Romániai magyar irodalmi lexikon

Daday Loránd (Beszterce, 1893. nov. 6. — 1954. júl. 23., Dés) — író. Középiskoláit Désen és Kolozsvárt végezte. A kolozsvári ref. teológia hallgatója, majd a budapesti tudományegyetemen szerzett filozófiai doktorátust. A 20-as évek elején néhány cikket és karcolatot közölt a Napkeletben és a Pásztortűzben, ezekben a szocialista eszmék iránt is fogékony értelmiségiként tájékozódik a romániai valóság problémáiban. 1924-ben Semesnye Szamos menti községben kisebb birtokot örökölt, s egy időre teljesen elszakadt az irodalomtól. Székely Mózes néven Budapesten kiadott regényeivel nemcsak irodalmi, hanem politikai körökben is nagy feltűnést keltett. Első regénye, a Zátony ugyanis azt a folyamatot mutatja be leleplező erővel, hogyan hull szét az erdélyi magyar földesúri birtok a feltörő román burzsoázia és a földet követelő parasztság kettős nyomása alatt. A regény nacionalista beállítása — az éles szemmel meglátott és indulattal exponált szociális elégedetlenség ellenére — súlyos tehertétele a tehetséggel megírt könyvnek. Következő regényében, a Csütörtökben már a munkásosztály brutális elnyomásának s osztályharcának jeleneteit is feleleveníti. A Zátony miatt “írásban elkövetett felséggyalázás” vádjával hathónapi börtönre ítélték, annak ellenére, hogy perében Victor Eftimiu a PEN-Club részéről védelmére kelt. Büntetésének letöltése során került kapcsolatba a dési börtönben kommunista elítéltekkel, s kiszabadulva a Korunkhoz közeledett, ahol 1936-ban Derzsi Mihály névvel néhány novellája is megjelent. Szoros személyi barátság fűzte Gaál Gáborhoz, s ez irányt adott magatartásának kialakulásához. A 40-es évek elején tanfelügyelő Désen.

Már a felszabadulást megelőző években kapcsolatot talált az illegális kommunista mozgalommal, s az utolsó években annak egyes akcióiban is részt vett. Közvetlenül a felszabadulás után Dés városának polgármestere, majd az MNSZ aktivistája, s 1946-tól a dési líceumban tanárként működik haláláig. Az Utunknak kezdettől fogva munkatársa, itt Kovács Bálint név alatt jelennek meg novellái, karcolatai, amelyekben a szocialista társadalmi rend formálódását, az átalakulás köznapi hőseinek életét, az új tudatformák kialakulásának folyamatát követi nyomon. Novelláinak fő értéke az író érzéke a drámai feszültségű helyzetek megteremtése iránt. Írói pályája kiteljesedésének bizonyítéka hirtelen halála miatt félbemaradt regénye (A lápon át) is, amelyben — erős önéletrajzi vonatkozásokkal — egy értelmiségi útját készült megrajzolni századunk első felében: a nélkülözésekkel tele gyermekkortól egy váratlan örökség kísértésein és válságain át a dolgozó tömegek igazának felismeréséig.

Művei: Zátony (Bp. 1931); Csütörtök (Bp. 1935); Kié az ország? (színmű, Bp. 1944); Malomszeg (novellák, 1954). Írásainak posztumusz kiadása utolsó regénye elkészült részeivel: A lápon át (novellák, Dávid Gyula bevezetőjével, 1970).

(D. Gy.)

Földes László: Az új és a régi Kovács Bálint írásaiban. Utunk 1950/9. — Molter Károly: Malomszeg. Igaz Szó 1954/5–6. — Szilágyi András: Daday feltámadása. Utunk 1970/32. — Nagy Pál: Lápon át — az önkifejezés felé. Utunk 1970/38. — Kormos Gyula: Most lenne nyolcvanéves; Papp Béla: Tanárom volt… Utunk 1973/47.

