Romániai magyar irodalmi lexikon

Erdélyi Sándor — *Erdély 2; *Erdély 3

Erdélyi Szemle — szépirodalmi folyóirat Kolozsvárt 1915 és 1944 között. Egy eredetileg 1913-ban Szemle címmel indult lap folytatásaként 1915-től Kolozsvári Szemle címmel jelent meg; 1918 karácsonya és 1919 márciusa között szünetelt; 1921–24 között, 1928-ban és 1938 második felében újra Szemle címmel, közben 1927 decemberében Krónikás Könyv, majd 1938 első felében Magyar Kisebbségi Szemle címmel jelentkezik, társszerkesztők és szerkesztőbizottság mellett végig Sütő Nagy László szerkesztésében. Az előzményeként szereplő folyóiratban az idősebb generációból Kovács Dezső publikált, más városokból toborzott munkatársai: Juhász Gyula, Franyó Zoltán, Harsányi Zsolt, 1916-ban bekapcsolódott a szerkesztésébe Bárd Oszkár és Tavaszy Sándor, ekkor szerzőgárdája is kibővült, s egyaránt teret kaptak a magyar és egyetemes irodalmi, művészettörténeti, társadalom- és természettudományos közlemények.

1919-től az ~ főmunkatársai közt van Reményik Sándor, s megjelennek benne Áprily Lajos, Berde Mária, Franyó Zoltán, Kádár Imre, Kós Károly, Makkai Sándor, Nyírő József, Olosz Lajos, Sipos Domokos, Szentimrei Jenő, Szombati-Szabó István versei, elbeszélései. A lap úttörő módon könyvkiadásra is vállalkozik: megjelenteti Reményik Sándor Rilke-fordításait (1919), s Erdélyi Évkönyv címen szerény gyűjteményt ad ki szerzőinek munkáiból (1920). Részben munkatársi gárdájából verbuválódott, a lap évfolyamszámozását folytatva, a *Pásztortűz, de 1921 januárjától Sütő Nagy László újrakezdett évfolyamjelzéssel, változó alcímmel, rendszertelen időközökben ismét megjelenteti lapját. Most már mint a szélesebb olvasórétegek felé tájékozódó “irodalmi, művészeti, közéleti figyelő” lép fel. 1933-tól “Az Erdélyi Szemle Munkatársainak és Barátainak Irodalmi, Tudományos, Művészeti és Közművelődési Egyesülete” (rövidítve *ESZME) megalakításával történik kísérlet felelevenítésére, de eredeti jelentőségét így sem nyeri vissza.

1944 márciusában a szerkesztőség Kossuth Lajos halála félszázados évfordulójának megünneplésére készült; az ünnepi szám megjelenését a német katonai megszálláskor a cenzúra megakadályozta, s nem sokkal később a lap megszűnt.

Sütő-Nagy László: Az E. Sz. történetéből. Irodalomtörténeti Közlemények, Bp. 1971/4. — Szekernyés János: Romániai magyar családi képeslapok. Korunk Évkönyv 1974. 288–89.

Erdélyi Szépmíves Céh, rövidítve ESZC — irodalmi könyvkiadó vállalkozás a két világháború között. 1924-ben létesült Kolozsváron mint hat erdélyi író “betéti társasága”. Az alapítók, Kádár Imre, Kós Károly, Ligeti Ernő, Nyírő József, Paál Árpád és Zágoni István, egy irodalompártoló polgár, Szántó Miklós jelentős anyagi támogatásával teremtették elő az induláshoz szükséges összeget és bankkölcsönt, s 1925-ben Gulácsy Irén regényével megindították a sorozatot. A könyvek száz amatőr előfizető számára luxuskiadásban, a vásárlóközönség részére olcsóbb, fűzött változatban jelentek meg a Keleti Újság 1924. márc. 29-i számában megfogalmazott alapelvek és felhívás szerint. Az első évben négy regényt (P. Gulácsy Irén: Hamueső; Kós Károly: Varjúnemzetség; Ligeti Ernő: Föl a bakra; Makkai Sándor: Ördögszekér) és egy verskötetet (Kádár Imre: Bujdosó ének) adtak ki.

Az 1926-os helikoni alakuló gyűlésén az ~ tagjai bejelentették, hogy könyvkiadó vállalatukat átengedik a helikoni munkaközösségnek. A valóságban azonban az ESZC nem lett “a Helikon-íróknak és az egyes irodalombarátoknak a tulajdona”, hanem megmaradt “független könyvkiadó betéti társaság”-nak (Kós Károly), amely vállalta a Helikon folyóiratának, az *Erdélyi Helikonnak a kiadását és az íróközösség marosvécsi találkozásain elhatározott irodalom- és művészetszervező akciókkal kapcsolatos teendők lebonyolítását. Azaz a Helikon “intézménye s egyszersmind olyan végrehajtó irodája, amely igyekszik megvalósítani a helikoni megbeszéléseken felmerült terveket és elhatározásokat” (Az Erdélyi Szépmíves Céh kalendáriuma az 1931-es esztendőre). A könyvkiadó vállalat élén helikoni írókból álló igazgatóság és felügyelő bizottság állott, s a betéti társaságnak a terv szerint tagja lett volna minden író, olyanformán, hogy betéti részvényértékét a céh kiadásában megjelenő művek honoráriumából vonták le. Később a levonások elmaradása miatt az írók felügyeleti joga kérdésessé vált. A ~ gyakorlati irányítása Kós Károly igazgató és Kovács László szerkesztőségi irodavezető kezében volt; a könyvek nyomdai előállítására még 1924-ben a kolozsvári Minerva nyomdai intézettel kötöttek szerződést, amely 1926 után is érvényben maradt, fenntartva — és a fűzött sorozattal ki is szélesítve — az előfizetéses rendszert.

Az ~ 1924 és 1944 között 14 sorozatban (évente 4–10 kötettel) összesen 166 művet jelentetett meg, a legtöbbet (15 művet) 1928-ban, a legkevesebbet (4 művet) 1926-ban, az illető korszak szépirodalmi könyvtermésének 9,7%-át. A sorozatokon kívül is kiadott még 3 művet, 8 kalendáriumot és propagandakiadványt s az Erdélyi Helikon emblémájával 9 művet, köztük a *Román Drámaírók Könyvtára öt kötetét. A szerzők közt a helikoni polgári humánum esztétikailag eléggé nyitott skáláján megtalálható a két világháború közötti időszak romániai magyar irodalmának számos jelentős írója, költője: így Áprily Lajos, Bánffy Miklós, Bartalis János, Berde Mária, Dsida Jenő, Finta Zoltán, Gagyi László, Hunyady Sándor, Jékely Zoltán, Kádár Imre, Karácsony Benő, Kemény János, Kuncz Aladár, Ligeti Ernő, Makkai Sándor, Molter Károly, Nyírő József, Olosz Lajos, Szántó György, Szemlér Ferenc, Szentimrei Jenő, Tamási Áron, Tompa László, Reményik Sándor, akikhez fiatalon csatlakozik Asztalos István, Wass Albert. A többi műfaj (dráma, útirajz, esszé és tanulmány, műfordítás) elenyésző arányban szerepelt a kiadványok sorában. E kiadó- és szerkesztéspolitika művészi irányvonalával ellenkezett a határozott társadalmi elkötelezettséget hirdető, a jelen vagy a közelmúlt társadalmi-politikai ellentmondásait leleplező erővel bemutató irodalom. Magán a Helikon írói közösségén belül is vitára adott alkalmat Kacsó Sándor Vakvágányon, Tamási Áron Címeresek, Szántó György Az ötszínű ember, Berde Mária Szentségvivők c. regényének, Balázs Ferenc A rög alatt c. önéletrajzi írásának, Bözödi György Székely bánja c. történelmi monográfiájának visszautasítása a kiadó lektorai részéről. Ez a kiadópolitika a Helikonon belüli bírálatok után újabb ellenzéket, majd elkülönülő írói-kiadói tömörülést (*Erdélyi Magyar Írói Rend) eredményezett, s kihívta baloldali írói körök — elsősorban a Korunk-szerkesztő Gaál Gábor — bírálatát.

