Romániai magyar irodalmi lexikon

Fellegvár — a kolozsvári Igazság szombatonként megjelenő ifjúsági oldala. Az 1978. ápr. 29-én kiadott első szám bevezető cikke szerint célja a Haza Sólymai, a Pionír- és a KISZ-szervezet, valamint a Diákszövetség megyei tevékenységéről, a diákok, falusi és munkásfiatalok életéről írni. Szerkesztője 1979 októberéig Szőcs Géza, utóda Molnos Lajos. Megjelenése első évében 42 számban mintegy 120 szerző 300 írását közölte, a szerkesztésben bekövetkezett személyi változás után egy ideig a megjelenés megritkult.

Munkatársainak nagy része egyetemi hallgató, kevesebben középiskolások, fiatal értelmiségiek, ifjúmunkások. Elsősorban a diákélet és a diákművelődés kérdésével foglalkozik, rövidebb írásaikkal jelentkeznek az *Echinox teoretikus kifejezésre törekvő munkatársai is. Cikkek foglalkoznak a Gaál Gábor Kör működésével, a Visszhang-fogadóestekkel, a televízió magyar adásának Kaláka műsorával, a tantárgy-olimpiával, a Megéneklünk, Romániai-fesztivállal, s jelentkeznek a szociográfiai érdeklődés dokumentumai is. Főleg versekkel és prózával Bréda Ferenc, Cselényi Béla, Csiby Károly, Hunyadi Mátyás, Kőrössi P. József, Palotás Dezső, Vitus K. György, zenei írásokkal Páll Imre, publicisztikával Beke Mihály András, Gagyi József, Golicza Mária, Juhász András, Székely Csaba hívta fel magára a figyelmet. Lakó Ildikó rövid írásaival a városkörnyéki falusi fiatalok életébe nyújt betekintést. Domokos Péter, I. Feszt László illusztrációkkal és versekkel jelentkezik.

A ~hoz hasonló ifjúsági oldalt indított az utóbbi évben több megye magyar nyelvű lapja: Marosvásárhelyen *Jövendő, Szatmáron *Jelen, Nagyváradon *if (Ifjúsági Figyelő), Brassó­ban *Tovább címmel.

Cseke Gábor: Mit látni a Fellegvárról? Ifjúmunkás 1979/12. — Ágoston Vilmos: Számvetés. Brassói Lapok 1979/30.

Felméri Sándor — *ábécéskönyv

Felszeghy Béla (Melegföldvár, 1882. márc. 22. — 1951. jún. 28., Budapest) — jogi író. Közigazgatási kérdésekkel foglalkozó szakmunkái 1919 előtt jelentek meg, így a magyar, német és román nyelven kiadott A községi igazgatás körében felmerülő legfontosabb teendők és tudnivalók (Beszterce 1910), majd A községi illetőség (Beszterce 1911), Fegyelmi jog a közigazgatási szakban (Beszterce 1912), A magyar földközösségek igazgatóságának összes szabályai I–III. (Bp. 1914) és Hadműveleti területek közigazgatása (Bp. 1918) c. munkák. Egy mélylélektani tanulmányát a pánikról az Imago c. bécsi pszichoanalitikai folyóirat közölte (1920). A két világháború között jelentős az Erdélyi Múzeum 1933/4–6-os számában megjelent tanulmánya: A közjogi önkormányzat elve és egy elfelejtett régi erdélyi államjogász. Ebben Balia Sámuelnek, a XVIII. század második felében élt táblai asszesszornak állít emléket, aki “Erdélyország Közönséges Nemzeti Törvényeinek” szentelt munkájával 1791-ben mesterén, Werbőczin túlmenően a király és a (nemesi) nép között létrejött szerződésről írt.

Felszeghy Ödön (Nagyszeben, 1907. nov. 23.) — biokémikus, természettudományi szakíró. Középiskolai tanulmányait szülővárosában, a Gheorghe Lazăr Líceumban végezte el, a kolozsvári Ferdinand-Egyetemen szerzett vegytan szakos tanári oklevelet (1930), a vegyészeti tudományok doktora (1943). Tanári pályáját a dévai Decebal Líceumban kezdte (1930–40), a kolozsvári tanítóképző tanára, majd igazgatója (1941–48), egyidejűleg egyetemi tanársegéd (1941–45), majd előadótanár, 1960-tól egyetemi tanár a Babeş–Bolyai Egyetemen. A Groza-kormány alatt az Oktatásügyi Minisztérium vezértitkára, a demokratikus magyar nemzetiségi oktatás egyik szervezője (1946–48).