Dali Sándor (Szováta, 1930. jún. 29.) — szerkesztő, közíró. A középiskolát Marosvásárhelyen végezte, tanári oklevelet a pedagógia–lélektan szakon Kolozsvárt szerzett 1955-ben. Ifjúsági szervezőmunka után 1961-től 1968-ig az Ifjúmunkás főszerkesztője; a lapot a közügyi kérdéseket felszínen tartó, népszerű sajtóorgánummá fejlesztette. 1968-tól 1974-ig a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör főszerkesztője: rövid idő alatt sikerült munkatársainak megválogatása s különösen a helyi kérdések országos szinten való tárgyalása révén lapjának a megye határain túl is elismerést szereznie. 1977 óta A Hét belső munkatársa. Az ifjúság viselkedési normáit foglalta össze Le a kalappal (1965) c. könyvében, amely 1968-ban Hut ab címmel németül is megjelent. Újabb kötete: Mindenki viselkedik (1978).

daljáték — Kolozsvár fejlett zenei életében az opera-műfaj már a 20-as esztendők elején feltűnik. Az első romániai magyar operaként Delly-Szabó Géza Páter gvárdián c. egyfelvonásos vígoperáját tartjuk számon (Bárd Oszkár szövegére írta 1919-ben, azonban csak 1946-ban mutatták be a Kolozsvári Magyar Színházban). Ezt követte Bródy Miklós keleti tárgyú operája, a Thámár (bemutatta a Kolozsvári Magyar Színház) és Bretán Miklós legendás tárgyú daljátéka, a Gólem vagy a Gólem lázadása (bemutatta ugyancsak a Kolozsvári Magyar Színház 1924 decemberében, Kaczér Illés szövegével), majd Eisikovits Mihály Aranykorsó c. daljátéka (1935-ben adták elő Kolozsvárt).

Újabb hazai szerző operájának bemutatására csak a II. világháború utáni időszakban, a 60-as években került sor. Demián Vilmos Kelepce c. operáját (Szinberger Sándor szövegkönyvére, 1964) a kolozsvári Állami Magyar Opera 1965-ben be is mutatta. Szabó Csaba Kis építők c. gyermekoperáját ugyancsak 1965-ben, Csíky Boldizsár Görög Ilonáját (kamaraopera pantomimmal) 1966-ban adta elő a Marosvásárhelyi Népi Együttes. Junger Ervin egyfelvonásos műve, A helység kalapácsa Petőfi elbeszélő költeményének cselekményét vitte színpadra (Jánosházy György szövegkönyve nyomán 1967-ben, bemutatta az Állami Magyar Opera 1968-ban).

Román nyelven került bemutatásra Eisikovits Mihály két gyermekoperája: A kecske meséje, melynek szövegkönyvét S. Marsak nyomán Bartalis János és Ilie Balea írta (bemutató a kolozsvári Román Operában, 1954) és a Csalafinta kút, Marton Lili szövegére, Ilie Balea fordításában (bemutató ugyanott, 1962), valamint Szarvady Gyula Isztrosz királya, amelyet román nyelven Konstancán 1976-ban játszottak először, magyarul Kolozsvárt 1979-ben.

Sajátos zenés színpadi műfajként jelentkezett a 30-as években a Kolozsvári Magyar Színház kezdeményezte *kék madár irányzat keretében a népi daljáték, amelynek szerzői a népéletből vett témákat elevenítettek meg népdal-, ballada- és népszokás-betétekkel szerves egységben. Ezek sorába tartozik Bárdos Péter A gyújtogató (1932), Nyírő József–Keresztes Károly Júlia szép leány (1933), a Kós Károly tervei szerint kalotaszegi környezetbe áthelyezett Kacsóh-féle János vitéz (Dsida Jenő előjátékával, 1934), Györkös Ferenc–Szabédi László A szentlászlói vőlegény (1935), Gaál Lajos–Dávid István Székely guzsalyos (1935), valamint Szentimrei Jenő Csáki bíró lánya (1936) c. darabja. Ezek egy részét, akárcsak a művibb és népmesei-tündérmesei ízű más darabokat (Makkai Sándor–Saja Sándor: Gyöngyvirág, 1928; Nagy Zoltán: Napsugárka, 1937) műkedvelők vitték színpadra.

