Romániai magyar irodalmi lexikon

Fövenyessy Bertalan (Sajóvelezd, 1875. dec. 12. — 1967. szept. 20., Nagyenyed) — zeneszerző, zeneíró. A budapesti Zeneakadémián szerzett énektanítói oklevelet (1912). A Bethlen Kollégium ének- és zenetanára (1911–39), a helyi iparosdalárda karmestere (1914–48), a *Dalosszövetség országos karnagya. Alapítója és szerkesztője a rövid életű Magyar Dalárdák Lapjának (Nagyenyed 1923), társszerkesztője a Magyar Dalnak (Brassó–Kolozsvár 1922–23), munkatársa a Kis Világ c. gyermeklapnak, főmunkatársa az Enyedi Újságnak (1935) és az Enyedi Hírlapnak (1936–41). Írt verseket, ifjúsági regényt, elbeszélést; tankönyveket szerkesztett elemi és gimnáziumi osztályok számára, zenei gyűjteményeket adott ki együttesek s előadók részére. Melodrámát komponált, új dallamokat írt a zsoltár­szövegekhez. Szignója: Syber.

Franyó Zoltán (Kismargita, 1887. júl. 30. — 1978. dec. 29., Temesvár) — műfordító, publicista, szerkesztő. Apja folyamszabályozási mérnök; gyermekéveit Temesváron, majd Borosjenőn töltötte, a középiskola alsó osztályait az aradi és a temesvári főgimnáziumban végezte. 1900-tól a soproni Honvéd Főreáliskolában, majd a budapesti Ludovika Akadémián tanult; 1907-ben avatták hadnaggyá, utána a temesvári helyőrségnél teljesített katonai szolgálatot. Első verse (Nyárutó) a Magyar Szemlében (1906) jelent meg, majd verseket, műfordításokat, cikkeket közölt több budapesti és vidéki lapban. Temesvári szolgálata idején részt vett a Dél irodalmi társaság létrehozásában (1908), amely a holnaposokkal és a Nyugattal tartott kapcsolatot. 1910-ben konfliktusba került feletteseivel, és megvált a katonai pályától. Ettől kezdve kapcsolata az irodalmi élettel még bensőségesebb. 1910-től az aradi Függetlenség szerkesztőségében dolgozik, szerkesztője a rövid életű Kultúra c. lapnak (1910), ezt követően a Jövő c. havi szemlének (1911). Közben Nagyváradon a Szabadság, ill. Nagyváradi Napló munkatársa. Újságírói tevékenysége sokkal szélesebb körre is kiterjedt: cikkeit, verseit az Alkotmány, Egyenlőség, Élet, Huszadik Század, Magyar Hírlap, Nyugat, Népszava, Pester Lloyd, Pesti Napló, Új Idők, Világ is közli. A Huszadik Században jelenik meg Az osztályparlament Don Quijoteja c. politikai esszéje (később önálló kötetben is), amelyben hűvös pontossággal rajzolja meg a politikus Tisza István portréját: osztályönzését, hatalomvágyát és fanatizmusát emelve ki. Ez a cikk nemcsak szocialista kapcsolatainak elmélyülését, hanem szemléletének radikalizálódását is jelzi.

1914-ben mozgósított tisztként a galíciai frontra került. Az Estben — s németül a Neues Wiener Tagblattban, majd mindkét nyelven kötetben is — megjelent harctéri írásaiban állást foglalt a háború embertelenségeivel szemben (A kárpáti harcokról. Bp. 1915; Bruder Feind. Wien 1916). Egyik versének közléséért (Elszánt harci ének) elkobozták a Népszava 1915. jún. 15-i számát. Sebesültként a bécsi hadikórházba került, onnan távozva a bécsi Hadi Levéltárban teljesített szolgálatot. Gyógyulása után az olasz harctérre küldték, innen a háború végén tért vissza Budapestre. Csatlakozott a polgári forradalomhoz, s főszerkesztője lett az 1919. jan. 26. — máj. 19. közt megjelenő Vörös Lobogónak. Itt megjelent cikkeinek tanúsága szerint Kassák Lajos körének forradalmi nézeteivel azonosította magát, s közvetlen kapcsolatban is állt a Ma íróival. A proletárforradalom idején Lukács György mellett, a közoktatási népbiztosságon dolgozott, a kommün leverése után Bécsbe emigrált. Itt az egyetemen keleti nyelveket hallgatott, tanulmányainak nagy hatása volt későbbi műfordítói munkásságára. Közben rendszeres munkatársa a Tűznek, a Bécsi Magyar Újságnak, társszerkesztője Ernst Lisauerrel együtt a Frontnak. Ír az Arbeiter Zeitungba, a Die Stundéba és a Jövőbe is. Ezekben az években jelentkezik német műfordítóként: 1921-ben önálló kötetben jelenteti meg Ady-fordításait.