Az ~ révén a 30-as évek derekától egyre nagyobb méretűvé vált a romániai magyar irodalmi könyvkiadás exportja. A budapesti Athenaeum könyvkiadóval 1928-ban kötött megállapodás egy darabig az összes, majd 1931-től csak egyes — üzleti haszonnal kecsegtető — művek másodkiadását vállalta, de 1933-tól a Géniusszal kötött szerződés s annak 1935-ben indított erdélyi sorozata, majd az új szerződő fél, a Révai könyvkiadó nagyarányú terjesztőpropagandája az ~ szerzőinek bizonyos anyagi sikert is jelentett. Ez a Lantos Kálmán irányítása alatt álló könyvpropaganda azonban már nyíltan alárendelte az első években hangoztatott irodalom-szolgálatot az üzletnek: az olvasóközönség egyes rétegeinek romantikus “Erdély-nosztalgiá”-ját váltotta aprópénzre egy “halina-kötéses” sorozat, egyre kevésbé ízléses eszközökkel igyekezvén háttérbe szorítani a népi írók társadalmi problémákat felvető műveit. A “Lantos-konjunktúra” magát a helikoni irodalmat is megfertőzte: az írók egy részét konjunktúra-műfajok, anyagi sikert jelentő, de alkotásuk útját fékező kiadások felé terelte. Az “erdélyi téma divata” az irodalom belső válságának jele volt, s nem véletlen, hogy ebben az időben — válaszul Bözödi György Székely bánja c. munkájának visszautasítására — újabb írói-kiadói tömörülés, az *Erdélyi Enciklopédia jelentkezik, épp a fokozottabb társadalmi elkötelezettséget hirdető irodalom támogatására.

Az ~ hanyatlása még érezhetőbbé vált a kiadó működésének utolsó éveiben (1940–44), amikor a pesti kiadási lehetőségek már az eredeti erdélyi szerzők egy részét is csak alkalmi jelenlévőkké tették. Ennek az időszaknak számottevő kiadói eredménye — az évenként számban is csökkent kiadói termésben — inkább a helikoni első nemzedéket átfogó válogatásban bemutató kötetek (Reményik, Tompa versei) s a legújabb nemzedék egyik-másik tehetséges képviselőjének (Asztalos István, Kiss Jenő, Jékely Zoltán, Gagyi László, Horváth István) megszólaltatása.

(D. Gy.)

E. Sz. C. Kv. 1927. — Benedek Marcell: Az E. Sz. C. kiadványai. Századunk. Bp. 1927. 128–131. — E. Sz. C. Emlékkönyv (1924–1934). Kv. 1934. — Gaál Gábor: Az E. Sz. C. tíz éve. Korunk 1935/3; újraközölve Az Erdélyi Helikon. A kiadó c. alatt Válogatott írások I. 1964. 557–61. — Szentimrei Jenő: Halina. Korunk 1939/1. — Ligeti Ernő: Súly alatt a pálma. Kv. 1942. 117–67. — Kovács László: Két millió könyv. Erdélyi Helikon 1944/2. — Pomogáts Béla: Az E. Sz. C. két évtizede. Beszélgetés Kós Károllyal. Korunk 1972/1. — Murádin Jenő: Az E. Sz C. illusztrátorai és illusztrációi. Könyvtári Szemle 1972/2. — Dávid Gyula: A romániai magyar könyvkiadás első két évtizede. Korunk 1978/12. — A Helikon és az E. Sz. C. levelesládája (1924–1944). Sajtó alá rendezte és bevezette Marosi Ildikó, I–II. 1979.

Erdélyi Szikra — 1. A Városi és Falusi Dolgozók Blokkjának programját népszerűsítő lap. Nagyváradon jelent meg 1931 áprilisában és májusában Máthé Ernő és Gyarmati Miklós szerkesztésében. Munkásköltők verseit közölte; irodalmi anyagában publikálta Gorkij írásait a humanistákhoz, Hidas Antal forradalmi versét és Lunacsarszkij cikkét Hidasról. A lapot az 5. szám után a hatóságok betiltották.

2. A KRP Kolozsvár-Kerületi Bizottságának lapja. Mint a párt első erdélyi magyar nyelvű sajtóterméke a felszabadulás után, hetilapként indult 1945. márc. 8-án; 10. száma után felvette az *Igazság nevet.

Erdélyi Színházi Élet — művészeti hetilap Temesvárt Damó Jenő szerkesztésében. Mindössze három száma jelent meg 1930. nov. 15-étől dec. 5-ig. A füzet alakú, többszínnyomásos folyóirat fejléce szerint “Művészet-kritikai újság, az erdélyi színházak, hangosfilmszínházak, kabarék, műkedvelők szaklapja”. Az olvasmányosság igényével szerkesztették, rovatcímei népszerűségre törekvést árulnak el: “Konferánsz színházi tit­kokról”; “A hét slágere”; “Mi újság a pesti színházaknál”; “Színházi aforizmák”; “Vicc­hullám”; “Erdélyi Színházi Élet telefonja”. A cikkek aláírás nélkül jelentek meg, valószínűleg magának a szerkesztőnek a tollából. A közzétett műsorok, a hivatásos és műkedvelő színjátszás adatai és a szervezeti hírek forrásértékűek.

Erdélyi Tudományos Füzetek, rövidítve ETF — György Lajos szerkesztésében Kolozs­várott 1926–29 közt az Erdélyi Irodalmi Szemle, majd 1930-tól, a 22. számtól az EME kiadásában megjelent sorozat. 1930-tól túlnyomórészt az Erdélyi Múzeum folyóirataiban köz­readott tanulmányokat tartalmazta s a tudományágak erdélyi magyar művelőinek munkásságát juttatta el az érdeklődő olvasókhoz. A tudományos életünk és közművelődésünk számára egyaránt nagy jelentőségű sorozat 1. száma Rass Károly Reményik Sándor (Kv. 1926), az utolsó, 208. Szabó T. Attila Erdélyi népi mesterek és tisztségviselők a XVI–XIX-ik századból (Kv. 1947) c. tanulmánya. Az ~ széles skálája felölelte az egykorú romániai magyar önismeret jogi, nyelv- és helytörténeti, néprajzi, régészeti, történeti, műemlékvédelmi és személyiségrajzi, szociológiai, irodalmi, sajtótörténeti és bibliográfiai, nemkülönben román–magyar kapcsolattörténeti tárgykörét. Aránylag kis helyet foglal el a bölcselet, így Tavaszy Sándor Kierkegaard dán idealista filozófus gondolkozásával, majd a lét és valóság problémájával foglalkozik, Varga Béla pedig Az individualitás kérdése (ETF 46.) címen értekezik. Ritkán szerepelnek a természettudományok is: Balogh Ernő az Erdélyi-medence felső mediterrán gipszeiben előforduló kvarcról, Nyárády E. Gyula Kolozsvár környékének mocsárvilágáról ír.