Kéziratban fekvő vagy nyomtatásban megjelent, de bemutatásra még nem vagy csak részleteiben került daljátékaink közül számon tartjuk Delly-Szabó Géza (Sappho, zenedráma három felvonásban, Grillparzer nyomán, 1917; A kontár, zenés történelmi játék, 1951), Bihari Sándor (Kádár Kata, háromfelvonásos daljáték Földi Janka szövegére, 1956), Junger Ervin (Júlia kisasszony, Strindberg nyomán, Rónai Antal szövegkönyvére, 1959), Csire József (Hajnaltól hajnalig, Karikás Frigyes Júlia asszony c. novellája nyomán, 1961; Válságos órák, 1966) és Vermesy Péter (Ördögváltozás Csíkban, Tamási Áron novellája nyomán, Szőcs István szövegkönyvével, 1970) dalműveit.

(B. A.)

Kötő József: Drámairodalmi örökségünk. Korunk 1967/11. — Lakatos István: A kolozsvári magyar zenés színpad (1792–1973). Benkő András előszavával, 1977. — Fehérvári László: A történeti hűség kedvéért. Utunk 1978/9.

Dálnoky Lajos, családi nevén Dálnoki Nagy (Miskolc, 1862. ápr. 9. — 1937. márc. 2., Arad) — színműíró, költő, műfordító. 1899-től 1918-ig Arad megye alispánja. A század elején Budapesten két vígjátékát mutatták be, a 30-as években Aradon játszották Ifjúság és Úrlovas c. vígjátékait. Költészete közhelyszerű; Géraldy, Verlaine és Heine verseinek fordításával viszont figyelmet keltett. Elnöke, majd tiszteletbeli elnöke volt a Kölcsey Egyesületnek. Aradon 1918 után megjelent munkái és műfordításai: Tavasz — ősz (versek, 1922); Fény — árny (versek, 1924); Könny — mosoly (versek, 1925); Karnevál (egyfelvonásos verses vígjáték, 1926); Paul Géraldy: Toi et moi (1927); Paul Verlaine: Jézus lábainál. A La sagesse ciklusból (1926); Mythologia (versek, 1928); Heinrich Heine: Neue Gedichte (1929); Összes művei (Fischer Aladár előszavával, 1937).

daloskönyv — az orális dalkultúra (többnyire a népdalkultúra) terjesztését szolgáló gyűjtemény. Jelentős szerephez jutott mindig a romániai magyar népművelődésben. Elsőnek Legújabb magyar daloskönyv címmel Nemes Elemér összeállításában négy füzet jelent meg 1927–28-ban Kolozsvárt, népszerű operák, operettek kedvelt áriáinak, népies műdaloknak, slágereknek a szövegével. Értéküket csökkenti a dallam mellőzése, valamint az operettrészletek, slágerek túlsúlya. 1931-ben Balázs Ferenc, Szent-Iványi Sándor és Mikó Imre bocsátott közre magyar népdalokat és más népek dalait, tréfás és diákdalokat, unitárius egyházi énekeket tartalmazó Ifjúsági daloskönyvet Kolozsvárt. Később rendkívül népszerűvé vált és számos kiadást ért meg az Ifjú Erdély kiadásában Kolozsvárt 1936-ban megjelent A mi dalaink c. kottás dalgyűjtemény: az 1. kiadás 70 népdalával szemben az 1942-es 7. kiadás már 230 népdalt tartalmazott, s az eredeti 2000-es példányszám a 6. kiadás esetében 1941-ben már elérte a 19 000-et. Összesen nyolc kiadása jelent meg, az első hatot Bereczky Sándor, az utolsó kettőt (1941, 1943) Szöllősy András zeneszerző szerkesztette; ez a ~ a konzervatív műdalkultúrával szemben véglegesen győzelemre vitte a kodályi népdalkultúra ügyét. 1944-ben Czilling Antal és Szabó Géza Daloljunk címmel bocsátott ki Temesvárt műfajonként csoportosított magyar népdalokat. Az utolsó csoport igényesen válogatott kétszólamú feldolgozásokkal járult hozzá az énekkarok munkájának megkönnyítéséhez.

A felszabadulás után az Ifjúsági Könyvkiadó jelentkezett az első dalfüzetekkel. Előbb Daloljatok ifjú munkások (1948), majd Dalosfüzet (1949) címmel adott közre munkás­mozgalmi énekeket és magyar népdalokat. A Repülj madár, repülj… (1955) Imets Dénes gyűjtéséből közöl 95 csíkmenasági népdalt és balladát. 1956-ban Szegő Júlia jelentette meg Bukarestben Daloljunk c. kötetét módszertani utasításokkal. A zenei anyagot nehézségi sorrend szerint állítva össze, magyar és rokon népek dalaiból, Kodály- és Bartók-gyűjtésekből válogatott, s az anyagot kánonokkal, kétszólamú énekekkel, nagy zeneszerzők műveiből vett szemelvényekkel egészítette ki.

