Romániai magyar irodalmi lexikon

2. Marosvásárhelyen a pedagógiai főiskola filológus hallgatóinak kezdeményezésére 1963-ban alakult műkedvelő színjátszó csoport. Az együttest 1967-ben átvette a Diákművelődési Ház, s azóta orvostanhallgatók, almérnök-hallgatók, pedagógusok és középiskolások is közreműködnek. Állandó vezetőjük és rendezőjük Kovács Levente, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet lektora. 1963-ban Csizmarek–Nádasdy Százházas lakodalom c. darabjával indultak, azzal a szándékkal, hogy politikai színházat teremtsenek. Azóta Csehov, Karinthy mellett Méhes György, Molnár Jenő darabjait mutatták be. Első jelentősebb sikerüket 1967-ben Saroyan Halló, ki az? c. darabjával érték el, 1970-ben Albee Bessie Smith halála c. művét adták elő a brassói fesztiválon, s 1972-ben Karinthy Az emberke tragédiája c. művével országos I. díjat nyertek a temesvári versenyen. Tízéves fennállásukat Peter Weiss A luzitán szörnyével ünnepelték meg. Az ENSZ Környezetvédelmi Bizottságának kelet-európai központja segítségével állították össze 1974-ben a szennyeződés ellen tiltakozó kollázsműsorukat (Tiszta Földet!); 1975-ben Shakespeare A szentivánéji álom c. darabjának zenés változatával szerepeltek (a beiktatott szonetteket Sárossy Endre zenésítette meg), s ezzel bemutatkoztak Temesvárt, Kolozsvárt, Brassóban, Székelyudvarhelyen. Műsorukon zenés kabaré is szerepelt; népszerűek a kortárs költőket, így Kányádi Sándort, Szilágyi Domokost, Szőcs Kálmánt bemutató szavalóestjeik.

Míg a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet harmadéves hallgatói a *Thalia-laboratórium keretében — már a ~on túlmenő jelentőséggel — évente két amatőr-kísérleti műsort mutatnak be, az első és másodéves színinövendékek 1976 óta bekapcsolódtak a főiskolás együttesbe mint szereplők, segédrendezők és technikusok. Ez a tevékenység a színészképzés szerves része lett. A kibővült csoport előadta Victor Eftimiu Prométheusz öröksége c. darabját (Kovács Levente átdolgozásában, Elekes Csaba zenéjével), majd 1977-ben Emberarcok címen Cseke Gábor, Gálfalvi György, Marosi Barna prózai írásaiból, Farkas Árpád, Magyari Lajos, Kenéz Ferenc verseiből összeállított riportkollázzsal mutatkoztak be (Elekes Csaba és Panek Kati zenéjével). 1978-ban Bertolt Brecht Mahagonny város tündöklése és bukása, 1979-ben Dumitru Radu A nyolcadik nap hajnalán c. darabjával arattak helyi és országos sikert.

(Ko. L.)

3. A temesvári Diákművelődési Ház Thalia Stúdiója keretében 1968-ban alakult a román nyelvű együttes mellett magyar, német és szerb nyelvű színjátszó csoport; a magyart főleg a politechnikai intézet diákjainak buzgalma hozta létre. 1968 decemberében országos bemutatóként színre hozták Kocsis István Megszámláltatott fák c. drámáját. A csoport már indulásakor céljául tűzte ki, hogy a hazai magyar irodalomnak a hivatásos színtársulatok részéről méltatlanul mellőzött alkotásait viszi közönség elé. Így került előadásra Kocsis István Rekviem, Jogfosztott, Tűzszünetben és Játék a hajón c. munkája, több Páskándi-darab, Kincses Elemér Katonák, Seneca és A gomb, Szőcs Kálmán Befejezhetetlen szimfónia c. színműve, valamint Papp István átírásában Bálint Tibor Önkéntes rózsák Sodomában c. regényének színpadi változata. 1974-ben a csoport Hadobás István Medvetánc c. darabjával I. díjat nyert a Diákszínjátszó Fesztivál Craiován tartott országos döntőjén. Bemutatták Bodor Ádám Felvilágosító iroda és Anavi Ádám Az eltűnt szerető c. darabját, majd 1977-ben Kenéz Ferenc, 1978-ban Király László verseiből állítottak össze egész estét betöltő műsort.