A jogi szakirodalomból Balogh Artúr székely önkormányzati és a Nemzetek Szövetsége történetéről szóló tanulmányai, valamint Mikó Imrének a törvényhozói összeférhetetlenségről s az államnyelvről írt dolgozatai említendők. Sokkal bővebb a nyelv- és helytörténeti anyag: Szabó T. Attila a Közép-Szamos vidék, Nagyenyed, Zilah, Szásznyíres, Dés, Bábony helynév- és településtörténetével nyitja meg a honi népiségtudomány új útját, s jelentősek a néprajzi közlések is, így Makkai Endre és Nagy Ödön munkája, az Adatok téli néphagyományaink ismeretéhez (ETF 103.), Balogh Ödön néprajzi jegyzetei a csügési magyarokról s Nagy Jenő magyarvalkói feldolgozásai. A régészeti anyagból kiemelkednek Ferenczi István megfigyelései a limes dacicus északnyugati szakaszán, s eredetiségével feltűnt Méri István Középkori temetőink féltárásmódjáról c. szaktanulmánya (ETF 175.). A székelyek eredetével Karácsonyi János és Asztalos Miklós, a moldvai csángókkal néprajzi és történeti szempontból Bitay Árpád, Csűry Bálint, Mikecs László és Veress Endre foglalkozik.

Különösen jelentős az ~ művészet- és műemléktörténeti anyaga. K. Sebestyén József a brassói Fekete-templom Mátyás kori címereivel és a Cenk hegyi Brasovia várral ismertet meg, Bíró József a Bánffyak kolozsvári palotáját és bonchidai kastélyát mutatja be, Balogh Jolán Márton és György kolozsvári szobrászok c. alatt (ETF 71.) a híres prágai Szent György-szobor mestereiről számol be, a kolozsvári Szent Mihály-templom történetét Grandpierre Edit írja meg. Herepei János és Szabó T. Attila Levéltári adatok faépítészetünk történetéhez c. alatt (ETF 107.) fatemplomok és haranglábak, majd Szabó T. Attila ugyanezen mű II. kötetében székelykapuk és fazárak keletkezését magyarázza. Entz Géza a dési ref. templomot dolgozza fel művészettörténetileg.

Értékesek az ~ történeti személyiségrajzai: Veress Endre gróf Kemény József történészről és a történetíró Báthory István lengyel királyról írt monográfiái, id. Kántor Lajos rajza Wass Otíliáról, az EME jótevőjéről, György Lajos Dr. Bitay Árpád életrajzi adatai és tudományos munkássága c. műve (ETF 100.), ugyancsak az ő tollából Dr. Rajka László élete és tudományos munkássága (ETF 110.), a zenetörténész Lakatos István A muzsikus-Ruzitskák Erdélyben c. értekezése (ETF 111.), Nagy Géza dolgozata Geleji Katona István szemé­lyiségéről vagy a Bíró Vencelé gr. Batthyány Ignácról, a gyulafehérvári könyvtáralapítóról megannyi életrajzi forrásmű.

A hazai magyar faluszociológia kezdeteit Venczel József A falumunka és az erdélyi falumunka-mozgalom (ETF 78.) és Szabó T. Attila A transylvan magyar társadalomkutatás (ETF 97.) c. munkái jelzik, utalásokkal a Gusti-féle monografikus iskolával való kapcsolatokra. Az irodalmi anyagból Gál Kelemen munkája, a Brassai küzdelmei a magyartalanságok ellen (ETF 10.) s Gyalui Farkasé, A Döbrentei-pályázat és a Bánk bán (ETF 32.) emelkedik ki. Példamutató két sajtótörténeti úttörés: Hofbauer Lászlótól Az Erdélyi Híradó története (ETF 43.) és Kristóf Györgytől Az erdélyi magyar vidéki hírlapirodalom története a kiegyezésig (ETF 109.).

Fontos láncolatot alkotott az ETF sorozatban Románia magyar irodalmának rendszeres számbavétele. György Lajos eredetileg már 1919-től 1924-ig kiadott erdélyi magyar irodalmi bibliográfiáját 1925-ben az ~ keretében folytatta, s ez a munka 1933-ig Ferenczi Miklós, ugyanettől az évtől társként, majd 1934-től egyedül Valentiny Antal, végül 1940–42-ben Nagyenyedről, Dél-Erdélyre korlátozva Vita Zsigmond tollából jutott tovább (*bibliográfia).

Az egyik szerző jeles román történész, Vasile Pârvan (A dákok Trójában, ETF 2.); román–magyar kapcsolatra utal id. Kántor Lajos Párhuzam az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Astra megalakulásában és korai működésében c. munkája (ETF 116.).

(K. Á.)

A szerkesztő (Szabó T. Attila): A hatvanadik kötet és a kétszázadik szám. Erdélyi Múzeum 1946/1–4. — Dávid Gyula: A romániai magyar könyvkiadás első két évtizede. Korunk 1978/12.

Erdélyi Tudományos Intézet, rövidítve ETI — 1940 őszén alakult Kolozsvárt a humán tudományok, elsősorban a történelem és népélet tanulmányozására. Tudományos erőit államilag fizetett, ún. intézeti tanárok és az egyetemről meghívott külső tanárok alkották. 1945-ben Erdélyi Magyar Tudományos Intézet, 1946-ban újra ~, majd utolsó átszervezése után a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem–Erdélyi Tudományos Intézet nevet viselte. Első igazgatója Tamás Lajos, 1944–45-ben Szabó T. Attila, majd Venczel József, 1945-től 47-ig György Lajos, titkára Juhász István, végül elnöke Csőgör Lajos, igazgatója Gaál Gábor. Kiadványai tudományosságunk jelentős emlékei. Az ~ Évkönyvei Tamás Lajos (1940–41, 1942, 1943 I.), utána Szabó T. Attila (1943 II. és 1944) szerkesztésében jelentek meg 1942 és 1945 között; ezek az intézet belső és külső munkatársainak történelmi, irodalom- és műtörténeti, néprajzi, nyelvészeti tárgyú tanulmányait közlik; egy részük különlenyomatban is hozzáférhető.

Az ~ szervezte meg a Borsa-völgy falvainak néptudományi kutatásait, s közreadta ezek eredményeit. Vállalta a *Magyar Népnyelv két évfolyamának (1941–42) megjelentetését is. A kiadásában megjelent mintegy 30 önálló nagyobb munka közül általános jelentőségűek: Roska Márton: Erdély régészeti repertóriuma I. (Kv. 1942); Bónis György: Erdélyi perjogi emlékek (Kv. 1942); Szabó T. Attila: Kalotaszeg helynevei I. (Kv. 1942); Szabó Dénes: Apor-kódex (hasonmás kiadás, Kv. 1942); Székely Zoltán: A komollói erődített római tábor (Kv. 1943); Varjas Béla: XVI. századi magyar orvosi könyv (Kv. 1943); Balogh Jolán: Az erdélyi renaissance I. (Kv. 1943); Veress Endre: Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király levelezése I–II. (Kv. 1944); Paulovics István: Dacia keleti határvonala és az úgynevezett “dák” ezüstkincsek kérdése (Kv. 1944); Jancsó Elemér: Döbrentei Gábor élete és munkássága (Kv. 1944); Huszár Lajos: Bethlen Gábor pénzei (Kv. 1945); Kristóf György: A két Bolyai alakja szépirodalmunkban (Kv. 1947). A fokozódó hon- és népismereti, néprajzi érdeklődés jeleként jelent meg az ~ kiadásában 1943-ban Hankó Béla kötete a székely lovakról, Árvay Józsefé a barcasági Hétfalu helyneveiről, Járdányi Pál A kidei magyarság világi zenéje, Hantos Gyula Kétvízközti majorok c. munkája, Vajkai Aurél kötete a Borsa-völgyi népi orvoslásokról, s 1944-es keltezésű Sándor Gábor A hóstátiak szénavontatása, Kovács László A kolozsvári hóstátiak temetkezése, Faragó Ferenc Kide egészségügyi helyzete c. műve. 1945-ös keltezésű Márton Gyula A kolozsmegyei Borsavölgy állatnevei c. munkája. A Szabó T. Attila szerkesztésében 1947-ben megjelent Emlékkönyv Kelemen Lajos hetvenedik születésnapjára magyar, német és román nyelvű tanulmányokat tartalmaz.