A dalkultúra fellendítéséhez járult hozzá az, hogy a marosvásárhelyi Népi Alkotások Háza közreadott egy Cîntece — Dalos zsebkönyv c. kétnyelvű füzetet, melyben több szerző hazafias dalai s újkeletű népdalok kaptak helyet. Ugyancsak itt láttak napvilágot 1970 óta a zenei középiskolások Bandi Dezső kezdeményezésére indított népdalgyűjtésének egy-egy község dalkultúráját bemutató leporello-füzetei: a nyárádköszvényesi Tiszta búzából, a backamadarasi Szerelem, szerelem, a magyarói A falu nótája, a mezőcsávási A csávási nagy hegy alatt c. gyűjtemények. E kiadványokon kívül számos más ~t is megjelentettek a népi alkotás és művészeti mozgalom irányításának megyei szervei egy-egy helység, vidék vagy megye népdalaiból. Ezek csak ritkán kerülnek országos könyvárusi forgalomba, nem egyet közülük észre sem vett a szakkritika, Összesítő felmérés még nem készült róluk. Többnyire műkedvelő gyűjtők — főleg zenetanárok — munkái, ritkábban hivatásos népzenekutatóké, s tudományos színvonaluk egyenlőtlen. Jobb esetben nemcsak a szélesebb körű népdal­kultúrának, hanem a népzenetudománynak is hasznos eszközei.

Kiemelkedik közülük Almási István és Iosif Herţea 245 népi táncdallam c. háromnyelvű kötete (Mv. 1970), melynek 114 magyar dallama közül 68 szöveges népdal; a Művelődés ugyancsak vidéki gyűjtésű Vadrózsák sorozatában közölt magyar népdalokból Dalosfüzet (1971) állott össze. Apácai Bölöni Sándor és Gulácsi Zoltán Búza, búza, de szép tábla búza c. Arad környéki gyűjtését (Arad 1978) s Bura László–Fejér Kálmán–Petkes József Szatmár vidéki néphagyományok c. kötetének (Szatmár 1979) népdalközlését ugyancsak ki kell emelnünk a vidéki keretből.

A Kriterion kiadásában tömegpéldányszámban megjelent Tavaszi szél vizet áraszt c. gyűjtemény (Almási István összeállításában, 1972), valamint az Erdő mélyén, esti csöndben (László Bakk Anikó kánongyűjteménye, 1974) már az új körülmények közt vállalkozik az egykori A mi dalaink szerepének betöltésére; a Romániai magyar népdalok c. kötet (1974) pedig Jagamas János zenei és Faragó József szöveggondozásában a maga 350 népdalával a romániai magyar népdalkincs reprezentatív gyűjteményeként jelentkezik.

(B. A.)

Bandi Dezső: Kísérlet. Művelődés 1970/9. — Könczei Ádám: A népdalkultúra tudatosságáról. Korunk 1971/5. — Bölöni Sándor: A csávási hegy mögött (ankét Szabó Csaba, Varga Erzsébet, Nagy Géza, Precup Olimpia, Zoltán Aladár részvételével). Előre 1973. febr. 15. — Cseke Péter: Erős várunk az ének. A Látóhatár c. filozófiai-ideológiai antológiában. Kv. 1973. 35–48. — Jagamas János: Népzenénk kutatásának története. Korunk Évkönyv 1973. — Szenik Ilona: Romániai magyar népdalok. NyIrK 1976/1. — Sárosi Bálint: Romániai magyar népdalok. Korunk 1976/4.

