Romániai magyar irodalmi lexikon

Erdélyi Hírlap — *Aradi Hírlap

Erdélyi írások Könyvtára — *Petrozsény magyar irodalma

Erdélyi Irodalmi Szemle — “tudományos és kritikai folyóirat” Kolozsvárt. 1924 januárjától 1929-ig jelent meg, amikor is a 3–4. összevont számmal zárult. Első évfolyamának tíz (részben összevont) számán fel volt tüntetve, hogy a Keresztény Magvető “irodalmi melléklete”, s évfolyamszámát (LVI.) is az unitárius folyóirattól vette át. 1925 januárjától a Minerva irodalmi és nyomdai műintézet rt. adja ki. Szerkesztője két évfolyamban Borbély István, akitől 1926-ban György Lajos veszi át a szerkesztést, s még két évfolyamon át a cím alatt Borbély István és Kovács Kálmán alapítóként szerepel. Az 1. szám tanúsága szerint a folyóirat “tükre kíván lenni Erdély szellemi életének, amelyből mindenki megtudhatja, hogy az erdélyi magyarság akár a szépirodalomban, akár az egyes tudományszakokban a múltban mit produkált és ma is mit produkál. Az Erdélyi Irodalmi Szemle egyúttal azt is mutatni fogja, hogy az erdélyi magyarság szellemi téren mivel járul hozzá Románia egyetemes közművelődésének jelenlegi állapotához.” Ennek megfelelően az első hét számban külön volt szépirodalmi és külön tudományos szemle is, míg a II. évfolyamtól kezdve a laptest tanulmányokra, kisebb közleményekre s több rovatra oszlott. Az ~ irányvételében érezhető a romániai magyar egyházak közreműködése, az egyre bővülő főmunkatársi gárda is a felekezeti arányok figyelembevételével áll össze. A folyóirat szellemiségét a konzervatív hagyománytisztelet szempontjai határozzák meg. Irodalomkritikusai, Borbély István, Kiss Ernő, Kristóf György, Rass Károly, Budapestről Alszeghy Zsolt és Császár Elemér “keresztény-nemzeti” szemlélettel közelednek a múlt irodalmi nagyságaihoz és a Romániában megjelenő magyar szépirodalmi művekhez. A polemikus írások sem hiányoznak. Borbély István bírálat tárgyává teszi Kádár Imre és Osvát Kálmán szerinte cinikus álláspontját az irodalom ügyében (1925/7), Rass Károly támadást intéz Makkai Sándor Ördögszekér c. regénye (“avatatlanok kezébe nem való”; 1926/3–4) és Magyar fa sorsa c. könyve ellen (“Jótékony célú hangverseny Ady fölsegélyezésére”; 1927/3–4). A támadások célpontja az emigráció, Ady s a modern irodalom. A folyóirat elismert költői Szabolcska Mihály (Reményik Sándor írja róla s mellette: “lehet-e nagyobb elégtétel, mint élő anakronizmusnak lenni ebben a világban?”; 1925/9–10) és Reményik Sándor (lásd Rass Károly tanulmányát; 1925/9–12); a regények közül Kristóf György első helyre a Fekete vőlegényeket sorolja P. Gulácsy Iréntől (1927/1). Kristóf elhatárolja ugyan magát az irodalmi regionalizmustól, miután annak legjellemzőbb vonását a “politikai alkalmazkodás”-ban látja, de Transilvánizmus c. tanulmányában ő tesz első kísérletet az erdélyiség mint irodalmi sajátosság tudományos meghatározására (1926/3–4). A helikoni törzsgárdából a folyóirat hasábjain mindössze Kuncz Aladár és Molter Károly nevét látjuk egy-egy ízben szerzőként feltűnni. Különben a lap munkatársi gárdája és hangvétele az *Erdélyi Irodalmi Társaság irodalompolitikájához igazodik. Az irodalomkritika azonban fokozatosan háttérbe szorul és a (humán) tudományoknak adja át helyét.