(K. Á.)

Mikecs László: Új erdélyi tudomány. Jegyzetek az E. T. I. működéséhez. ETF 190. Kv. 1944. — Balogh Edgár: A mai erdélyi magyar tudományos érdeklődés. Magyar Út, Bp. 1944/24; uő: Az új magyar népiségtörténet kolozsvári kísérletei. Magyar Út, Bp. 1944/25; uő: Erdélyi szellem az erdélyi tudományban. Magyar Út, Bp. 1944/28.

Erdélyi Tudósító — társadalmi és tudományos szemle, szerkesztője Veress Ernő. Brassói Kath. Tudósító címen “társadalmi, hitbuzgalmi, közgazdasági” lapként indult, egy időben hetenként, majd kéthetenként, végül havonta jelent meg. Az ~ címet 1919. febr. 17-től vette föl, 1929-től Kolozsvárott szerkesztették; 1936-os, XIX. évfolyama Tudósító címen jelent meg. 1944-ben Új Erdély címen Kovrig Béla szerkesztette. Hitbuzgalmi jellegű írások mellett szépirodalmat, művelődéstörténeti tanulmányokat, irodalmi és színházi műbírálatot,⁸³ könyv- és folyóiratszemlét is tartalmazott. 1923 és 1930 között kiadott sorozatai: Az Erdélyi Tudósító Könyvtára, majd Az Erdélyi Tudósító Almanachja (Kv. 1933).

Erdélyi Turista — *turista irodalom

Erdélyi Vasárnap — *Keleti Újság

Erdélyi Viktor — Aradi Viktor írói álneve

Erdélyrészi és Bánáti Népkisebbségi Újságírók Szervezete — *újságíró-szervezet

Erdélyrészi Magyar Naptár — *naptár

Erdős György (Arad, 1901. dec. 11. — 1979. dec. 7., Arad) — szerkesztő, műfordító. Gimnáziumi tanulmányait a magyarországi Mezőtúron fejezte be, Németországban és Dániában járt tanulmányúton. Újságírói pályáját az Aradi Hírlapnál kezdte, majd Budapesten a Dunaposta távirati iroda (1921–22), Az Üzlet c. közgazdasági napilap (1923–24) és a Pesti Napló belső munkatársa; 1926-tól Aradon az Erdélyi Híradónál dolgozik, 1929-ben a Városi és Falusi Dolgozók Blokkja megbízásából alapított A Nap felelős szerkesztője, ennek betiltása után az aradi Reggel felelős szerkesztője és kiadótulajdonosa (1931–37); közben rövid életű irodalmi és művészeti lapokat (Kút, Rivalda, Szeptember) is szerkesztett. Walter Hasenclever és Rainer Maria Rilke prózai írásait fordította a Keleti Újság számára (1921), Caragiale-novellafordításait az 1952-ben megjelent háromkötetes centenáriumi Caragiale-kiadás közölte. Önálló munkája: Lapzárta előtt (színmű, 1951). Álneve Szilveszter György.

Erdős Imre Pál (Nántű, 1916. nov. 2.) — képzőművész. Középiskolai tanulmányait Szatmáron végezte, korán jelentkező festői és rajzolói tehetségét előbb a nagybányai festőiskolában — Thorma János, Krizsán János és Mikola András tanítványaként —, majd Budapesten fejlesztette, ahol különösen Molnár C. Pál szürrealisztikus, majd újklasszicista szimbolizmusa hatott művészi látásmódjának kialakítására. Fametszetei (1936) és párizsi képei (1938) album alakban Szatmáron jelentek meg. Későbbi időszakból származó portréi: a Művészek álarc nélkül c. album (Bp. 1942) eredeti színészarcképeket tartalmaz, a Ceruzával a toll mestereinél (Ignácz Rózsa előszavával, Bp. 1942) többek közt Babits Mihály, Csathó Kálmán, Móricz Zsigmond, Szabó Dezső, Veres Péter, Zilahy Lajos aláírásukkal hitelesített portréit közli. Grafikusi pályája 1945 után bontakozott ki. Fény és árnyék c. önarcképsorozata (Szatmár 1946) Benedek Marcell előszavával jelent meg album formában, később avasi és máramarosi rajzkompozíciókkal jelentkezett. Tervezett könyvborítókat, román és magyar költők verseit illusztrálta, a romániai magyar művelődési és napisajtó állandó munkatársa.

Szocialista képzőművészek a világ dolgairól. Gyöngyösi Gábor interjúja E. I. P.-lal. Korunk 1975/10.

ASZT: Interjú. LM 981.

Erdős Iván⁸⁴

Erdős Tibor, Cs. Erdős — *színházművészet

Erdővidék magyar irodalmi élete — gazdag művelődéstörténeti hagyományban gyökerezik. Nagyajtán élt a halálát megelőző évtizedekben Cserei Mihály; ugyancsak a XVIII. századból Benkő József történész és Linné-követő botanikus munkásságára emlékezünk, innen indult pályájára Bölöni Farkas Sándor, s Benedek Elek kisbaconi otthona nemcsak a század eleji székelymentő akció kezdeményezésével s e táj megörökítésével kapcsolódott írásbeliségünk menetébe, hanem a Cimbora-szerkesztő fáradhatatlan irodalomszervezésével s “fiai”-nak ide gyakran megtérő irodalmi turnéival, a romániai magyar irodalmi közélet első népi törekvéseivel is. A Nagyajtán született Kriza János katonadala ezen a tájon nem nosztalgikus jelkép, hanem maga a valóság: “Erdővidék az én hazám, / Katonának szült az anyám. / Zöld erdő zúgásán, / Vadgalamb szólásán / Nevelt föl jó apám.” A vidék központjában a százéves baróti középiskola hűen őrzi az itt született Baróti Szabó Dávidnak, a “klasszikus triász” költőtagjának emlékét, s idézi a község másik jeles szülöttjét, Gaál Mózes ifjúsági írót.

Barót szellemi örökségéhez tartozik az 1860-ban alakult Erdővidéki Székely Társalgó és Olvasó Egylet s az 1874 óta működő, 1974-ben centenáriumát ünneplő baróti dalárda. A zenekar is közel százéves. Az első nyomdát 1898-ban állították föl, Rozsondai János, Nagy József, majd Égető Árpád nyomdászok igazgatása alatt közel fél századig működött. 1903-tól itt készült az Erdővidék c. hetilap, első szerkesztői: Ferenczy Géza és Hoffmann Géza. A lap többször változtatott címet, utoljára 1940-ben jelent meg Fábián László szerkesztésében mint Erdővidéki Hírlap. Hasábjain megtaláljuk Benedek Elek, Bitay Árpád, Szabó Jenő, Szabolcska Mihály, Szalay Mátyás, Szekula Jenő írók és a jeles bodosi gyümölcstermesztő Budai József írásait. Az 1924-ben alakult Baróti Casino könyvtára mára 20 000 kötetes városi könyvtár, a régi kultúrház 1958 óta városi Művelődési Ház. Kászoni Gáspár régészeti és céhtörténeti gyűjteménye itt, id. Sütő Bélának s társainak néprajzi gyűjteménye a közeli Vargyason egy tervbe vett Erdővidéki Múzeum törzsanyaga. Az irodalmi ünnepélyek, író-látogatások, színházi rendezvények, kiállítások, bányásznapok, tudományos ülések légköréből indult pályájára Barótról Bede Olga írónő, Kászoni Zoltán halbiológus szakíró és Kisgyörgy Zoltán geológus szakíró, Kovászna megye s főleg a Köpec-baróti Szénmedence kutatója.

