Romániai magyar irodalmi lexikon

Deák Sándor — *Csángó Naptár

Deák Tamás (Arad, 1928. márc. 23.) — író, műfordító. Gyermekkorát Temesvárt töltötte, a piarista gimnáziumban érettségizett. 1946-ban került egyetemi hallgatóként Kolozsvárra. 1948 és 1950 között a Romániai Magyar Szó kolozsvári tudósítója, 1950-től 1955-ig az Állami Magyar Opera művészeti titkára, 1955–56-ban az Igaz Szó, 1958-tól 1975-ig a Művészet, ill. Új Élet kolozsvári szerkesztője, 1978-tól a Téka-sorozat társszerkesztője. Gaál Gábor felfedezettjeként irodalmi pályáját versekkel és verses műfordításokkal kezdte, 1948 és 1954 között azonban csak mint opera-szövegkönyvek fordítója szerepelt a nyilvánosság előtt. Érdeklődése fokozatosan a kritika és esszé felé fordult; esszén nem a kísérletezés, hanem a mérlegelés műfaját érti, erről tanúskodnak mindenekelőtt világirodalmi tárgyú írásai (Odysseus üzenete, 1966; Boldog verseny, 1973). Michelangelóról, Flaubert-ről, Csehovról, Proustról, Musilról, Thomas Mannról, Montherlant-ról, O'Neillről, Lampedusáról szóló esszéit tájékozódottság és színvonalas gondolatmegformálás jellemzi, jótékony befolyást gyakorolva a romániai magyar irodalom igényszintjére. Olvasmányai, úti élményei kapcsán polemikusan néz szembe a modern kor egyes erkölcsi kérdéseivel.

A 60-as évektől egy ideig elsősorban a drámaírás foglalkoztatja, nemcsak mint irodalomtörténeti és elméleti probléma: drámaírói gyakorlatában gazdag világirodalmi ismereteit is hasznosítja. Testvérek c. drámakötetének (1967) öt darabja közül elsőként a Fictus és Laodiké került bemutatásra a budapesti Egyetemi Színpadon (1963), ezt követte a Demetrius (1965) és az Ádám elkárhozása (1966) immár a kolozsvári Állami Magyar Színházban. Korai drámai művei közül azonban a Fictus és Laodiké mellett mindenekelőtt a Két halál (1960) és a Testvérek (1964) konfliktusmagva és drámai szerkezete meggyőző. Legnagyobb szakmai és közönségsikerét A hadgyakorlat c. groteszkjével aratta, amely az 1968-as országos drámapályázaton díjat nyert, s még a nagyváradi magyar nyelvű ősbemutatója előtt (1970) Szatmáron, Bukarestben és Botoşani-ban román színházak játszották. Ebben a darabban a hatalom természetéről mondja el véleményét jól megépített drámai szituációkban, meggyőzően jellemzett figurák által. Hasonló gondolatok és helyzetek éltetik A forró szigetet (1968) is. E darabjának címét viselő, második drámakötetének (1972) egyik legsikerültebb alkotása, Az érsek imája ugyancsak hatalom és emberség viszonyát elemzi a IV. századi Poitiers-beli Hilarius hittérítő buzgalmának véres történetében (a drámából Petre Bokor készített Hilarius címmel tévéjátékot 1974-ben).

Írói munkásságában a 70-es években a próza került előtérbe. Nagy sikerű regénye, az Egy agglegény emlékezései (1971), a főhős ironikusan bemutatott szerelmi kalandjaiban a köz­életből kiszorult ember életének ürességét érzékelteti. Ezt követi az Antal a nagyvilágban (1975) s a Don Juan (1978). Közben Hallatlan történetek címmel már 1974-ben novellás­kötete is megjelent. Új esszégyűjteménye Káprázat és figyelem (1980).

Verses műfordításainak gyűjteménye, az Átváltozások (1968) latin, francia, német, angol és román költők verseit tartalmazza. Magyarra fordította többek közt Grigore Alexandrescu meséit, Vasile Voiculescu és Nina Cassian verseit, valamint Henry de Montherlant két szín­művét. Fordításában adták ki George Călinescu verseinek gyűjteményét A dolgok dicsérete címmel (1974). Újabb fordításai: Ion Luca Caragiale Az elveszett levél c. víg­játékának korszerű tolmácsolása, valamint a Shakespeare utolsó, kitalált szonettjei Vasile Voiculescu képzelt tolmácsolásában c. kötet (1976). A Horizont-sorozat tanácsadója; Goethe, Goncsarov, Broch, Mansfield, Gogol, Poe, Thomas Mann, Dosztojevszkij, Borges, Ibsen e sorozatban megjelent műveihez kísérő tanulmányokat írt.