1923-ban hazatért Aradra, s ettől kezdve mintegy két évtizeden át az újságírás nemcsak hivatás számára, hanem kenyérkereset is. Létrehozza a romániai magyar avantgarde-törekvések kibontakozásában jelentős szerepet játszó Geniust, szerkesztője az Esti Lloydnak (1924), főmunkatársa a Délután (1925), A Hét (1926), a Szezon (1924–28) c. lapoknak. 1931-ben átveszi az 5 (majd 6) Órai Újság felelős szerkesztői tisztét, s irányítója egészen a lap 1940 őszén történt betiltásáig. E lapokban sokoldalú és indulatos publicisztikát művel. Közéleti cikkeiben a kapitalista társadalom és művelődés belső ellentmondásait pécézi ki, de úgy, hogy megláttatja “a hatóságilag megnyirbált piros zászlók alatt egyre veszedelmesebben lángoló lélekkel” menetelő munkásság képét is (Májusi virágének, 1932).

Irodalmi publicisztikájában a Nyugat-nemzedék nagyjai előtt tiszteleg (Adyról, Juhász Gyuláról, Szép Ernőről írott cikkeiben, Osvát Ernő, Kosztolányi halálára megjelent írásaiban), s a hazatérése utáni első években a Kuncz szerkesztette Ellenzék irodalmi mellékletének is munkatársa, de aztán kívül marad a vécsi Helikonon, s nemcsak az erdélyi ultrakonzervatívoktól határolja el magát indulatosan, hanem a helikonistáktól is. 1932-től számos cikkben leplezi le a fasizmus hatalmi tébolyát, majd nyílt háborús fenyegetéseit; példaként a szovjet diplomáciára s Léon Blum francia népfront-kísérleteire utal. “Világhírű írók és filozófusok az antiszemitizmus ellen” alcímmel antológiát állít össze (Zsidógyűlölet. Arad 1937, Bp. 1938). A 30-as években átmenetileg más lapokkal is kapcsolatot tartott: a temesvári Tíz Perc (1928–29), az aradi Reggel (1930–31) és Hétfő Reggel (1930) főmunkatársa, 1938-ban pedig a temesvári Lapkiadó Részvénytársaságnak egyszerre négy lapját (Aradi Friss Újság, Aradi Újság, Banat-i Friss Újság, Esti Újság) jegyzi felelős szerkesztőként és kiadóként.

Újságírói és szerkesztői munkájával párhuzamos műfordítói munkásságának két világháború közötti szakasza is. A régi arab költők mellett Baudelaire, Louise Labé, Edgar Allan Poe verseit tolmácsolja magyarul, s a román költészet remekeit németül. A 40-es években, újságírói tevékenységének szünetelése idején főleg német nyelvű fordításokkal jelentkezik: kínai és ógörög költőkből készített fordításai Németországban, Eminescu-fordításai Temes­várott látnak napvilágot. 1944. aug. 23-a után rövid ideig újságíró, majd minden idejét a műfordításnak szenteli. Ezeknek az éveknek a termését gyűjti egybe Görög líra c. műfordításkötetében (1946), ekkor tolmácsolja Puskint (1949), s ekkor készül el Goethe Faustjának fordításával. 1950-től kezdve neve több éven át hiányzik az irodalomból: a II. világháború alatti politikai magatartásának tisztázásáig csak álnéven (Lajtha Géza, Walther Fabius), majd úgy sem közölhet, s csak 1954 után jelentkezhetik újra.