A kor filozófusai közül Tavaszy Sándor Spengler filozófiájának tükrében vizsgálja a nyugat-európai kultúrát (1924/1 és 2), Makkai Sándor Kant erkölcstanáról értekezik (1924/7), Varga Béla az objektív idealista Pauler Ákos logikáját boncolgatja (1925/5 és 6), majd a fausti és karamazovi lélekben a XIX. és XX. század, Nyugat és Kelet szembenállását érzékeli (1929/3–4). A filozófiai tárgykör konkretizálódik a nemzetiségi létre: Tavaszy Sándor tanulmánya a kisebbségi élet etikájáról és egy “erdélyi magyar világnézet” eszményéről vallásfilozófiai végkövetkeztetésekbe torkollik (1928/1–4). A lapban számos történelmi, főként művelődéstörténeti közlemény is megjelent. Bíró Vencel, Buday Árpád, Csutak Vilmos, Herepei János, Kelemen Lajos, Keöpeczi Sebestyén József, Roska Márton, Veress Endre pozitivista adatközlései a szaktudomány művelését és a nemzetiségi tudat formálását egyaránt szolgálják. Külön emlékszámot adtak ki Márki Sándor (1927/2) és Karácsonyi János (1929/1–2) halála alkalmából.

A ~ hasábjain jelentek meg Bitay Árpád közleményei a román–magyar történelmi és irodalmi kapcsolatokról, s a lapban jeles román tudósok (Victor Babeş, Vasile Pârvan, Nicolae Drăganu) tanulmányait is publikálták; ismeretterjesztő közleményeket írt Sever Pop és Moldován Gergely. Kisebb mértékben jelentkeztek a folyóirat munkatársai nyelvészeti (Csűry Bálint), nevelésügyi (Gál Kelemen) és jogtörténeti (Balogh Artúr, Gyárfás Elemér) kérdésekkel, elszórtan természettudományi közlemények is megjelentek (Balogh Ernő, Bányai János, Tulogdy János, Széll Kálmán tollából). Az akkor legfiatalabb tudós-nemzedékből Szabó T. Attila, Jancsó Elemér, Blédy Géza pályája indult az ~ben. Több irodalomtörténeti tanulmány mellett a lapban indította meg György Lajos Az erdélyi magyar irodalom bibliográfiája közlését (1925/4 és köv. számok). A folyóirat megszűnése után 1930-tól munkatársi gárdájának közreműködésével s ugyancsak György Lajos szerkesztésében indult meg az *Erdélyi Múzeum új folyama mint az EME szakosztályainak közlönye.

(M. I.)

Csűry Bálint: E. I. Sz. Pásztortűz 1924/2, 1925/1, 1926/2, 1927/1. — k. e. (Kiss Ernő): E. I. Sz. Pásztortűz 1928/1. — Rajka László: E. I. Sz. Pásztortűz 1929/2. — Nagy Géza: Nevelésügyi sajtónk hagyományaiból. Korunk Évkönyv 1974. 178–80.

Erdélyi Irodalmi Társaság, rövidítve EIT — Bartha Miklós és Petelei István kezde­ményezésére 1888-ban alakult Kuun Géza elnökletével Kolozsvárt, célul tűzve ki az erdélyi magyar irodalmi törekvések pártfogását. Az elnevezést Petelei István javasolta, s ezt csak 1923-ban változtatták meg, felvéve az Erdélyi Magyar Irodalmi Társaság nevet. 1905-től 1934-ig Dózsa Endre, majd Kemény János az elnöke. Fölépítése akadémikus jellegű volt, legfeljebb 60 tagja lehetett, akik a havonkénti rendszeres fölolvasásokon ismertették munkáikat. Az ~, valamint szépirodalmi és kritikai folyóirata, az Erdélyi Lapok (1908–13) Petelei irodalmi felfogásától lemaradva egy eszményítő népnemzeti epigon irodalom táptalaja lett még az I. világháborút megelőző időben.