Drámái közül az Ádám elkárhozása román nyelven könyv formában is megjelent; lefordították románra Egy agglegény emlékezései c. regényét is. A bukaresti rádióban előadott Testvérek fordítója Nina Cassian.

(K. L.)

Földes László: Az elvont eszme bűne. Utunk 1965/15; uő: Egy nyitány és a vezérmotívumok. Utunk 1966/34; újraközlések A lehetetlen ostroma c. kötetben, 1968. 238–48. és 249–59. — K. Jakab Antal: Az elvontság ragályos. Utunk 1965/20. — Csehi Gyula: A klasszikusok meghitt társaságában. Korunk 1967/1. — Sőni Pál: Szerep és valóság. Utunk 1967/38. — Szőcs István: Mű, műveltség, hivatkozás. Igaz Szó 1967/11. — Endre Károly: D. T. “átváltozásai”. Utunk 1969/22. — Lőrinczi László: Gyakorlatok a Hadgyakorlat körül. Utunk 1970/18; uő: D. T.: Hilarius. A Hét 1974/13. — Nagy Pál: Az elveszett méltóság nyomában. A Hét 1972/20. — Robotos Imre: Dráma és illusztráció. Igaz Szó 1973/8. — Tamás Gáspár Miklós: Egy indulat esélyei. Utunk 1973/15. — Szász János: Egy nagy művész ráadása. A Hét 1974/25. — Kovács János: Érzékelhető elvontság. Utunk 1974/38. — Szemlér Ferenc: A dolgok dicsérete. Utunk 1974/43. — Székely János: A méltóságát veszített szerelem. Igaz Szó 1971/11; Tisztelgés. D. T. műhelyében. Igaz Szó 1976/7; újraközölve Egy rögeszme genezise, 1967. 223–34. — Marosi Péter: Boleráz begubóz. Korunk 1976/7; újraközölve Világ végén virradat, 1980. 61–70. — Marosi Ildikó: Beszélgetés D. T.-sal; Huszár Sándor: Levél a kortárshoz, türelem ügyben. A Hét 1978/37. — Gáll Ernő: Bűn és bűnhődés. Korunk 1979/7–8. — Láng Gusztáv: Don Juan mennybemenetele. Utunk 1979/38.

ASZT: Részletek a Demetrius előadásából. TM 29. — D. T. írói pályájáról. LM 1145. — Alkotóműhely. LM 1549. — A gyóntatószék. Rádiójáték. LM 2029.

Debreczeni István (Nagyszalonta, 1887. máj. 18. — 1973. jan. 9., Berettyóújfalu) — irodalomtörténész. Teológiai tanulmányait Debrecenben végezte. Nagyszalontán (1910–25), Szatmáron, majd Temesváron volt ref. lelkész. Nyugalomba vonulása után, a 60-as években Magyarországra költözött és bekapcsolódott az Arany János Összes Művei kritikai kiadásának munkaközösségébe. Irodalomtörténészi munkásságát döntően meghatározta az a körülmény, hogy családját számos szál fűzte a költőhöz. Kutatásai Arany János szalontai vonatkozásainak tisztázására, jellemrajzának pontosabb körvonalazására és az Arany-kultusz történetére irányultak. Arany Jánosról szóló tanulmányokat közölt a nagyváradi Magyar Szóban (1919), a nagykőrösi Arany János-Társaság Évkönyveiben (1928), a Nyugatban (1932) és számos romániai magyar napilapban. Szatmári működése idején elnöke volt a Kölcsey Körnek; irodalomtörténeti értékű életrajzi bevezetővel látta el Szombati-Szabó István posztumusz kötetét (Hazajáró lélek, Nv. 1935).