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület 1934-ben Baróton megrendezett tudományos értekezletén Szádeczky-Kardoss Gyula, Bányai János, Balogh Ernő és Török Zoltán geológusok rámutattak már a táj altalajkincseire, az 1872 óta folyó köpeci barnaszénbányászat azonban csak a szocialista iparosítás során érte el mai területi és műszaki fejlettségét. A tájra jellemző bányászvilágot Szemlér Ferenc regénye, A föld alatti erdő (1950) emelte az irodalomba, a szocialista fejlődés eredményeit mind műszaki, mind üzemtörténeti szempontból Kisgyörgy Zoltán és Vajda Lajos dolgozta fel a helyi szénbányászat centenáriumára kiadott Köpecbánya 1872–1972 c. kötetben (Sepsiszentgyörgy 1972).

Erdővidék ismétlődő ünnepei a Benedek Elek-évfordulók. A kisbaconi Mária lakban berendezett emlékházhoz s írói emlékeket őrző kertjébe 1959-ben is, 1979-ben is elzarándokolt a vidék népe, s a lezajló ünnepségek írói és tudományos előadói egyre bensőségesebben mutattak rá a nagy mesemondó és harcos irodalompolitikus erkölcsi magatartásának, mondandójának mély helyi gyökereire. A köpeci bányavidék székely lakosságának nagy életforma-fordulójáról Balogh Edgár Vargyasi változások c. krónikája számol be (Bartha Árpád fotóival, 1979).

Sütő András: Erdővidéki napló. A Rigó és apostol c. kötetben, 1970. 19–32. — Hol voltak legkisebb vidéki lapjaink? Kisgyörgy Zoltán levele az Erdővidéki Hírlapról. Korunk 1971/6. — Herédi Gusztáv: Barót — bánya — kultúra. Korunk 1973/3. — Kisgyörgy Zoltán: Erdővidék. Útikalauz. Sepsiszentgyörgy 1973. — Kormos Gyula. Meghívó Kriza János és Benedek Elek szülőföldjére. A Hét 1974/15.

Erg Ágoston (Szatmár, 1905. máj. 9. — 1939, Milánó) — költő, közíró. Középiskolai tanulmányait Máramarosszigeten a ref. kollégiumban, Szatmáron és Szegeden végezte, orvosi tanulmányait Bécsben és Padovában folytatta, majd Olaszországban telepedett le, Milánóban nyitott rendelőt.⁸⁵ 1924-ben Bécsben több erdélyi születésű diáktársával a Fiatalok könyve c. maga szerkesztette versantológiában szerepelt, majd Heves Ferenccel közös avantgardista verskötetet adott ki Groteszk plakát címmel (Wien–Máramarossziget 1926). 1926-tól — a lap indulásától — kezdve a Korunk munkatársa, széles skálán elemezte az irodalmi és művészeti jelenségeket, ismertette az olasz szellemi élet haladó és retrográd megnyilatkozásait; először írt magyarul Proustról, érdekelte a pszichoanalízis. Több írása jelent meg a Heves Ferenc szerkesztette Máramaros c. hetilapban.⁸⁶ Ismeretlen körülmények közt halt meg, állítólag öngyilkos lett. Nekrológjában Gaál Gábor költészetének a realizmus felé tisztuló avantgardizmusát emelte ki. Színérváraljáról napjainkban került elő Balogh Feri halála c. regénye, melynek egy részletét annak idején 2400 kalória c. alatt közölte a 100%.⁸⁷

Gaál Gábor: E. Á. Korunk 1939/2; újraközölve Válogatott írások I. 1964. 659–60. — Heves Ferenc: E. Á. Korunk 1973/2.

Ernyes László, családi nevén Ehrenfeld (Arad, 1912. ápr. 21. — 1975. aug. 30., Temesvár) — újságíró, költő, műfordító. Középiskolai tanulmányait szülővárosában a kat. Főgimná­ziumban végezte, Temesváron lett banktisztviselő, majd az Electromotor gyár technikusa. Különböző lapoknál dolgozott mint riporter és sportszerkesztő. Szerkesztette az Apărarea Patriotică contra teroarei fasciste c. kiadványt (Tv. 1945). Anavi Ádámmal röplapot adott ki az 1946-os választásokra. Ének a munkatáborból c. verseskötete évjelzés nélkül jelent meg. Fordította Frank Wedekind, Rainer Maria Rilke, Mihai Eminescu és több mai román költő verseit.

Erős Blanka (Marosvásárhely, 1917. nov. 3.) — újságíró, szerkesztő. ~ László felesége. Középiskolát Gyergyószentmiklóson végzett, a II. világháború alatt ápolónő Kolozsvárt, deportálták. Előbb vegyészetet hallgatott, 1949-től adjunktus a Bolyai Tudományegyetem társadalomtudományi tanszékén, majd 1954-től a Dolgozó Nő főszerkesztője. 1973-ban nyugalomba vonult. Munkája: Lányoknak — lányokról (Kaleidoszkóp, 1976).

Erős László (Kolozsvár, 1913. máj. 31.) — újságíró. ~ Blanka férje. Szülővárosában a George Bariţ líceumban érettségizett, a Ferdinand Egyetemen szerzett jogi diplomát. Az Orient-Radio (RADOR) távirati iroda munkatársaként kezdte meg pályáját (1933–40), a felszabadulás után az Erdély és a Tribuna napilapok szerkesztőségében dolgozik, 1948-tól az Egység (később Új Út) szerkesztője, majd titkára, 1953-ban a Falvak Dolgozó Népe munkatársa, az Igazság külpolitikai rovatvezetője (1953–68). Kommentárjai és tanulmányai az Előre, A Hét, Korunk, Művelődés hasábjain jelennek meg. Munkája: Bélyeggyűjtők könyve (KKK 1979).

Erőss Alfréd (Perestyén, 1909. júl. 7. — 1950. júl. 3., Torda) — költő, tanulmányíró. Kézdivásárhelyen érettségizett, Gyulafehérváron és Rómában végezte a teológiát. 1938-tól teológiai tanár, a Pázmány Péter Társaság tagja. Első kötete 19 éves korában jelent meg a Vasárnap kiadásában Az út (Arad 1928) címen. “Meglehetősen egy húron játszik, s talán szántszándékkal elfogja fülét az új líra dübörgő erejű hangjától, mely ma fölveri Európa csöndjét” — állapította meg Dsida Jenő. 1941-ben Kolozsvárra költözött. Újabb kötete a Székelyek dicsérete (Kv. 1942).⁸⁸ Verseire jellemző a pátosz, a legjobbak tájélményből születnek, hangot adva a dolgozók szociális gondjainak is. Tanulmányait az Erdélyi Iskola, Hitel, Reményik Sándorról írt értekezését a Termés (1943. Tél) közölte. Az emberi személy problémája (Bp. 1944) c. bölcseleti munkája a céltudatos közösségi ember önalakítását értékeli.

D. J. (Dsida Jenő): E. A.: Az út. Pásztortűz 1927/25–26.

Erőss Attila (Küküllővár, 1925. júl. 27.) — újságíró. A középiskolát Marosvásárhelyen, jogtudományi tanulmányait a Bolyai Tudományegyetemen végezte. Marosvásárhelyen újságíró (1947–53), az Igaz Szó szerkesztője (1953–54), majd törvényszéki bíró (1955–62), jogtanácsos. Napilapokban és folyóiratokban elszórt elbeszélései, törvényszéki jegyzetei, bűnügyi kisregényei (A bosszú, Hargita 1968; A szürke ametiszt, Vörös Zászló 1968) és regényrészletei láttak napvilágot. Zenélő kút c. színjátéka (Gergely Géza rendezői tanácsaival, Művelődés 1972/7) történeti témát visz műkedvelő-színpadra.