Pályájának utolsó két és fél évtizede igen termékeny: szinte minden évben ad ki önálló műfordításkötetet, s a korábbi évtizedeket is beszámítva száz fölé emelkedik azoknak a hazai és külföldi lapoknak, folyóiratoknak a száma, amelyekkel munkatársi viszonyban van. Termékeny és sokoldalú műfordítói munkássága elérkezik az összegezés, a kiteljesedés szakaszába. Évezredek húrjain címmel (Mv. 1958–60) három kötetben adja ki műfordí­tásainak legjavát, egy szűkebbre szabott válogatás ebből a gazdag termésből 1967-ben a budapesti Európa Könyvkiadónál is megjelenik (Lírai világtájak). Gyűjteményes kötetben jelenteti meg kínai versfordításait, saját fordításában mutatja be az afrikai népek költészetét, a kortárs román lírát, önálló kötetben Eminescu, Eugen Jebeleanu, Puskin költészetét. Kritikusai közül egyesek szemére vetették fordításaiban az idegen költők túlzott áthasonítását, helyenként az eredetitől való eltérést, a felfokozott hatásra törekvésből fakadó nyelvi túlfűtöttséget, a versformák bizonyos egyöntetűségét, de még ők is elismeréssel méltatták az egyetemes költészetet térben és időben átfogó műfordítói teljesítményt, a ritka formaérzéket, a verssorok töretlen zenéjét, a csiszolt rímtechnikát. S mindez nemcsak magyar, hanem német versfordításait is jellemzi: újabb német nyelvű Ady-kötete Bukarestben, a román líra német nyelvű antológiája Bécsben, egy német nyelvű Eminescu-kötete Münchenben, német Petőfi-válogatása 1975-ben idehaza jelent meg. Műfordítói teljesítménye hivatalos elismerésben is részesült: több állami kitüntetés mellett kétszer (1966-ban és 1970-ben) kapta meg az írószövetség műfordítói díját, s 1970-ben, “a Nyugat és Kelet közötti kulturális és irodalmi kapcsolatokért egész életművével kifejtett munkássága jutalmául” a Herder-díjat Bécsben. Élete utolsó éveiben műfordítói életműve több kötetes gyűjteményének sajtó alá rendezésén dolgozott. Az I. kötetként kiadott Ősi örökség (1973) az ókor óegyiptomi, sumér, akkád, ógörög, római, arab, perzsa, indiai, kínai költészetéből készült fordításokat tartalmazza, a II. kötet Bécsi látomás c. alatt (1976) osztrák, a III. kötet Atlanti szél c. alatt (1978) középkori latin, olasz, francia, provanszi, belga, spanyol, angol, ír, holland, flamand, svéd, svéd nyelvű finn, finn és norvég költők verseit tolmácsolja. Posztumusz kötetként jelent meg a román költők verseit bemutató Földi üzenet (1979).

Egyéb művei: Don Quijote de la Geszt (Bp. 1913); A pokol tornácán (válogatott kritikai, publicisztikai és irodalompolitikai írások. 1912–1967. Méliusz József bevezetőjével, 1969).

