Romániai magyar irodalmi lexikon

Fónagy János (Margitta, 1900. okt. 19. — 1929. márc. 3., Cîmpina) — szerkesztő. Részt vett a Magyar Tanácsköztársaság küzdelmeiben, majd bécsi és prágai emigráció után Aradon, Szatmáron, Temesvárt és Nagyváradon az illegális munkásmozgalomban vett részt. 1923-tól a Munkás rendes munkatársa s az Új Harcos c. KISZ-folyóirat szerkesztője. Több cikke jelent meg a Temesvári Hírlapban s az aradi Periszkop hasábjain. Illegális kommunista kiadványok szerkesztéséért 1926-ban ötévi börtönre ítélték. A doftanai börtönben elszenvedett kínzások következtében halt meg a rabkórházban. A tömegtüntetést a temetés során Temesvárt a rendőrség erőszakkal megakadályozta.

Szenkovits Sándor: F. J. 1947. — Nagy István: Hogyan tovább? 1971. 61. — Kahána Mózes: Fónagy és a többiek. Doftanai naplójegyzetek. A Hét 1974/1. — Gaál Kornélia: Emlékezés F. J.-ra. Új Élet 1975/20. — Zimán József: Árnyékos oldal. Önéletrajzi regény. 1976. 189–268. — Vajda Lajos: Emlékezés F. J.-ra. Művelődés 1979/3.

Fóris István (Tatrang, 1892. máj. 15. — 1946 nyarán, Bukarest) — szerkesztő, közíró. Középiskolai tanulmányait a brassói reáliskolában kezdte, ahol Marx és Engels műveit olvasva baloldali diákcsoportot szervezett. Ezért eltanácsolták, s tanulmányait Budapesten folytatta. Egy ideig Párizsban élt, 1914-ben bevonult, s mint tüzértiszt került az olasz frontra. 1918 végén mint a matematikai kar hallgatója a kommunistákhoz csatlakozott, s a kommün alatt párttevékenységet fejtett ki az egyetemen. A proletárdiktatúra leverése után hazajött, Rozvány Jenővel és Gyöngyösi Gyulával együtt bekapcsolódott a Munkás, a brassói Előre és Világosság c. munkáslapok szerkesztésébe, s e lapok betiltása után Tatrangon állított fel illegális nyomdát, amelynek kommunista propagandakiadványait maga szerkesztette és terjesztette. 1925-től a Munkás szerkesztőségében dolgozott Bukarestben. 1930-tól az Înainte s a Dolgozók Lapja munkatársa, az illegális Scînteia egyik szervezője. Hosszas börtön­büntetés (1931–35) után a Reporter, Atlas, Arena és Zorile c. román antifasiszta lapokban közöl cikkeket. Már diákkorában Ady költészetéért állt ki; több újságban fejtett ki szépirodalmi tevékenységet, de szigorú illegalitása miatt névtelenül írt. Az 1930-as Csángó Naptár két verset közöl (Veled vagyok, Üzenet) ezzel a megjegyzéssel: “Az olasz hadifogságban írta Fóris István tatrangi földműves.” Ezek szerzőségének kérdése tisztázatlan.

Beke György: Csángó krónika. V. Új Idő 1968. jún. 27. — N. I. Florea: Ştefan Foriş (1892–1946). Analele de Istorie 1972/3.

Fóris Lajos (Margitta, 1886 — ? Bogota) — közgazdasági író. Marosvásárhelyen szerzett ügyvédi diplomát, s az I. világháború után az Ellenzék közgazdasági rovatát vezette. 1927-ben Kolozsvárt két szakmunkája jelent meg: Gyakorlati gazdasági bank- és deviza lexikon, ennek alapján Rövid deviza és banklexikon, s 1928-ban a kolozsvári Kereskedelmi Akadémia szolgálatában szerkesztett Industria şi bogăţiile naturale din Ardeal şi Banat. K. A. Witfogel német fordítása után átdolgozta és kiadta magyarul az angol J. F. Horrabin Mire tanít a gazdasági földrajz? c. könyvét (Kv. 1933). A 30-as évek elején marxista szemináriumokat tartott. Még a II. világháború előtt Kolumbiába vándorolt ki.