Az ~ tevékenysége 1918 után szünetelt, az alapszabályok átdolgozása után azonban 1921-ben almanachot adott ki Márki Sándor bevezetőjével, a Petőfi-centenáriumra megszervezte a fehéregyházi emlékünnepséget s kiadta Petőfi összes verseit (Kv. 1923), pályadíjat tűzött ki Erdély történetének megírására (1925) és egyfelvonásos színdarabokra (1926), s a kultusz­minisztérium anyagi támogatásával román költőkből magyar műfordítás-antológiát jelentetett meg Bitay Árpád, Kádár Imre és Kristóf György szerkesztésében (1928); érdeme a tudományszervezés terén, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület működésének szünetelése időszakában megújította és kiadta az Erdélyi Tudományos Füzeteket (1926–29); Arany János emlékezetére színházi ünnepséget rendezett Kolozsvárt (1932), s versenydíjakat tűzött ki a nagyobb erdélyi városok írói közt zajló “irodalmi olimpiászok” győztesei számára. Csak a 20-as évek közepétől engedett merev akadémizmusából, s több haladó polgári írót tagjává választott. Megpróbálkozott részt vállalni az erdélyi magyar irodalmi és művészeti élet újjászervezéséből is lapja, a Borbély István, majd György Lajos szerkesztésében kiadott Erdélyi Irodalmi Szemle (1924–29) útján.

Újjászervezésére és szellemének felfrissítésére a Helikon íróközösség többször is kísérletet tett, s Kemény János elnökké választása (1937) után a tagállomány is fiatalabbakkal frissült fel, mindez azonban nem járt fordulattal, s az ~ egészen a 40-es évekig a kibontakozó új irodalmi áramlatokkal szemben a konzervativizmus bástyája maradt.

(K. Á.)

Gyalui Farkas: Az E. M. I. T. ötven éve. Kv. 1939. — Szentimrei Jenő: A jubiláló E. M. I. T. Korunk 1940/1. — Ligeti Ernő: Súly alatt a pálma. Kv. 1942. 122–24. — Engel Károly: Az E. I. T. irományaiból. NyIrK 1967/2; uő: Egy kiadás története. Utunk 1973/30. — Varró János: A romániai magyar irodalom előzményei. Igaz Szó 1968/1. — HLev II. 91–95, 189, 349–50, 433.

Erdélyi Irodalompártolók Köre — Nagy Dániel 1922-ben megszervezett lap- és könyvterjesztési vállalkozása. Az aradi Kölcsey Egyesület támogatását élvező s fokozatosan országos jellegűvé fejlesztett, önkéntes bizományosok átfogó hálózatára épített vállalkozás az Aradon megjelent és Budapestről behozott könyveket és folyóiratokat terjesztette, főleg a Pesti Hírlap olcsó ajándékkönyveit, az ún. pengős regényeket, de megszervezte Franyó Zoltán folyóiratának, a Geniusnak a terjesztését is.

Erdélyi Írók Almanachja — *almanach

Erdélyi Iskola — 1933 és 1944 között Kolozsvárt negyedévenként megjelentetett oktatásügyi és népnevelő folyóirat a kat. egyház mint nemzetiségi iskolafenntartó kiadásában. Címe 1937–38-ban Iskola. Szerkesztette György Lajos és Márton Áron, 1939-től György Lajos és Veress Ernő, 1944-ben Hegyi Endre. Főbb hazai munkatársai: Baráth Béla, Bitay Árpád, Cseke Vilmos, Cselényi Béla, György Lajos, Kelemen Béla, Paál Árpád, Pataki József, Puskás Lajos, Venczel József; Magyarországról Cser János.