Munkái: A nagyszalontai Arany-Emlékegyesület története. 1882–1912 (Nagyszalonta 1913); A nagyszalontai Arany Múzeum története és katalógusa (Szatmár 1932); Arany János lelkivilága (Tv. 1937); Arany János hétköznapjai (Bp. 1968; az önéletrajzi elemekkel teletűzdelt Bevezető keltezése: Temesvár 1961).

Márki Zoltán bevezetője az Arany János hétköznapjai folytatásos újraközlése elé. A Hét 1973/29.

Debreczeni László (Marosvásárhely, 1903. dec. 18.) — művészettörténész, műkritikus, grafikus. Tanulmányait a kolozsvári középfokú technikumban végezte 1923-ban; majd népművészeti és építészettörténeti tanulmányokat folytatott. A KZST tagja. 1928-tól 1944-ig az erdélyi ref. egyházkerület megbízásából az egyházi építészeti emlékek és műtárgyak összeírásával, felvételezésével, műemléképületek gondozásával, épülettervezéssel foglal­kozott. 1945-től 1948-ig hadifogoly. 1949-től a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet, majd a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet műszaki felelőse, 1955-től nyugalomba vonulásáig lektora: népművészetet, ábrázoló mértant és perspektívát tanított.

Első írása 1924-ben jelent meg az Ifjú Erdélyben. Az Erdélyi Fiatalok egyik alapítója, mindvégig főmunkatársa. Műemlékvédő, restauráló és építészeti tervező munkáját, népművészeti megfigyeléseit mindenkor írásban és rajzban elemzi és magyarázza, megnyitva mind a maga nemzedéke, mind az utódok számára Erdély sajátos művelődéstörténeti és népi hagyományait. Így született meg rajzolt képes albuma, az Erdélyi református templomok és tornyok (50 műmelléklettel, Kv.–Segesvár 1929), melyből angol és német kiadás is készült. Akárcsak építészeti tevékenységében, grafikai munkásságában is Toroczkai Wigand Ede, Kós Károly és Kozma Lajos építész-grafikusok követője; tudatosan kifejlesztett “erdélyi” stílusban illusztrálja Dsida Jenő Leselkedő magány (Kv. 1928) és Vajda István Tengerszem (Mv. 1929) c. verskötetét s készít el könyvcímlapokat, folyóirat-fejléceket, számos ex librist. A Transilvania, Banatul, Crişana, Maramureşul 1918–1928 c. emlékkönyvben megjelent tanulmányában a román közönséget is tájékoztatja az erdélyi magyar népművészetről, az Új Arcvonal c. antológiában (Kv. 1932) a magyar művészet problémájáról értekezik, a Szilágysági Református Naptárban (Zilah 1933–39) sorozatosan mutatja be a Partium népi építő- és faragóművészetét, napilapokban és irodalmi folyóiratokban küzd művészettörténeti felfogásának népszerűsítéséért. Érveit A mi művészetünk c. munkájában (Kv. 1940) foglalja össze, s az Erdélyi Múzeumban vitába száll Ortutay Gyulával (Széljegyzetek egy népművészetünkről szóló munkához, 1942/1).

A felszabadulás után az országos műemlékösszeírás kolozsvári munkálatainak egyik szervezője és irányítója; eredményeiről a Kelemen-emlékkönyvben (1957) számol be; Kós Károly építőművészeti és grafikusművészeti munkásságáról ír a Korunk (1967/8) és az Igaz Szó (1968/11) hasábjain; művelődésünk fórumain újrafogalmazza és hirdeti népművészeti és építészeti hagyományaink korszerű védelmét és alkalmazását.

Tessitori Nóra: D. L.-ról, a vándor erdélyi grafikusról. Pásztortűz 1930/1. — Gábor Dénes: Könyvjegyművészünk — D. L. Könyvtári Szemle 1972/1; uő: Túl a formán — szép rendben. Könyvtár 1977/4. — Marosi Ildikó: D. L. kivételesen — magáról. Interjú. Utunk 1974/5. — Péter Vass Ferenc: Hetvenöt éves D. L. Korunk 1978/12. — Balogh Ferenc: D. L. 75 éves. Utunk 1978/51. — Cseke Péter: A történelem cselekedeteink igaz és etikus volta szerint ítél. Interjú D. L.-val. A Hét 1979/1; újraközölve Látóhegyi töprengések, 1979. 123–36.

