Romániai magyar irodalmi lexikon

Demény Lajos (Kisfülpös, 1926. okt. 6.) — történész. A nagyenyedi kollégiumban, a szászrégeni, majd marosvásárhelyi tanítóképzőben végezte középfokú iskoláit, felsőbb tanulmányokat pedig a Bolyai Tudományegyetemen, majd Szverdlovszkban és Leningrádban folytatott, ahol megszerezte a kandidátusi fokozatot (1956). Azóta Bukarestben él, 1959-ig a Zsdanov, ill. Ştefan Gheorghiu Pártfőiskola tanáraként dolgozott, 1959-től 1963-ig az Akadémiai Könyvkiadó szerkesztője, 1964-től a Nicolae Iorga Történettudományi Intézet főkutatója, 1971-től a nemzetiségtörténeti kutatások osztályvezetője. A Revista de Istorie, Studii şi Materiale de Istorie Medie és Magazinul Istoric szerkesztőbizottsági tagja. Írásait a Korunk, Könyvtári Szemle, Művelődés és román, német, orosz, angol, francia nyelvű szakfolyóiratok (köztük a Studii şi Cercetări de Bibliologie, Revue Roumaine d'Histoire, Revue Roumaine d'Études Internationales, Szrednie Veka) közlik.

Munkaterülete főleg a XV–XVIII. század művelődéstörténetét és parasztmozgalmait fogja át, köztük is kiemelkedők az 1437–38-as erdélyi parasztfelkeléssel kapcsolatos közleményei magyar, román, német, cseh, orosz és francia nyelven; erről a kérdésről szól Az 1437–38-as bábolnai népi felkelés (1960) c. könyve. Feleségével, ~ Lídiával és Nicolae Stoicescuval együtt írta meg Răscoala seimenilor sau răscoala populară? (1968) címmel az 1655. évi havasalföldi szejmen-felkelés történetét. Nagy jelentőségű az első román nyelvű nyomdatermék felderítésével kapcsolatos kutatómunkája; más cikkei az erdélyi nyomdászat történetével, a kilenced történetével, Veress Endre működésével, az erdélyi papírgyártás múltjával kapcsolatosak. Vezetése alatt kezdte meg működését a Nicolae Iorga Történeti Intézet Nemzetiségtörténeti Osztálya, melynek céljait Nemzetiségtörténeti munkaprogram c. alatt a Korunk 1971/8-as számában ismertette. Történelmi magyarázattal kísérte az Evangheliarul slavoromân de la Sibiu 1551–1553 (Emil Petrovici akadémikus filológiai tanulmányával, 1971) c. szövegkiadványt, bevezette a Testamentum-sorozatot (Kemény G. Gábor Mocsáry Lajos a népek barátságáért c. kiadványa élén, 1972) s Aspecte militare ale răscoalei de la Bobîlna c. alatt tanulmányt írt a fegyveres népfelkelések romániai hagyományairól szóló kiadvány számára (România şi tradiţiile luptei armate ale întregului popor, 1972. 33–39).

Megírta Jordáky Lajos életrajzát (a Szocializmus és történettudomány c. Jordáky-kötet bevezetése, 1974); akadémiai kiadásban megjelent munkája: Relaţiile politice ale Angliei cu Moldova, Ţara Românească şi Transilvania în secolele XVI–XVIII (Paul Cernovodeanuval, 1974). Könyvtörténeti tanulmánya: Ouvrages imprimés en caractères cyrilliques en Transylvanie au XVI-e siècle (Dezsényi Szemző Piroska–Mezey László szerk.: Armarium. Studia ex historia scripturae librorum et ephemeridum. Bp. 1976. 95–126).

Felelős szerkesztője A romániai magyar nemzetiség története és testvéri együttműködése a román nemzettel c. sorozat I. kötetének (rövidítve MNT, 1976, román fordításban is), amelynek bevezetőjében kijelölte a magyar nemzetiségi történetírás korszerű feladatait. Szerkesztője és társszerzője a Székely felkelés 1595–1596 (Benkő Samuval és Vekov Károllyal, románul 1978, magyarul 1979) c. kötetnek, s szerzője az Enciclopedia istoriografiei româneşti (1978) c. lexikonban az erdélyi magyar történettudományi vonatkozású szócikkeknek.