A diákszínjátszók munkáját Temesvárt az Állami Magyar Színház művészei irányítják: Vértes József, majd Cseresnyés Gyula, utánuk Mátray László. A csoport vállalkozott Augustin Cuzanni A középcsatár hajnalban hal meg (1969), Illyés Gyula Az éden elvesztése (1971), Dumitru Solomon Diogenész, a kutya (1976) c. darabjának előadására, s 1978-ban tízéves fennállását Friedrich Dürrenmatt Pillanatképek egy bolygóról c. drámájával ünnepelte, Mátray László rendezésében. 1979-ben Oláh István Az alakítás, avagy a kísérleti költészet esélyei c. darabjának bemutatására került sor.

A ~ hatékonyságára jellemző, hogy a diákműkedvelők szavalataikkal és felolvasásaikkal közreműködtek a *Látóhatár Kör és az *Ady Endre Irodalmi Kör ülésein, s közülük számosan főiskolai tanulmányaik bevégzése után is írói, műkedvelő és népművelő szerepkörben tevékenykednek új munkahelyeiken.

(Sz. J.)

4. A brassói Diákművelődési Ház Karima néven fellépő magyar színjátszó együttese 1972ben alakult meg. Hazai fiatal magyar költők műveiből összeállított műsorukkal (Sirálytánc) mutatkoztak be első ízben. 1973 tavaszán Akszjonov Kollégák c. darabját mutatták be sikerrel. Vendégszerepeltek előadásaikkal Brassó megye városaiban, így Kőhalomban és Szecselevárosban. A csoport művészeti vezetői a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház meghívott művészei. Az évenként újjáalakuló együttes 1978-as műsorán sikerrel szerepelt az Akarsz-e játszani? c. játékkompozíció, melyet Kovács R. József, a finommechanikai fakultás hallgatója állított össze Sütő András Engedjétek hozzám jönni a szavakat c. műve nyomán; 1979-ben Oláh István Az alakítás c. lírai oratóriumával szerepeltek.

(Sz. S.)

Lászlóffy Aladár: Ősbemutató diákszínpadon. Igazság 1965. máj. 12. — Márton János: Egyetemi színpad. Művelődés 1970/3. — Kardos Adrienne: Echinox-színjátszók. Echinox 1970/5. — Szekernyés János: Drámairodalmunk jelene és a temesvári diákok. Művelődés 1972/10; uő: Műkedvelés és hivatásos színház között. Korunk 1973/9. — Hürkecz István — Szász László: Három csoport és még egy. Hol tart a kolozsvári magyar nyelvű főiskolai színjátszás? Igazság 1973. máj. 13. — Főiskolás diákszínpad. Ankét Pandula Dezső, Hevesi József, Demján László egyetemi hallgatók részvételével. Utunk 1973/31. — Bölöni Sándor: Politikai színház diákoknak. Előre 1973. aug. 10. — Gaal György: A kolozsvári diákszínjátszás múltjából. Művelődés 1973/10; uő: A hazai magyar nyelvű diákszínjátszás múltja. Echinox 1974/1–3 és 1974/5–7. — Kovács Levente: Diákművelődés: önkifejezés és életforma. A Hét Évkönyve 1978. — Kelemen Ferenc: Gazdag szegény diákszínház. Beszélgetés Kovács Leventével. Művelődés 1979/8. — Varga Gábor összeállítása: Üdvöz légy, Thália! Igaz Szó 1979/8.

ASZT: Bolyai Farkas A párisi per c. darabja diákelőadásban. TM 41.

főiskolás lap — az egyetemeken és főiskolákon pályára készülő új értelmiség sajtószerve.

A két világháború közt az *Erdélyi Fiatalok tölti be a ~ szerepét (1930–40), a II. világháború alatt Kolozsvárt “Az erdélyi magyar ifjúság szava” alcímmel a KMDSZ lapjaként indult meg a *Március Derzsi Sándor, Kolosy Márton, Lőrinczi László szerkesztésében (1942–43), a népi írók szellemi irányvonalát követve.