Fóris Pál — *fotó és irodalom

Forma-Fajankó — *Fajankó

Forradalmi Írók Munkaközössége — *athenaeum

Forradalom — a baloldali szociáldemokraták illegális kiadványa. Megjelent Kolozsvárt 1940 augusztusában Jordáky Lajos szerkesztésében. Programnyilatkozatokban Erdély lakosainak testvéri együttműködése mellett foglalt állást s a szocializmust hirdette. Kiadásában részt vett Lengyel Samu, Neumann József, Nagy Sándor és a kommunista Vasile Pogăceanu.

Forrás — 1. Elsőkötetes költők, próza- és drámaírók, újabban esszéírók és riporterek (kivételesen egy fiatal művész) bemutatkozását szolgáló könyvsorozat az Irodalmi Könyvkiadó (1961–69), majd 1970-től a Kriterion gondozásában. A ~emblémával (Bardócz Lajos készítette) s a borítón rajzzal megjelenő kötetekben a szerzőt eleinte egy-egy idősebb írótársa ajánlotta az olvasók figyelmébe; 1971 óta a ~-kötetek az ifj. Cseh Gusztáv tervezte új, modernebb grafikájú borítólappal, az ajánlás helyett szerzői vallomással kezdődnek. Számuk 1979-re már meghaladta a nyolcvanat, s szerzőik a sorozatról elnevezve mint első, második és harmadik *Forrás-nemzedék léptek be a romániai magyar irodalomba. A sorozat egyetlen grafikai kiadványa Molnár Dénes karikatúráiból közöl válogatást (1977).

2. A Szatmári Hírlap időszaki melléklete.

Forrás-nemzedék — a Forrás-sorozatról elnevezett, egymást követő, külön jegyekkel fellépő irodalmi csoportosulások gyűjtőneve.

Az 50-es évek második felében, a 60-as évek elején, az alkotó marxizmus nemzetközi fellendülésének kedvező légkörében nagy számban jelentkező fiatal szépíró tehetségeket az 1961 decemberében Veress Zoltán Menetirány c. novelláskötetével induló Forrás-sorozat szervezi új nemzedékké. A történelmi feltételek esztétikai valósággá váltásával ez a nemzedék irodalomtörténeti szerepet vállalt a romániai magyar művelődésben; az előző, a felszabadulás utáni első nemzedék néhány kiemelkedő egyéniségével, Szabó Gyulával, Kányádi Sándorral, Sütő Andrással, Bajor Andorral, Székely Jánossal, Páskándi Gézával és másokkal együtt új igényt fogalmaznak meg irodalmunkban (a két nemzedék közé nem vonható éles határ, hiszen Bálint Tibor például a lapokban korábban jelentkezik, Páskándi viszont tényszerűen nem is tartozik a Forrás elsőkönyvesei közé). A ~ első hulláma a népi demokratikus forradalom politikai győzelmét követően szükségszerűen magasabb esztétikai igényt képvisel, ugyanekkor pedig társadalmi-erkölcsi eszményeit a valósággal szembesíti. “Önkéntes, belső kényszerből fakadó cselekvés, használni akarás — azt hiszem, ez a mi elkötelezettségünk. A lekötelezettség gerincsorvasztó, meddő, passzív állapot, a pincér mosolya a buksza elővételekor, zordsága zárás után” — e Farkas Árpád megfogalmazta elkötelezettség-értelmezés fejeződik ki a ~ egymást követő hullámainak az elődökhöz való viszonyában, hagyományszemléletében, szabadság-felfogásában, magatartás és forma sajátos jegyeiben.