A lap 1. száma a szerkesztők célkitűzéseként jelöli meg: a magyar tannyelvű iskolák szolgálatát, az iskolai és népi hagyományok ápolását, a pedagógia újabb eredményeinek hasznosítását, azoknak az új irányzatoknak az ismertetését, amelyek lehetővé teszik az iskola és pedagógia egyetemes válságának leküzdését. A folyóirat ezt a hiányt pótolni kívánta, s cikkeiben a pedagógiai gondolkodás és iskola egyes valóban jellemző válságtünetének bírálata jelentkezik: eszerint az iskolai munka egyoldalúan ismeretközlő jellegű, háttérbe szorul maga a nevelés, elsősorban a gondolkodás fejlesztése. A pedagógiai tevékenység másik lényeges hiányosságaként több szerző az élettel való kapcsolat hiányát rója fel, s ezért a gyakorlattal való ismerkedés megteremtése új módszerek, eszközök és eljárások bevezetését, földműves-iskolák és ipari tanonc-tanfolyamok megszervezését, az iskolaszövetkezeti mozgalom terjesztését igényli. A pedagógiai cikkek és tanulmányok széles területet ölelnek fel: módszertani, lélektani, nevelés-lélektani problémákat taglalnak. Így helyet kapnak az írás, kézimunka, ének és helyesírás tanításának módszertani kérdései, a tanítóképzés, nőnevelés, pályaválasztás, családi nevelés és az iskolai kirándulások szervezésének problémái. A munkaiskoláról, a cselekvés iskolájáról, a Parkhurst és Winnetka módszerről, valamint egyes nyugat-európai államok iskolaügyéről megjelent ismertetések a pedagógiai gondolkodás és oktatás helyzetéről tájékoztatják az olvasót.

A cikkek többnyire eklektikus módon tükrözik az egykorú nyugat-európai polgári pedagógia különböző eszmei-politikai megalapozású irányzatainak mind pozitív, mind negatív vonatkozásait, értékelésükben a lapkiadó egyház a maga világnézeti felfogását érvényesíti.

Venczel József: Az E. I. Erdélyi iskola 1942/1. — Nagy Géza: Nevelésügyi sajtónk hagyományaiból. Korunk Évkönyv 1974. 183–86.

Erdélyi István — *mezőgazdasági szakirodalom

Erdélyi Kalendárium — *naptár

Erdélyi Kálmán (Abrudbánya, 1896. okt. 13. — 1950. máj. 11., Budapest) — hírlapíró. Budapesten végezte a felsőkereskedelmi iskolát, tanári pályára készült, tanulmányait félbeszakítva tisztviselő lett. 1918 decemberében a KMP tagja, 1920-ban emigrált. Hazakerülve Romániában szociáldemokrata lapoknál dolgozik, 1921-ben a Küzdelem, 1923 és 1929 között a Romániai Népszava, egy ideig a nagyszalontai Szemle szerkesztője, 1930-tól 1932-ig a Munkás Újság belső munkatársa és az elméleti rovat vezetője. 1931–32-ben Salamon Lászlóval szerkeszti A Másik Út c. baloldali szociáldemokrata folyóiratot. Elméleti tanulmányai Új utakon (Tanulmányok a szocializmus köréből, Kv. 1924) címen jelentek meg. A 30-as évek derekán Budapestre költözött, ahol az SZDP balszárnyán a munkásegységfrontért lépett fel, az Anyag és Adatszolgáltatás c. folyóirat szerkesztője, a két munkáspárt egyesülésének előkészítője. A Könyvtári Központ dokumentációs osztályát vezette (1949–50).