Önálló kötetekben megjelent egyéb jelentősebb műfordításai: Rainer Maria Rilke: Ének Rilke Kristóf zászlós szerelméről és haláláról (Mv. 1916); Andreas Ady: Auf neuen Gewässern (Wien 1921); Charles Baudelaire: Versek (Wien 1921); Lesbos (Wien 1922); Erotica mundi (Wien 1922); Régi arab költők (Arad 1924); Ein Herbstsymphonie rumänischer Lyrik (Arad 1926); Rumänische Dichter (Tv. 1928); Louise Labé: Szonettek (Bp. 1937); Edgar Allan Poe: A holló (Bp. 1938); Chinesische Gedichte (Frankfurt am Main 1940); Frühgriechische Lyrik (Berlin 1942); Eminescu: Der Abendstern (Tv. 1943); Görög líra (Tv. 1946); Ernst Toller: Fecskekönyv (Bp. 1947); Puskin: Válogatott versek (1949); Zaharia Stancu: Barfuss (Berlin 1951, Walther Fabius néven); Goethe: Faust I. (1951, Lajtha Géza néven); Faust I. és Ős-Faust (kommentárral és magyarázatokkal kiegészített kiadás, Mv. 1958); Eminescu: Gedichte (1955); Kínai verseskönyv (Négyezer év költészetéből, 1959); Ady: Blut und Gold (Balogh Edgár bevezetőjével, 1961; 2. kiadás 1978); Eugen Jebeleanu: Hirosima mosolya (1961); Eminescu: Költemények (kétnyelvű kiadás, 1961); Afrikai riadó (Antológia az afrikai népek költészetéből, 1962); Eminescu: Az esti csillag — Luceafărul (kétnyelvű kiadás, 1964); Barangolás (Kortárs román költők versei, 1965); Puskin legszebb versei (Galbács Mihály bevezetőjével, 1965); Eugen Jebeleanu: Ének a halál ellen (1968); Rumänische Lyrik (Wien 1969); Eminescu: Luceafărul — Az esticsillag — Der Abendstern (háromnyelvű kiadás, Tv. 1972); Eminescu: Versek (1973); Vîrsta de aur — Aranykor (román költők hazafias versei, 1975); A kőben a tanúság (A kortárs román költészet kisantológiája. Anghel Dumbrăveanu előszavával. Tv. 1977).

Fordított még Jakob Wassermann, Arthur Schnitzler, Upton Sinclair, Cervantes, Gorbatov, L. Tatjanyicsova prózájából, Anatole France, Hugo von Hofmannsthal drámáiból, sajtó alá rendezte a Hindu erotika (Arad 1925) c. antológiát.

(D. Gy.)

Bányai László: Louise Labé szonettjei magyarul. Korunk 1937/6. — Endre Károly: A hetvenéves F. Z. Igaz Szó 1957/6. — Kacsir Mária: Évezredek húrjain. Előre 1958. dec. 16. — Jánosházy György: Szépségek és botlások. Korunk 1959/1; uő: Egy fordító életműve. Utunk 1960/5. — Deák Tamás: Évezredek húrjain. Utunk 1959/10. — Székely János: A Faust és fordítása. Igaz Szó 1959/11. — Szőcs István: A fordító, a költő és a pokol. Utunk 1961/51. — Sőni Pál: Az avantgarde két hazai folyóiratban. Igaz Szó 1966/6. — Szekernyés János: Elfogult portré F. Z.-ról. Korunk 1967/7; uő: Fejlécek, címszavak. Interjú. A Hét 1977/30. — Szász János: F. Z. nyolcvanéves. Igaz Szó 1967/7. — Huszár Sándor: A műfordító életműve. Interjú Az író asztalánál c. kötetben. 1969. 97–102. — Balogh Edgár: Műfordító és publicista. Korunk 1969/7. — Polgár István: Író a strázsán. Igaz Szó 1969/9. — Anavi Ádám: A Herder-díj és a legújabb Herder-díjas. Igaz Szó 1970/3. — Marosi Péter: F. Bécsben. Utunk 1970/20. — Szabó György: Tiszta források. Utunk 1974/11. — Márki Zoltán: Utazás F. Z. körül. A Hét 1974/12. — Bodor Pál: F. Z. messzire utazott; Anghel Dumbrăveanu: Minden korok és égtájak lírikusa. A Hét 1979/1. — E. Fehér Pál: F. Z. emlékére. Népszabadság, Bp. 1979. jan. 3.

ASZT: F. Z. nyilatkozata német írói kapcsolatairól és műfordításairól. LM 1338. — Köszöntő LM 2077.