Dalosszövetség — az évtizedeken át működött Romániai Magyar Dalosszövetség rövidített, népszerű elnevezése. Az I. világháború után, az irodalommal és színművészettel egy időben a romániai magyar énekkarok is megtalálták szerepüket az ország művelődési életében. A számos városban és faluban sok évtizedes múltra visszatekintő régi “dalárdák” mellé újonnan alakult kórusok sorakoztak fel egyre nagyobb számban, s 1921. nov. 13-án Brassóban 30 énekkar küldöttje kimondotta a “Romániai Magyar Dalosszövetség” megalakulását. Ez a magyar dal- és zeneegyesületek országos keretbe tömörítésével a karének, dal- és zeneirodalom ápolását tűzte ki célul, s különféle versenyeket, karmesteri tanfolyamokat, ünnepségeket, hangversenyeket vett tervbe. Könyvtárakat és kottagyűjteményeket teremtett, pályadíjakat tűzött ki, szaklapot, zeneműveket adott ki. A ~ első elnöke id. Szemlér Ferenc brassói tanár (1922–23), utóda Inczédy-Joksman Ödön (1923–44).

A ~ magába tömörítette az énekkarok jelentős részét, s már a megalakulását követő esztendőben kerületi versenyt rendezett Nagykárolyban. A kórusok szereplése a segesvári Petőfi-ünnepélyen az országos megemlékezés színvonalát is emelte. A soron következő, 1922. szeptemberi tordai verseny szülte az első országos dalosszövetségi vetélkedő gondolatát, s erre sor is került még ugyanazon hónapban. Közben a szövetség székhelyét áttették Kolozsvárra. Élére titkári, majd főtitkári minőségben Tárcza Bertalan ref. kollégiumi zenetanár került, aki rendszeresítette a kerületi és az országos versenyeket.⁵⁵

Tárcza Bertalan gondolt az ifjúsági kórusokra is, a két országos ifjúsági versenyen (Kolozsvár, Marosvásárhely) számos közép- és két főiskolai kórust vonultatott fel. Három éven át szerkesztésében jelent meg a Dalosnaptár (1929–31), ezekben a szokásos naptári anyag mellett a kórusok életével kapcsolatos mozzanatokat örökített meg, közölt évfordulós megemlékezéseket s a zenei fejlődést előmozdító cikkeket, számos kottamelléklettel. Több mint egy évtizeden át (1922–36) szerkesztette a Dalosszövetség *Magyar Dal c. hivatalos lapját; ezzel párhuzamosan jelent meg az egyetlen évfolyamot megért Magyar Dalárdák Lapja Fövenyessy Bertalan szerkesztésében Nagyenyeden (1923).

Az énekkari munka fellendítésére, a karvezetők szakismereteinek kiegészítésére 1927-től kezdve a szövetség rendszeresítette a karnagyképző tanfolyamokat, amelyeken az akkori zenei élet legjobb szakembereinek egy csoportja adott elő zeneelméletet, karvezetést, esztétikát s más szaktárgyat (Domokos Pál Péter, Gokler Antal, Nemes Elemér, Rezik Károly, Szeghő Ferenc, Tárcza Bertalan, Veress Gábor, Zsizsmann Rezső). A ~ kapcsolatot tartott fenn román és német kórusokkal; népszerűsítette lapjában eredményeiket, s közös szereplésekkel mélyítette a barátságot a különböző nyelvű daltársak között.⁵⁶

A II. világháború után döntő fordulat állott be a ~ életében. 1946 decemberében újjáalakult, s a következő esztendőben élére a népzene, az európai klasszikus és modern muzsika lelkes híve, Nagy István, a kolozsvári Zeneművészeti Főiskola akkori igazgató-professzora került. Ettől kezdve új, korszerű alapokon bontakozott ki a szövetség tevékenysége. A karnagyképzés, *kottakiadás, dalosversenyek szervezése a Zeneművészeti Főiskola körébe ment át. A ~ megrendezte néhány énekkar együttes szereplését (így a kolozsvári kórusok ünnepségét), s bekapcsolódott a *Petőfi-alap javára rendezett népi dalosversenyekbe. 1948 február havában a közgyűlés magáévá tette az új vezetőség új idők szellemét tükröző célkitűzéseit, s a szövetség elnevezésében is kifejezésre juttatta a végbement változást: felvette a “Bartók Béla Dalosszövetség” elnevezést. Megkezdte az igazi népi zene forrásait felhasználó kórusművek kiadását s rendszeres műsorra tűzését.⁵⁷

1949-ben a ~ megszűnt. A művelődés országos újjászervezésével és a Művelődési Otthonok rendszerének kiépítésével az énekkarok mint népi, szakszervezeti, üzemi, iskolai kórusok folytatták tevékenységüket művelődési házak, klubok, üzemek, gyárak, iskolák keretében. A szükséges magyar nyelvű irányítást ma a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács folyóirata, a Művelődés látja el.