Debreczy Sándor (Kászonújfalu, 1907. febr. 23. — 1978. aug. 30., Kolozsvár) — pedagógiai író. Középiskolai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban, főiskolai tanulmányait a kolozsvári Ferdinand-egyetemen (1925–28), majd a párizsi Sorbonne-on végezte. Doktori disszertációja szerzői kiadásban jelent meg (Monumente în manuscris de limbă şi literatură maghiară din Muzeul Naţional Săcuiesc din Sft. Gheorghe, Sepsiszentgyörgy 1938). Sepsiszentgyörgyön és Kolozsvárt volt magyar irodalom szakos tanár 1944-ig, négyéves hadifogság után a Bolyai, majd a Babeş–Bolyai Egyetem előadótanára 1968-ig. Irodalmi publicisztikával jelentkezik: a Székely Nép munkatársa (1930–43), a Hitelben az irodalmi műveltségről és népművelődésről értekezik (1938), a Kristóf-emlékkönyvben az erdélyi modern széppróza népi hősét mutatja be (1939). Kőrösi Csoma Sándor csodálatos élete c. népszerű monográfiája két kiadásban jelent meg (Sepsiszentgyörgy 1938, 1942). Mint a magyar irodalmi tanszék módszertani előadójának, Egyetemi didaktikai jegyzetét adta ki a Bolyai Tudományegyetem (Kv. 1955); Az igazgató óralátogatása az oktatási folyamat irányításának és ellenőrzésének eszköze c. tanulmányát a Tanárképző Intézet jelentette meg (Kv. 1956); pedagógiai kérdéseket fejteget a Korunk és a Tanügyi Újság hasábjain (1958–68). A magyar nyelv és irodalom tanításának módszertana c. munkája (1970) összefoglalja a nyelv és irodalom tanításának korszerű eljárásait és technikai eszközeit (audiovizuális, programozott oktatás). A helyesírás tanítása c. alatt módszertani útmutatót írt a magyar általános iskolák számára (Szabó Hajnallal, 1973).

Beke György: Búcsú a tanártól. A Hét 1978/35.

Deé Nagy Anikó (Marosvásárhely, 1939. okt. 10.) — könyvtáros. Középiskolát szülővárosában végzett, a Babeş–Bolyai Egyetemen szerzett német–magyar szakos tanári képesítést. 1965 óta a marosvásárhelyi Teleki–Bolyai Könyvtárban dolgozik, főkönyvtáros. Több, a könyvtár eredeti anyagával kapcsolatos feldolgozását a Könyvtári Szemle, Korunk, Igaz Szó, Művelődés és Vörös Zászló közölte. Válogatásában, bevezetésével és jegyzeteivel jelent meg a könyvtáralapítóról írt doktori dolgozatának részanyagaként a Teleki Sámuel és a Teleki-Téka c. kötet (Téka 1976).

Tófalvi Zoltán: Doktori értekezés Teleki Sámuelről. Művelődés 1975/9

Dehel Gábor (Szatmár, 1940. ápr. 29.) — író, színművész. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola tanítványa. 1961-től a kolozsvári Állami Magyar Színház tagja. Balettlibrettóval jelentkezik: Junger Ervin zenéjére Találkozások címmel írt táncjáték-szövegkönyvet (bemutatta az Állami Magyar Opera 1964-ben).

Először 1965-ben jelent meg írása az Ifjúmunkásban. Számos karcolata, novellája, színészportréja, riportja, színházi kérdésekkel foglalkozó írása új nemzedékének tárgyilagos elemzőkészségét tükrözi. Drámával is kísérletezett. Hasonmások c. groteszk játékában az elszemélytelenedett hatalom mechanizmusának képét bontja ki. Márton Jánossal közösen dramatizálta Jókai A kőszívű ember fiai c. regényét (bemutató Kolozsvárt, 1977), Az ártatlan c. drámáját a kolozsvári rádió magyar adásában mutatták be (1978), Gheorghe I. Bodeával közösen szerzett Találkozások c. darabját a kolozsvári rádióban két nyelven adták elő (1979). Collodi nyomán írt Pinokkió c. színdarabját ifjúsági bérletben játszották (1979), Időzavarban c. televíziós játékát a magyar nyelvű adásban mutatták be, a főszerepben Barkó Györggyel (1980).

