Romániai magyar irodalmi lexikon

Duka János (Margitta, 1907. jan. 2.) — ifjúsági író, folklórgyűjtő. Nagyváradi iskolaévek után 1925-ben fejezte be a tanítóképzőt Csíkszeredán. Falusi tanító, később Csíkszeredában körzeti iskolafelügyelő, majd 1945 után tanfelügyelő. Novellái 1936-tól a Vasárnapi Harangszóban és a Csíki Néplapban, szakcikkei a csíki és gyergyói múzeumok közleményeiben jelentek meg. 1961-ben a magyarországi X. Néprajzi Gyűjtőpályázaton Csúfolódó székelyek c. gyűjteményével II. díjat nyert. A gyűjteményből Kovács Ágnes és Maróti Lajosné közölt részeket A rátótiádák típusmutatója c. alatt A magyar falucsúfolók típusai c. kiadványban (Bp. 1966). Közleményei jelentek meg a Népismereti dolgozatok c. 1976-os és 1978-as kötetben is; népköltészeti és népművészeti gyűjtéseiből rendszeresen közöl a Hargita és a Napsugár.

Önálló kötetei: Gyermekszíndarabok (Csíkszereda 1946); Székely lakodalom és székely fonó (színdarabok, Csíkszereda 1947).

Könczei Ádám: Néprajzgyűjtő D. J. Művelődés 1978/7.

Dumaposta — irodalmi törzsasztal a kolozsvári New York (ma Continental) kávéház nagytermében, az egykorú Újságíró Klubban vagy időnként a kávéháznak az Egyetem utcára néző ablakánál. Nevét szójátéknak köszönhette: az egykorú “Dunaposta” sajtóügynökség elnevezésének torzításával készült. Különböző haladó szellemű, de nézeteikben sokszor szembenálló szerkesztők, idős és fiatal írók, művészek, irodalombarát értelmiségiek találkoztak itt “egy csésze feketére” naponta délután és este, megbeszélve az eseményeket s vesézve kinek-kinek magatartását a fasizmus felé zuhanó időben. Törzstagjai közé tartozott Gaál Gábor, a Korunk főszerkesztője, Szász Endre, a Keleti Újság főszerkesztője, Jámbor Ferenc és Barzilay István, az Új Kelet szerkesztői, Szolnay Sándor festőművész, Kőmíves Nagy Lajos színikritikus, Ruffy Péter, a Brassói Lapok helyi szerkesztője, Jancsó Elemér, Demeter János, Szenczei László, Emil Cornea festőművész, a szociáldemokrata Salamon László és Jordáky Lajos, a kommunista Szilágyi András és Korvin Sándor. Nagyváradról Csehi Gyula, Temesvárról Méliusz József, Brassóból Balogh Edgár tért be időnként. Itt hallgatott mélyen — akárcsak maga Gaál Gábor — Kovács Katona Jenő, adta csöndes tanácsait Guzner Miklós, a mecénás fogorvos, s mondta el tréfáit Neumann Jenő ügyvéd. A társaságot figyelte a sziguranca, s éppen azért fedezte a barátkozást “duma”, vagyis ártatlan csevegés, hogy az antifasiszta együttműködés személyi szálai künn az életben annál erősebben fonódjanak egymásba. A dumapostának a II. világháború kitörése vetett véget.

Balogh Edgár: Dumaposta. Az Én tintás esztergapadom c. kötetben, 1967. 114–16. — Jordáky Lajos: Egy nevezetes kávéházi asztal. Igazság 1969. jan. 25. — Huszár Sándor: Kávéházról kávéházra. Beszélgetés Salamon Lászlóval. Az író asztalánál 1969. 232–33. — Demeter János: Századunk sodrában. 1975. 155–59.