Újabb önálló kötetei: Székely felkelések a XVI. század második jelében (1976); A székelyek és Mihály vajda. 1593–1601 (1977); Paraszttábor Bábolnán (Együtt a hűbéri kizsákmányolás ellen, Testamentum 1977). Írói álneve Enyedi Lajos.

A kölcsönös megismerés és megbecsülés szolgálatában. Kopándi Ágnes interjúja D. L.-sal. Korunk 1976/9.

Demény Piroska, Deményné Szabó Piroska (Torda, 1917. jún. 27.) — zenetanár, folklorista. ~ Dezső felesége. Szülővárosában járt iskolába, Putnokon érettségizett. 1941-ben végezte el a zongora szakot a kolozsvári konzervatóriumban, 1951-ben ugyanott a művészeti főiskolán zenetanári oklevelet szerzett. 1951-től a kolozsvári zenei középiskola tanára. Több közös folklórkiadványban jelentek meg népi dallamgyűjtései (az 1954-es Faragó–Jagamas-féle Moldvai csángó népdalok és népballadák c. munkában Szabó Piroska I. néven szerepel). A romániai magyar rádió- és tévéadások keretében 1971 óta “Vetettem violát”, “Szivárvány havasán” és más címek alatt sok száz hiteles, falvainkon gyűjtött magyar népzenei felvételt mutatott be.

H. Szabó Gyula: Százszor húsz perc. A Hét 1976/4. — László Ferenc: Vetettem violát — századszor. Utunk 1976/20. — Balla Zsófia: Vetettem violát — századszor. Művelődés 1976/7

Demeter Béla (Zalatna, 1881) — *Mikó Imre emlékezete

Demeter Béla (Somkerék, 1910. jan. 6. — 1952. dec. 24., Bukarest) — újságíró, szerkesztő. ~ János öccse. Iskoláit Székelyudvarhelyen és Désen végezte, majd a bukaresti közigazgatási főiskola hallgatója volt. Az Erdélyi Fiataloknak 1932-től főmunkatársa, a Keleti Újság belső munkatársa, az Erdélyi Gazda szerkesztője (1936–44), a kolozsvári Estilap főszerkesztője (1940–44). Bátyjával együtt írta Románia gazdasági válsága c. könyvét (Kv. 1930). Mint az Erdélyi Fiatalok faluszemináriumának elnöke (1931–33) jelentős szervezőmunkát végzett; kapcsolatot teremtett Dimitrie Gusti bukaresti professzorral, akinek falukutató munkásságát a sajtóban népszerűsítette is. Az Erdélyi Fiatalok Falu-füzetei sorozatában jelent meg 110 kérdést tartalmazó Hogyan tanulmányozzam a falu életét? c. szociográfiai kérdőíve a falumunkások számára (Kv. 1931), majd Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok c. füzet (Kv. 1932), melyben a szociográfia és a riportázs összekapcsolására tett kísérletet. A Magyar Népközösség és az EMGE vezetőségének tagja. Támogatta az 1944-es antifasiszta kolozsvári ellenállást.

Demeter Gyula — *Torda magyar irodalmi élete

Demeter János (Kerlés, 1908. júl. 6.) — jogi író. ~ Béla bátyja. Középiskoláit a kolozsvári és a székelyudvarhelyi kat. főgimnáziumban, jogi tanulmányait a kolozsvári egyetemen végezte. A jogi tudományok doktora. Az Erdélyi Fiatalok alapító tagja, 1931-től az Ellenzék belső munkatársa, amint azonban kapcsolatba lépett a munkásmozgalommal, mindkét lap szakít vele. Az illegális KRP irányítása alatt álló Falvak Népe radikális parasztlapnak lett alapító szerkesztője (1932–33). Kolozsvárt tart ügyvédi irodát, a felszabadulás után az MNSZ egyik vezetője, Kolozsvár alpolgármestere, 1945-től tanár az egyetem jogi karán, majd prorektor, nemzetgyűlési képviselő. 1950-ben a szocialista törvényesség megsértésével letartóztatták, 1954-ben elítélték, 1956-ban rehabilitálták. 1969-től 1976-ig a Magyar Nemzetiségi Dolgozók Tanácsának kolozsvári elnöke.