Kötetei: Elődöntő (novellák, egyfelvonásos. Forrás 1971); Kulisszatitok (regény, Kv. 1974); Öngól (regény, 1980).

Gyöngyösi Gábor: Elődöntő. Utunk 1972/1. — Bogdán László: Kulisszatitok, avagy micsoda éjszaka volt. Utunk 1974/18. — Szávai Géza: Művészet és élet egybejátszása. A Hét 1974/27.

Deheleanu Margit — *szótár

Dékáni Kálmán (Szováta, 1875. nov. 26. — 1925. okt. 9., Nagysajó) — történetíró, szerkesztő. 1898-ban Kolozsvárt végezte az egyetemet, 1902-től a marosvásárhelyi ref. kollégium tanára, 1910-től a KZST alelnöke. 1912-től egyetemi magántanár a magyar történelem középkori forrásai tárgyköréből; 1918-tól a marosvásárhelyi kollégiumi nagykönyvtár őre és a Teleki-téka főkönyvtárosa. Történelmi tanulmányai helyi és szakfolyóiratokban, az Erdélyi Múzeumban, 1919 után a Zord Idő, Székelyföld, Pásztortűz, Magyar Kisebbség, Erdélyi Irodalmi Szemle hasábjain jelentek meg. Szerepe volt a romániai magyar irodalmi élet megszervezésében, 1920–21-ben Berde Máriával és Molter Károllyal a Zord Idő szerkesztője. Latinból lefordította és kiadta Einhard Nagy Károly élete (Bp. 1901) és Küküllei János Nagy Lajos király viselt dolgairól (Brassó 1906) c. munkáját, valamint János minorita Nagy Lajosról szóló krónikatöredékét (Bp. 1910). Írói álnevei: Földeáki Kálmán, Krónikás, Nessune, Pedagógus, Sine.

Dékány István (Kecskemét, 1886. ápr. 30. — 1965. nov. 20., Cegléd) — filozófiai és szociológiai író. Budapesten, Jénában és Londonban végzett egyetemi tanulmányai után 1911-től Erzsébetvároson, 1913-tól Nagyszebenben volt középiskolai tanár, 1918-tól Kolozsvárt működött, ahol 1919-ben jelent meg A történelem elmélete és filozófiája (Bevezetés az interpszichikai megismerés elméletébe) c. munkája. 1920-ban a történelemelmélet magán­tanárává habilitálták; 1922-től Budapesten tanított. Tanulmányaiban és könyveiben a törté­nelemfilozófia, társadalomlélektan, politikatudomány, földrajz és szociográfia, jellemtan, közvéleményformálás és neveléstudomány kérdéseit egy minden radikalizmust elítélő polgári szabadelvűség, majd egyre inkább a “szellemtudományi” irányzat szempontjából ítélte meg.

Délerdélyi és Bánsági Tudományos Füzetek — ezzel a címfelirattal a lugosi Magyar Kisebbség különlenyomatai jelentek meg 1941–42-ben. Jakabffy Elemér főszerkesztő a bécsi diktátumot követő időszakban művelődéstörténeti, társadalomtudományi és falukutató tanulmányokkal akarta előmozdítani a romániai magyarság önismeretét, s megbízásából Fodor József szociográfiai kutatómunkára hívta fel a fiatalságot. A begyűlt tanulmányokat a lap közreadta, majd számozott sorozatban is forgalomba hozta. A következő füzetek jelentek meg: 1. Vita Zsigmond: Erdélyi művelődési törekvések száz évvel ezelőtt; 2. Szikrény Vilmos: Ötvösd; 3. Vita Zsigmond: A “Kolozsvári Nevelői Kör” története; 4. Bányai Géza: Medves; 5. Schiff Béla: A “Temeschburg” név a történelem megvilágításában; 6. Péntek Árpád: A karánsebesi régi és új református egyházközség és temploma; 7. Farkas László: Detta magyarsága a bánsági magyarság sorskérdéseinek tükrében; 8. Szikrény Vilmos: Fibiş (Temesfüzes); 9. Vita Zsigmond: Nemzet és sors a Bánk Bánban; 10. Bányai Géza: Janova; 11. Tőkés Gyula: Bunea mică (Bunyaszekszárd); 12. Orgonás Mihály: Dejan (Dézsánfalva). Amikor az Antonescu-rendszer a Magyar Kisebbséget betiltotta, a füzetsorozat is megszűnt.