Erőss József (Csíkszereda, 1868. okt. 26. — 1932. nov. 7., Sepsiszentgyörgy) — történész. A középiskolát Csíksomlyón, a teológiát Gyulafehérvárt végezte, tanári oklevelet a kolozsvári egyetemen szerzett. Középiskolai tanár volt Gyulafehérvárt, Csíksomlyón, Kézdivásárhelyen (1894–1929). Olaszországi útirajza (1910), székely történelme (1913) és ifjúsági színjátéka az ágyúöntő Gábor Áronról (1914) Kézdivásárhelyen jelent meg. Háromszék telepedési története c. tanulmányát a Székely Nemzeti Múzeum emlékkönyvében és különlenyomatban is közzétette (Sepsiszentgyörgy 1929); a munka a történetírás korabeli eredményeit foglalja össze.

Erről van szó — Gaál Gábor és Ben Ami (Benamy Sándor) “Művészeti és emberi figyelmeztető” alcímmel Kolozsvárt 1927 elején, feltehetőleg április havában megjelent röpirata. A 24 újságlap terjedelmű kiadvány montázsszerűen hozza a két szerző írásait; Gaál több részre tagolt vezércikkében a fogalmak ésszerű tisztázását sürgeti, jelképesen meg­hirdetve “az Emberiség Szótárá”-t, szembefordulva bármiféle új metafizikával, s leszögezve, hogy “Csak a szükségszerű dolgoknak van jogosultságuk!” A röpiratban Gaál egyfelől a hontalanság mítoszaival s az avantgarde formabontásával, másfelől a vidéki utánzással és felszínességgel szemben keres új szintézist, kimondva: “Legyen az erdélyi író formáiban is külön, eredeti; ha így parancsolják: erdélyi. Ha erre bírja a készsége, akkor a tartalma is és a lokalitása is idevaló és mégis egyetemesen emberi lesz. Járja a Bartalis útját. Ne ismételjen!” Az ~ Gaál-anyagát részben újraközli Gaál Gábor Válogatott írások c. gyűjteménye (II. 1965. 154–60.).

Salamon László: Erről van szó. Korunk 1927/5. — Balogh Edgár: A Korunk fordulata 1929-ben. NyIrK 1964/2; újraközölve Itt és most, 1976. 20–51. — Benamy Sándor: A XX. században éltem. Bp. 1966. 182–99. — Tóth Sándor: G. G. Tanulmány Gaál Gáborról, a Korunk szerkesztőjéről. 1971. 108–12.

Esti Lloyd — gazdaságpolitikai napilap Temesváron 1924. márciusa és okt. 6-a között. 155 száma jelent meg. Franyó Zoltán szerkesztette. Radikális polgári iránya, nyílt vélemény­mondása, változatos riportanyaga s minden téren megmutatkozó határozott állásfoglalása rövid idő alatt széles körben tette népszerűvé. Belső munkatársai közé tartozott Benamy Sándor, Damó Jenő, Győri Ernő és Mikes Imre. A lap közölte Endre Károly kritikáit, Kóra-Korber Nándor és Szántó György rajzait.

Estilap — *Ellenzék

E. Szabó Ilona, Engelné (Szamosújvár, 1924. nov. 25.) — műtörténész. Engel-Köllő Károly felesége. A kolozsvári művészeti főiskolán 1952-ben végzett, rajztanár Nagyváradon, 1953-tól 1978-ig a kolozsvári Művészeti Múzeumban muzeográfus. Műkritikáit az Utunk, Korunk, Arta Plastică közli, számos román és magyar nyelvű kiállítási katalógus szerzője. Szolnay Sándor (1974) és Fülöp Antal Andor (1979) c. kismonográfiái a művészek egész életművét felölelő, alapos művészettörténeti tájékozottságról tanúskodnak.

Északi Színház — az 1968 óta román és magyar tagozattal működő szatmári színház elnevezése. A magyar tagozat eredetileg a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet Kolozsvárt 1953-ban végzett évjárata, mely együtt maradt és a nagybányai Állami Színház magyar tagozataként kezdte meg színpadi működését. A “fiatalok színháza” 1956-ban került Szatmárra, s élén Harag György igazgató-főrendezővel hamarosan országos hírnevet szerzett bátor kísérletező szellemével. A gondos összjátékra épített művészi teljesítmények közt klasszikus és modern drámák mellett egyre inkább feltűnnek a hazai magyar drámairodalom termékei.

Az 1960-tól Csíky András, 1968-tól Ács Alajos, ma Gergely János igazgatása és Boér Ferenc művészi irányítása alatt működő színház magyar együttese sikerre vitte Sütő András Tékozló szerelem, Nagy István Nézd meg az anyját (1962–63), Földes Mária Baleset az Új utcában (1963–64) és A hetedik, az áruló (1966–67), Csávossy György és Komzsik István A fül (1966–67), Méhes György 33 névtelen levél és Páskándi Géza Külső zajok (1967–68), Kányádi Sándor Ünnepek háza (1970–71) c. darabjait. Az ~ segítette színpadra szerzőavató bemutatóval Kocsis Istvánt, akinek A nagy játékos c. Martinovics-drámája (1969–70) és Bolyai János estéje c. monodrámája (1970–71) Zsoldos Árpádnak, Megszámláltatott fák c. drámája (1972–73) Ács Alajosnak, Magellán c. drámája (1974–75) Boér Ferencnek, Tárlat az utcán c. drámája (1975–76) Boér Ferencnek és Czintos Józsefnek, Árva Bethlen Kata c. monodrámája (1976–77) pedig Nyiredi Piroskának a művészi alakításával került közönség elé.

Ebben a színházban jutott először színpadra, ugyancsak szerzőavató bemutatóként Sigmond István Gyertyafénynél c. egyfelvonásosa (1976–77), Soltész József Hat szem egy kulcslyukon c. vígjátéka (1978–79), valamint Kincses Elemér Ég a nap Seneca felett c. drámája (1978–79). Székely János Hugenották c. drámájának első bemutatóját az 1979–80-as évadban tartották. Az ~ létesítménye a szatmári Irodalmi Szalon, teljesítményei közt Tarnói Emília népballada-estje, Boér Ferenc és Gyöngyösi Gábor fiatal költőkről folytatott és versekkel illusztrált színpadi párbeszéde, egy Petőfi- és egy Ady-emlékműsor, Platóntól a Szókratész védőbeszéde, D. R. Popescu Andilandi c. egyfelvonásosának első bemutatója, egy összeállítás Hangok az arénában címmel Méliusz József műveiből s 1980-ban Parászka Miklós rendezésében egy József Attila-emlékműsor szerepelt.

(Gy. G.)

Gyöngyösi Gábor: Historia domus. Utunk 1972/7; uő: A szatmári színjátszás rövid története. Emlékfüzet a szatmári É. Sz. magyar tagozatának 20. évfordulójára. Szatmár 1973. — Földes Mária: Nézz vissza… húsz évre. A Hét 1973/43. — Kántor Lajos: A megtalált színház. Kv. 1976. 160–67. A legenda szétfoszlása.

Északnyugati Újság– *Nagykároly magyar irodalmi élete

ESZME — “Az Erdélyi Szemle Munkatársainak és Barátainak Irodalmi, Tudományos, Művészeti és Közművelődési Egyesülete” címből képzett betűszó, az Erdélyi Szemle támogatására csoportosult baráti kör jelképes elnevezése. A Sütő-Nagy László kezdeményezésére eredetileg Erdélyi Szemle Társaság c. alatt kötetlenül működő közösség 1933 decemberében ezen a címen hivatalos egyesületté alakult, s 1938-ig működött. Elsősorban iparos körökben, kereskedő társulatokban, földészek művelődési otthonaiban tartott tájékoztató és népszerű előadásokat Kolozsvárt és vidékén. Vezetőségében helyet kapott az idősebb generáció: Bartha Ignác elnök mellett id. Hatházy Sándor, Kiss Elek, Gulyás Károly, Walter Gyula és az alapító Sütő-Nagy László. Velük működött együtt az ifjabb nemzedék képviselete is: a titkári teendőket vállaló Bözödi György, Jancsó Béla és Jancsó Elemér. A fiatalok külön estélyein Koós-Kovács István, Kováts József, Szabédi László szerepelt.