Amit az újabbkori román irodalomban Nichita Stănescu, Ioan Alexandru, D. R. Popescu, Nicolae Velea, Fănuş Neagu vagy Augustin Buzura, a magyarországiban Juhász Ferenc, Nagy László, Sánta Ferenc, Fejes Endre, Csurka István, a szovjet-orosz költészetben Jevtusenko, Voznyeszenszkij, Vinokurov, Ahmadulina jelent, körülbelül azt jelenti a romániai magyar irodalom korszerű hangjának megtalálásában Páskándi Géza (1957-es Piros madár c. verskötete a ~ közvetlen előzményének tekinthető), Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos, Bálint Tibor, Veress Zoltán, Szabó Zoltán, Szilágyi István és néhány társuk. A magyar, ill. a romániai magyar irodalom két világháború közötti örökségéből nem kizárólag a klasszikus realizmust tekintik folytathatónak, nem fogadnak el esztétikai kánonokat, közvetlen örökségükhöz sorolják a század eleji avantgarde eredményeit s mindazt, ami annak talaján, a kísérletek meghaladásával, a XX. századi magyar irodalomban, elsősorban József Attila gondolati költészetében megvalósult. Világirodalmi kitekintésük tágabb, mint a közvetlenül előttük járóké volt indulásukkor, nem vélik egymást kizáróan szembenállónak a balzaci, tolsztoji realizmust és a prousti lélekelemzést; legjobbjaik Petőfi forradalmi költészetének tiszteletét össze tudják egyeztetni az eliot-i líra korszerűségének elismerésével.

Az utóbbi években a ~en belül is jelentős differenciálódás ment végbe; az első Forrás-szerzők ma már a romániai magyar irodalom életerős derékhadát alkotják, s az újabb kötetek írói részben más élményekkel, más — idősebb társaiktól is alakított — légkörben érkeztek irodalmunkba. Így megkülönböztethetjük már a Forrás első és második nemzedékét, noha közöttük sem vonható vitathatatlan határ sem életkorban vagy önálló esztétikai nézetekben, sem a megjelenés idejét tekintve. Mégis bizonyos közös, elkülönítő jegyek megállapíthatók, főként jelentkezésük körülményei, fogadtatásuk alapján. Az első ~hez tartozó költők és prózaírók mindenekelőtt a formát szabadították fel látványosan, közöttük voltak a neoavantgarde hazai úttörői, de vállalták valóságunkat is, ellentmondásaival, perspektíváival együtt. A nyomukban érkező újabb hullám, a második ~ az ő eredményeiket viszi tovább. A Lászlóffy Aladár szerkesztette

Vitorla-ének c. lírai antológia (1967) még a közvetlen kötődés bizonyítéka, de többen azóta kinőttek már az első nemzedék árnyékából, például Csiki László, Farkas Árpád, Király László, Kenéz Ferenc, Palocsay Zsigmond, s líránk élvonalába küzdötték fel magukat. A prózában a második hullámmal kötethez jutó Bodor Ádám, Vári Attila, Pusztai János, Kiss János, Sigmond István, újabban Györffi Kálmán, a drámában Kocsis István ma már szintén a legjobbak közé számít, s külön-külön a saját útjukat járják, a riporthűségű valóságirodalomtól a történelmi parabolákig és az abszurdig.

Új színt hozott a Forrás-sorozatba a 70-es évek közepén fiatal filozófiai esszéírók jelentkezése: Tamás Gáspár Miklós, Molnár Gusztáv, Ágoston Vilmos, Szilágyi N. Sándor az elmélet felé nyitott utat. Hozzájuk csatlakozott verskötetével Szőcs Géza, Egyed Péter, Adonyi Nagy Mária. Vitáikkal a *Gaál Gábor Kör ülésein, műfajilag is rendhagyó munkáikkal az *Echinox, majd a *Fellegvár hasábjain, új, elkülönítő jegyeikkel, egészen más irodalomeszményükkel megint új hullám jelentkezik: a harmadik ~ . Míg Gálfalvi György 11 interjúja a második ~ íróival és költőivel (Marad a láz? 1977) mintegy nemzedéktársainak hittételévé rögzíti, hogy “kibeszéljük nemzetiségi sorsunk közérzetét”, s ezzel térben és időben mintegy körül is határolja ezt a generációt, addig a hamarosan fellépett következő hullám, a harmadik ~ új értelmét és céljait Ágoston Vilmos 20 fiatal költő Kimaradt Szó c. antológiájában (1979) egy öncélúvá váló paradoxális művészet valódiságával magyarázza. “A pátosz — írja —, ami valamikor emelkedettséget, álproblémákon túllátó bölcsességet jelentett, visszatetszően az álproblémák megoldásává egyszerűsödött és nem téveszthetjük össze a lírával, ami a szigorúan végiggondolt logikai ellentmondásoknak nem a megoldását, hanem a művészeti transzponálását jelenti.”