Déli Hírlap — Temesvárt jelent meg 1925. szept. 16-tól 1944. okt. 31-ig, előbb az OMP katolikus szárnyát képviselve, majd betiltás után újjászervezve mint a Magyar Népközösség lapja (1941–44), végül a felszabadulás után a MADOSZ bánsági bizottsága szerkesztésében 1944. okt. végéig.

Első szakaszában a ~ eredetileg gazdaságpolitikai, 1928-tól politikai napilap. Felelős szerkesztője Vuchetich Endre. Az OMP irányvonalát képviselte, hangsúlyozva, hogy elve “az alattvalói hódolat” az államfő iránt s “a kisebbségi jogvédelem”. Belső munkatársai között volt id. és ifj. Kubán Endre, Kulcsár S. Sándor és Pazsitka Ferenc. Irodalmi rovatát Bechnitz Sándor szerkesztette, aki a lapban helyet adott haladó műveknek is: a 20-as évek végén közölte Móricz Zsigmond, Illés Endre, Károly Sándor elbeszéléseit, Fekete Tivadar, Huzella Ödön, Reményik Sándor, Serestély Béla, Szabolcska Mihály, Szombati-Szabó István, Walter Gyula verseit, Osvát Kálmán publicisztikai írásait.

Az Antonescu-rendszer 1940 szeptemberében a lapot betiltotta, s csak 1941 tavaszán indulhatott meg újra (folytatólagos évfolyamjelzéssel) mint a Romániai Magyar Népközösség orgánuma. 1942 októberétől a főszerkesztés szerepkörét a Budapestre távozó Vuchetich Endre helyett Kakassy Endre, Puhala Sándor, majd Olosz Lajos vette át. 1943-ban az irodalmi rovatban Illyés Gyula, Sinka István, Hunyady Sándor, Illés Endre, Márai Sándor és Rónay György, az erdélyi írók és költők közül Abafáy Gusztáv, Bartalis János, Dsida Jenő, Horváth Imre, Olosz Lajos, Reményik Sándor, Serestély Béla, Szemlér Ferenc, Vita Zsigmond prózai írásai, versei, kritikái jelennek meg. Versekkel szerepelnek szocialista munkásírók is: Földeák János (Reggeli csöngetés) és Vaád Ferenc (Üzenet, Falusi reggel). A lapot két nappal az 1944. aug. 23-i román nemzeti antifasiszta és antiimperialista fegyveres felkelés után a legálissá váló MADOSZ vette át. Szept. 23-tól kezdve a ~ fő- és ideiglenes felelős szerkesztője Takács Lajos, aki egy haladó csoportosulás élén kapcsolatot talált az ellenzékkel már annak illegalitása alatt is. Az utolsó szám ~ néven 1944. okt. 31-én jelent meg. Nyomába nov. 1-jén a Szabad Szó lépett Kazinczy János főszerkesztése alatt.

Méliusz József: Sors és jelkép… 2. javított kiadás, 1973. 431. — A magyar tömegek fenntartás nélkül álltak a demokratikus rendszer mellé. Beke György beszélgetése Takács Lajossal. A Hét Évkönyve 1979. 152–58.

Délkelet — politikai és társadalmi hetilap Sepsiszentgyörgyön. 1929. szept. 1-jén indult, s célul Háromszék és a Brassó megyei Hétfalu közügyi és irodalmi kérdéseinek ápolását tűzte ki; később érdeklődése Csík megyére is kiterjedt. Felelős szerkesztő és laptulajdonos Lázár Dezső, főszerkesztő egy időben Bíró László hosszúfalusi lelkész, főmunkatárs Hétfaluból Tóthpál Dániel, Csíkszeredából Mihály László Barna. A lap Bartalis János, Farcádi Sándor Áron verseit, Tamási Áron novelláját közli, itt jelenik meg Tóthpál Dániel Bukarestből keltezett Szabó Dezsőhöz c. verse (1930. aug. 24.). Megszűnt 1932-ben.