1944 után az MNSZ ifjúsági osztálya a Móricz Zsigmond Kollégiummal karöltve jelentetett meg ifjúsági kiadványokat, majd az egyetemek és főiskolák ifjúsági szervezetei kezdték meg több ~ kiadását. Így keletkezett Kolozsvárt a román–magyar–német nyelvű *Echinox és Napoca Universitară, Temesvárt pedig a szerbbel együtt négynyelvű *Forum Studenţesc. Marosvásárhelyen 1969 és 1974 között az orvostanhallgatók Aesculap címen háromnyelvű, a pedagógiai főiskola diákszövetsége *Athenaeum címen kétnyelvű s a színi főiskolások *Thália címen magyar nyelvű lapot adtak ki. 1974-ben a három lap helyett egy háromnyelvű ~ indult *Gînduri Studenţeşti címmel mint a Kommunista Diáktársulatok Szövetsége helyi központjának hivatalos orgánuma.

Földes Anna¹⁰¹

Földes István¹⁰²

Földes László (Arad, 1922. jún. 26. — 1973. jan. 10., Kolozsvár) — irodalomkritikus, szerkesztő. ~ Mária férje. A középiskolát Aradon és Budapesten végezte, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen lélektan–filozófia szakon 1947-ben szerzett tanári képesítést. 1947 és 1953 között az egyetem lélektani, majd filozófiai tanszékén tanársegéd, ill. lektor, 1953-tól pedig a kolozsvári Képzőművészeti Főiskola és a Zenekonzervatórium esztétikatanára. Még egész fiatalon a romániai magyar irodalom fejlődése szempontjából fontos funkciókat tölt be: tanári állása mellett 1950 és 1956 között az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó kolozsvári fiókjának főszerkesztője, 1956-tól pedig az Utunk főszerkesztője; hosszú megszakítás után, 1970-től ismét alkatának, széles körű érdeklődésének megfelelő szerkesztői munkát végzett mint a bukaresti A Hét főszerkesztő-helyettese.

Első kritikai írását mestere, Gaál Gábor közölte az Utunkban 1947-ben. A forradalmi romantika s a vele hovatovább összeszövődő dogmatizmus természetesen rányomják bélyegüket kritikai indulására; korai cikkei nem annyira az elemzőkészséget, mint inkább az irodalompolitikusi rátermettséget bizonyítják. Az 50-es évek második felétől született kritikái, esszéi, irodalomtörténeti igényű pályaképei nemcsak szemléletileg haladják meg előző bírálatait, azok publicisztikai állásfoglalását, összefoglaló jellegű műfaji felméréseit, hanem — alapos filozófiai és irodalmi műveltségét, modern lélektani felkészültségét kamatoztatva — többnyire közvetlenül polemizálnak a proletkultos szemlélettel, az irodalmi vulgarizálással. Létay Lajos költészetének beható elemzésében például az idillizmus művészeti kártékonyságára is figyelmeztet (1957). Papp Ferenc írói megújhodásából pedig a dogmatizmus tehetségsorvasztó hatásának tanulságát mutatja ki (1967). Dsida Jenő költészete c. terjedelmes tanulmányában (1957) az elsők között kísérli meg a két háború közötti romániai magyar irodalom örökségének árnyaltabb átértékelését, bár a formaelemzés elnagyolása miatt az eredmény még nem egyértelmű. Kitűnő elemzőkészségét elsősorban Szabédi László és Horváth Imre költői életművének, Lászlóffy Aladár első versköteteinek értelmezésében, bírálatában érvényesítette, ahol a költészet logikailag megragadható, kategorizálható elemei meghatározó szerephez jutnak. Különösen Szabédi-tanulmányában (Az egészet akartam, 1956) sikerül “az értelem puritán szigorát” a formaelemek dialektikus rendjében kimutatnia. Lászlóffy-elemzésében már-már egy önálló József Attila-tanulmány körvonalai villannak fel, s a József Attila utáni modern magyar líráról fogalmaz meg benne ma is megszívlelendő igazságokat.

Mint kritikus a “szellemi reflexek”-ben éli ki magát. Eredeti gondolatai irodalomról, színházról, képzőművészetről nem rendeződnek szilárd rendszerbe, tanári előadásai, szerkesztői kezdeményezései (főként a könyvkiadói munkában és az Utunk-szerkesztés éveiben), írásban rögzített vagy szóbeli vitákban elhangzó érvei viszont közvéleményformáló erejűek voltak, jelentős tényezők a fiatal művésznemzedék szemléletének alakulásában.