Népszerűkké váltak ún. irodalmi törvényszékei, melyeken a *Pharos zsidó irodalmi és könyvkiadó társaság tagjai s Janovics Jenő, Poór Lili művészek is felléptek. Az ~ programján a székely írócsoportból Nyírő József és Tamási Áron, a többi írók közül Gyallay Domokos, Karácsony Benő, Szántó György népszerűsítése szerepelt; bevonták munkájukba a parasztság íróit is, Bárdos Pétert, Pálfi Miklóst, Sárközi Gerőt, Izsák Domokost; kapcsolatot építettek ki a szervezett munkássággal, melynek soraiból céljaikat Bruder Ferenc, id. Jordáky Lajos, Terhes Gyula támogatta; a haladó polgári elemeket vallási különbség nélkül népművelő szolgálatba vonták. A világnézeti harcok kiéleződésekor az ~ általános tervei és elképzelései felbomlottak.

Evien-Eisler Eugen — *Petrozsény magyar irodalmi élete

évkönyv — valamely év jellemző eseményeit, adatait, eredményeit összegező, ill. egyes területek (szerkesztőség, iskola, intézmény) évi működését ismertető kiadvány. Sokrétű jellege folytán e kiadványtípus a romániai magyar művelődésben főként öt területen jutott szerephez. Eszerint vannak:

1. Közéleti ~ek. Jelentős kísérlet volt e téren az Erdélyi Magyar Évkönyv 1918–1929 (Kv. 1930). Szerkesztette Fritz László és Sulyok István. Szándékuk szerint az évenként megjelenő kötetek a romániai magyarság életének teljes keresztmetszetét lettek volna hivatva megadni. Az egyetlen megvalósult kötet 714 munkatárs bevonásával és 2649 kérdőív feldolgozása alapján készült. Tizennégy fejezete közül kettő szorosabban vett művelődéstörténeti vonatkozású: Magyar könyv Erdélyben Sulyok Istvántól és Az Erdélyi Múzeum Egyesület tíz esztendeje id. Kántor Lajostól. A bánsági magyarság életét mutatja be a Magyar Ház Évkönyve (Tv. 1930); a Páll György szerkesztette kötet amatőrkiadásban azok számára készült, akik “a temesvári Magyar Ház befejezését előmozdították”. Művelődéstörténeti szempontból érdekes Endre Károly Temesvári művészek c. összeállítása s a bánsági magyar irodalomról és sajtóról szóló fejezet. “A kisebbségi magyar polgár kézikönyve” alcímmel megjelent újabb Erdélyi Magyar Évkönyv (Brassó 1937) Kacsó Sándor szerkesztésében a “kisebbségi humánum”-ot szólaltatja meg, s hasznos irányítást ad a nemzetiségi és állampolgári magatartás erkölcsi egyeztetésére.

2. Iskolai ~ek. Több évtizedes hagyomány folytatásaként mind a felsőfokú tanintézetek, mind a jelentősebb középiskolák 1944-ig rendszeresen adtak ki ~et. A főiskolaiak közül megemlíthető a kolozsvári ref. teológiáé és az unitárius teológia értesítője (1940-ben a XLIV. évfolyam jelent meg); A Ferenc József Tudományegyetem ~e az 1940–41-es tanévtől 1944-ig jelent meg Kolozsvárt. Mindezek a kiadó tanintézet belső életére vonatkozó adatokon kívül a romániai magyar irodalmat tükröző értékes életrajzi, könyvészeti és művelődési adalékokat is tartalmaznak.

Jeles napok alkalmat adnak arra, hogy az intézmény vezetősége feleleveníthesse az iskolai ~ek hasznos hagyományát, mint például az Anuarul Liceului Pedagogic din Odorhei Secuiesc — A székelyudvarhelyi Pedagógiai Líceum Évkönyve (1670–1971), amelyet Ecaterina Mageru, Ferenczi Emma és Hegedűs Gyula szerkesztettek.

3. Tudományos ~ek. Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve c. alatt 1940–41-es, 1942-es, 1944-es és 1944–47-es (I–II.) kötetek jelentek meg Kolozsvárt; a rangos tanulmány­gyűjtemény-sorozat az intézet munkatársainak kutatási eredményeit összegezte. Az utolsó két kötet — miként a szerkesztőségi jegyzetből kitűnik — részben a kimaradt 1943-as ~ anyagát öleli fel, melynek szedését 1944 őszén a háborús események miatt meg kellett szakítani, részben pedig a felszabadulást követő első évek tudományos eredményeiből ad ízelítőt. 1973-ra jelent meg Ritoók János bevezetésével a Korunk Évkönyv I. kötete, 24 szakember megszólaltatásával körképet adva a romániai tudományosságról; az 1974-re kiadott második Korunk ~ a romániai magyar sajtót mutatja be Veress Zoltán bevezetőjével; az 1976-os jubileumi évkönyv, amelyet Egy alkotó műhely félévszázados történetéhez címen Szilágyi Júlia szerkesztett, főként magáról a folyóiratról szóló tanulmányokat tartalmaz; az 1977-es évkönyv — szerkesztette Veress Zoltán — központi témája az Ember a gyorsuló időben; az 1979-es évkönyv — szerkesztette Herédi Gusztáv —, tekintettel Orbán Balázs születésének 150. évfordulójára a Romániai magyar népismeret c. alá foglalt tárgykörrel foglalkozik, míg az 1980-as az Ember, város, környezet témáját dolgozza fel Veress Zoltán szerkesztésében.

1978-ban megindult A Hét Évkönyve sorozat is, köteteinek problematikáját az alcím jelzi: az I. kötet a Haza, szülőföld, nemzetiség (közli Bernád Ágoston összeállításában Romániai magyar írók repertóriuma c. alatt 136 író személyi és könyvészeti adatait is), a következő 1979-es II. kötet Mi lehet, mi lesz a gyermekem címen nevelésügyünk haladó hagyományait eleveníti fel s a szülőknek igyekszik szakszerű pályaválasztási tanácsokkal a segítségére lenni. Mindkét kötet felelős szerkesztője Horváth Andor, a II. kötet szerkesztője Baróti Judit. A III. kötet Azok a lázas hetvenes évek c. alatt az elmúlt évtizedet áttekintő cikkválogatás.

4. Irodalmi és művészeti ~ ek. A Kolozsvári Nemzeti Színház Évkönyve (Kv. 1943) c. alatt Szabó Lajos szerkesztett színművészeti összefoglalást, amelyből kiemelkedik Jancsó Elemér tanulmánya a 150 éves kolozsvári magyar színjátszás hagyományairól. Szépirodalmi ~-sorozatot kívánt megnyitni az Állami Irodalmi és Művészeti Könyvkiadó bukaresti, kolozsvári és marosvásárhelyi szerkesztőinek közös munkája, a Dimény István, Kocziány László, Lőrinczi László, Marosi Péter és Szász János szerkesztésében megjelent Irodalmi Évkönyv 1957, de a kötet sikere ellenére is a kezdeményezés elakadt.

1968 óta évről évre rendszeresen megjelenik Kolozsvárt az Utunk Évkönyv. Grafikai tervező Tóth Samu, majd Árkossy István, a címlapot Deák Ferenc készítette. A népszerűvé vált ~ általános (1968), irodalomtörténeti (1969 és 1970), a lap jubileumát ünneplő (1971), lexikális (1972), humorisztikus (1973), honismereti (1974) beállítottságával teret biztosít a modern képzőművészet és zenei élet kérdéseinek is, gazdag illusztrációkkal és műmellékletekkel. További kötetei az 1850 éves Kolozsvár-Napocához (1975), a Nők Nemzetközi Évéhez (1976), a lap harmincéves történetéhez (1977), a Nemzetközi Gyermekévhez (1978), a műkedvelő színjátszáshoz (1979), valamint a hiedelmek-mítoszok világához (1980) kapcsolódnak.