(K. L.)

Gálfalvi Zsolt: Hat új név. Igaz Szó 1956/12. — Kántor Lajos: Új számadás — új számvetés. Előre 1958. febr. 15; uő: Megújuló forrás. Egy könyvsorozat ürügyén. Korunk 1968/8; uő: Kesztyű vagy meszesgödör? Igaz Szó 1971/1; uő: Elapad a Forrás? A Hét 1972/40. — Szilágyi Júlia: A felszabadulás költő-nemzedéke. Korunk 1964/8. — Szász János: A költői egyéniségről. Előre 1966. jan. 28. — Farkas Árpád: Az irodalom fiatalságáért. Előre 1968. aug. 4. — Csiki László: Kesztyű. Igaz Szó 1971/1; uő: Idézőjelek. A Hét 1971/39. — Gálfalvi György: Még egyszer: kesztyű. Igaz Szó 1971/2. — Markó Béla: Beszélgetés Domokos Gézával. Igaz Szó 1973/9. — Gáll Ernő: Nélkülözhetetlen elmélet. Egy nemzedéki jelentkezés fenomenológiájához. Korunk 1976/12. — Mózes Attila: Forrás-jelenségek. Korunk 1977/6. — Mérlegen: hat Forrás-kötet. Ankét a Gaál Gábor Körben. Ifjúmunkás 1979/12. — Dávid Gyula: A második Forrás-nemzedék és rokonai. Utunk 1979/24. — Tineri poeţi maghiari din România. Generaţia “Forrás”. 38 fiatal magyar költő antológiája Tudor Balteş fordításában, Kántor Lajos előszavával, rajzos portrékkal. Kv. 1979. — Balogh József: A barátság könyvtárának újabb kötete. Megjegyzések a Forrás-nemzedék román nyelvű antológiájához. Előre 1979. jún. 24. — A szóértés előfeltételeiről. Kerekasztal-beszélgetés. Korunk 1980/1–2. — Ágoston Vilmos: Lássuk, miért gyűltünk össze. Ifjúmunkás 1980/21.

Forró László (Sepsiszentgyörgy, 1932. febr. 18.) — elbeszélő, műfordító. Szülővárosában végezte a középiskolát, majd a Bolyai Tudományegyetem magyar szakos hallgatója. 1955-től 1962-ig a Pionír szerkesztőségében irodalmi rovatvezető. Bukarestben él. Első írásai az Utunkban jelentek meg 1953-ban, azóta az irodalmi folyóiratokban cikkekkel, interjúkkal, kritikákkal, képzőművészeti beszámolókkal szerepel.

Ifjúsági regénye, A nadrágtartó király veresége (1963; 2. kiadás 1967) pedagógiai célzatú történet, mai gyermekhősökkel. Guruzsma c. novelláskötete (1968) lírai-expresszív kifejezésmóddal gyermekkori háborús élményeit és a XX. századi nagyvárosi ember nosztalgikus elvágyódását villantja fel tömören megkomponált elbeszéléseiben. Románból fordította többek között Nicolae Velea Napkereső c. novelláskötetét (1965), Titus Popovici Ipu két halála c. kisregényét (Deák Ferenc rajzaival, 1972) és Simion Pop Hófehér menet c. riportkötetét (Vajda Bélával, 1974). Újabban érdeklődése a televízió felé fordult, figyelmet keltve Az elhagyott szemüveg c. ifjúsági filmjével (1979), Benedek Elek-műsorával (1979) és Porka havak esedeznek… c. folklorisztikus téli játékával (1980).