1944 előtt gazdasági és politikai tárgyú munkái jelentek meg, így a Románia gazdasági válsága (öccsével, Kv. 1930) és A “Harmadik birodalom” Romániában (Mit hoz a román szélső jobboldal a kisebbségnek? Kv. 1933). Újabb magyar és román nyelvű tanulmányaiban alkotmányjogi és jogbölcseleti kérdésekkel foglalkozik, mint alkotmányjogász részt vesz az 1948. és 1952. évi alkotmány magyar nyelvű kommentárjainak összeállításában. E tevékenység eredményeként jelentek meg az Alkotmányunk hiteles román és magyar nyelvű szövege c. kiadvány (magyarázó jegyzetekkel ellátta Dr. Demeter János, Dr. Kiss Géza, Dr. Kohn Hillel, 1949) és A Román Népköztársaság alkotmánya (összeállította a Bolyai Tudományegyetem jogi karának munkaközössége. Szerkesztette Takács Lajos, Demeter János, Román Dezső, 1957) c. munkák. Publicisztikai írásaiban gyakran foglalkozik a nemzetiségi kérdéssel, ebbe a körbe sorolhatók A nemzetiségi kérdés a Duna völgyében és a Szovjetunióban (1945), A nemzetiségi nyelv a közigazgatásban (1946) és A Jugoszláv Szövetséges Népköztársaság alkotmánya (1948) c. önálló füzetekben megjelent tanulmányai.

Román nyelvű jogbölcseleti munkái többnyire másokkal közösen írt kollektív munkák megfelelő részei (Introducere în studiul dreptului, 1962 és Teoria generală a statului şi dreptului, 1967). Jénában tartott német nyelvű előadása (1966), majd önálló műve az emberi jogokról (Declaraţia drepturilor omului, 1968) e jogok fejlődését mind a nemzetközi jog, mind a hazai közjog szempontjából vizsgálja és szocialista nézetből értékeli. Társszerzője a Zur nationalen Frage in Rumänien (angol, francia, orosz és spanyol nyelven is, 1972) c. adat- és tényközlő tanulmánykötetnek Eduard Eisenburger s Valentin Lipatti mellett. Hosszabb tanulmányát az emberi jogok helyéről az alkotmánytörténetben a Revue Roumaine des Sciences Sociales, Serie de Sciences Juridiques 1974/1-es száma közölte.

A Korunk s a napisajtó hasábjain publicisztikai írásai jelentek meg, az Utunkban útijegyzeteit közölte Olaszországról (1965/3–4 és 1967/41), a Német Demokratikus Köztársaságról (1966/22), Franciaországról (1968/10 és 1972/2), Algériáról (1970/51) és Izlandról (1973/29). Emlékirata, az 1975-ben megjelent Századunk sodrában, hiteles bepillantást nyújt a szerző ifjúkori szociális tájékozódásába, melynek már az Ellenzékben megjelent riportjai tanújelét adják, majd ismerkedésére Gaál Gáborral, Aradi Viktorral és Antal Márkkal, szembe­kerülésére az OMP-vel és az Erdélyi Fiatalok konzervatív szárnyával; a Falvak Népe oldalairól újraközölt cikkek már a forradalmi népharc vállalását dokumentálják. Jelentős közlés mindaz, amit az emlékirat a Demeter testvérek szerepéről elmond az 1944-es német megszállást követő háborúellenes tárgyalásokról a Békepárt s az Erdélyi Pártnak Teleki Béla-féle szárnya között, egészen az antifasiszta ellenállás megszervezéséig s a felszabadulásig.