Dusa Ödön — *Ifjúsági Zsebszínház

E, É

Ébredj! — alcíme szerint “Az emberi méltóság és szabadság lapja”. Temesváron jelent meg két száma 1919 áprilisában és májusában. Szerkesztői: Herczog Nándor, Endre Károly és Preisz Alfréd. A szerkesztők saját megfogalmazásuk szerint etikai alapon akartak küzdeni a szocializmus eszméinek terjesztéséért és megvalósításáért. Több felhívást közöltek az értelmiséghez, csatlakozásra szólítva fel őket egyfajta humanista szocializmushoz. Az egyik proklamáció így kezdődik: “Embertársak! Forradalmárok! A szabadság és az igazság hívei! Fosztogatók és megfosztottak!” Endre Károly A kozmosz és az ember c. cikkében hitvallást tesz egy humanista szocialista társadalom mellett. A felhívások szerint a kommunizmushoz vagy szociáldemokráciához kell tartoznia minden gondolkodó embernek. A lap közli a kivégzett spanyol anarchista, Francisco Ferrer egyik írását is; irodalmi anyagában az avantgarde-ot képviseli Endre Károly és Reiter Róbert több verse, Preisz Alfréd elbeszélése.

Echinox — a kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetemi Diákszövetség lapja. Címét a hasonló nevű román irodalmi önképzőkörtől kapta. 1968 decemberében indult, havonta jelenik meg. 24 oldalából három magyar, egy német nyelvű. Gyakran ad ki összevont számokat, évfolyamai sem mindig teljesek. Főszerkesztője Ion Pop, majd 1973-tól Marian Papahagi. A magyar anyagért egy-egy egymást követő főszerkesztőhelyettes (Rostás Zoltán, Tamás Gáspár Miklós, Németi Rudolf, Németi Nagy Erzsébet) és felelős szerkesztő (Gaal György, Cselényi László), utóbb egy-egy felelős szerkesztő (Kereskényi Sándor, Egyed Péter, utána Beke Mihály András) és szerkesztő (Boér Géza, Szőcs Géza, Bréda Ferenc, Bretter Zoltán) felel. A lap törzsanyagát a diákművelődés, az irodalom és a filozófia adja. Figyelemmel követi a diákszakkörök munkáját, az egyetemi színjátszó csoportok előadásait, a Gaál Gábor Kör állandó fóruma.

A VI. évfolyam esetlegesen összeállított, főleg a szépirodalomra építő számai után a VII. évfolyamtól a “teoretikus nyelvre” törekvő filozófiai tanulmányok kerülnek túlsúlyba, a diákélet háttérbe szorul. Az első évfolyamokban Írókról és Anyanyelvünk címen jelent meg állandó rovat. A VII. évfolyamtól Az ~ dekameronja fejléc alatt rövid groteszk írásokat, verseket közölnek. Figyelmet keltettek Huszár Vilmos, Puskás Tivadar, Molnár Gusztáv, Ara-Kovács Attila, Nagy György Elemér filozófiai, Demény István Pál, Fajk Katalin, Csutak Judit irodalomtörténeti, Csortán Ferenc építészeti, Kovács Gábor filmtörténeti, Kardos Adrienne, Oláh János, Szász László, Papp János kritikai, publicisztikai írásai. A leggyakrabban jelentkező vers- és prózaírók Balla Zsófia, Kozma Mária, Kovács Katalin, Bán Péter, Irinyi Kiss Ferenc, Sebestyén Mihály, Soltész József, Kiss András, László György, Markó Béla, Murgu Pál, Adonyi Nagy Mária, Kovács Sándor, Palotás Dezső, Cselényi Béla, Kónya Sándor, Zazar Zoltán, Zudor János, Gagyi József, Kőrössi P. József és Keszthelyi András. Gyakran közölnek műfordításokat, főleg román és német költők műveiből. A magyar oldalakon a klasszikus irodalom fogalmáról folytattak vitát. Több egyetemi tanár közölt a lapban. Az ~ fennállásának ötödik évfordulójára mellékletet (VI/1–3), a tizedik évfordulóra a lap történetét is bemutató ünnepi számot (X/10–12) hoztak ki.