Negyedszázadon át tevékeny részt vett az iskolán kívüli népművelés, főleg szabadegyetemek felvilágosító munkájában. Népszerű előadó. Kémiai tanulmányai román és német szakfolyóiratokban (Studia Universitatis Babeş–Bolyai Series Chemia et Biologia, Studii şi Cercetări de Chimie, Revue de Biologie, Hoppe-Seyler's Zeitschrift für physiologische Chemie, Lucrări Ştiinţifice ale Institutului Politehnic din Cluj) jelennek meg, a Korunk és Művelődés munkatársa. Számos román és magyar nyelvű egyetemi szakmunka, laboratóriumi útmutató, jegyzet szerzője, A beton (1956) c. szakmunka egyik románból magyarra fordítója, úttörő a biokémia tantárgyként való bevezetésében.

Munkái: Helyi erőforrások értékesítése a kémia segítségével (László Gáborral, 1955); Bio­chimie (román nyelven, Ábrahám Sándorral, 1972); A biokémia alapjai (Ábrahám Sándorral, 1976). Több munkatársával írt Kémiai kislexikona megjelenés előtt.

Felvinczi Takács Zoltán (Nagysomkút, 1880. ápr. 7. — 1964. dec. 4., Budapest) — művészettörténész. Középiskoláit Nagybányán és Kolozsvárt végezte, egyetemi tanulmányait Budapesten. Pályája kezdetén mint Hollósy-tanítvány festőnek készült, majd művészet­történettel és azon belül a kelet-kutatással jegyezte el magát. A Hopp Ferenc-féle keleti gyűjteményből ő hozta létre Budapesten a Kelet-Ázsiai Múzeumot, melynek igazgatója is lett. Művészeti írásainak súlypontjában a Kelet művészete áll, de behatóan foglalkoztatta Dürer, akiről könyvet ír (1909), a nagybányai festőkolónia története, valamint — különösen keleti kapcsolataiban — a régi és újabb erdélyi művészet. Az I. világháborút megelőző években kritikai hozzáállással követi a nagybányai művésztelep fejlődését, később alapos, forrásértékű tanulmányokban méri fel az alapító mesterek közül Hollósy Simon és Thorma János munkásságát.

Az erdélyi művészettel foglalkozó kutatásai akkor válnak elmélyültebbé, miután 1940-ben az egyetemes művészettörténet tanárává nevezik ki a kolozsvári egyetemre. Tanársegédje Raoul Şorban román művészettörténész. Rendezője és bírálója volt 1941 szeptemberében a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban megnyílt művészeti kiállításnak: az anyagot a régi egyházi művészet, az ötvös- és ékszerművészet, a festészet és háziipar maradandó értékeiből gyűjtötte össze, a gótikától a XX. század művészetéig. A következő év tavaszán, ugyancsak Kolozsvárt, a keleti művészet erdélyi kincseiből rendezett kiállítást, India, Kína és Japán művészetét 40 oldalon tárgyaló tanulmányt közölve az igényes és pontos katalógusban (Keleti művészeti kiállítás, Kv. 1942). A *Barabás Miklós Céh bírálóbizottságának külső tagjaként több kiállítás rendezője és szakavatott értékelője. 1943 tavaszán az ő rendezésében nyílik meg a kolozsvári sétatéri műcsarnok felavató tárlata. Több írását közölte A Hírnök (1941) és a Pásztortűz (1941–42). Antifasiszta körök felhívására értékes írással járult hozzá a 48-as Erdély c. kiadvány (Kv. 1943) sikeréhez. Ebben az időben rendezte sajtó alá A Kelet művészete (Bp. 1943) és Some premises of Islamic ornamental system (Bp. 1943) c. munkáit.

A kolozsvári Bolyai Tudományegyetemről 1947-ben került vissza a szegedi egyetem bölcsészkarára. Élete utolsó éveiben egykori mesteréről, Hollósy Simonról tett közzé tanulmányokat a Művészettörténeti Értesítő c. budapesti folyóiratban.