Kötetben kevés anyagot hagyott maga után. Tóth Sándorral sajtó alá rendezte Gaál Gábor filozófiai, társadalomtudományi és a marxizmust összefoglaló egyetemi jegyzeteit (Kv. 1947); kritikusi életművének jelentős része ma is csak a korabeli lapokban szétszórva található, s önmagával szembeni szigorúságát tanúsítja, hogy a romániai magyar novella első évtizedének átfogó elemzését tartalmazó könyve kéziratát éppúgy félretette, mint ahogy egyetlen, életében megjelent tanulmánykötetéből (A lehetetlen ostroma, 1968) kizárta az 50-es évek derekáig írott összes tanulmányait. Egy második tanulmánykötetének befejezésében halála akadályozta meg.

Nekrológjában így jellemzi Deák Tamás: “Szenvedélyes volt az elvontságban is. Szerette az elvontságot, a szellemi tornát, a filozófiai tréfát, a mutatványt, a bravúrt. Ha majd a bírálatairól írunk, nem szabad megfeledkeznünk Földesnek erről a mondhatni élveteg öröméről az absztrakcióban, mert talán ebben volt a »legmodernebb«, ő, a nagyon modern ember.”

(K. L.)

Méliusz József: A lehetséges meghódítása. Előre 1968. szept. 28.; újraközölve Az illúziók kávéháza, 1971, 110–16. — Kántor Lajos: Szellemi reflexek — és a szintézis. Korunk 1968/12. — Szőcs István: Vándorló szempontok. Igaz Szó 1969/2. — Láng Gusztáv: Az analízis győzelmei és határai. Utunk 1969/16. — Bajor Andor: A messzeség íve alatt. Korunk 1973/1. — Deák Tamás: A temetésen. Igaz Szó 1973/1. — Domokos Géza: Úszás közben. A Hét 1973/2. — Bodor Pál: Múlt időben minden igét. A Hét 1973/2. — Szász János: F. L. titoktalan rejtelmei. A Hét 1975/48.

ASZT: Huszár Sándor Földes-interjúja. LM 648. — F. L. riportja Bene Józseffel. LM 764. — Riportja Feszt Lászlóval. LM 890. — F. L. emlékműsor. LM 1178.

Földes Mária (Arad, 1925. szept. 5. — 1976. dec. 18., Tel-Aviv) — színműíró. ~ László felesége. Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Kolozsvárt végezte, egy ideig a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet hallgatója volt.

Fiatalon élte át a deportálás megpróbáltatásait. Írói szemléletét ez a megrázó élmény s a szocialista társadalom kibontakozása alakította ki. Hazai magyar színműirodalmunk úttörői közé tartozott, s a valóság változásai során fejlődött művészete is. Első drámai műve, a Hétköznapok c. tragikomédia (könyv alakban 1957) viszolygást fejez ki az alantas érdekeket leplező fellengzéssel szemben; a Hölgy a barakkban (“Romain Gary ötlete alapján”, 1960) irodalmi és személyi emlékek hatása alatt mutat rá a deportáltak kisközösségében a jellemek kialakulására, megvilágítva az árulás és elvhűség dilemmáját; a Baleset az Új utcában (kolozsvári bemutató 1963-ban; könyv alakban 1965) drámai riport, amelyben a személyi felelősség kérdése új típusú emberi kapcsolatokra derít fényt; A hagyaték (kolozsvári bemutató 1964-ben) özvegyi jellemtorzulás halottimádó aszkézisét tagadva bontja ki az egészséges életösztön tiltakozását minden dogmatikus korlátozással szemben. A kritika részéről kifogásolt esztétikai ellentmondásokat sikeresen oldotta fel a Korunkban 1965-ben megjelent, Szatmáron bemutatott, majd az öt színművet felölelő kötetnek is (1968) címet adó A hetedik, az áruló c. fizikus-dráma: erkölcsi meggyőződés és hivatástudat Dürrenmattra emlékeztető konfliktusa azonban egy tudományos felfedezés emberi vagy embertelen felhasználása körül eredeti feldolgozású. Utolsó, még 1968-ban szerzett darabja, a Nagyváradon bemutatott s román nyelven a bukaresti Nottara Színházban is előadott Rövid a nyár valójában már A séta c. önéletrajzi regény (1974) olykor fanyar, de mégis lírai telítettségű vallomását jelzi előre. A regényből Bátséva Noám (valamikor Wohl Kati néven ismert szatmári színésznő) héber nyelvű színdarabot írt.¹⁰³