Az Echinox-nemzedék folytonosságát a Babeş–Bolyai Egyetem magyar tanszékének művelődési és irodalmi köre *Új-Echinox elnevezésével jelzi.

Gaal György: Diáklap a költészetről. Utunk 1971/2; uő: Hogyan is indultunk? Echinox 1978/10–12. — Cseke Péter: “Az érzékenység és az érzelem új formái” — az E. műhelyében. Utunk 1977/27. — Pomogáts Béla: E. Élet és Irodalom, Bp. 1979/10. — Marosi Péter: Hol volt, hol nem volt. Utunk 1979/36. — E-alakzatok. Egy diáklap tíz éve a tárgyakban, a terekben és az emlékezetben. Beszélgetés. Korunk 1980/1–2.

Edelmann Hédi (Nagyvárad, 1902. márc. 24. — 1957. máj. 18., Budapest) — újságíró, novellista. ~ Menyhért orvosnak, a gyermekvédelem nagyváradi úttörőjének leánya. Nemes Hédi néven előbb színészi pályán próbálkozott Budapesten, majd 1931-től a Nagyvárad hasábjain szórakoztató rovatok, glosszák szerkesztője. Fáradt emberek c. novelláskötete (Nv. 1932) alapján Tabéry Géza “lelki-érzékeny emberek miniatűrfestőjének” nevezi egykorú recenziójában; írásai pesszimista hangvételű szenvelgések. 1933-tól Budapestről küldte tudósításait a magyar közéletről.

Tabéry Géza: E. H.: Fáradt emberek. Nagyvárad 1932. márc. 27.

EGE — *Erdélyi Gazdasági Egyesület

egészségügyi irodalom — szűkebb értelemben a környezetnek, az élet- és munkakörülményeknek az emberi szervezetre gyakorolt hatását vizsgáló, az ember egészségét pozitív vagy negatív értelemben befolyásoló tényezők szerepét kutató orvosi irodalom. Tágabb értelemben minden orvosi ismeret népszerűsítése, népnevelő célzattal.

1919 és 1945 között Erdélyben több magyar nyelvű orvosi folyóirat jelent meg, ezek zöme szakjellegű volt (*Erdélyi Orvosi Lap). A nagyközönséghez elsősorban a Schmidt Béla és Szigeti Imre szerkesztette Magyar Népegészségügyi Szemle (Mv. 1933–40) szólt. Programját már a közlöny alcíme hirdeti: “Egészségügyi, embervédelmi és népnevelő folyóirat.” Hasonló célokért küzdött a Kolozsvárt 1935 és 1938 között megjelenő Egészség c. folyóirat is.

A népegészségügy és egészségügyi nevelés kérdéseivel a korszak magyar nyelvű erdélyi folyóiratai és napilapjai is ismételten foglalkoznak. A Korunk munkatársai, így Aradi Viktor, Mária Béla, Elekes Miklós a pellagra, a tuberkulózis, az alkoholizmus és más szélesen elterjedt megbetegedések társadalmi meghatározottságára mutattak rá; a Hitel 1936–39-es számaiban többen foglalkoztak az erdélyi magyarság táplálkozási kérdéseivel szociológiai nézőpontból (Csíky János, Heinrich Mihály, Parádi Kálmán és Nagy András). Több ismert erdélyi szakember a napisajtóban a legelterjedtebb népbetegségek tünettanát és az ellenük való védekezés módozatait taglalta, köztük Benedek Zoltán sepsiszentgyörgyi orvos (1870–1930) és Konrádi Dániel.