Tamás Gáspár: Kortárs a változó időben. Utunk 1976/2. — Huszár Sándor: A lehetetlen lehetőségei. D. J. emlékiratáról. A Hét 1976/4. — Balogh Edgár: D. J. tanúsága. Korunk 1976/5.

Demián Vilmos — *daljáték

Demokrácia — magyar, román és német nyelven Temesvárt megjelent társadalmi hetilap 1925–26-ban. Renovich Alfréd adta ki, felelős szerkesztője Trauer Olivér. Hasábjain a bánsági magyar írók közül Asztalos Sándor, Bach Gyula, idősb Kubán Endre, Stepper Vilmos szerepel.

Denderle József (Naszód, 1911. dec. 24.) — tankönyvíró, történész. Középiskolát szülővárosában és Kolozsvárt végzett, 1934-ben a kolozsvári egyetemen történelem–földrajz szakos diplomát szerzett. Nagykárolyban és Kolozsvárt volt középiskolai tanár. A fiatal tanárnemzedék kérdéseiről az Erdélyi Fiatalokban (1937), a régi kolozsvári iskolázásról a Jóbarátban (1937), levelezéséről Benedek Elekkel a Napsugárban (1969), Mikes Kelemenről mint ifjúsági színjátszóról az Utunkban (1971), majd a NyIrK 1979/1-es számában értekezett. Számos tankönyv szerzője. 1945-ben megírta Erdély történetét gimnáziumok és polgári iskolák használatára (a Történelemtanárok Munkaközössége adta ki Kolozsvárt). Debreczeni József név alatt magyarra fordította Ştefan Pascu, Pataki József és Vasile Popa Kolozsvár c. városismertetőjét (1957); Cantemir Moldva leírása c. munkájának társfordítója (1973).

Dénes Ferenc — *biológiai szakirodalom

Dénes Sándor (Mikola, 1880. szept. 5. — 1944-ben deportálásban) — újságíró, szerkesztő. Pályáját Debrecenben kezdte, majd radikális polgári lapok munkatársa Budapesten. 1907-ben Nagy Mihály ügyvéddel megindította a Halmi c. hetilapot, 1908-tól harminc éven át a szatmári Szamos c. napilap szerkesztője, majd főszerkesztője. A Romániai Népkisebbségi Újságíró Szervezet és a szatmári Kölcsey Irodalmi Kör alelnöke. Novellái (1909), majd harctéri riportjai (1915) Szatmáron jelentek meg, utóbbi kötetéhez (Egy komitácsi újságíró feljegyzései) Bródy Sándor írt előszót. A Cimbora c. gyermeklap felelős szerkesztője, a 30-as években a Brassói Lapok munkatársa. Könyve, az Újságot írok (Szatmár 1928, 2. kiadás 1930), őszinte szakmai vallomás, irodalmi emlékekkel Ady Endréről, Szép Ernőről és rokonáról, Bródy Sándorról.

Déri-Deheleanu Gyula, eredeti nevén Iuliu Deheleanu (Zaránd, 1888. aug. 18. — 1945. márc. 17., Kolozsvár) — művelődéspolitikus. A tanítóképzőt Aradon végezte, tanári diplomát Budapesten szerzett. Déván, Pápán, Sárospatakon, Sátoraljaújhelyen, majd Budapesten tanított, az 1919-es proletárforradalomban tanügyi biztos. Bécsi és csehszlovákiai emigráció után tért haza és Kolozsvárt óraadó tanárként tartotta fenn magát.