(B. A.)

Tárcza Bertalan: A Romániai Magyar Dalosszövetség. Erdélyi Magyar Évkönyv, Brassó 1937. 86–88. — Benkő András: A Romániai Magyar Dalosszövetségről. Művelődés 1970/9.

Damó Jenő, lisznyai (Budapest, 1898 — ?) újságíró, szerkesztő, Debrecenben végzett jogi tanulmányokat, itt kezdte újságírói pályáját. Az I. világháború után Temesváron telepedett le, s az első magyar nyelvű romániai képes lapot, a Képes Futárt szerkesztette. 1922-től a temesvári Újság belső munkatársa, 1924-ben az Esti Lloyd felelős szerkesztője. Több rövid életű lapot (Tőzsdei Újság, Délután, Szezon, Sportszezon, Erdélyi Színházi Élet, Új Hírek, Friss Újság, Hétfői Magyar Újság) alapított és szerkesztett, jelentősebb a radikális hangvételű Tíz Perc c. hetilap, melynek Franyó Zoltán volt a főmunkatársa (1928–29), s a “szexuáltudományi” kérdésekkel foglalkozó Én, Te, Ő c. folyóirat (1925–31). Szerkesztésében jelent meg Ki kicsoda (Tv. 1930) címmel “A bánsági közélet lexikonja” (2. kiadás már “Az erdélyi és bánsági közélet lexikonja” alcímmel, Temesvár–Arad 1931). Saját munkája: Evoé. Szerelmes éjszakák (Tv. 1925).

Dán István (Vajdaszentivány, 1892. júl. 15.) — szerkesztő. Mint tizenkét gyermekes szegényparaszt család fia asztalosinasként került Marosvásárhelyre, ahol 1911-ben a Szociáldemokrata Ifjúmunkás Szervezet tagja lett. Az orosz hadifogságban kapcsolatba került a bolsevikokkal, az omszki Nemzetközi Brigád politikai komisszárja s a Világforradalom c. magyar nyelvű hadifogolyújság egyik szerkesztője.⁵⁸ 1921-ben bekapcsolódott a romániai kommunista mozgalomba. A Famunkások Országos Szövetségének titkára (1922–30), a Famunkás c. szakszervezeti lap publicistája. Az 1928-as “monstre-per”-ben vád alá helyezik és elítélik. A Városi és Falusi Dolgozók Blokkja listáján négy társával (köztük Lucreţiu Pătrăşcanu kommunista ügyvéddel) bekerült a bukaresti parlamentbe, de mandátumát megsemmisítették. 1932-ben a Dolgozók Naptára kiadásáért és cikkeiért tartóztatják le s ítélik el; ebben a naptárban elsőnek közöl elbeszélést Nagy István tollából.⁵⁹ Az antifasiszta ellenállás részese. Írásai napilapokban és folyóiratokban jelennek meg. Leninnel való találkozásáról a Korunkban számolt be (1970/3).

Gáll János: A Dolgozók Blokkjának képviselője. Korunk 1969/3. — Dáné Tibor: Harcolni eszméje megvalósulásáért. Művelődés 1970/4.

Dancsuly András (Lisznyó, 1921. dec. 3.) — pedagógiai író. Középiskolai tanulmányait Nagyváradon és Székelykeresztúron végezte, utána egy évig Székelykeresztúron tanított (1945), majd Kolozsváron a Budai Nagy Antal Kollégium vezetője volt. Mint a Móricz Zsigmond Kollégium tagja pedagógia-filozófia és lélektanból 1949-ben a Bolyai Tudo­mányegyetemen államvizsgát tett, majd Leningrádban folytatott tanulmányokat: kandidátusi dolgozata a makarenkói elvek romániai alkalmazásáról szólt s megjelent az A. I. Herzen Pedagógiai Intézet kiadásában orosz nyelven (Leningrád 1953). 1954-ben a kolozsvári Tanártovábbképző Tanári Intézet megszervezője és igazgatója, 1957-től a kolozsvári tudo­mányegyetem pedagógiai tanszékének vezető professzora. Számos pedagógiai tárgyú tanulmánya jelent meg román, magyar és olasz nyelven a Revista de Pedagogie, Tanügyi Újság, A Hét, a budapesti Pedagógiai Szemle s a római I Problemi della Pedagogia hasábjain. A Tankönyvkiadó adta ki társszerzőkkel írt Pedagogia (három kiadás román nyelven: 1960, 1962, 1964) és Probleme ale muncii dirigintelui (1964) c. szakmunkáit. A holnap társadalmi eszményének iskolája c. tanulmányát a szakképzés és általános műveltség új arányairól A Hét 1979-es Évkönyve közölte.