Az EME vándorgyűléseinek köteteiben, az orvosi szakosztály munkálatainak anyagában, de az orvoskongresszusokról szóló kötetekben is állandó jelleggel szerepelnek népszerűsítő orvosi előadások. Az EME központi feladatának tekintette a lakosság egészségügyi kultúrájának emelését, s többek között a következő kérdésekről hangzottak el értekezések: a tuberkulózisról, a vérátömlesztésről (1930), a kiütéses fertőző megbetegedésekről (1931), a tüdőmegbetegedések megelőzéséről (1932), a táplálkozás egészségtanáról (1934), az iskolai fogászat kérdéseiről (1937), a betegségek korai felismeréséről (1938), a vitaminok szerepéről (1942). A szerzők az erdélyi orvosi közélet olyan ismert személyiségei, mint Veress Ferenc, Schmidt Béla, Parádi Kálmán, Szigeti Imre, Csőgör Lajos, Koleszár László, Török Imre, Goldberger Ede.

Az egészségügyi népszerűsítés munkájához járultak hozzá a magyar nyelvű középiskolák egészségtani oktatásának biztosítására írt tankönyvek is (Scheitz Vilmos, 1923, Boga Lajos, 1939, Nagy András, 1939).

Erdélyi magyar orvosok saját költségükön vagy közművelődési egyesületek kiadásában több népszerűsítő egészségügyi füzetet és könyvecskét jelentettek meg. Így az elsősegélynyújtásról Havas József (Kv. 1925), a tüdővész és nemi betegségek megelőzéséről Sándor János (Nv. 1928), a fertőző megbetegedésekről Herskovics Izidor (Brassó 1926), a nemi betegségek megelőzéséről Goldberger Ede (Kv. 1924, 1928), a vérbajról Szelle Károly (Arad 1927), a váltólázról Bódis Gáspár (Brassó 1937), a betegségek megelőzéséről Nagy András (Kv. 1938) és Bakk Elek (Brassó 1938), a gyermekvédelem kérdéseiről Nagy András (Kv. 1938) és Schmidt Béla (Arad 1940).

A felszabadulás után ez a munka az új egészségvédelem intézményes kereteiben folyt tovább. A marosvásárhelyi OGYI tudományos folyóiratot jelentetett meg, az Orvosi Szemlét, 1955-től 1975-ig külön kiadványként. Főszerkesztői: Andrásofszky Tibor, Csőgör Lajos, Puskás György. Szerkesztője Spielmann József volt. 1975-től a folyóirat a Revista Medicală folyóiratba olvadt be. Jóllehet szaktudományos jellegű közlöny, továbbképző rovatában népszerűsítő orvosi írások is megjelennek.

A szocialista egészségvédelem központi feladatának tekinti a lakosság bevonását saját egészségvédelmének ügyébe széles körű egészségügyi nevelőmunka segítségével. A megyei egészségügyi igazgatóságok irányítása alatt országszerte rendszeres egészségügyi nevelői szolgálatok működnek, az Országos Közegészségtani Intézet megfelelő osztályának támogatásával. A magyarok lakta megyékben az egészségügyi nevelői szolgálatok számos anyanyelven írt vagy magyarra fordított orvosi röplapot adnak ki több ezres példányszámban a közegészségügy központi kérdéseiről (szív- és érártalmak megelőzése és kezelése, a vírusos megbetegedések, különösen a hepatitis epidemica, az anya- és csecsemővédelem kérdései, az ésszerű táplálkozás, a különböző megbetegedésekben szenvedő emberek diétája). Az egészségügyi nevelés célját szolgálják a magyar nyelvű újságok egészségügyi nevelői rovatai.

A helyi egészségügyi nevelői szolgálatok románból fordított vagy eredeti brosúrák, nagyobb lélegzetű művek kiadására is vállalkoznak. A Hargita megyei egészségügyi szolgálat például több kiadásban is megjelentette Az anyák iskolája (1966) c. művet, Bajkó Barabás szülészeti tankönyvét s Kis György hasznos útmutatóját a véradásról és a vérátömlesztésről. 1978-ban nem kevesebb mint 800 új házasuló kapta meg ajándékba a Fiatal házasok könyve c. kiadványt (ugyanezt átvették más erdélyi vármegyék is). A Maros megyei egészségügyi nevelői szolgálat Ander Zoltán több népszerűsítő dolgozatát adta ki az alkoholizmus ártalmairól, a dohányzás veszélyeiről, a közlekedés orvosi vonatkozásairól (1973); Rákosfalvi Zoltán tanácsait diszkuszsérvben szenvedő betegeknek, Otto Hans Schieb és Liszka Pál egészségügyi útmutatását asszonyok számára (1973). Temesvárt Bárányi Ildikó népszerűsítő írása, a Gyakorlati tanácsadó kismamáknak jelent meg (1973).