Fémes László (Margitta, 1894. szept. 13. — ?) — író, színműíró, újságíró. Kereskedelmi iskolai tanulmányait szülőhelyén végezte, majd helybeli, temesvári, marosvásárhelyi és budapesti lapok munkatársa lett. 1914-ben Ilja c. színművét sikerrel adta elő a nagyváradi Szigligeti Színház, ugyanekkor jelent meg Ilja és egyéb írások c. kötete. Szépirodalmi munkáit, kisebb művelődéstörténeti cikkeit közölték az irodalmi folyóiratok. A Tavasz adta ki Regényfigurák c. portrésorozatát (Nv. 1919) régi jelentős bihari személyiségekről. Szerkesztésében jelent meg a rövid életű Szemle c. irodalmi újság Temesvárt (1920). Elefántcsonttorony c. kötetében (Nv. 1921) prózafordításait közli; Tűzijáték c. vígjátékát 1928-ban mutatták be Nagyváradon. Zágoni Dezsővel Adyról írt színdarabja nem került bemutatásra.

Fényes Imre — *fizikai szakirodalom

Fényes Samu — *Bukarest magyar irodalmi élete

Fényi István (Kaplony, 1919. jan. 10.) — költő, műfordító. Már mint a csíkszeredai főgimnázium növendéke szerepelt három diáktársával a Lantos diákévek c. kis versan­tológiában (1939). Verseit közölte A Hírnök, a Termés és a Március is. A kolozsvári egyetem bölcsészkarán magyar–francia szakos tanári oklevelet szerzett; frontszolgálat és hadifogság után 1946-tól Nagykárolyban a magyar irodalom tanára. Az Utunk és Igaz Szó munkatársa. Meglehetős késéssel megjelenő első kötete (Tavaszi szőlővessző, 1966) “a szépség rezervátumá”-nak igézetében fogant, s a természet érzelemgazdag, áhítatos tisztelete a költői kismívesség veszélyével járt együtt. Újabb verskötetében (A világ benépesítése, Kv. 1971) a bukolikus költészettől egy oldottabb lírai kifejezésmódhoz jut el, felismeri a gondolati költészet lehetőségeit is. Terjedelmesebb, igényes emlékező költeményei (Kantáta egy nemzedékről, Cimbalom utca) ennek a megújulásnak a bizonyítékai. Fordításában jelentek meg egy-egy kötetben román balladák (1960), Otilia Cazimir gyermekversei (1964), román népdalok (1966); poéma-fordítással szerepel Eminescu meseverseinek magyar nyelvű antológiájában (Mesék, 1972).

Muzsnay Árpád: Költő — Károlyban. Utunk 1970/51. — Létay Lajos: Gondok, violák. Utunk 1979/4.

ASZT: Interjú. LM 1047. — F. I. írói pályájáról. LM 1384.

Ferencz Béla (Csíkcsomortán, 1905. júl. 12. — 1967. nov. 19., Debrecen) — újságíró. A csíkszeredai kat. gimnázium elvégzése után papi pályára készült, de teológiai tanulmányait félbeszakítva újságíró lett. Előbb Csíkszeredán, majd Nagyváradon jelentek meg írásai a napilapokban. Munkái: Csíkvármegye monográfiája a legrégibb időktől napjainkig (Csíkszereda 1935); Gyopár a Hargitán (népszínmű, Brassó 1936); Börtön élet (Nv. 1937); Székely góbéságok (Nv. 1938).

Ferencz Dóra — *lágerirodalom

Ferencz Gyárfás — *Brassói Lapok

Ferencz Imre (Gombás, 1946) — *Albatros Könyvkiadó

Ferencz Imre (Kászonaltíz, 1948. szept. 28.) — költő, szerkesztő. Csíkszentmártonban végezte a középiskolát, a marosvásárhelyi pedagógiai intézetben román–magyar nyelv és irodalom szakos képesítést szerzett, majd Bukarestben folytatott egyetemi tanulmányokat. 1972-től a Hargita munkatársa, közben 1976-ig a tanügyben dolgozik. Verseit az Ifjúmunkás, Utunk, Igaz Szó közli, itt tűnt fel az 1978/6-os számban megjelent Mikes apokrif levele c. versével. Forrás-kötete A hetedik évad (1979).

Borcsa János: “Nincs órája a nyugalomnak”. Igaz Szó 1980/10.