Erdélyi Kárpát-Egyesület, rövidítve EKE — 1891-ben Kolozsvárt alakult turista egyesület; célkitűzését tekintve “elsőrendű kulturális és közgazdasági érdekeket” is szolgált Erdély tájainak és népeinek ismertetésével. Mind a kolozsvári központ, mind a vidéki osztályok hathatósan hozzájárultak Erdély gyógyfürdőinek és ásványvizeinek hasznosításához, valamint az idegenforgalom fellendítéséhez. 1892-től — megszakítással — 1948-ig *Erdély címen turisztikai, fürdőügyi és néprajzi folyóiratot adott ki. A Mátyás király szülőházában 1902-ben kezdeményezésére megnyílt Kárpát-Múzeum néprajzi és népművészeti gyűjteményeinek alapját Jankó János vetette meg. Itt helyezték el a székely, csángó és erdélyi örmény népi dallamokat megörökítő fonotékát, a több mint tízezer kötetes turisztikai szakkönyv- és térképtárat, valamint a háziipari szakosztály árusítással egybekötött állandó bemutatóját. Egy francia, német és angol nyelven is megjelentetett Erdélyi Úti Kalauz mellett az ~ számos megyei kiadványt, erdélyi tárgyú képeslapokat és népszerűsítő füzeteket is forgalomba hozott, így Hankó Vilmos Milyen ásványvizet igyunk c., románul is megjelent munkáját. 1945-ben négy másik kolozsvári turistaegyesülettel fuzionálva, a néprajztudós Vámszer Géza elnöklete alatt Erdélyi Népi Kárpát Egyesület (ENKE) néven folytatta működését, majd beolvadt az Országos Turista Hivatal (Oficiul Naţional de Turism) szervezetébe.

Merza Gyula: Az E. K.-E. története (1891–1930). Erdély 1930/4–5. — Gerhart Binder: Der Siebenbürgische Karpaten-Verein (1880–1945). Siebenbürgisches Archiv, XIV. Köln–Wien 1979.

Erdélyi Katolikus Akadémia — *Pázmány Péter Társaság

Erdélyi Kincses Kalendárium — *naptár

Erdélyi Költők — *antológia

Erdélyi Könyvbarátok Társasága — irodalmi vállalat, Marosvásárhelyen létesült 1925-ben. Morvay Zoltán szerkesztésében olcsó áron jelentetett meg néhány kötetet: Berde Mária Szent szégyen c. regényét, Karácsony Benő Tavaszi ballada c. novelláskötetét, Gulácsy Irén Ragyogó Kovács István, Molter Károly Majdnem hősök, Szentimrei Jenő Városunk és más elbeszélések, Gyallay Domokos Rég volt, igaz volt, Nagy Dániel Egy szegény kisfiú története és Morvay Zoltán A trubadúr társai c. kötetét.

Erdélyi Könyvtár — *sorozat

Erdélyi Lajos (Marosvásárhely, 1929. máj. 17.) — újságíró, fotóművész. Tanulmányait Marosvásárhelyen és Kolozsvárt végezte, a Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karán szerzett diplomát 1950-ben. Dolgozott az Új Út és a Dolgozó Nő szerkesztőségében s az akadémia kolozsvári fiókjánál; 1958 óta a marosvásárhelyi Új Élet munkatársa. Bel- és külföldi riportokat, fotóelméleti és fotóesztétikai cikkeket ír, többször szót emelt egy korszerű fotómúzeum felállításáért. A Hét, Korunk, Művelődés és több napilap munkatársa. Művelődéstörténeti szempontból úttörő tudományos igényű érdeklődése a hazai fotóművészet történeti hagyományai iránt. Orbán Balázs — Székelyföld képekben (Sütő András előszavával, 1971) c. alatt Orbán Balázs száz év előtti fényképfelvételeit tette közzé tanulmányszámba menő előszó kíséretében; Orbán Balázs restaurált fényképeiből kiállítást rendezett Székelyudvarhelyen, s Orbán Balázsról, a fényképészről filmet készített a Román Televízió magyar adása számára (1979). Hasonló sikerrel dolgozta fel és adta ki Teleki Samu jeles erdélyi Afrika-kutatónak a múlt század második felében készült belső-afrikai eredeti fényképfelvételeit, együtt az útitárs Höhnel Lajos pozsonyi tengerésztiszt egykorú feljegyzéseivel (Teleki Samu Afrikában, 1977). Hozzájárult a *fotó és irodalom kapcsolatának fejlesztéséhez is. Gazdag fotóanyaggal kíséri Marosi Ildikó húsz romániai magyar íróval készített interjúit a Közelképek c. kötetben (1974), s a romániai magyar írókról és képzőművészekről készített portréit kiállította a Korunk (1976) és az Új Élet (1977) galériájában. Új kötete: Régi zsidó temetők művészete (1980).