Delly-Szabó Géza (Somogycsurgó, 1883. máj. 19. — 1961. nov. 1., Kolozsvár) — zeneszerző. Szülővárosában végezte a tanítóképzőt, 1908-tól nyugalomba vonulásáig (1947) a kolozsvári evang. iskola tanítója. Első kolozsvári éveiben a helyi zenekonzervatóriumban Farkas Ödön növendéke. Mestere megbízásából 1910-től a zeneszerzési tanszakon összhangzattant tanított; 1925-től majdnem egy emberöltőn át vezette a nyomdászok Gutenberg ének- és zenekarát. Rövidebb ideig a fa-, bőr- és építőipari munkások szak­szervezeti kórusainak karnagya is. Zenepedagógiai munkásságának eredményeként adta ki 1945-ben és 1947-ben a relatív szolmizáción alapuló gyakorlófüzeteit; módszertana (A solfége-tanítás új módszere, 1933), valamint háromkötetes hegedűiskolája (Gradus ad Paganini, 1939) kéziratban maradt. Bartók, Drăgoi, Kodály és maga gyűjtötte népdalokat és munkásfolklórt dolgozott fel énekkarra vagy énekhangra zongorakísérettel (Székely, csángó és kalotaszegi népdalok, Kv. 1925, 1927; Nótabokréta, 8 füzetben, Kv. 1935–36). Megzenésítette számos költő (Ady, Arany, Áprily, Bodor Pál, Gyóni Géza, Jékey Aladár, Kányádi Sándor, Petőfi, Reményik Sándor, Sipos Domokos, Tompa László, Walter Gyula) több versét. Sappho c. operáját (1917) Grillparzer nyomán, a Páter gvárdiánt (bemutatták Kolozsvárt 1946-ban) Bárd Oszkár szövegére írta. Zenés történelmi játéka, A kontár (1951) nem került színpadra. A klasszikus-romantikus hagyományokban gyökerezve dolgozta fel a népzenét.

D.-Sz. G. műveinek jegyzéke. Finta Zoltán előszavával. Kv. 1942. — Lakatos István: D.-Sz. G. Színház és Mozi, Kv. 1946/11. — Benkő András: D.-Sz. G. Utunk 1956/47.

Délvidék — *Aradi Színpad

Demény Dezső (Nagysármás, 1915. jan. 27.) — pedagógiai, lélektani és szociológiai író. ~ Piroska férje. A kolozsvári ref. kollégium elvégzése után egy ideig ipari munkás. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron 1942-ben fejezte be, majd Berlinben egészítette ki. Mint középiskolai tanár kezdte pályáját Kolozsvárt, egy ideig az egyetemen dolgozik; éveken át volt ipari munkás (1959–64), később a torockói általános iskolához került, majd Gyaluban tanított. Már diákkorában belső munkatársa volt a MADOSZ lapjának, a Székelyföldi Néplapnak, 1937-től a Korunkban is közölt. Az iskola és többtermelés viszonyát elemzi a Népnevelés hasábjain (1946), s a Korunk új folyamában közli szakszerű tanulmányait a munkalélektan és emberanyag-gazdálkodás, tanulás és személyiség, a tanulás dinamikája, viselkedés, értékrend és axiometria, pszichoszociológiai családvizsgálat, ember és műemlék, fordítógép, nyelvészet és kommunikáció tárgyköréből. Egy Aranyos menti község kulturális képét rajzolta meg a Művelődésben (1971).

Munkái: A tesztmódszer személyiségvizsgálati szerepe (Kv. 1942); Társadalmi alkalmazkodás (sokszorosított kérdőív, Kv. 1948); Szociológiai alapismeretek (sokszorosítás, Kv. 1949); A lélektan és szociológia nyelvén (kéziratban).

Demény István Pál (Nagyenyed, 1949. ápr. 28.) — irodalomtörténész, etnográfus. Szülővárosában érettségizett, magyar nyelv és irodalom szakos diplomát a Babeş–Bolyai Egyetemen szerzett (1972), itt doktorált (1978). Tanított Nagypeleskén, Nagyenyeden és Csombordon, 1978-tól a Csíkszeredai Múzeum kutatója. Első írásai az Echinoxban jelentek meg, nagyobb tanulmányait a NyIrK közölte a krónikák és balladák szövegegyeztetéséről (1973/1) s az északi-osztják hősi énekekről (1977/1 és 1978/2). Kötete: Kerekes Izsák balladája (összehasonlító-tipológiai tanulmány, 1980).