Az ~ közé sorolhatók azok az átfogó, az egészségügy főbb kérdéseit népszerűsítő munkák is, mint amilyenek az *Előre Kiskönyvtárában Kahána Ernő Az orvosé a szó (1972) és Bárányi Ferenc Mindenki háziorvosa (1974) c. kötetei, a környezetszennyeződéssel foglalkozó Steinmetz József Az alkalmazkodás határai c. munkája, továbbá Kis Zoltán–Holicska Dezső–Vitályos András Ember és egészség c. könyve a Kriterion Kézikönyvek sorozatban (1974). A Hét ismeretterjesztő melléklete, a TETT Ember és egészség (1977/1) s Életünk és a táplálkozás (1979/1) c. füzeteiben tett szolgálatot a népegészségügynek.

(S. J.)

Oláh István: Nevelőszolgálat egészségügyi kiadványokkal. Könyvtár 1979/3.

Éghy Ghyssa, családi nevén Égi Gizella (Temesvár, 1905. febr. 24.) — táncművész és pedagógus. 1924-ben anyja bécsi magániskolájában (Institut für hygienisch-harmonische Körperkultur) szerzett diplomát, ahol a század eleji modern irányzatoknak megfelelően a Mensendieck–Dalcroze–Duncan módszer szerint indítják el; ugyanakkor a bécsi opera balettmestereitől klasszikus balettet tanul. Többször fellép az osztrák fővárosban, majd Budapesten. 1924-ben Aradon telepedik le. Erdély minden nagyobb városába ellátogat önálló műsoraival. Színpadi táncai saját elképzelései és koreográfiája alapján készültek. Leghíresebb tánckompozíciói: Nénia, A háború szelleme, Gótika, Illúzió és valóság. Az irodalomból Villon A szép fegyverkovácsné panasza öregségében, Babits Danaidák, Ady Sírni, sírni, sírni c. versei ihlették táncait (az Ady-verset Zala Béla aradi szavalóművész közreműködésével mutatta be). Magániskolájában a modern mozgás- és táncművészetet ápolta. 1949-től a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben tanított mozgásművészetet, intézetével együtt költözött Marosvásárhelyre (1954), s negyedszázados tanári működés után 1974-ben vonult nyugalomba. 1957-től a Székely Népi Együttes koreográfiai irányítója volt. Több színházi bemutatóhoz, így Euripidész–Sartre A trójai nők c. darabjának előadásához szerzett táncbetéteket. Művészetét Krenner Miklós így jellemezte: “…nemcsak művész, nevelő, rendező, hanem találékony műfordító, aki a művészet egyik területéről a másikra írja át az örök szépséget.”

Megjelent kötete: Testkultúra (Gallas Nándor bevezetőjével, Arad 1926). Rövid önéletrajzát a Művelődés Emlékeimből c. alatt közölte (1978/1).

Krenner Miklós: É. G. Aradi Hírlap 1928. jún. 5.

Egri Lajos (Kövend, 1920. aug. 2.) — mezőgazdasági szakíró, ~ László apja. A kolozsvári unitárius kollégiumban érettségizett, a Bolyai Tudományegyetem természetrajzi karán 1947-ben végzett, majd 1954-ben ugyancsak Kolozsvárott gazdamérnöki oklevelet szerzett. 1949-től a Dr. P. Groza Mezőgazdasági Intézet előadótanára. Botanikusként indult, egyetemi jegyzetei jelentek meg a halgazdálkodás és a kisállattenyésztés tárgyköréből román nyelven. Munkája: Gyakoribb mérgező növények (1965).