Marosi Péter: Drámák, drámaiság. Utunk 1962/50. — Balogh Edgár: Humánum a színpadon. Korunk 1967/4. — K. Jakab Antal: Az erkölcs diadala és kudarca. Igaz Szó 1967/8; uő: Az ötödik, az igazi. Utunk 1968/31. — Banner Zoltán: Rövid a nyár. F. M. vígjátékának ősbemutatója Nagyváradon. Utunk 1968/48.

ASZT: Baleset az Új utcában. Kolozsvári előadás (3 szalag), TM 16. — A hetedik, az áruló (2 szalag), TM 57. — A hagyaték (2 szalag), TM 83. — Hétköznapok. Szatmári előadás (2 szalag), TM 148. — Rövid a nyár. Nagyváradi előadás (3 szalag), TM 432. — Bűnösök. F. M. hangjátéka, TM 486.

Földes Zoltán (Csíksomlyó, 1884. okt. 15. — 1956. júl. 28., Budajenő) — elbeszélő, tankönyvíró. Csíksomlyón tanítói oklevelet, Kolozsvárt jogi doktorátust szerzett, tanító lett. Már az I. világháború előtt több verskötete jelent meg. A Hírnök, Pásztortűz, Vasárnap, Új Cimbora, Jóbarát, Erdélyi Tudósító munkatársa, 1929–30-ban Angyalkert (később Erdélyi Kis Pajtás) c. gyermekújságot adott ki. Gyermekek számára írt köszöntőkönyvet (Kv. 1923) és iskolai használatra elkészítette Maros-Torda vármegye földrajzát (Kv. 1923). A népiskolák IV–VIII. osztályai számára szerkesztett magyar olvasókönyveit (1928–37) a kat. elemi iskolákban használták, a VI–VII. osztályok számára egészségtant írt (1931). Szépprózai írásgyűjteménye Az endrédi leányvásár és más elbeszélések (Kv. 1928); újabb versei Szívvel (Szováta 1928) c. alatt jelentek meg; falusi históriája Az elveszett leány (Kv. 1928). Apjának, ~ Józsefnek, a csíksomlyói tanító-igazgatónak múlt századbeli jegyzeteit felhasználva adta ki didaktikus történeteit és jótanácsait: János apó tapasztalatai (Kv. 1928).

Földi István (Kézdivásárhely, 1903. ápr. 23. — 1967. jún. 28., Dombóvár) — író, szerkesztő, népművelő. Kézdivásárhelyen érettségizett, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán szerzett tanári oklevelet. Szülővárosában iparművészeti munkák elvégzéséből tartotta fenn magát, s lelkes szervezője volt a város művelődési és sportéletének. 1930-ban szerkesztésében jelent meg Sepsiszentgyörgyön a Délkelet c. hetilap, 1931-től 1941-ig a Székelyföld c. hetenként kétszer megjelenő újság. 1941-től 1944-ig Sepsiszentgyörgyön népművelési titkár s a Székely Nép c. napilap főmunkatársa. 1945-től a Magyar Népköztársaságban élt, néhány évig a Tolna megyei székely telepesek iskolájának volt igazgatója Tevelen. Írt verseket, elbeszéléseket, regényeket és színműveket, munkáiban a szülőföldhöz, az egykori Háromszék megyéhez kötődik. A “székely” írók hatása alatt áll, s tollát közéleti, nevelői szempontok vezetik.