Ferencz József⁹³

Ferencz László, családi nevén Fenyves (Arad, 1911. jún. 15.) — szerkesztő, író, műfordító. Pályája során a temesvári A Hét (1944–45), Szabad Szó (1945–51), Bánsági Írás (1952–54) szerkesztője, a Művelődési Minisztérium referense (1955–58). A Művelődés több kis színművét közölte (1966–71). Munkái: A nürnbergi per (pamflet, Tv. 1945); Hályog (színmű egy felvonásban, Tv. 1956); A hozományvadász (komédia egy felvonásban, 1957); Árnyék (dráma, 1957); Az utolsó éjszaka (színmű, 1964); Poronty (vígjáték, 1965). Műkedvelőknek szánt darabjai közül sokat román, német és szerb nyelven is kiadtak. Oroszból és románból regényeket, színműveket, riportregényeket fordított, tolmácsolásában jelent meg Pavel Bojan kolozsvári munkás önéletírása (Az én időmben, 1973) s a Valaki tüzet kér c. német elbeszélésgyűjtemény (1973). Újabb fordításai: Constantin Duică: Jött egy ember… (1975); Tűzijáték (román szatirikus-humoros írások, 1978); Nicolae Jianu: A mélyből (regény, 1979). Válogatásában és fordításában közölte A Hét Thomas Mann kiadatlan naplójegyzeteit (1978/59–1979/1).

Ferencz S. István (Csíkpálfalva, 1945. jún. 1.) — költő, újságíró. A lugosi líceumnak és a kolozsvári pedagógiai főiskola természetrajzi karának elvégzése után helyettes tanító Gyimesközéplokon (1962–64), tanár szülőfalujában (1967–68), a csíkszeredai Hargita napilaphoz került újságírónak, majd a Falvak Dolgozó Népe belső munkatársa. Verseit és riportjait az Ifjúmunkás, Utunk, Igaz Szó, Korunk, Megyei Tükör közli. Verskötete, a Nyári vándorlások (Forrás 1972) figyelemre méltó indulás, a szerző otthonról kapott erkölcsi-folklorisztikus-nyelvi örökségét próbálja összeegyeztetni a modern világ közérzetével. Újabb verskötete: Utolsó kenyér (1978).

Farkas Árpád: Meghalló távolságban. Igaz Szó 1972/7. — Oláh István: F. S. I.: Utolsó kenyér. Könyvtár 1979/1.

Ferencz Zsuzsanna (Kolozsvár, 1943. nov. 20.) — író. ~ né Jagamas Ilona leánya. Szülővárosában szerzett német nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet. A bukaresti rádió magyar adásának szerkesztője, írásait az Utunk, Ifjúmunkás, Igaz Szó, Előre közli. Novelláiban a nő mai helyzete, erkölcsi problémái foglalkoztatják. Kaland a Virág utcában c. tévéjátékát 1977-ben Kincses Elemér rendezésében mutatta be a Román Televízió magyar adása. A hazai német prózából több darabot ültetett át magyarra. Novelláskötetei: Sok a fal (Forrás, Lászlóffy Aladár bevezetésével, 1969); Pillangó a volánon (Kv. 1978).

Mi is van a háttérben? Lázár László beszélgetése F. Zs.-val. Ifjúmunkás 1978/38. — Adonyi Nagy Mária: Pillangószárnyak. Utunk 1979/1.

Ferenczi Géza (Kolozsvár, 1924. jún. 22.) — régész. ~ Sándor fia, ~ István öccse. A kolozsvári ref. kollégium elvégzése után a Bolyai Tudományegyetemen nyert történelem szakos képesítést. 1954-től 1974-ig a Székelyudvarhelyi Múzeum igazgatója, 1976 óta a csíkszeredai Megyei Múzeum muzeológusa. A Székelyföld múltja foglalkoztatja, a dák–római és középkori régészet s a néprajz köréből román, magyar, német szakfolyóiratokban jelennek meg többnyire bátyjával együtt jegyzett tudományos dolgozatai. Az Árpád-kori gyepű­rendszer feltárásának anyagát a Korunk (1971–72), apja munkáját kiegészítő értekezéseit Énlaka rovásírásos feliratának megfejtéséről a Keresztény Magvető (1971–72) közölte. Bátyjával közösen tekintik át a székely rovásírásos emlékeket a Művelődéstörténeti tanulmányok c. gyűjteményes kötetben (1979).