Egri László (Kolozsvár, 1945. okt. 10.) — turisztikai szakíró, ~ Lajos fia. 1963-ban érettségizett szülővárosában, ugyanitt végzett 1966-ban a pedagógiai főiskola matematika karán, majd a Babeş–Bolyai Egyetem matematika–mechanika karán folytatta tanulmányait. Alsófügeden, Tordatúron, 1976-tól a magyarfenesi általános iskolában matematikatanár, majd a tordaszentlászlói Művelődési Ház igazgatója. 1970 óta publikál természetismereti (barlangkutatás) és népismereti tárgyú írásokat a Korunk, A Hét, Új Élet, Művelődés, Ifjúmunkás, Igazság és Előre hasábjain. Munkája: Barlangászok könyve (KKK 1979).

Xántus János: “Föld alatti” alpinizmus. Előre 1980. jan. 16.

Egyed Ákos (Bodos, 1929. nov. 25. — történész. ~ Péter apja. Középiskoláit Sepsiszentgyörgyön végezte, 1948-tól a Bolyai Tudományegyetem hallgatója, 1951-től itt kezdi pályafutását gyakornokként. 1953-tól a kolozsvári Történeti Intézet kutatója, majd főkutatója. Első írását a kolozsvári Igazság közölte 1953-ban, azóta számos szaktanulmánya és tájékoztató cikke jelent meg a Korunk, A Hét, Brassói Lapok, Anuarul Institutului de Istorie Cluj, Acta Musei Napocensis, Forschungen zur Volks- und Landeskunde, Studii, Utunk folyóiratokban, valamint a napilapok hasábjain. Tudományos munkáiban főleg az 1848-as erdélyi forradalommal s Erdély 1867-től 1914-ig terjedő történetével foglalkozik.

A gazdaságtörténeten belül különösen az ipartörténet érdekli, a társadalmi mozgalmak keretében elsősorban a munkás- és parasztmozgalmak, az utóbbi években pedig a székelység sajátos gazdasági és társadalmi újkori problémáinak kutatásában és értékelésében ér el eredményeket. Cselényi Béla, Ion Cicală, Kántor Lajos és Kovács József mellett társszerzője az Adatok az 1907-es felkelés történetéhez (1957), majd Vajda Lajos és Ion Cicală mellett a Munkás- és parasztmozgalmak Erdélyben 1905–1907 c. kötetnek (1962); tagja azoknak a munkaközösségeknek, melyek az Erdély története II. kötetét (románul 1961, magyarul 1965) írták és fordították. Társszerzője az Alianţa clasei muncitoare cu ţărănimea din România c. kiadványnak (1965). Székelyföldi falutörténeti és a “székely kérdés”-sel kapcsolatos kutatásainak eredményét hasznosította a szerkesztésében megjelent A megindult falu (Tallózás a régi erdélyi faluirodalomban. 1849–1914. Téka 1970) bevezetőjében; Az utazás divatja c. alatt (Téka 1973) útleírásokat, úti jegyzeteket közöl az 1848 előtti Erdélyről.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tárgykörében az erdélyi jobbágyfelszabadítás a kolozsvári országgyűlésen, a moldvai és havasalföldi forradalmak magyar sajtóvisszhangja (az 1848. Arcok, eszmék, tettek c. kötetben, 1974) foglalkoztatja, felfedi a polgári-demokratikus forradalom kezdeteit Háromszéken (MNT tanulmánykötet, 1976), társszerzője a Revoluţia de la 1848–1849 din Transilvania c. dokumentumkiadványnak (I. 1977; II. 1979). Ír az 1877-es román függetlenségi háború történeti előzményeiről és lefolyásáról is az 1877. Tollal, fegyverrel c. tanulmánykötetben (1977) s a régi székely hadszervezetről a Székely felkelés 1595–1596 c. gyűjteményes kötetben (1979).