Maradandó értéket jelentő munkája Századelő az udvartereken címmel halála után jelent meg a Megyei Tükör 1971es évfolyamában 54 folytatásban; a szociográfiai fogantatású munka a régi Kézdivásárhely kisiparosainak és kiskereskedőinek jellegzetes világát rajzolja meg. Egyéb munkái: Nemere-fúvás (regény, Kv. 1937); Gábor Áron (regény, Sepsiszentgyörgy 1942); Gábor Áron (színmű, Sepsiszentgyörgy 1943, a megjelenés évében felállítandó Gábor Áron-szobor javára adták elő). A bukovinai székelyek dunántúli letelepedésének története, Kőrösi Csoma Sándorról s a madéfalvi veszedelemről írt színműve, emlékiratai kéziratban.

Földi Janka (Biharpüspöki, 1918. szept. 15.) — író. Nagyváradon érettségizett, majd visszatért falujába. A helyi sajtóban megjelenő versei és egyéb írásai paraszti valóság és misztikum tükrözései. Bihari Sándor Kádár Kata c. balladisztikus daljátékának librettóját írta (nyomtatásban is megjelent 1956-ban, Bene József illusztrációival). Paraszttémájú nemzedék-regénye kéziratban.

földtani és földrajzi szakirodalom — az átfogó földtudományi (geonómiai) irodalom két ága. A földtan a Földdel, annak szilárd kérgével foglalkozik, történetiségét kutatva az őslények vizsgálata alapján. Tagolódása: ásványtan, kőzettan, őslénytan, történeti geológia, élettörténet, vízföldtan, geofizika, geokémia, dinamikus, alkalmazott és gazdasági földtan. A földrajz határtudományi jellegű a természet- és társadalomtudományok között. Ide tartozik az általános földrajzi szakirodalom, amely a szervetlen és szerves világgal mint az ember természetes környezetével és az ember környezetmódosító tevékenységével foglalkozik (analitikus földrajz), ágazati tudományai: a geomorfológia, hidrológia, meteorológia, élet­földrajz, talajföldrajz, népesség- és településföldrajz, ill. ágazati gazdasági (politikai, történelmi) földrajz. A regionális földrajzi szakirodalom a tájak természeti viszonyait vizsgálja és értelmezi, természeti és gazdasági földrajzi részre tagozódva. Az általános és a regionális együttese az integrált egységes táj értékelő (tájrajzi) szakirodalom, ezt a táj ősföldrajza, mai állapota, ökológiai adottsága, erőtartaléka, a táj jövője foglalkoztatja. A hazai magyar földtudományi szakemberek a két világháború között a Kolozsvárról Szegedre költözött Ferenc József Tudományegyetemen s az EME természettudományi szakosztályán intézményesített tudományos munkásságot folytatták tovább, részben az EME kereteiben, részben az EKE mint turista intézmény égisze alatt, többnyire műkedvelői alapon.

Cikkeik, közléseik ezen egyesületek folyóirataiban, így az Erdélyi Múzeum, a Múzeumi Füzetek s az Erdély hasábjain vagy a heti- és napisajtóban jelentek meg. A II. világháború alatt ideiglenesen újra egyetemi szintre emelkedő földtani és földrajzi munkásság végleges intézményi kereteket csak a felszabadulás után kapott, amikor is az új Bolyai Tudományegyetemen elkezdődött a hazai magyar szakemberek és szakírók kiképzése. Ez folytatódott az egyesített Babeş–Bolyai Egyetemen s az országosan kialakult földtudományi intézmények nemzetiségi különbségek nélkül egységes fejlődési lehetőségeket biztosító kereteiben. Földtudományi szakíróink többsége mindenkor Erdély földtani-földrajzi feltárását tűzte ki célul maga elé.

Erdély földtani feltárásában úttörő munkát Koch Antal geológus végzett a múlt században megkezdett rendszeres ősföldrajzi, őslénytani, rétegtani, hegyszerkezeti, vulkanológiai tudományos kutató, leíró és népszerűsítő munkásságával. Tevékenységét olyan kiváló egyéniség folytatta, mint Szádeczky-Kardoss Gyula: fő kutatási területe a Bihar-hegység és Gyalui-havasok, az Erdélyi-medence és a Kelemen–Hargita vulkáni vonulata volt; jelentős, munkát végzett a földgáz-feltárásokban is. A Kolozsvár környékén előforduló vulkáni tufákról írt monográfiája, a lejtők dinamikájáról adott közlése nagy jelentőségű. A II. világháború után a bukaresti Állami Földtani Intézet munkatársa, több román nyelvű dolgozata itt jelent meg.