Franyó Zoltán Irodalmi Kör — a temesvári magyar írók és műkedvelő tollforgatók alkotó- és vitaköre. Az *Ady Endre Irodalmi Kör örökébe lépve, 1979. febr. 27-e óta működik a Temesvári Írók Társaságának védnöksége alatt. Négytagú vezetőség — Anavi Ádám, Bálint-Izsák László, Mandics György és Pongrácz P. Mária — irányítja. Felolvasó és elemző munkaülései mellett emlékülésen adózott Franyó Zoltán életművének. Mintegy 30 aktív tagja van, közülük — az írótársasági tagok mellett — Eszteró István, Gulyás Ferenc, Illés Mihály, Kiss András, Mandicsné Veress Zsuzsanna, Mirisz Miklós, Oberten János, Pataki Sándor, Salat Levente, Udvardy László rendszeresen szerepel írásaival a sajtóban. A kör szerzőinek prózai írásaiból állította össze Mandics György, a Facla Könyvkiadó szerkesztője a Valakinek el kell mondanom c. antológiát (Tv. 1979). A közös hozzájárulással létesített alapból évente irodalmi díjat osztanak ki; 1980-ban e díjat Veress Zsuzsanna bemutatott regényrészlete nyerte.

Frigyes Marcell, családi nevén Feldstrich (Berettyóújfalu, 1900. nov. 20. — 1943. aug. 23., Ukrajna) — író, újságíró. A nagyváradi premontreiek gimnáziumában tanult, Budapesten érettségizett. Első könyve, az Anna. Először a lyrán (Nv. 1921) novelláival és verseivel figyelmet keltett. A Nagyváradi Napló szerkesztőségében indult pályájára, majd az Új Kelethez került; számos haladó polgári lap munkatársa. 1935-ben Kolozsvárt újabb verskötete jelent meg (És lesz világosság). Tervezett regényét (A gyűlölet fia) már nem fejezhette be, munkaszolgálatosként pusztult el a fronton.

Friss Hírek — politikai napilap Kolozsvárt. Három évfolyamának 38 száma jelent meg (1931. szept. 6. — 1933. febr. 16.). Főszerkesztő Botos János, felelős szerkesztő Mátrai János, majd Ványolós István. Elsősorban információs hírlap volt, de Szombati-Szabó István verse, ifj. Kubán Endre, Gerő Sándor, Rajnay Tibor és Ványolós István értékes publicisztikája mellett közölt olyan könnyű fajsúlyú ponyva- és krimianyagot is, mint amilyen Szabó Imre A piros belépő, Feley Bertalan Bizarr bosszú, Zomora S. János A tízezer dolláros asszony c. regénye vagy Braun Stoker hírhedt Drakula-históriája Eördögffy c. alatt. A lap kezdetben az OMP jobbszárnyán Sulyok István vezetésével felvonuló “harmincévesek” álradikális mozgalmát támogatta, de 1932 őszétől helyet ad az illegális kommunistákkal szimpatizáló írásoknak. Közli a munkásköltő Wagner László versét és Sándor Imre vezércikkét a Munkássegély kiállításáról, a világirodalomból Anatole France elbeszélését és Paul Géraldy versét. A lapot 1933 február közepén kommunistabarát cikkei miatt betiltották. Többek közt részletesen beszámolt a kolozsvári vasúti munkások sztrájkjáról és Herczka István fiatal temesvári kommunista újságíró — a későbbi Dimény István író — megkínoztatásáról a szigurancán.

Friss Újság — 1. Független politikai hetilap Szatmáron 1922 és 1925 között. Szerkesztője Gara Ernő. Kezdetben Est címen hétfői lapként jelent meg, később címe is Hétfői Újságra, majd Hétfői Friss Újságra módosul, és csak 1923. márc. 13-tól jelent meg az állandósult ~ címen. Gazdag a politikai riportrovata és az erdélyi magyar színészet kérdéseit tárgyaló anyaga. Beszámolt az 1925-ös zilahi Ady-ünnepségekről, s közreadta Ady Endre néhány kiadatlan versét. Irodalmi anyagában közölte Kosztolányi Dezső karcolatát, Gárdos Sándor cikkeit, megemlékezett Bródy Sándorról; találunk verset Gara Ernő, Kertész Imre, Krizsó Kálmán tollából s hozzászólást Markovits Rodion Szibériai garnizon c. könyvéhez.