Dáné Tibor (Kolozsvár, 1923. márc. 24.) — író, szerkesztő. Középiskoláit a kolozsvári ref. kollégiumban végezte. A Bolyai Tudományegyetemen jogi, közgazdasági és pedagógiai szakképesítést szerzett. Előbb tanársegéd a Bolyai Tudományegyetemen, a kriminalisztikai és törvényszéki orvostani tanszék megbízott előadója (1946–52), közben az Erdély c. napilap belpolitikai szerkesztője; 1952-től tanár Szucságon és Kolozsvárt, majd a Palocsay Rudolf vezette kolozsvári növénybiológiai kutatóállomás munkatársa. 1958-tól 1969-ig az Ifjúsági Könyvkiadó kolozsvári felelős szerkesztője, 1970-től a Dacia Könyvkiadó tudományos szerkesztője. Gondozásában jelenik meg az *Antenna sorozat.

Első írásait, műfordításait az Ifjú Erdély közölte, publicisztikai munkásságot 1947 óta folytat. Közönségsikerét Athá-Rá, a fáraó írnoka c. történeti regényével (1958) aratta. Ezt követte A Tau Ceti hívójele c. tudományos-fantasztikus regénye (1968), a nagy angliai vonatrablás eseményeiből ihletődött Akinek nincs árnyéka c. bűnügyi regénye (Kv. 1970) és a Négy tenger hajósa c. ifjúsági regény (Bp. 1973). Újabb regényei: A varázsvessző lovagja (Kv. 1978); A fáraó igazlátó szeme (Bp. 1979).

Gyermekszíndarabjait a Kék virág c. antológiában (1961), ifjúsági elbeszéléseit Kortársaim, a gyermekek c. kötetében (1965) adta közre. Tudományos tájékoztató munkája a virágkertészeti tárgyú Vadvirágszelídítő (1958), az ateista Három emeletes túlvilág (1964), a mesehősök származását bemutató Hüvelyk Matyi családfája (1967) és a Kultúrkuriózumok kalendáriuma (Kv. 1973). A Tanulók Könyvtára számára Egy gazdátlan püspöki szék címmel antiklerikális cikkgyűjteményt szerkesztett (1974). Lefordította Caragiale Viharos éjszaka c. színművét és több elbeszélését, Aurel Mihale több elbeszélését (Félelmes éjszakák, 1959; Találkozások, Bp. 1960), Mihai Novicov Doftánai történetek c. könyvét (1961) s Jules Verne egy magyarul eddig meg nem jelent, a gyarmati politikát leleplező regényét (A Barsac-expedíció különös története, 1978).

Népmesefordításait az Aranyhajú testvérek (1964) és Az okos fiúcska (1967) c. romániai népmeseantológiák közölték; Az aranyhármas (Kv. 1972) címmel a mai román ifjúsági prózából, Farkasűző furulya (Kv. 1973) címmel a romániai magyar ifjúsági prózából állított össze válogatást a Tanulók Könyvtára számára, a Nagyapó Mesefája sorozatban pedig dobrudzsai tatár népmesék feldolgozásával szerepel (1976).

Szőcs István: A fáraó írnokának erkölcséről. Utunk 1959/4; uő: A kritikus széljegyzetei. Már a kalandért sem kell a szomszédba menni. Igaz Szó 1969/5. — Jánosházy György: Vállalkozás és eredmény. Igaz Szó 1959/6. — Kormos Gyula: A varázsvessző lovagjáról. Utunk 1979/25.