Részt vett a szakszervezetek Szabad Iskolájának megszervezésében (1922–24), alapítója és szervezője a Szocialista Társadalomtudományi Körnek, közreműködik Aradi Viktor A Jövő Társadalma c. folyóiratának szerkesztésében. Kitűnő marxista szemináriumokat vezetett munkásoknak és értelmiségieknek magyarul és románul, tömör tanulmányokban népszerűsítette a történelmi materializmus tanítását a társadalmi fejlődésről, 1932-ben a Dolgozók Naptárában ateista vitacikket írt. 1934-től a Szovjetunió Barátainak Szövetsége egyik vezetője, elsőnek írja alá a szervezet betiltása ellen tiltakozó memorandumot. 1935-ben Nagyváradon szervezte a népfronti mozgalmat, 1936-tól kezdve Bukarestben élt. Victor Cheresteşiuval közösen szerkesztett Száz újságcikk alapján románul és Vidám nyelvgyakorló c. kiadványaiban és egyéb történelmi, földrajzi, román nyelvi tankönyveiben az oktatást egybekötötte a marxizmus népszerűsítésével. A II. világháború alatt az illegális România Liberă szerkesztésében vett részt, Magyarország német megszállása után Tordán szervezett akciót a menekülő üldözöttek védelmére. Kolozsvár felszabadulása után a pedagógusok marxista–leninista kurzusait vezette s Tordán egy román és egy magyar nyelvű kommunista lapot indított a tömegagitáció és propaganda szolgálatára.

A kolozsvári egyetemen felajánlott tanszéket már nem foglalhatta el, a háborút követő tífuszjárványnak esett áldozatául.

Dán István: Még egy koszorú D. D. Gy. emlékére. Világosság 1945. ápr. 1. — Heves Ferenc: Emlékezés D.-D. Gy.-ra. Igazság 1946. márc. 17. — Kohn Hillel: Iuliu Deheleanu, a marxista nevelő. Korunk 1962/9.

Déry Tibor romániai kapcsolatai⁶⁵

Derzsi Endre — *műkedvelő játék

Derzsi László — *jogi szakirodalom

Derzsi Mihály — Daday Loránd írói álneve

Derzsi Sándor (Somogyom, 1919. szept. 27. — 1978. jan. 23., Budapest) — költő. Középiskoláit Balázsfalván, Gyulafehérvárott és Brassóban végezte. A kolozsvári tudományegyetem bölcsészeti karán folytatott tanulmányait félbehagyva a *Thalia Studió színésztagozatát végezte el. 1933-tól jelennek meg versei a Jóbarát diáklapban. Maga adta ki Szenvedések mámorában c. verseskötetét (Kv. 1942), ebben a Mozaik a szegénységről négysorosokból álló ciklusa kiemelkedő. Verseit közölte a Keleti Újság, Pásztortűz és Erdélyi Helikon, majd az Üdvözlégy szabadság c. versantológia (Kv. 1942). A Márciusi Baráti Kör egyik alapítója, a Március főiskolás lap szerkesztőségének tagja (1943–44), a Termés munkatársa. Depresszióra hajló egyéniség; nyomorúságos gyermekkora, örömtelen ifjúsága fejeződik ki kötött formái közt is érvényesülő ellentétes indulataiban. 1944–45-ben a kolozsvári Világosság munkatársa, rövid ideig a brassói Népi Egység szerkesztőségében dolgozott. 1945 végén Budapestre költözött, ott a Válasz, Nagyvilág, Valóság, Magyar Nemzet munkatársa. Fordításában jelent meg Mihail Sadoveanu A csodálatos erdő c. meséje (Bp. 1956).

Dés magyar irodalmi élete — a múlt században Medgyesi Lajos nevéhez kötődött. A Petőfit óvári házában fogadó s a kor nagyjaival, köztük Jókaival, Teleki Sándorral barátkozó költő-pap szociális tüzű szabadságharcos lírája, bebörtönzésekor szerzett önkényuralomellenes versciklusa s 1860-ban a román–magyar testvériség szellemében fogant Békeszózata már az antifasiszta mozgalom idején új szerephez jutott, majd a felszabadulás után sokszor előadott, megzenésített, iskolakönyvekbe foglalt politikai költészetként vált népszerűvé.