5. Alkalmi ~ek. Három nyelven jelent meg az Almanahul Tipografilor — Nyomdász Évkönyv — Buchdrucker Almanach (Kv. 1926) Krizsó Kálmán szerkesztésében. A remek kivitelezésű, ólommetszetekkel, linókkal, betűvetési táblákkal ellátott díszkiadás előállításában kolozsvári, nagyenyedi, nagyváradi és temesvári grafikusok és nyomdászok vettek részt. Művelődéstörténeti szempontból forrásértékű a kötetben Krizsó Kálmán Nagyrománia kő- és könyvnyomdaipari statisztikája c. összeállítása. A Krizsó-féle nyomdász ~ további kötetei: Almanahul tipografilor — Nyomdász Évkönyv — Buchdrucker Almanach (Tv. 1927); Almanahul Grafic — Grafikai Évkönyv — Graphisches Jahrbuch (1930); Graphisches Jahrbuch (társszerkesztő Friedrich Schneider, Kv. 1938); Grafikai Évkönyv (Kv. 1940). 1942-ben is megjelent még egy hasonló évkönyv, de nagyon szűk körben került terjesztésre, mivel a példányok java részét a rendőrség elkobozta. A Hankó János kiadásában megjelent 110 év. A Kolozsvári Casino Évkönyve (Kv. 1943) művelődéstörténeti szempontból becses, mert az alapítástól fogva 1943-ig bezárólag közli a kaszinó tagjainak névsorát.

Évkönyv címmel 1947-ben és 1948-ban jelentetett meg egy-egy kisebb kiadványt Brassóban az Encián Turista és Testnevelési Egyesület Ördögh Sándor szerkesztésében.

(K. K.)

ex libris, lat. 'könyveiből' — könyvjegy; sokszorosított grafikai lap; arra szolgál, hogy a könyv tulajdonosát jelezze. Bár kódexekben is előfordul (superexlibris), fejlődéstörténete a könyvnyomtatás és általában a könyv történetéhez kapcsolódik. A grafikus a lapon feltünteti a rendelő nevét s az “ex libris” jelzést, emellett igyekezvén a könyvgyűjtő egyéniségét, foglalkozását, kedvtelését valamilyen jelképes rajzban szemléltetni. Képzőművészeti besorolása szerint kisgrafika. Technikája a lehető legváltozatosabb: metszetek, karcok, vegyestechnikák (általában sokszorosító eljárások) vagy nyomdatechnikai úton nyomódúcra (klisére) átvitt rajzok. Az elsők a XV. századból ismeretesek, de kultuszuk Európa-szerte csak Albrecht Dürer után lett általánossá. Dürer, Holbein és Cranach már a mai értelemben vett ~-grafikát művelték; hatásuk a múlt század végén, a jelen század elején, a könyvjegyek második reneszánszának kezdetén is kimutatható.

Erdélyben ifj. Köleséri Sámuel könyvjegyét tekintjük az első magyar ~nek. Eredete a XVII. század utolsó negyedére tehető, valószínűleg Hollandiában készült. Címeres (heraldikus) könyvjegyeket nagyobb számban a XVIII. század közepétől ismerünk. A XIX. század második felében mutatkozó pangás után a századfordulón és különös nyomatékkal a XX. század elején élénkül meg újra az ~ gyakorlata és forgalma. Felfedezője az önállósuló iparművészet, támogatója a szecesszió. Jobbára az utóbbi stílusirányzathoz sorolhatók azok a hazai könyvjegyek is, melyek a 20-as évek közepétől legnagyobb könyvkiadó vállalkozásunk, az ESZC könyvei számára készültek (Bánffy Miklós, Debreczeni László és Kós Károly grafikái). A két világháború között számos könyvgyűjtő készíttet magának művészi könyvjegyeket, ezek népszerű grafikusa abban az időben Keöpeczi Sebestyén József, Kós Károly, Debreczeni László, Tóth István, Gy. Szabó Béla, Mattis-Teutsch János, Reschner Gyula, Jeney Lajos, Radványi Román Károly. A II. világháború után csak a 60-as években kezdik élesztgetni a könyvjegykészítés gyakorlatát. Művelésére grafikusaink újabb nemzedéke vállalkozik, akik közül kiemelkedik Deák Ferenc, Feszt László, Paulovics László, Vecserka Zsolt.

Az ~, találó hasonlattal a képzőművészetek epigrammája, nemcsak könyvbarátokat vonz, de gyűjtőit is megtalálta. 1962-ben a Párizsban tartott IX. Ex Libris Európa-Kongresszus az I. Ex Libris Világkongresszussá (FISAE) alakult át, amely mint a könyvjegy gyűjtőinek és grafikusainak nemzetközi egyesülete kétévenként ülésezik. A könyvjegy-gyűjtő — az amatőr — fogalma nálunk a század első negyedében jelenik meg. A könyvjegy készítése és gyűjtése népszerűsítésének értékelhető eredményei vannak. Fóruma a *Könyvtári Szemle, majd megszűnése után a Művelődés *Könyvtár c. negyedévi melléklete (rendszeresen közöl szakcikkeket és illusztrációkat), továbbá a Korunk, Utunk, A Hét folyóiratok és néhány napilap is. Ismert népszerűsítője és a szakirodalom művelője Gábor Dénes.

Nevesebb hazai gyűjtők: Diamant Izsó Kolozsvárt (nagy értékű kollekciója a II. világháború alatt részben szétszóródott, részben megsemmisült), Boros József Gyulafehérvárt (8200 lapból álló gyűjteménye a kolozsvári Egyetemi Könyvtár állományába került), Radványi Román Károly Nagyváradon (gyűjteménye ifj. Radványi Károly birtokában; rendezetlen), Gábor Dénes Kolozsvárt (10–12 000 szakszerűen rendezett lap tulajdonosa), Kovrig Károly Tordán (gyűjteménye örökösei birtokában).

Úttörő ex libris-kiállításokat rendeztek a könyv nemzetközi évében, 1972-ben a brassói municípiumi és a kolozsvári egyetemi könyvtárban, még nyomtatott katalógusok nélkül, a következő évi brassói, majd a csíkszeredai kiállítás kétnyelvű, 16 oldalas, illusztrált katalógusa már bibliofil szempontból is figyelmet érdemelt. Az 1976-os sepsiszentgyörgyi kiállítás 32 oldalas, filológiai pontossággal szerkesztett katalógusa külön megemlítendő, mert a Megyei Könyvtár első kiadványa. Ez a közel félezer könyvjegyet bemutató tárlat vándorkiállítássá alakult, és Kézdivásárhely, Barót, majd Szatmár (1977), később Csíkszereda, Székelyudvarhely és Gyergyószentmiklós (1978) tárlatlátogatói is megtekinthették.

(M. J.)

Siklóssy László: Az erdélyi ex-libris. Pásztortűz 1925/25–26. — Szabó T. Attila: A könyvjegy művészete. Pásztortűz 1937/9. — Herepei János: Könyvészeti tanulmányok. ETF 143, Kv. 1942. — Lászlóffy Aladár: Ex libris. Előre 1967. dec. 24. — Gábor Dénes: Az ex libris múltja, jelene és jövője. Korunk 1968/6; uő: A XV. Nemzetközi Ex libris Kongresszus után. Művelődés 1974/12; uő: Útjelzők ex libris-gyűjtőknek. Művelődés 1977/3. — Gy. Szabó Béla: A grafika hamupipőkéje. Utunk 1970/51.

Ex-libris — *Lepage könyvkereskedés