Erdélyi Lapok — 1. Irodalmi folyóirat Kolozsváron (1908–13) az *Erdélyi Irodalmi Társaság kiadásában. Főszerkesztő Bánffy Miklós, szerkesztette Kovács Dezső és Kiss Ernő. A folyóirat munkatársai közt Berde Mária, Finta Gerő, Gyallay Domokos, Jékey Aladár, Krüzselyi Erzsébet, Makkai Sándor, Serestély Béla, Szabolcska Mihály szerepel.

2. Napilap Nagyváradon. 1932. jan. 1-jén indult, 1936-ban egy ideig Új Lapok, majd Magyar Lapok címmel jelent meg 1944 októberéig. Főszerkesztője megindulásától kezdve Paál Árpád, főmunkatárs Gyárfás Elemér, munkatársai közt van Bélteky László, Csűrös Emília, Dévald László, Huzella Ödön, Jávor Béla.

A Pakocs Károly szerkesztésében megjelenő irodalmi tárca rovatban és vasárnapi irodalmi oldalon Áprily Lajos, Dsida Jenő, Horváth Imre, Kiss Jenő, Reményik Sándor verseivel, Tamási Áron elbeszéléseivel, Bányai László, György Lajos, Jancsó Elemér (Északi rokonaink. Finnországi útirajz folytatásokban, 1932), Ruffy Péter, Szabó T. Attila írásaival találkozunk; közöl verseket Kosztolányi Dezsőtől, Mécs Lászlótól, Sík Sándortól is. 1934-től Bélteky László szerkesztésében olcsó kiadású melléklapja keletkezett Erdélyi Néplap, majd Néplap címen.

A polgári liberális és baloldali sajtóval szemben a lap a fasizmus előretörésekor egyre inkább jobbra tolódott, különösen Sulyok István bekapcsolódásával, aki innen támadta Kacsó Sándor népfronti írásait. A lap a spanyol polgárháború idején uszító szerepet vállalt a Franco-féle ellenforradalom szellemében, megtagadva a romániai magyarság demokratikus érdekeit s a spanyol köztársaság oldalán jogaiért küzdő baszk és katalán nemzetiséggel való szolidaritást. A demokrata és humanista meggyőződésű munkatársak ebben az időben elszakadtak a laptól.

Erdélyi László (Szatmár, 1896. dec. 25. — 1965. júl. 7., Kolozsvár) — közíró, újságíró. Tevékenységét Csehszlovákiában kezdte, s a Kassai Hírlap (1920–28), a Prágai Magyar Hírlap (1929–33) és a pozsonyi Magyar Újság (1933–38) szerkesztőségében dolgozott. Antifasiszta írásai miatt a német megszállás elől Csehszlovákiából menekülnie kellett, Angliában vette feleségül Látó Anna írónőt, akivel 1946-ban szülőföldjére tért vissza s belső munkatársa lett az Igazságnak (1946–49), majd a bukaresti Előrének (1953–56). Egy ideig a Bolyai Tudományegyetem tanára. 1957-től 1965-ig a Korunk világpolitikai szerkesztője. Komor Jónás néven szatírákat írt az Igazságban és Utunkban. A nemzetközi politika kérdéseit tárgyalják s a hidegháború szereplőit antiimperialista, de dogmatikus túlzásoktól nem mentes szellemben leplezik le publicisztikai munkái: Fenevadak (1952); A népek nem eladók (1955).