A múlt századig nyúlik viszsza a helyi sajtó és a műkedvelő színjátszás története is. Már az 1870-es években induló Szolnok-Doboka c. hetilap gondot fordított a helyi szerzők megszólaltatására, az I. világháború után nyomába lépő sajtótermékek pedig a kolozsvári írók bevonásával emelték irodalmi anyaguk színvonalát. Gyakoriakká váltak az irodalmi estek: 1930 őszén az Erdélyi Fiatalok csoportjából Balázs Ferenc, Bélteky László, Demeter János, Kováts József találkozik a dési közönséggel, 1932-ben Kovács Katona Jenő mutatkozik be, 1933-ban a Szamosmente c. helyi lap (1931–33) estjén a szomszédos Alsókosályon élő Bartalis János társaságában Ligeti Ernő, Walter Gyula lép fel, s a helyiek közül a költészetével már feltűnő Varró Dezső. Az ugyancsak itt megjelenő Szamosvölgyi Napló (1934–38) rendszeres irodalmi rovatába bevonja a szamosújvári írókat s Szolnok-Doboka már ismert íróit is; munkatársai közt van Bárd Oszkár, Flórián Tibor, Huber Győző, Parádi Ferenc, Szopos Sándor, Varró Dezső, majd bővül a lap írógárdája, s 1935-ben Fekete Lajos, Erdélyi Ágnes, Farkas Sándor, Hegyi Mózes, Salgó Olga verseivel is találkozunk. Az említett két helyi lapon kívül 1918 és 1940 között még 12 hetilap és folyóirat jelent itt meg, többnyire rövid ideig, s a város 6 nyomdája közül egyedül a Medgyesi Lajos Könyvnyomdában 16 mű jelent meg. Közöl már a Désen lakó Daday Loránd is, több ízben Reményik Sándor tart itt “zenés irodalmi est”-et. 1937-ben Sztojka László kezdeményezésére a táj íróit és művészeit mutatja be a Kis-Szamosvölgyi Album.

A II. világháború alatt Móricz Zsigmond, majd Féja Géza és Sinka István látogat ide, erre az időre esik az EME tudományos vándorgyűlése (1942) és az EMGE kiállításokkal egybekötött 99. közgyűlése (1944).

Jelentős szerepe volt Désnek a képzőművészetek terén. Szopos Sándor festőiskolát vezetett itt a 20-as években, innen indult Dési Huber István, Incze Jánosnak és Mohy Sándornak van itt műterme, s az 1942-es megyei kiállításra velük vonul fel a Kodor völgyében tanítóskodó Kovács Zoltán. A felszabadulás után klasszikus és népi írók, kommunista szerzők drámáival jelentkezik a megújhodott műkedvelő gárda, újra meg újra kiváltva az országos sajtó elismerését művészeti teljesítményeivel mind a mai napig. A dési színjátszás történetét Enyedi Sándor dolgozta fel déscichegyi tanársága idején. A városhoz kötődik Daday Loránd és Varró Dezső írói működésének teljessé válása.

Szabó T. Attila: Dés története, a Szolnok-Doboka magyarsága c. kötetben. Dés–Kv. 1944. — Enyedi Sándor: Dési színjátszók. Korunk 1966/5. — Antal Dániel: Család és szolgálat. 1971. 249–314. — Murádin Jenő: Dési évek. Korunk 1972/5. — Huber András: A műkedvelői színjátszás kezdetei Désen. Korunk 1979/11; uő: Dési séták. Igazság 1980. okt.–nov.

Desbordes Ernő⁶⁶ — *Ellenzéki Közlöny

Dési Huber István (Nagyenyed, 1895. febr. 6. — 1944. febr. 25., Budakeszi) — képzőművész. A Bethlen Kollégiumban csak az I. gimnáziumi osztályt végezhette el, családja Désre költözött, ahol apja saját mesterségére, az ezüstműves szakmára akarta kitanítani.