Írói álneve Györgyjakab János.

Méliusz József: Villáminterjú F. L.-val. Előre 1968. aug. 17.; újraközölve Az illúziók kávéháza, 1971, 93–97. — Bálint Tibor: Kételkedő szépség. Utunk 1968/40. — Szőcs István: Valami furcsa, valami különös… Igaz Szó 1968/10. — K. Z. (Krizsán Zoltán): Jobb híján. Igazság 1979. jún. 22. — Sebestyén Mihály: Az elhagyott szemüveg. Utunk 1979/28.

Fórum — 1. háromnyelvű — román, magyar, német — kőnyomatos közgazdasági hetilap 1929 és 1932 között Temesvárt Lantos Ferenc kiadásában és szerkesztésében. Főszerkesztője R. Popescu. Közölte bánsági magyar írók publicisztikai írásait is. — 2. a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör időszaki melléklete.

Forum Studenţesc — a Kommunista Diákegyesületek Szövetsége temesvári Egyetemi Központi Tanácsának havi folyóirata. 1973 óta jelenik meg. Rendszeresen elemzi a színjátszó együttesek, műkedvelő csoportok, zenekarok tevékenységét; irodalmi, esztétikai és filozófiai tanulmányokat, esszéket és beszélgetéseket közöl; diák költők és írók alkotásait mutatja be; “Universitas” felcímmel eredetiben ad helyet a Temesvárt tanuló magyar, német és szerb diákok irodalmi próbálkozásainak. Az évek során Jakab Edit, Herényi Erzsébet, Illés Mihály, Mirisz Miklós, Salat Levente és Visky András versekkel, Kiss Péter, Schwartz Béla, Köteles Gyula és Hajdu Gy. Zoltán prózai írásokkal jelentkezett hasábjain. A lap vezető tanácsának tagja magyar részről Albert Ferenc egyetemi tanár, Vajda Sándor újságíró és Székely Imre műegyetemi hallgató. A magyar nyelvű anyag szerkesztője Kiss Péter, Köteles Gyula, majd Visky András.

fotó és irodalom — a két művészeti ág írók és irodalmi vonatkozású események megörökítésében s a képanyag alkalmazásában, gyűjtésében, értékelésében találkozik. Romániai magyar vonatkozásban sokáig legfeljebb csak alkalmi felvételekről és családi albumok véletlenszerű anyagáról beszélhettünk. A helikonisták egyik marosvécsi találkozójáról Kemény János készített amatőrfilmet. A zilahi Kovács Károly a két világháború között fellépő fiatalabb írónemzedéket örökítette meg művészi fényképeivel (Bözödi György, Kéki Béla, Koós Kovács István, Kovács Katona Jenő, Nagy István képei, Pásztortűz-felvételek). Sok felvételt közöltek az egykorú sajtótermékek is, ezek ma jelentős kordokumentum-értéket képviselnek, nyomdatechnikailag viszont többnyire reprodukálhatatlanok. Felhasználhatóság szempontjából jelentősebbek a magángyűjtemények, amelyek közül Jancsó Eleméré, Kemény Jánosnéé, Molter Károlyé és Olosz Lajosé értékes. Gazdag és jelentős a kolozsvári Egyetemi Könyvtár fotógyűjteménye: ide került az a fénykép- és negatív-anyag is, amelyet Szabó Dénes, a több évtizedes múltra visszatekintő kolozsvári Fotofilm cég fényképésze és anyagának örököse gyűjtött össze és adott át, benne saját, százakra menő kolozsvári színielőadásokról készült felvételeivel. Hasonló művészettörténeti — s irodalmi vonatkozásokban is gazdag — gyűjteménye van a kolozsvári Állami Magyar Színház könyvtárának is. Mindez az anyag még feldolgozatlan és kiadatlan.