Erdélyi Levelek — politikai és kritikai hetilap Marosvásárhelyen. Megjelent 1921. jan. 29-től febr. 19-ig, számonként mindössze két oldalon. Szerkesztő Osvát Kálmán, aki a lap anyagának nagy részét írta, munkatárs többek közt Berde Mária, Maetz Ervin, Molter Károly, Székely József. A romániai magyar újságírás egyik legelső színvonalas és haladó, de egyben legrövidebb életű lapja. Uram! c. esszé-leveleiben Osvát már ekkor élesen szembeszállt a nemzeti elzárkózással, leszögezve: “…emberi és szabadságjogaimat tizenkétmillió románnal (s nem tudom mennyi szásszal) együtt akarom védeni… Vannak barátaink. Nem látjuk őket, igaz, de nem kevésbé igaz, hogy nem is keressük őket. Osztálytagozódásunk itt még segítségünkre lesz. A román társadalom nem kevésbé tagozott. (Lám, a nem dolgozók már egymásra találtak!)… A mindent nivelláló demokráciához értünk.” A “Revü” c. rovatban Molter Károly a fehérterror idején lemondásra kényszerített Beöthy Zsolt esetére reflektál; az Adyért c. nyilatkozatban, melyet Berde Mária fogalmazott és szinte minden baloldali értelmiségi aláírt Marosvásárhelyen, a lap kiáll a költő igazáért. A könyvrecenziók közt Áprily Lajos elismerését ugyanúgy megtaláljuk, mint Jászi Oszkár vagy Gábor Andor emigrációs írásainak méltatását.

Erdélyi Lexikon — Osvát Kálmán úttörő kezdeményezése egy erdélyi ismerettár szerkesztésére, mely a Nagyváradon 1928 októberében kelt előszó szerint végül is nem több, mint “egy kis erdélyi ábécé, első bevezetés a mai Erdélybe”. A 320 lapnyi terjedelmű kötet (Nv. 1929) jól válogatott címszavai összefoglaló képet adnak a 20-as évek román, magyar és német közéletéről és személyiségeiről Erdélyben. A szerkesztő az előszó függelékében köszönetet mond Antalffy Endrének, aki az erdélyi román irodalom vezető embereiről és eszméiről írt hosszabb-rövidebb esszéket, Molter Károlynak és Olasz Péter jezsuita atyának irodalmi és egyházi adatszolgáltatásukért, Kelemen Vilmos nagyváradi bankigazgatónak a közgazdasági címszavak összeállításáért, valamint a román és szász kulturális intézményeknek a kellő felvilágosítások nyújtásáért.

Az ~ különleges jelentősége abban rejlik, hogy tíz évvel Erdélynek Romániával való egyesülése után átfogó képet ad a román–magyar–szász együttélés politikailag ugyan ellentmondásos, de a gazdasági, társadalmi és kulturális kapcsolatok folytán polgárilag konszolidálódó helyzetéről a 30-as évek világválságát megelőző szakaszban. A munka sokoldalúan idézi a teljes közélet intézményes működését és személyiségeit, kikerülve minden egyoldalú szemléletet, s a mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi és bankélettől kezdve az irodalomig és művészetig, az egyházak szerepéig és az iskolai kérdésekig terjedő tárgyilagos áttekintés józan és reális támasztékot nyújtott a kisebbségi-nemzetiségi önismeret és tudatalakulás számára. Mind a mai napig érvényes kulcsot kapunk a 20-as évek viszonyainak megértéséhez.