2. Az Aradi Friss Újság (1919–1940) címváltozata 1927-től 1930-ig (folytatólagosan Erdélyi Friss Újság).

3. A *Nagyváradi Friss Újság címváltozata 1934-től.

4. Független politikai napilap Kolozsvárt Nagy József felelős szerkesztésében 1929 és 1935 között.

Fritz László, 1945-től Fejes (Rónaszék, 1889. aug. 1. — 1967. jan. 20., Kondoros) — jogi és statisztikai író. A kolozsvári egyetem jogi fakultását végezte el. A 20-as évek folyamán a lutheránus egyházi életben a magyar nyelvi irányzat képviselője, főként iskolai kérdésekkel foglalkozott.¹⁰⁴ Társszerkesztője — Sulyok István mellett — az Erdélyi Magyar Évkönyvnek (Kv. 1931). Számos tanulmánya jelent meg a Magyar Kisebbségben.

Front — Gyulafehérváron szerkesztett s Kolozsvárt 1932-ben megjelent, egyetlen számot megért folyóirat, alcíme: “Le az imperialista világháborúval”. Összeállította Keleti Sándor. Programcikke frontot hirdet az imperialista világháborús törekvések ellen, továbbá “a dolgozó tömegeknek a kultúrából, tudományból, irodalomból és művészetekből való kitaszítottsága ellen: a dolgozó tömegeknek a kultúrába, irodalomba és művészetekbe való bekapcsolásáért”. Részletet ad Nagy István Nincs megállás c. regényéből, közli Hidas Antal és Keleti Sándor verseit, Vszevolod Ivanov elbeszélését, Balázs Béla, Katajev, Romain Rolland és Clara Zetkin írásait.

Fuchs Herman (Brassó, 1915. febr. 18.) — természettudományi szakíró. Középiskoláit Székelyudvarhelyen és Brassóban, egyetemi tanulmányait Kolozsvárt végezte (1942). Itt kezdte tudományos pályáját mint egyetemi adjunktus. Román és magyar nyelvű szakközleményei az Erdélyi-medence ősmaradványaival foglalkoznak, s 1955 óta a budapesti Földtani Közlönyben és a kolozsvári Bolyai, majd Babeş–Bolyai Egyetem folyóirataiban jelennek meg. Népszerűsítő paleontológiai cikkeinek sorozata jórészt Kolozsvár gazdag ősvilágára vonatkozik, szakmai igényességgel megírt tájékoztatóit a Korunk, A Hét, Igazság és Előre, Budapesten az Élet és Tudomány közli. Írói neve Brassói Fuchs Herman.

Fuchs Simon (Madéfalva, 1907. okt. 24. — 1972. júl. 24., Marosvásárhely) — történész, közíró. Ligeti Herta férje. Lakatosként kapcsolódott be a munkásmozgalomba, szakszervezeti aktivista és könyvtáros. 1944-ben deportálták. A felszabadulás után hazatérve pártoktató (1945–52), Bukarestben és Kolozsvárt egyetemi tanulmányokat folytat, 1952-től mint történészt főleg a marosvásárhelyi és Maros völgyi munkásság harcai foglalkoztatták. Első írását már 1929-ben közölte a bukaresti Ifjúmunkás, előbb ennek, majd a marosvásárhelyi Ifjú Harcos c. illegális lapnak a szerkesztője. Sajtótevékenységét a Romániai Magyar Szó vidéki szerkesztőjeként folytatta (1947–50). Előadótanár lett a marosvásárhelyi OGYI marxista–leninista ideológiai tanszékén, majd a Bolyai Tudományegyetemen; később az Akadémia kolozsvári történeti intézetében főkutató, végül a marosvásárhelyi akadémiai kutatóközpont társadalomtudományi részlegének vezetője, s az itt megjelenő Studii de Istorie c. kiadvány szerkesztője (1968). Munkás- és sajtótörténeti közlései, személyiségrajzai a Korunk, Igaz Szó, Utunk és a román történelmi szakfolyóiratok hasábjain jelentek meg; szívesen tért ki a történelem és irodalom határterületeire, s megemlékezései Aradi Viktor, Gábor Andor, Halász József, Molter Károly, Nagy István, Rozvány Jenő, Simó Géza, Salamon Ernő életéről és munkásságáról forrásértékűek. Tanulmányt írt Aurel Vlaicu, a neves román repülő 1912-es marosvásárhelyi felszállásáról (Studii şi Articole de Istorie 1966/8).