Mint alkalmi munkás bejárta az országot, az I. világháború negyven hónapját a frontokon töltötte; első rajzai a lövészárkokban készültek. Leszerelése után a Szopos Sándor vezette dési rajziskolában bővítette ismereteit. 1921-ben Budapestre távozott, majd feleségével Olasz­országban telepedett le mint ötvös. Milánóból küldte rajzait a Désen 1926 nyarán rendezett tárlatra. Az autodidakta grafikus és festő csak a fronton szerzett tüdőbaja kiújulásakor vált meg mesterségétől. 1928-ban mutatkozott be Budapesten IV. Rend c. linóalbumával. Korai munkái a kubizmus és konstruktivizmus hatása alatt készültek, későbbi festményein — munka- és munkásábrázolásainak repertoárjában — kötött, konstruktív szerkesztés oldódik festőiséggé. Désre gyakran visszatért, képei is készültek itt. “Mi tagadás — mondja 1936-ban egy interjúban Méliusz Józsefnek —: még ma is romániai magyarnak érzem magam és izgalommal figyelek minden otthoni hírt.”

A Korunkban 1933-tól jelennek meg írásai, egy részüket szanatóriumi betegágyán írta. A képzőművészet és társadalom viszonyáról, a két háború közti magyar művészet kérdéseiről, az avantgarde lényegéről és bírálatáról értekezik; jelentős írásai: A festészeti “izmusok” bírálatához (1933/3); A képzőművészet és a társadalom változásai (1933/11); A mai magyar festészeti törekvések (1937/1); A festői módszer kérdése (1937/2). Sok részletében ma is helytálló ítéletét fogalmazza meg méltatásaiban Derkovits Gyuláról, Nagy Istvánról, Thorma Jánosról, a Barabás Miklós Céh művészeiről. Szentimrei Jenő egy cikkében (Brassói Lapok 1937. jún. 13.) kritikai hatékonyságát jellemzi.

A romániai magyar sajtó számon tartotta az elszármazott művész munkásságát. Méltató cikkek jelentek meg kiállításairól, művészi sikereiről a Korunk, Független Újság, Brassói Lapok, Keleti Újság és a dési lapok hasábjain. Halálakor Radnóti Miklós idézte emlékét Nem bírta hát… c. versében.

(M. J.)

Antal János: A proletárművészet problémáihoz. Korunk 1932/5. — Méliusz József: D. H. I. Független Újság 1936/31–32; uő: D. H. I. (1895–1944). Dési Hírlap 1944. márc. 13.; újraközölve Kitépett naplólapok, 1961. 223–25. — Kállai Ernő: D. H. I. Korunk 1938/12. — Dési Huber Istvánné: D. H. I. Emlékkönyv, Bp. 1964. — Murádin Jenő: Dési évek. Korunk 1972/5. — D. Varga Katalin: D. H. I.-ról, idézetekkel. Ugyanitt D. H. I. leveleiből. A Hét 1974/10. — Sztojka László: Három D. H. -könyvillusztráció. Korunk 1975/4. — Vita Zsigmond: D. H. I. Nagyenyeden. Korunk 1977/1–2. — Kántor Lajos: A közel és a messze. D. H. I.-nal a Korunk nyomában. Új Írás, Bp. 1977/12; újraközölve Kép, világkép. 1977. 81–82, 94–104.

Désy Magda — *iskolai színpad

Deutsek-Pásztai Géza (Görgényszentimre, 1892. okt. 30. — 1971. márc. 22., Kolozsvár) — jogász, közíró. A marosvásárhelyi ref. főgimnázium elvégzése után a kolozsvári egyetemen szerzett állam- és jogtudományi doktorátust. 1922-től ügyvéd Bánffyhunyadon. A Kós-féle “kalotaszegi frakció” tagjaként 1924-ben a brassói nagygyűlésen élesen támadta az OMP vezetőségét; 1927-ben a Magyar Néppárt titkára lett, s azóta Kolozsvárt működött. Politikai cikkeivel a napisajtóban, néhány verssel a Zord Idő hasábjain szerepelt. Tornya Gyula csákovai ügyvéddel együtt elkészítette s kibocsátotta A Népkisebbségi Törvény tervezete (Kv. 1928) c. kiadványt. 1930-tól az SZDP egyik vezetője, szakszervezeti jogtanácsos, a magánalkalmazottak és magántisztviselők országos egyesületének erdélyi elnöke. Részt vett az antifasiszta ellenállásban. 1945-tõl 1948-ig a munkajog tanára a Bolyai Tudományegyetemen. 1949-ben a szocialista törvényesség megsértésével bebörtönözték, 1960-ban rehabilitálták.

