiójáték (3 szalag). TM 499.

Csedő Károly (Csíktaploca, 1930. máj. 6.) — gyógyszerész szakíró. Középiskolai tanulmányait a csíkszeredai gimnáziumban végezte, majd a marosvásárhelyi OGYI-ban szerzett diplomát; 1953-tól ennek előadótanára lett. Doktori értekezését a paprika gyógyászati hatóanyagairól 1962-ben védte meg. Szak- és ismeretterjesztő tanulmányait a növényi hatóanyagkutatás (paprika, boróka, mák, mogyoró, festő rekettye), valamint a gyógynövény-értékesítés és az etnobotanika tárgyköréből magyar, román, német nyelven az Orvosi Szemle, Revista Medicală, Farmacia, Die Pharmazie, Note Botanice számaiban és gyűjteményes kötetekben magyar, román és más nyelveken közölte. Több román és magyar nyelvű gyógyszerészeti tankönyv munkatársa, szerkesztésében jelent meg a Hargita megye gyógy- és fűszernövényei (Csíkszereda 1980) c. kétnyelvű kötet.

Csefó Sándor — *tankönyvirodalom

Cseh Andor (Marosludas, 1895. szept. 12. — 1979. márc. 9., Kerkhoflaan, Hollandia) — eszperantó nyelvész. Nagyszebenben volt kat. lelkész, itt dolgozta ki 1920-ban saját eszperantó nyelvtani rendszerét, melynek alapján a helybeli Munkás Egyesület háromnyelvű hallgatósága számára tanfolyamot szervezett. Ezt több erdélyi városban, majd Bukarestben és Ploieşti-ben is megismételte, megújítva Zamenhof nemzetközi nyelvét. Az Eszperantó Világszövetség 1924-ben titkárává választotta s “Cseh-módszer”-ként ismertté vált előadási formáit Európa minden nagyobb városában bemutatta. 1932-ben Hollandiában e módszer ápolására alakult meg a Nemzetközi Cseh-intézet. 1932-ben La Practico c. alatt nemzetközi folyóiratot indított és szerkesztett Hágában. Sokat tett a magyar és román irodalom nemzetközi népszerűsítéséért.

Zágoni Jenő: Sajátos életút. A Hét 1979/50.

Cseh Gusztáv, id. (Kolozsvár, 1900. júl. 24. — 1972. jan. 26., Kolozsvár) — grafikus. Ifj. ~ Gusztáv apja. Középfokú tanulmányait szülővárosában végezte, a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán 1949-től 1965-ig lektor a díszítőrajz szakon. A 30-as évektől számos plakátot, újság- és folyóiratfejlécet, reklámgrafikát, ex librist tervezett. Saját tervezésű betűtípusát ősei falujáról “Csernáton” betűnek nevezte el. Az írott és nyomtatott betűk történetét, a betűtervezés kérdéseit taglalja Az írás c. hátrahagyott munkája (Viorica Cristea fordításában románul Scrisul, Kv. 1973).

Balázs Péter: Kézikönyv a betűművészetről. Utunk 1973/39. — Gábor Dénes: Kismonográfia az írásról. Igazság 1973. aug. 18.

Cseh Gusztáv, ifj. (Kolozsvár, 1934. júl. 13.) — grafikusművész. Id. ~ Gusztáv fia. Szülővárosában végezte a képzőművészeti főiskolát. 1963-tól a Dolgozó Nő művészeti szerkesztője, 1961-től vesz részt közös és egyéni kiállításokon grafikai lapjaival. Több mint 200 hazai kiadású kötet művészi tervezője és illusztrátora; a Forrás-sorozat tervét diplomával díjazták a bukaresti könyvszalon 1971-es kiállításán. A Tanulók Könyvtára zsebkönyv-sorozat grafikáját jegyzi. Nevéhez fűződnek a Bajor Andor-kötetek borítói és illusztrációi s az Utunk szilveszteri Ütünk-különkiadásának karikatúrái. Ady-rajza jelent meg a Korunk Ady-centenáriumi számában (1977/11); rézkarcsorozatot készített az erdélyi magyar művelődés jeleseiről.

Borghida István: Cs. G. Katalógusbevezető négy nyelven, 1971.