Előszóval, jegyzetekkel ellátott válogatása: Szavukkal szól a történelem (1971); sajtó alá rendezte és bevezető tanulmánnyal látta el Aradi Viktor cikkeinek és tanulmányainak gyűjteményét (Mócok földjén, 1974). Ugyancsak posztumusz kötete: Munkásmozgalom a Maros völgyében (Kocziány László előszavával, 1975).

Gheorghe I. Bodea: Történeti kutatómunka Marosvásárhelyen. Korunk 1968/10. — Ion Bobrici: Cercetări mureşene despre tradiţiile de luptă patriotică şi internaţională. Lupta de Clasă 1969/2. — Spielmann József: F. S. 1907–1972. Könyvtári Szemle 1972/3. — Huszár Ilona: F. S. halálára. Igaz Szó 1972/9.

Fugulyán Katalin (Ópalánka, 1888. jan. 24. — 1969. júl. 23., Kolozsvár) — orvosi szakíró, az első erdélyi orvosnők egyike. Már orvostanhallgatóként két pályaművét díjazták a kolozsvári orvosi fakultáson, s azokat Imre József professzor az egyetem évkönyvében (1909–11) ismertette. Tanársegéd a szemészeti klinikán Kolozsvárt, 1920-tól 1938-ig iskolaorvos és középiskolai tanár, 1940 és 1944 között egyetemi adjunktus, majd 1944–45-ben a magyar nyelvű szemészeti előadások megbízott egyetemi tanára. A két világháború közt az EME orvostudományi szakosztályában számos népegészségügyi előadást tartott, szakírásait az EME Értesítője, a budapesti Magyar Népegészségügyi Szemle és a kolozsvári Orvosi Szemle közölte.

Furdek Mátyás (Marosújvár, 1928. máj. 20.) — gazdasági szakíró. Marosvásárhelyen tett érettségi után a kolozsvári egyetem jogi és közgazdasági karán államvizsgázott 1952-ben, azóta a Bolyai, majd a Babeş–Bolyai Egyetem politikai gazdasági tanszékén lektor. Számos napilap és folyóirat munkatársa, a Korunk és A Hét rendszeresen közli tanulmányait. A mezőgazdasági termelőszövetkezetekről (1959–65), majd a világ élelmezési kérdéseiről (1967–68), a dinamikus iparfejlesztésről (1969), a minőségi mutatókról, a gazdasági mechanizmusról, a tudományos-műszaki forradalom tervszerűségéről (1977–79) írt számos cikket. Tagja a politikai gazdaság tankönyvét magyarra fordító munkaközösségnek.

Független Újság — szabadelvű politikai, társadalmi, gazdasági és kritikai hetilap Kolozsvárt. 1934. dec. 31-től 1940. aug. 30-ig jelent meg. Szerkesztője és kiadója Ligeti Ernő. Széles demokratikus összefogás alapján a radikális és liberális közírók és szellemi emberek mellett helyt adott a szocialista és kommunista publicistáknak és íróknak is. 1. számának programadó cikkét Spectator (Krenner Miklós) írta Csüggedni vagy feszülni címen, szükségesnek tartva a magyar kisebbségi mozgalom megszervezését a “népi mozgalom” alapján. Szerinte a moz­galom alapelve az együttműködés a többségi nemzettel, államhűség és a jogok követelése, minden magyar erő összefogása s a munka és kenyér biztosítása mindenkinek.

A lap 1935 áprilisában közli Reményik Sándor Ahogy lehet c. versét, s elindítja a “hídverés” cikksorozatát. E tárgykörből Hegedűs Nándor, Kacsó Sándor, Tabéry Géza,Tavaszy Sándor és mások írásai jelennek meg. Az “ifjúsági és kisebbségi politika” ankétján megszólaltatja a radikális és szocialista fiatalok képviselőit. Ligeti Ernő cikksorozata felvázolja a magyar nemzetiség történeti útját a kisebbségi élet “bölcsőjétől”, 1919-től a 30-as évekig, Spectator pedig elindítja a kisebbségi arcvonal vagy demokrata pártszövetség megteremtésének vitáját. Bányai László a vitához kapcsolódva felveti a kérdést: “Hol a demokrata arcvonal?” Balogh Edgár A magyar kultúra történelmi becsülete c. cikkében (1935) üdvözli a baloldal találkozását a humanistákkal és a székely írók csoportjával. Az erdélyi irodalom vitájában a ~ az ESZC irodalompolitikájával szemben Berde Mária és Tabéry Géza, majd Szentimrei Jenő álláspontját támogatja; részletesen beszámol Németh László romániai útijegyzeteiről s a nagyváradi hídverési vitáról, amelyben többek között részt vett Victor Eftimiu, Octavian Goga, Tabéry Géza és Zilahy Lajos.