Munkásságának egy-egy összefoglaló csomópontja s egyben tudományos munkásságának rangjelzése két önálló kötet. A parasztság Erdélyben a századfordulón c. munkája (1975) társadalom- és agrártörténeti áttekintést ad, s ugyancsak teljes történeti monográfia a Háromszék 1848–1849 c. mű (1978, 2. kiadás 1979).

Cseke Péter: Ismerjük-e önmagunkat? Falvak Dolgozó Népe 1970. okt. 21. — Csorba Csaba: Tallózás a régi faluirodalomban, 1849–1914. Tiszatáj, Szeged 1971/5. — Murádin Jenő: Történetírás — anyagi alapokon (avagy a gazdaságtörténész elégtétele). Igazság 1973. júl. 28. — Csetri Elek: Átfogó parasztságtörténet felé. Utunk 1976/31. — Imreh István: Legfőbb jó a nép szabadsága. Utunk 1978/39. — Beke György: A szülőföld vonzásában. A Hét 1979/31. — Miskolczy Ambrus: Háromszék 1848–1849. Századok, Bp. 1979/4.

Egyed Péter (Kolozsvár, 1954. ápr. 6.) — költő, kritikus. ~ Ákos fia. Szülővárosában érettségizett, az egyetem filozófia szakán szerzett diplomát. Temesvárt tanított; jelenleg a Kriterion Könyvkiadó kolozsvári szerkesztője. 1973 óta közöl verset, kritikát, tanulmányt, főképpen az Echinoxban és a Korunkban. 1974 és 1978 között a kolozsvári diáklap magyar oldalainak felelős szerkesztője. A parton lovashajnal c. Forrás-kötetének (1978) tanúsága szerint líráját erős filozófiai hajlam, az emberi létkérdések s a konkrét itt-lét problémáinak párhuzamos láttatása jellemzi. Bírálatai, tanulmányai (amelyek közül kiemelkedik Bretter György Itt és mást c. kötetéhez írott 1979-es bevezető tanulmánya) a filozofikum közösségi funkciója iránti érzékenységet és határozott kritikai magatartást mutatnak. Az irodalomszemiotika művelője. Kötete: A szenvedés kritikája. Tv. 1980.

Szilágyi Júlia: A tolmács saját üzenete. Utunk 1978/16. — Ágoston Vilmos: Szolidaritás és művészet. Utunk 1980/51.

egyetemi színpad — *főiskolai színjátszás

Egyházi Zeneművészet⁷⁴ — havi folyóirat. 1921-ben indult Temesvárt, és 1927 márciusáig jelent meg. Szerkesztője, kiadója és az anyag nagy részének szerzője Járosy Dezső zeneesztéta. Számonként egy-két cikket s bő híranyagot tartalmaz.

Egy Hét — antifasiszta szemle. 16 száma 1935. január havától kezdődőleg Nagyváradon jelent meg Bárdos László szerkesztésében. Politikai, szociológiai és irodalmi kérdésekkel foglalkozott. Irodalmi részében rendszeresen közölte Szilágyi András, Korvin Sándor, Cseresnyés Sándor, Herczka István (Dimény István) és Salamon Ernő írásait. Nagy Istvánnak Gyökér István néven jelent meg itt publicisztikai Írása. Egy-egy cikkel Gaál Gábor és Fábry Zoltán is szerepelt. A folyóirat közölte Illyés Gyula verseit, Remenyik Zsigmond elbeszélését, Aron Cotruş több forradalmi költeményét. Gazdag világirodalmi kitekintését Ernst Toller, Erich Kästner, Klaus Mann és Lion Feuchtwanger cikkei, az afrikai Langston Hughes és Tenton Johnson versei, Jaroslav Hašek humoros írásai, valamint Egon Erwin Kisch, Agnes Smedley, Louis Fischer, Ilja Ehrenburg, H. G. Wells, F. C. Weiskopf irodalmi riportjai jelzik. Az imperialista háborús készülődések elleni s a Szovjetunió melletti állásfoglalása miatt a hatóságok 1935 májusában betiltották.