Mikó Imre: Huszonkét év. Bp. 1941. 72., 86. — Kós Károly: Kalotaszegi vállalkozás. Korunk 1970/10.

Déva magyar irodalmi élete — A város magyar irodalmi vonatkozásai a köztudatban elsősorban a folklórelemekre és a történelmi múltra szorítkoznak. “Magas Déva vára” (egy 1955-ös moldvai csángó gyűjtésben “magas Gyiva vára”) a klasszikus Kőműves Kelemen-ballada eseményének közismert színhelye, s az itt raboskodott és meghalt Dávid Ferenc emlékét meg-megújuló tisztelet övezi. Itt bontakozott ki 1880-tól kezdve a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társaság, s e társulat évkönyveinek (1882–1914), valamint a szintén 1882-ben létesített történelmi és régészeti múzeum tevékenységének fontos szerepük van a római kort megelőző Dácia emlékeinek múlt századi felkutatásában és megismertetésében. Itt bontakozik ki a Szászvároson élő Torma Zsófia ősrégésznek, a tordosi neolit kori telep feltárójának tudományos pályája is.

A múlt század utolsó negyedében indult Hunyad, majd Hunyadvármegye (1931-ig), Déva és vidéke (1931-ig) c. hetilapok, majd az Erdélyi Napló (1931–40) s a Hunyadmegyei Élet (1934–35) irodalmi hagyományt teremtettek a város és megye költőinek megszólaltatásával; ezt fejleszti tovább az 1933-ban Petrozsényi Újságként indult, majd 1936-tól A Mi Megyénk címet viselő heti kiadvány. Ebben az időben Déván tíz nyomda működött, ami hozzájárult a város irodalmi jelentőségéhez. 1920 és 1940 között Hirsch Adolf könyvnyomdájában 36, Laufer Vilmoséban pedig 22 magyar nyelvű könyvet vagy folyóiratot nyomtak (a többiben összesen 16-ot).

Regények, verskötetek jelentek meg, többek közt Barzilay István, Gyarmati Ferenc, Kovács Károly, Serestély Béla kötetei, s a Patria nyomda Szerencse fel címen 1933-ban gyűjteményes kötetbe foglalta több helyi és környékbeli szerző, köztük — a külön kötetekkel jelentkezőkön kívül — Fodor László, Gidály Imre, Kiss Ernő, Molnár Sándor, Nyári Marcell, talmácsi Oláh Dezső, Szöllősi János, Szenes György írásait. A Bukovinából még a századfordulón idetelepedett “csángók” történetét László János telepesgazda dolgozta fel 1935-ben (az anyag összeállítását Petru Groza támogatta, a kézirat a család tulajdonában).

1935. nov. 3-án itt jelentette be dr. Petru Groza a Frontul Plugarilor és a MADOSZ antifasiszta egységfrontját. A helybeli magyarság tiszteletét fejezte ki az államférfiú iránt Serestély Béla nekrológja (1958) és Kovács Károly emlékbeszéde a Groza-szobor előtt.

A csángótelep fiatalsága dalárdát és műkedvelő színpadot teremtett. Ezek hagyományát elevenítette fel újabban a helybeli líceum magyar tagozatának irodalmi köre, élén Lovassy László tanárral: 1972 decemberében rendezett helyi Petőfi-emlékkiállításukat a román televízió magyar adásán is bemutatták. A művelődés ösztönzői a találkozások írókkal, művészekkel. Emlékezetes az Erdélyi Helikon íróinak látogatása 1927-ben; manapság az Utunk s a Kriterion Könyvkiadó írói keresték fel sikeres rendezvények keretében olvasóikat.

Beke György: Zsók-krónika. A Feketeügy c. kötetben, 1974. 12–49. — Dévai telepesek népdalai. Művelődés 1977/6.