A fényképezést Józsa Béla állította a munkásmozgalmi törekvések szolgálatába, s *szociofotó-felvételeiből 1929–30-ban Kolozsvárt dokumentumkiállítást szervezett a Munkássegély javára. Temesvárt Roth Lászlóval az élen működött egy szociofotó-csoport, s 1939-ben Méliusz József szociofotó-felvételeivel jelent meg Nagy István Külváros c. munkája Kolozsvár munkásnegyedeiről. E szociális gyakorlat elméletét Moholy Nagy László adta meg A fotográfia napjaink objektív látási formája c. tanulmányával a Korunkban (1933/12).

Magával a fényképészettel mint művészettel esztétikai szempontból foglalkozott a Korunk; több fotószaklap közül kiemelkedett a két világháború között a Romániai Fényképészek Országos Szövetségének magyar nyelvű lapja, a Fotografia.

1944 után másfél évtizeden át az irodalmi élet fotókrónikásai továbbra is az amatőrök, esetenként a napilapok fotóriporterei. Az irodalmi élet rendszeres fényképezéséről csak a marosvásárhelyi Új Élet megjelenése (1958) óta beszélhetünk. Itt születik meg Erdélyi Lajos és Marx József gazdag fotótékája, amelyhez később csatlakozik a napi- és hetisajtó hasonló fényképgyűjteménye, Kolozsvárt pedig a Korunk és az Utunk szerkesztői igényével párhuzamosan alakul ki Asztalos Sándor írói arcképcsarnoka. Ugyancsak Kolozsvárt szerzett művészi nevet Csomafáy Ferenc, itt folytatta művészi tevékenységét Szabó Dénes, nemcsak az író-személyiségek és irodalmi események, hanem a színházi élet megörökítésével is. Ez az öt név jegyzi az 1971-es Kántor–Láng-féle Romániai magyar irodalom 1945–1970 áttekintően összeállított fényképanyagát.

Írókat mutatunk be c. alatt Erdélyi Lajos 20 író (Kós Károly, Franyó Zoltán, Molter Károly, Olosz Lajos, Salamon László, Bartalis János, Endre Károly, Kacsó Sándor, Kemény János, Szilágyi András, Nagy István, Szemlér Ferenc, Balogh Edgár, Horváth Imre, Horváth István, Méliusz József, Kovács György, Kiss Jenő, Bözödi György és Mikó Imre) otthoni mindennapját örökítette meg a Közelképek c. kötetben (1974), Marosi Ildikó interjúit téve szemléletessé. Fotóművészet és irodalom közvetlen együttműködését jelzi Kabán József közös kötete Palocsay Zsigmond költővel (Felnőttek mesekönyve, 1977).

Megyei méretekben a marosvásárhelyi, sepsiszentgyörgyi és székelyudvarhelyi múzeum gyűjti irodalmi vonatkozású fényképeinket, külön fotómúzeum azonban az irodalmi és művészeti képanyag rendszeres összegyűjtésére még hiányzik. Példaadó Fóris Pál működése, aki 1974-ben kétnyelvű katalógust szerkesztett, bemutatva a Sepsiszentgyörgyi Múzeum fényképtárának tárgy- és személynévmutatóval ellátott 1–1000. számú tételeit. Író-arcképeivel Székelyudvarhelyen Dávid Sándor, Sepsiszentgyörgyön Bartha Árpád tűnt fel. Nagyváradon Weiss István Ady-anyaga, színházi fotó-gyűjteménye és plakátjai, a Fáklya fotósának, Vilidár Istvánnak író-portréi jelentősek. Az irodalmi élet jelenségeinek rögzítése a Román Televízió magyar osztályának megalakulása, 1969 novembere óta a *televízió és irodalom újszerű formáiban vált rendszeressé.