Egység — az erdélyi zsidóság antifasiszta hetilapja. Megjelent Kolozsvárt 1946. máj. 9-étől 1950 áprilisáig. Felelős szerkesztője Neumann Sándor, majd 1946. okt. 18-tól Rózsa György. Célját 1948. ápr. 9-én megjelent 100. ünnepi számában Kohn Hillel így fogalmazta meg: “Kijelölni a zsidóság határozott útját: a népi demokrácia irányában, az együtt élő népekkel szolidaritásban, a felépítő munkában részt vállalva, harcolni a demokratikus, megértő hazáért, a biztos otthonért, a tisztességes kenyérért és a békéért.” A lap rendszeresen közölt irodalmi anyagot: Anavi Ádám, Balla Károly, Bárdos B. Artúr, Farkas Imre, W. Rózsa Aliz, Salamon László, Szántó György és Vajda Erzsébet verseit és elbeszéléseit. Publicisztikai munkatársai voltak: Benczel Béla, Elekes Miklós, Erős László, Fischer Ernő, Kahána Sámuel, Kallós Miklós, Kohn Hillel, Kornis Ottó, Neumann György, Rappaport Ottó, Rózsa György. A lap 1949-től Új Út címen folytatta megjelenését.

Eisikovits Mihály Miksa (Balázsfalva, 1908. okt. 8.) — zeneszerző. A középiskolát szülőhelyén, a zeneművészeti főiskolát és a jogot Kolozsvárt végezte. Előbb középiskolai tanár Temesvárt (1935–46), majd a kolozsvári magyar zenekonzervatórium, ill. művészeti intézet tanára (1946–50), az Állami Magyar Opera igazgatója (1948–50), a Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskola első igazgatója (1950–53) és tanára (1950–73) Kolozsvárt. Polifonia vocală a Renaşterii (1966), Polifonia barocului (1973) és Introducere în polifonia vocală a secolului XX. (1976) címekkel három jelentős zenetudományi szakmunkája jelent meg románul (az 1976-os kötet a korszerű népdalfeldolgozásról szólván, Bartók és Kodály karműveit állítja példa gyanánt a zeneszerzők elé) és számos más szakdolgozata.

Első nyilvános szerzői estjén, 1933-ban Ady-dalait mutatta be Kolozsvárt. Aranykorsó c. antifasiszta daljátékát (Szabó Imre darabjára) 1935-ben adta elő a kolozsvári magyar színház. 1954-ben A kecske meséje (Bartalis János és Balla Károly szövegére), 1962-ben A csalafinta kút (Marton Lili szövegére) c. meseoperája került színre a kolozsvári Román Opera előadásában. Elnémult dalok c. alatt máramarosi zsidó dallamok zongorafeldolgozásait adta ki, s magyar klasszikus és mai költők (Petőfi, Ady, Balázs Béla, József Attila, Mária Béla, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor) mellett megzenésítette a romániai magyar szépirodalomból Anavi Ádám, Brassai Viktor, Gagyi László, Horváth István, Kányádi Sándor, Salamon Ernő, Szentimrei Jenő, Szilágyi Domokos több versét. Dalainak kiadási éve 1946 (Tv.), 1956, 1966; hórák és madrigálok (háromszólamú román kórusok) 1970. Román népdalfeldolgozások kétszólamú gyermekkarra c. két füzete Budapesten jelent meg (1969), huszonhét román egynemű kara Bukarestben (Coruri pentru voci egale pe versuri populare, 1977).

Bukarestben 1979-ben 20 válogatott román, New Yorkban ugyanakkor 20 válogatott chasszid dalát adták ki.