Ferenczi Gyula — *pedagógiai szakirodalom

Ferenczi István (Kolozsvár, 1921. ápr. 15.) — régész. ~ Sándor fia, ~ Géza bátyja. A kolozsvári ref. kollégium elvégzése után a Bolyai Tudományegyetemen nyert történelem–földrajz szakos tanári képesítést. Előbb tanársegéd a Bolyai Tudományegyetemen s egy időben a Kolozsvári Történeti Intézetben dolgozik, majd 1963-tól a Kolozsvári Történeti Múzeum osztályvezetője. Első írása a Székelységben jelent meg (1939), szakmunkásságának eredményeit az Erdélyi Múzeum hasábjain kezdte közzétenni (1941–43). Kutatásairól magyar, román, német, olasz, angol, francia folyóiratokban számol be, az Acta Musei Napocensis, Apulum, Crisia, Dacia, Tibiscus, Sargetia helytörténeti folyóiratok, a Fasti Archaeologici, Revista Muzeelor şi Monumentelor munkatársa; különösen Kolozs megye, a Csíki-medence, a Nagy-Küküllő, Homoród völgye és Hunyad megye régészeti feltárásában s a limes-kutatásban szerzett tudományos érdemeket. A tihói római táborról szóló tanulmányát a Kelemen-emlékkönyvben (1957) közölte.

Szerkesztésében jelent meg Julius E. Lips A dolgok eredete c. munkájának magyar fordítása (1958). Népszerűsítő cikkeit közli az Igazság, a Művelődés munkatársa. A László király korabeli védvonalra vonatkozó megállapításait öccsével együtt a Korunkban hozta nyilvánosságra (Székelyföldi gyepűk, 1972/2). Bögöz községnek és nevének eredetével a Székelykeresztúri Múzeum emlékkönyvében (1974) foglalkozik, s öccsével közösen ír átfogó tanulmányt a magyar rovásírásos emlékekről (Művelődéstörténeti tanulmányok, 1979).

Önálló kötetei: Régészeti megfigyelések a Limes Dacicus észak-nyugati szakaszán (ETF 129. Kv. 1941); Csíkkarcfalvi régiségek (ETF 165. Kv. 1943); Micia (Oct. Floca és L. Mărghitan társszerzőkkel, román nyelven, Déva 1970).

Ferenczi Miklós (Dés, 1886. aug. 1. — 1933. dec. 30., Kolozsvár) — könyvtáros, bibliográfus, szótárszerkesztő, történetíró. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári ref. kollégiumban végezte (1904), majd a kolozsvári egyetem bölcsészkari hallgatója, s közben az egyetemi könyvtárban kezdi meg működését. Történelmi tárgyú dolgozatai közül kiemelkedik Hadadi br. Wesselényi István életéről és kiadatlan naplójáról írt doktori értekezése (1910). Részt vett Victor Cheresteşiu román–magyar és magyar–román szótárának (Kv. 1925) szerkesztésében; 1923-tól kezdve főkönyvtáros; ismerteti az Erdélyi Múzeum könyvtárát (Erdélyi Helikon 1931/1). Jelentős hozzájárulása a romániai magyar könyvészethez Az erdélyi magyar irodalom bibliográfiája c. közleménysorozat, mely György Lajos kezdeményezését folytatva az ETF 14, 18, 21, 31, 38, 52, 64 és 70. számaként külön is megjelent.

Kelemen Lajos: Dr. F. M. (1886–1933). Erdélyi Múzeum 1934/1–6.