Udvarhelyi Orbán Lajos: A színes fényképezés kolozsvári úttörője. Korunk 1959/7–8. — Erdélyi Lajos: Művészi fényképezés és amatőrmozgalom. Korunk 1961/6; uő: Orbán Balázs székelyföldi fényképei. Korunk 1969/4. — Fóris Pál: Adatok az erdélyi fényképezés történetéhez. Aluta 1972. 137–53.

főiskolai színjátszás — a romániai magyar egyetemi és főiskolai ifjúság cselekvő művelődésének leggyakoribb formája, többnyire szoros kapcsolatban az új nemzedék irodalmi törekvéseivel. Főiskolai központok szerint külön-külön indult, de 1974-ben a craiovai Országos Főiskolai Színjátszó Fesztivál alkalmából sor került a kolozsvári, marosvásárhelyi, temesvári és brassói magyar diákszínjátszók első szakmai, szervezési és műsorpolitikai értekezletére.

1. A Bolyai Tudományegyetem diákjai 1945-ben először a Mátyás király szülőházában székelő Móricz-kollégiumban tartottak alkalmi előadásokat, 1946-ban megrendezték az első magyar nyelvű szavalóversenyt, s 1947-ben a József Attila- és az Ady Endre-évfordulón szavalóestekkel mutatkoztak be az Egyetemiek Háza nagytermében; a köztársaság kikiáltásának tiszteletére 1948 márciusában a magyar irodalom republikánus eszméket hirdető alkotásaiból állítottak össze ünnepi műsort. 1952-től rendszeressé válik az egyetemi hallgatók felolvasó- és szavalóversenye. Emlékezetes az 1955-ös Vörösmarty-est, az 1956 őszén bemutatott Szeretlek kedvesem c. összeállítás a magyar irodalom legszebb szerelmes verseiből és az 1957-es Arany János-szavalóest (szervezőik Antal Árpád és Gálffy Mózes).

1955-ben megalakult a Bolyai Tudományegyetem Egressy Gábor Színjátszócsoportja, s Flóra Jenő, Szígyártó Sándor, Bereczky Péter rendezők vezetésével tehetséges műkedvelő együttessé fejlődött. Banner Zoltán, Koczka György, Kovács László, Néda Árpád, Reményi Sándor és Rozor Anna voltak jelentős tagjai, közülük néhányan művészi pályára léptek. Az előadások közül Molière Tudós nők (1955) és Calderón Két szék közt a pad alatt (1957) c. darabjai voltak a legsikerültebbek. 1958-ban került sor Szabédi László válogatásában és Szabó József rendezésében egy újabb József Attila-szavalóestre. 1959 után a volt Egressy-csoport tagjai nagyrészt a Babeş–Bolyai Egyetem magyar nyelvű színjátszó csoportjában folytatták tevékenységüket, rendezőjük Szabó József. Még az 1958–59-es tanévben Arbuzov Tánya c. színművét, 1959–60-ban Afinogenov Kisunokám, 1961–62-ben Rozov Boldogság, merre vagy? c. darabját vitték színre. Jól kidolgozott előadásaikon Czeglédy Enikő, K. Jakab Antal, Kocsis István, Komáromi Ilona és Komzsik István alakításai emlékezetesek. A Diákszövetség új magyar színjátszó csoportja Bereczky Péter rendezésében Rozov Szállnak a darvak c. darabjának országos bemutatójával jelentkezett. 1960–61-ben Csehov Leánykérését Szabó József rendezte, 1961–62-ben Arbuzov Irkutszki történetét több mint tízszer adták elő, s újabb esztendő múlva Dihovicsnij Nászutazásával arattak sikert. Előadóik közül Czakkel Ibolya, Krizsán Zoltán, Máthé Loránd és Sigmond Levente játszott gyakrabban főszerepet.