Erdélyi Magyar Családok Képes Naptára — *naptár

Erdélyi Magyar Évkönyv — *évkönyv

Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület — *Erdélyi Gazdasági Egyesület

Erdélyi Magyar Irodalmi Társaság — *Erdélyi Irodalmi Társaság

Erdélyi Magyar Írói Rend, rövidítve EMÍR — Berde Mária kezdeményezésére létrejött írói tömörülés: Olosz Lajossal és Tabéry Gézával 1933. máj. 14-én Köröskisjenőn kelt megállapodása nyomán jött létre a “parlagon és felhasználatlanul” heverő szellemi energiák felkarolására, az értékek felmorzsolódásának megakadályozására “a marosvécsi Helikonhoz való tartozás megőrzése” mellett. Az új írói tömörülést a Helikonon belüli eszmei válság hozta létre, amely még jobban elmélyült az ESZC sérelmezett ügyintézése, így a többek között Berde Máriát, Tabéry Gézát, Olosz Lajost és Bárd Oszkárt ért méltánytalanságok miatt. A megállapodáshoz — a felhívás aláíróinak várakozása ellenére — csak Szombati-Szabó István, Károly Sándor, Bárd Oszkár és Molter Károly csatlakozott. A felkért írók legnagyobb része (Kemény János, Ligeti Ernő, Nyírő József, Szentimrei Jenő) nem vállalkozott az EMÍR 1933-ban a marosvécsi helikoni találkozón felolvasott nyilatkozatának elfogadására, amikor ugyanitt már egy új könyvkiadóvállalat megindítását is bejelentették.

Az ~ 1934 és 1936 között 6 művet adott ki (sorrendben Károly Sándor: Láng; Tabéry Géza: Októberi emberek; Berde Mária: Szentségvivők; Szombati-Szabó István: Hazajáró lélek; Berde Mária: Tüzes kemence; Tabéry Géza: Fekete ablak). Ezek Nagyváradon és Aradon, részben Magyarországon jelentek meg, lényegében a szerzők költségén. A könyvkiadó vállalkozás állandósításának legnagyobb akadálya a könyvkiadáshoz szükséges tőke hiánya volt, s személyi okok miatt csak rövid ideig tartott a Nyugat könyvkiadóval való közös kiadás is. Egy elkötelezett valóságirodalom szélesebb tömegalapjának kialakításában eredményesebbnek mutatkoztak az ~ “irodalmi szemináriumai”, azok a felolvasóestek, amelyeket Nagyváradon, Aradon, Szatmáron, Nagybányán, Lugoson, Nagyszalontán, Marosvásárhelyt, Tordán tartottak, s amelyek az irodalombarát közönség szélesebb tömegeinek érdeklődését vívták ki. Az ~ figyelmeztetett ugyan a történeti Erdélyen kívüli irodalmi erők és egy népes, szemléletében modernebb olvasóréteg mellőzésére, de a hozzá csatlakozottak területi szétszóródottsága s egy új irodalmi központ kialakítására irányuló kísérletének eredménytelensége miatt nem annyira mozgalmi, mint eszmei jelentőségű: felhívta a figyelmet a helikoni írói közösség és irodalomszervezés belső ellentmondásaira s az erdélyi magyar irodalom differenciálódásának szükségességére.

(D. Gy.)

Ligeti Ernő: Súly alatt a pálma. Kv. 1942. 157–61. — Tabéry Géza: Egy romantikus irodalmi csoportosulás. Kézirat 1957, közölve Két kor küszöbén, 1970, 301–14. — Kovács György: A harmincas évek elején… Előre 1969. okt. 5. — Tóth Sándor: “Vallani és vállalni”, avagy vita az írók gyávaságáról. Korunk 1971/12. — Marosi Ildikó: A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládája. 1973. 162–66. — Znorovszky Attila: Negyven év távlatából az EMÍR-ről. Beszélgetés Olosz Lajossal. Könyvtári Szemle 1973/3. — HLev. 1979. I. 389–438.; II. 23–86. s a vonatkozó jegyzetek.