Ferenczi Sándor (Zalatna, 1894. okt. 1. — 1945. jún., Szovjetunió) — régész. ~ István és ~ Géza apja. A szászvárosi Kuun kollégium elvégzése (1912) után a Ferenc József Tudományegyetemen kezdte el tanulmányait, s az Egyetemi Könyvtár gyakornoka (1912–20); harctéri szolgálata után a Regele Ferdinand I. Tudományegyetemen szerzett történelem–latin szakos tanári képesítést (1920), az egyetem ókortudományi intézetének gyakornoka, később tanársegédje, 1937-ben doktorált, 1941-től múzeumőr, majd az Egyetemi Könyvtárban könyvtáros. 1943-tól újra hadba vonult, hadifogságban halt meg. Szakirodalmi munkásságát a budapesti Archeológiai Értesítőben megjelent közleményeivel kezdte (1911); ugyanitt s a Genealógiai Füzetek, a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat Évkönyve, az Abrudbánya és Vidéke, valamint a Dolgozatok az Erdélyi Múzeum-Egyesület Érem- és Régiségtárából hasábjain jelentek meg régészeti, családtörténeti és érmészeti szakcikkei (1912–15). A két világháború között a Magyar Nép, Pásztortűz, Ellenzék, Keleti Újság, Erdély, Székelység, Erdélyi Múzeum közli művelődéstörténeti fejtegetéseit; régészeti tanulmányokat ír a Siebenbürgische Vierteljahresschrift és más hazai német lapok számára; tevékeny részt vesz a dák–római kutatásokban, magyarra fordítja Vasile Pârvan és D. M. Teodorescu régészeti tanulmányait; az Erdélyi Múzeum szemlerovataiban rendszeresen ismerteti a román, német, magyar szakirodalmakat. A székelyek eredetéről, településéről és rovásírásáról szóló tanulmányai tárgyilagos kutatási módszeréről tesznek tanúságot. Számos írását lefordították román és német nyelvre. Eredeti munkáit közölte a Revista Economică, Înfrăţirea, Dacia, Sargetia, Anuarul Comisiunii Monumentelor Istorice. Több értékes dolgozata máig kiadatlan.

Megjelent kötetei: Az énlaki rovásírásos felirat (Kv. 1936); Az egykori Kászonszék régészete. A kászoni székelyek letelepülése és eredete (Kv. 1938); Aşezările dacice din Munţii Orăştiei (posztumusz kiadás, társszerző Constantin Daicoviciu, 1951).

Írói álnevei: Alexandru Ampoianu, Közlő, Szemerjai Székely Sándor.

Ferenczi Sándor (Alsójára, 1901. aug. 7. — 1945. márc. 29., Sopron) — természettudományi szakíró, szerkesztő. Középiskolai és egyetemi tanulmányait Kolozsvárt végezte, Szegeden szerzett doktorátust. Nyomtatásban megjelent disszertációja: A madarak öregkortól eltérő tollszínezete atavisztikus jelenség-e, avagy a környezet hatásának tulajdonítható? (Szeged 1931). 1924-től tanár a kolozsvári unitárius kollégiumban, közben a Ferdinand Egyetem állattani intézetének munkatársa (1925–28), szerkeszti az Erdélyi Kárpát-Egyesület lapját, az Erdélyt (1933–35), munkatársa számos folyóiratnak és napilapnak. A földművelésügyi minisztérium megbízásából erdélyrészi ornitológus, az EKE képviselője a romániai Természetvédő Egyesületben, az országos Természetvédő Bizottság alelnöke. 1940-től a máramarosszigeti főgimnázium igazgatója.

Erdély viperáiról írt tanulmánya (1932), az EME vándorgyűlésein tartott előadása Erdély kihalt és kihalóban levő emlősállatairól (1933) s a kolumbácsi légyrajokról Erdély nyugati részén (1934), cikke Brassairól mint természettudósról a Keresztény Magvetőben (1934) és a természettudományi szertárak kezeléséről az Erdélyi Iskolában (1943) különnyomatban is megjelent. Általános érdekű könyvecskéje: Kolozsvári útmutató (Kv. 1941). A katonai szolgálat megtagadása miatt nyilas tábori csendőrök agyonlőtték. Mint nevelő és természetjáró több nemzedékre hatott; az írók közül tanítványa, Létay Lajos emlékezik vissza rá hálával.

Létay Lajos: Léptem-igazító. Utunk 1969/42; újraközölve A költészet útjain, Kv. 1971. 236.

Ferenczi Zsigmond⁹⁴ — *nemzetiségtudományi irodalom

Ferenczy Géza⁹⁵

Ferenczy György (Kolozsvár, 1901. ápr. 14. — 1967. ápr. 27., Bukarest) — szerkesztő, író. ~ Gyula és ~ Zsizsi testvére. Középiskoláit szülővárosában végezte. 1926-ban Domokos-Haraga Balázzsal a kolozsvári Illusztrált Világ (később Érdekes Újság) főszerkesztője. Később a román nemzeti pártok irányvonalát követő⁹⁶ szatmári Kimondom (1933–35) és a sepsiszentgyörgyi Igazság (1935–36) szerkesztője. Kötetei: Álmatlan éjszakák (versek, Kv. 1919); Szerelmesek (versek, Kv. 1924); Én és az Asszony (versek, Szabadka 1927); A szerelem koldusa (regény, Kv. 1928); A halál asszonya (vers és próza, Nv. 1932); Ave Hitler, morituri te salutant… (Hitler-ellenes pamfletgyűjtemény, 1933); Magyar élet Romániában. Hozzászólás Németh László romániai útjához (Sepsiszentgyörgy 1936); A transsylvaniai magyarság és a revízió (vitairat, Nv. 1937); Ez az igazság! (vitairat, Szatmár 1937); Golgota Transsylvániában (vitairat, románul is, 1941).