1963 után szervezési és technikai akadályok mélypontra juttatták a magyar nyelvű diákszínjátszást. 1965 májusában Bolyai Farkas A párisi per c. elfelejtett darabjának bemutató előadása — Király Lászlóval, Magyari Lajossal, Farkas Árpáddal, Kerekes Ágnessel, Molnos Lajossal, Nagy Ágnessel a főszerepekben — az egyetemi csoport tevékenységének új szakaszát nyitja meg. A következő években főleg irodalomtörténeti jelentőségű darabokat visznek színre Márton János, Bereczky Péter, Péterffy Gyula, majd Horváth Béla rendezésében (Peter Weiss: A per. 1967; Petőfi: Tigris és hiéna. 1970; Csiky Gergely: Mukányi. 1971; Vörösmarty: A fátyol titkai. 1972; Balázs Ferenc: Mesék. Színpadra alkalmazva, 1974); Csokonaitól a Karnyóné, Kisfaludytól A kérők bemutatásával irodalomtörténeti programra is vállalkoztak, Márton János rendezésében. Velük párhuzamosan a Diákszövetség csoportja 1967-ben Földes Mária A hagyaték c. darabját Szabó József rendezésében első bemutatóként adta elő. A hazai szerzők közül Karácsony Benő, valamint Méhes György, Lászlóffy Csaba darabjai után két Tennessee Williams-mű, a Nyár és füst (1971) és a Macska a forró bádogtetőn (1973), Bródy A tanítónő (1972), Horia Lovinescu Lerombolt fellegvár (1974), valamint Kocsis István Tárlat az utcán c. drámája, majd Molière (George Dandin) és egy erdélyi tréfás népköltészeti műsor jelentett sikert. Előadóik közül (Dálnoky Zsóka, Papp Éva, Szabó Zoltán, Szász M. Attila, Hürkecz István és Patkó Ferenc a főszerepekben) többen már a Népi Művészeti Iskola rendezői szakát végezték.

A 70-es évek közepén újra változás állt be a csoportok szervezésében: ezután a Megéneklünk, Románia!-fesztivál keretében karonként alakult szavaló- és színjátszó csoportok léptek fel. Így 1975-től a filológus hallgatók Salamon Ernő Az elhagyott telep balladája c. verses drámáját (Horváth Béla rendezésében), a szülőföldről szóló verses összeállítást (1976), Deák Tamás Testvérek c. darabját (1978, bemutató Bereczky Júlia rendezésében) és Szilágyi Domokos verseit tűzték műsorukra Józsa Irén, Schuller Elza, Márki Zoltán, Szász Zsolt közreműködésével. A fizikusok szavalócsoportja Radnóti Miklós (1976) és kortárs költők (1977) verseiből adott elő, a matematikusoké Cselényi László rendezésében Ady-emlékműsorral (Vízió a lápon, 1977), majd árnyjátékkal (Ilinkuca balladája, 1978) jelentkeztek. A történelem–filozófia kar diákjainak magyar szavalónégyese A vigasz fája c. kollázzsal (1975) és egy Szőcs Kálmán-esttel (1976) szerepelt.

Ezek mellett az alkalmilag összeálló csoportok mellett a hagyományos ~t a Diákszövetség (utóbb Diákművelődési Ház) Bereczky Péter vezette együttese képviseli: kétévi hallgatás után 1977-ben Paul Anghel Nagyhét és Lászlóffy Csaba Sárban veszett hó (dokumentumjáték Ady Endréről), Bródy Sándor A medikus és Sütő András Anyám könnyű álmot ígér (1979) c. darabját mutatták be. Külön színfoltot képvisel a Koblicska Kálmán vezette, egyetemi patronálással működő Echinox-színjátszókör. 1970-es jelentkezése óta Słavomir Mrożek, Tadeus Rózewicz, Páskándi Géza, Sigmond István, Kocsis István és Ion Băieşu abszurd darabjaival aratott sikert. A 70-es évek elején a műegyetemi hallgatóknak is volt külön magyar színjátszó csoportja; a filológus diákok évről évre szavalóversenyt rendeznek. Az évenként megrendezett Kolozsvári Diáktavaszon az együttesek közösen vonulnak fel.

1969-ben alakította meg még iskolásként Cselényi László és H. Szabó Gyula a *Stúdió '51 csoportot: tagjai önálló rendezésben eredeti elképzeléseket valósítottak meg.

(G. Gy.)