1936-ban és 1937-ben két rendkívüli vitaanyagnak adott helyet a lap. Az elsőnek központi kérdése a demokratikus szellemi arcvonal megteremtése. A kérdéshez hozzászól Erdélyi Ágnes, Heves Renée, Jancsó Elemér, Kovács Katona Jenő, Körösi Sándor, Méliusz József, Mikó Imre és Szenczei László. Ezt követte 1937 tavaszán a “fiatal magyarok találkozója” kérdésében indított ankét, amelyben részt vett Asztalos Sándor, Balogh Edgár, Bányai László, Demény Dezső, Jancsó Elemér, Jordáky Lajos, Kéki Béla, Kovács Katona Jenő, Nagy István, Szemlér Ferenc, Szabédi László, Szenczei László, Venczel József, Vita Sándor és Wass Albert. Méliusz József a szlovenszkói Tavaszi Parlament példamutatásáról közölt cikket, Józsa Béla felvetette a kérdést: “Mi lesz a romániai magyar munkással?” Az ankétot Tamási Áron foglalta össze Mind magyarok vagyunk c. cikkében.

A lap teljes egészében közölte a *Vásárhelyi Találkozó előkészítő jelentését Tamási Áron, Asztalos Sándor, Jordáky Lajos, Nagy István, Petrovay Tibor és Vita Sándor aláírásaival; állást foglalt világpolitikai kérdésekben is: támogatta a Páneurópa-mozgalmat, határozottan állást foglalt a fasizmus ellen, hosszas cikkekben tett hitvallást a spanyol köztársaság mellett, s elítélte a hitlerista Németország háborús politikáját.

Az irodalomtörténet szempontjából jelentős a haladó magyar irodalomnak nyújtott támogatás. A ~ közölte Antalffy Endre, Berde Mária, Hunyady Sándor, Járosi Andor, Karácsony Benő, Kós Károly, Lakatos Imre, Ligeti Ernő, Molter Károly, Raffy Ádám, Szántó György, Szentimrei Jenő, Székely Mózes, Tamási Áron cikkeit, Arató András, Hegyi Endre, Tompa László verseit, Cseresnyés Sándor, Gábor István, Kalotai Gábor és Mikes Imre riportjait, Jancsó Elemér irodalomtörténeti esszéit. A lap a transzilvanizmus romantikájával szembe­helyezkedő fiatal új realisták mellé állott: itt jelent meg Kovács György, Kovács Katona Jenő, Szemlér Ferenc, Szenczei László írásainak jelentős része. Helyet kapott a szocialista irodalom is: a lap közölte Keleti Sándor, Salamon László és Szilágyi András verseit, Méliusz József írásait; Kassák Lajos, Illyés Gyula, Radnóti Miklós, Weöres Sándor és Forgács Antal versei, Barta Lajos, Bálint György, Veres Péter és Kassák Lajos cikkei, Móricz Zsigmond és Márai Sándor prózája gazdagították a lap irodalmi rovatát. A román kultúrából Alecsandri, Eminescu, Minulescu, Rădulescu-Motru és mások írásainak fordításai jelentek meg. A világirodalomból Ehrenburg, Katajev, Max Brod, Ernst Toller, Kurt Tucholsky, Egon Erwin Kisch, Rimbaud, Aragon, Pirandello, Silone, Maugham, Mansfield, Benedetto Croce írásait közölte.

A lap kiadója és szerkesztője, Ligeti Ernő maga írja visszaemlékezéseiben: “A Független Újság a körülmények összejátszása folytán akaratlanul is jelentős, közvéleményt alakító szerephez jutott.”

(J. L.)