Ferenczy Gyula (Kolozsvár, 1868) — *Lapkiadó Részvénytársaság

Ferenczy Gyula (Kolozsvár, 1891. ápr. 12. — 1962. febr. 13., Budapest) — zeneszerző, színművész. ~ György és ~ Zsizsi testvére. Középiskoláit szülővárosában végezte, egyetemi tanulmányait ugyanitt, Bécsben és Párizsban folytatta. A zeneirodalomban könnyűzenére szerzett dalaival ért el sikert, Intermezzo c. balettjével a zürichi Duncan Theaterben mutatkozott be. Erdélybe hazatérve 1926-ban megalakította az állandó lakhelyhez nem kötött székelyföldi színtársulatot, játékrendjén Goldoni, Molière és Gorkij is szerepelt. Színháza előfutára volt annak a *kék madár kísérletnek, mely a 30-as évek derekán a székely népköltészet remekeit dramatizálva külön játszóstílust kívánt megteremteni. Népszerűek voltak feleségével, Szász Ilonával közösen rendezett előadóestjei, ilyenkor a színésznő-feleség férje szerzeményeit adta elő. Nyomtatásban maradt ránk egy darabja: Tudjátok-e, mi az, szeretőnek lenni? (Sepsiszentgyörgy 1927). A 30-as években Tordán próbálta megvalósítani népszerű művelődési programját, melynek során munkás-előadásokat szervezett. 1936-ban színre vitte Pálfi Miklós helyi szerző Balázs Ferencről írt Útépítők c. társadalmi színművét. Élete hátralévő szakaszában színész, a Jászai Mari Színészotthonban halt meg.

Ferenczy Júlia (Nyárádszentbenedek, 1909. ápr. 3.) — festőművész, illusztrátor. A képzőművészeti főiskolát Kolozsvárt és Temesvárt végezte, Aurel Ciupe és Romulus Ladea tanítványa, Gy. Szabó Bélától tanult grafikát. A kolozsvári Képesújság (1946), majd a Dolgozó Nő művészeti munkatársa (1948–53). Számos ifjúsági művet illusztrált az 50-es években, rajzai jelentek meg az Utunk és a Művelődési Útmutató hasábjain. Megfestette többek között Kelemen Lajos arcképét.

Ferenczy L. Tibor — *munkáslevelezők

Ferenczy Zsizsi, Szentimreiné (Kolozsvár, 1895. jan. 13. — 1969. febr. 13., Kolozsvár) — énekművésznő. ~ Gyula és ~ György testvére. A felső leányiskola és zenekonzervatórium elvégzése után 1915-ben szülővárosában kezdte operaénekesnői pályáját; az I. világháború után férje, Szentimrei Jenő oldalán mint népdalok és balladák előadóművésze bekapcsolódott a hazai magyar irodalmi életbe. 1922-ben a segesvári Petőfi-ünnepélyen székely dalokat és balladákat énekelt, Kolozsvárt székely író-esten (1924) szerepelt, majd önálló Ady–Reinitz-dalestje (1926) és orosz népdalestje (1927) aratott sikert. A KZST tagja. Részt vett Benedek Elek “turné”-in (1927–29), s szerepet vállalt a *Kecseti Kaláka művészi folklórmozgalmában, majd férjének Kalotaszegi ballada, ill. Csáki bíró lánya c. népi játékában. Barátnőjéről, Boncza Bertáról magnóra adott vallomását Óvári Attila tette közzé (Korunk 1967/1), férje visszaemlékezéseinek második részét kiegészítő memoárja kéziratban.

Szentimrei Jenő: Elfelejtett dalaink. Ellenzék 1934. ápr. 8.; újraközölve Sablon helyett csillag, 1968. 232–36. — Marosi Ildikó: “Valaki, aki a szívemen átsétált.” Új Élet 1967/22. — György Dénes: Benedek Elek “turnéi”. Korunk 1971/5.