Az ásvány-kőzettani kutatások folytatója Balogh Ernő, aki a barlangkutatás terén is maradandót alkotott. Méltó utóda Imreh József, aki itthon és külföldön az üledékes cölesztinek keletkezéséről, az aragonit, a stroncionit, pirit, barit, galenit, kvarc, dolomit kristálytanáról, az erdélyi harmadkori üledékek geokémiájáról számos dolgozatot közölt. Román nyelvű kristálytani munkája nagyrabecsült egyetemi tankönyv.

A vulkanológiai kutatások továbbfejlesztője, Török Zoltán, a Kelemen–Hargita vonulat genetikájával, térképezésével, ásvány-kőzettani részletes feltárásával tűnt fel. A vulkáni hegységek kutatásának eredeti módszertanát dolgozta ki; jelentősek az utóvulkáni jelenségek, ásványtani nyersanyag-lelőhelyek, ásványvízforrások tanulmányozásában elért eredményei is. Tanítványai, Treiber János és Götz Endre bevezették az ásványok minőségi meghatározásának termodifferenciális módszerét, elősegítve a hazai kaolinés foszfortelepek megismerését s a bauxit földtanát.

Szádeczky-tanítványként, majd -munkatársként kezdte el tudományos pályafutását Tulogdi János. Szakmunkásságának témái: a karsztkutatás, a völgymorfológia, a források földrajza, a kirándulások módszertana, természetvédelem. Élete vége felé jelent meg tanítványaival, Balás Árpáddal és Madarász Antallal közösen szerkesztett Földrajzi kislexikon c. munkája (Kriterion Kézikönyvek 1976). A völgymorfológiai kutatások terén a Tulogdi-vonalat követi Tövissi József; folyóvölgyeink oldallejtőinek fejlődésével és jelenlegi állapotával, Olthévíz ősföldrajzi képével kapcsolatban végzett vizsgálatokat. Doktori értekezése — a Felső-Olt monográfiája — anyaggyűjtési szakaszában az elsők közt alkalmazta Romániában a földrajzi légifénykép-értelmezés módszereit; főmunkatársa az országban első földrajzi légifénykép-értelmező tankönyvnek.

A nyersanyagként is fontos üledékes kőzetek mikrofaunájának megismeréséhez járult hozzá Gábos Lajos munkássága. Az ősteknősök, szirének, puhatestű fajok, ősállattársulások és egyes ősállatcsoportok egyedfejlődési sorozatainak vizsgálata, Erdély negyedkori emlőseinek feltárása Fuchs Herman kutatási területe. A Kárpát-kanyar negyedkori ősemlős-faunájának megismerését Kovács Sándor sepsiszentgyörgyi muzeológus vitte előbbre. Őslénytani közlései voltak Dragomán Pál marosvásárhelyi muzeológusnak is.

A hazai sztratigráfiában és paleontológiában Mészáros Miklós munkássága jelentős. 1957-ben mintaszerű monográfiája jelent meg Északnyugat-Erdély paleogén üledékeinek puhatestű faunájáról; tervszerű vizsgálatokat végzett Délkelet-Európa krétakori és harmadkori kéregmozgásainak rétegtani következményeire vonatkozóan, s egész Európát és a szomszédos területeket is áttekintő következtetésekig jutott.

A talajföldrajz területén Incze Andorné Osváth Jolán elsősorban a talajok agyagásványairól közölt több szaktanulmányt román és magyar nyelven. Talajgenetikai, talajföldrajzi és a lejtőmódosító folyamatokat érintő kérdésekről, valamint a talajok antropogén hatású módo­sulásairól Jakab Samu tudományos kutató publikált román és magyar nyelvű dolgozatokat.

Az Erdélyi-medence sóövezetének kutatója Nagy Lajos, aki mint a Román Földtani Intézet külső munkatársa jelentős eredményekkel járult hozzá a hazai sórétegek települési viszo­nyainak, keletkezési körülményeinek tisztázásához. A Román Népköztársaság geológiája c. alatt kétkötetes magyar nyelvű egyetemi tankönyve jelent meg (1958).

A sóstavak keletkezésének tisztázásához járult hozzá Marosi Pál hidrológus, az Arad-környék, Bánffyhunyadi-medence és a Rîmnicu Sărat környéke mélységi vizeinek, a löszöknek és löszös rétegeknek elemző kutatója; jelentős szerepet vállalt Románia hidrogeológiai körzetesítésének munkálataiban is. A hidrológia területén vált ki Újvári József, akit könyvei (Folyók, tavak, tengerek, 1962; Geografia apelor României, 1972) és szaktanulmányai a nagy vízföldrajzi területi általánosítások szakemberévé avattak. Úttörő munkát végzett országunk víztartalékaival kapcsolatban a folyóhálózat tanulmányozása, a folyók vízmérlegének, vízjárásának és táplálásának, a tavak övezetesítésének területén; elsőnek közölte a Duna vízmérlegének és vízjárásának típustérképét s Románia vízrajzi (vízgazdálkodási) térképét. Az ország talajvizeivel és mélységi vizeivel kapcsolatos szakdolgozatai közül kiemelkedik az Erdélyi Mezőség vízellátására vonatkozó elképzelése.

A Székelyföld enciklopédista földrajztudósa volt Bányai János. Kiemelkedőek az utóvulkáni működés jelenségeinek részletes vizsgálati eredményei; jelentős borvízkutató és -térképező munkát végzett, A Magyar Autonóm Tartomány hasznosítható ásványi kincsei c. monográfiája (1957) távlatnyitó módon járult hozzá hazánk erőtartalékainak megismeréséhez. A Görgény–Hargita vonulatnak, Kovászna megye északnyugati részének utóvulkáni jelenségeiről, a borvizekről és hévizekről Ipó László, Kisgyörgy Zoltán, Kristó András, Makfalvi Zoltán szakszerű írásai tudósítanak; Szőnyi Béla megírta az erdélyi fürdő-monográfiák sorozatában Borszék földrajzát.

A meteorológiai szakirodalom gazdagításához járult hozzá Grigercsik Jenő számos román és magyar nyelvű szakdolgozata s Gyakorlati meteorológia c. kötete (1958). Meteorológiai munkásságával jelentkezett Makkai Gergely és Péter Péter Marosvásárhelyről, Major Miklós Szilágynagyfaluból.

Mind a természet-, mind a gazdaságföldrajz tárgykörében kiváló szakember Incze Andor; munkásságának jellemzője a széles körű világgazdasági tájékozottság. Egyetemi tankönyvei (America de Nord, 1969; America Centrală, America de Sud, 1969) román nyelven jelentek meg. Az ágazati és regionális gazdaságföldrajz jeles művelője Molnár Jenő. Románia városi településeinek problémáival, az Erdélyi-medence mezőgazdasági földrajzával s általában a mezőgazdasági földrajz tipológiai elveivel, a turisztikai földrajz kérdéseivel, Kolozsvár elővárosi övezeteivel foglalkozott, egyetemi jegyzetében a világgazdaság primer szektorának földrajzát elemzi. Alkalmazott földrajzi kutatások Kolozs megyében c. doktori értekezése átfogó, analitikus bemutatás. Tanítványai és munkatársai közül Gazda László, Nagy Arisztid, Sófalvi Balázs, Sükösd Éva számottevő szakirodalmi munkásságot fejt ki. Vofkori László székelyudvarhelyi tanár számos településföldrajzi, tudománytörténeti, szociográfiai és mód­szertani tanulmány szerzője.

A vidéken élő és saját tájukat tudományosan feldolgozó szakemberek közül kiemelkedik a nagykárolyi Benedek Zoltán, aki többek közt az orvosföldrajz kérdéseire is kitért; Binder Pál Brassóban, aki a történeti földrajz művelője; a Tulogdi-tanítvány Kónya Ádám Sepsi­szentgyörgyön, a földtudományt építészettörténettel és néprajzzal kiegészítő földrajzi cikkek írója. Mind a földrajzi szakirodalom, mind az ismeretterjesztő irodalom számon tartja az idősebb és ifjabb Xántus János sokoldalú kutató és felvilágosító munkásságát. A földrajz­tanárok sorából többen a *honismeret, a *természetvédelem és a *turistairodalom rendszeres ápolói.

(T. J.)